Adolf von Baeyer
| Adolf von Baeyer | |
.jpg) |
|
| Életrajzi adatok | |
| Született | Berlin 1835. október 31. |
| Elhunyt | Starnberg 1917. augusztus 20. (81 évesen) |
| Pályafutása | |
| Szakmai kitüntetések | |
| Nobel-díj (1905) | |
Johann Friedrich Wilhelm Adolf Ritter von Baeyer (1835. október 31., Berlin – 1917. augusztus 20., Starnberg) német kémikus. 1905-ben „a szerves festékek és a hidroaromás vegyületek kutatásáért”[1] kémiai Nobel-díjat kapott.[2]
Tartalomjegyzék |
Életrajza [szerkesztés]
Baeyer először matematikát és fizikát tanult Berlinben; 1856-tól kezdett el kémiával foglalkozni Heidelbergben Robert Bunsen mellett. Miután 1858-ban cum laude minősítésű disszertációval (címe: De arsenicic cum methylio conjuntionibis) befejezte tanulmányait, Friedrich Kekulé heidelbergi laboratóriumában kezdett dolgozni. 1860-ban egyetemi magántanári képesítés szerzett Berlinben és a berlini Gewerbeinstitut (ma Technische Universität Berlin) szerves kémia tanszékét vezette. 1866-ban a Berlini Humboldt Egyetemen (Humboldt-Universität zu Berlin) különleges professzori kinevezést kapott. 1872-ben a Strasbourgi Egyetem (Universität Straßburg) kémia professzoraként dolgozott. 1873-tól Justus von Liebig utóda lett a Müncheni egyetemen, ahol irányítása alatt egy új laboratórium épült. 1881-ben Londonban a Royal Society Davy-éremmel tüntette ki, 1885-ben pedig a Bajor Királyság nemesi rangra emelte. 1903-ban Liebig-emlékérmet kapott a Német Kémiai Társaságtól.
Munkái [szerkesztés]
Baeyer munkái jelentősen hozzájárultak a szerves kémia bizonyos részeinek kibővüléséhez. Kezdetben kakodilvegyületek vizsgálatával foglalkozott, majd karbamid- és húgysav-származékok, a purin és az aceton kondenzációs termékeinek elemzésébe kezdett. 1864-ben felfedezte a húgysav egyik származékát, a barbitursavat, a nyugató- és altatószerek alapvegyületét.
1866-tól kezdett foglalkozni az indigóval. 1870-ben sikerült először az indigó szintetizálása isatinból, később már nitrobenzaldehidből és natrofahéjsavból is képes volt előállítani azt. Lehetővé vált az indigó ipari szintetikus előállítása textíliákon, ami először a BASF német vegyipari vállalatnál valósult meg.
1870-ben felfedezte a fenolftaleint és a fluoreszceint. 1872-ben leírta a fenol és a formaldehid polikondenzációját. Baeyer használt először cinkport redukáló anyagként és felfedezte a szkatolt, valamint meghatározta az alizarin szerkezetét, ami abban időben szintén fontos színezőanyag volt.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ „in recognition of his services in the advancement of organic chemistry and the chemical industry, through his work on organic dyes and hydroaromatic compounds”
- ↑ The Nobel Prize in Chemistry 1905 (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. február 12.)
Források [szerkesztés]
|
||||||||
