Adolf von Baeyer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Adolf von Baeyer
Adolf von Baeyer (1905).jpg
Életrajzi adatok
Született
1835. október 31.
Berlin
Elhunyt
1917. augusztus 20. (81 évesen)
Starnberg
Pályafutása
Szakmai kitüntetések
Nobel-díj (1905)

Johann Friedrich Wilhelm Adolf Ritter von Baeyer (1835. október 31., Berlin1917. augusztus 20., Starnberg) német kémikus. 1905-ben „a szerves festékek és a hidroaromás vegyületek kutatásáért”[1] kémiai Nobel-díjat kapott.[2]

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baeyer először matematikát és fizikát tanult Berlinben; 1856-tól kezdett el kémiával foglalkozni Heidelbergben Robert Bunsen mellett. Miután 1858-ban cum laude minősítésű disszertációval (címe: De arsenicic cum methylio conjuntionibis) befejezte tanulmányait, Friedrich Kekulé heidelbergi laboratóriumában kezdett dolgozni. 1860-ban egyetemi magántanári képesítés szerzett Berlinben és a berlini Gewerbeinstitut (ma Technische Universität Berlin) szerves kémia tanszékét vezette. 1866-ban a Berlini Humboldt Egyetemen (Humboldt-Universität zu Berlin) különleges professzori kinevezést kapott. 1872-ben a Strasbourgi Egyetem (Universität Straßburg) kémia professzoraként dolgozott. 1873-tól Justus von Liebig utóda lett a Müncheni egyetemen, ahol irányítása alatt egy új laboratórium épült. 1881-ben Londonban a Royal Society Davy-éremmel tüntette ki, 1885-ben pedig a Bajor Királyság nemesi rangra emelte. 1903-ban Liebig-emlékérmet kapott a Német Kémiai Társaságtól.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baeyer munkái jelentősen hozzájárultak a szerves kémia bizonyos részeinek kibővüléséhez. Kezdetben kakodilvegyületek vizsgálatával foglalkozott, majd karbamid- és húgysav-származékok, a purin és az aceton kondenzációs termékeinek elemzésébe kezdett. 1864-ben felfedezte a húgysav egyik származékát, a barbitursavat, a nyugató- és altatószerek alapvegyületét.

1866-tól kezdett foglalkozni az indigóval. 1870-ben sikerült először az indigó szintetizálása isatinból, később már nitrobenzaldehidből és natrofahéjsavból is képes volt előállítani azt. Lehetővé vált az indigó ipari szintetikus előállítása textíliákon, ami először a BASF német vegyipari vállalatnál valósult meg.

1870-ben felfedezte a fenolftaleint és a fluoreszceint. 1872-ben leírta a fenol és a formaldehid polikondenzációját. Baeyer használt először cinkport redukáló anyagként és felfedezte a szkatolt, valamint meghatározta az alizarin szerkezetét, ami abban időben szintén fontos színezőanyag volt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „in recognition of his services in the advancement of organic chemistry and the chemical industry, through his work on organic dyes and hydroaromatic compounds”
  2. The Nobel Prize in Chemistry 1905 (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. február 12.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]