Adalbert itáliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Adalbert itáliai király (kb. 932 - kb. 975) az Itáliai Királyság uralkodója volt 950 - 963 között, aki apjával, II. Berengárral közösen uralkodott, míg I. Ottó német király erőszakkal félre nem állította a hatalomból, saját magát téve meg itáliai királynak.

Élete, uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

932 táján született, Berengár ivreai őrgróf és felesége, a toszkánai Willa gyermekeként.

950. december 15-én, Lothár király halála után apjával együtt Itália királyává koronázták (apja már gyakorlatilag 947 óta a királyság tényleges vezetőjének számított). Hatalmának legitimizálása végett Berengár feleségül szerette volna adni fiához az elhunyt Lothár özvegyét, Adelheidot, aki azonban erre nem volt hajlandó, így Berengár Garda várába záratta. Adelheid azonban megszökött és Canossa-ba menekült, ahonnan segélykérő levelet írt Ottó német királynak.

Ottó 951-ben megtámadta az Itáliai Királyságot és győzelmet aratott. A sikeres invázió eredményeként Berengárt és Adalbertet rákényszerítette, hogy hűségesküt tegyenek neki, valamint feleségül vette Adelheidot.

Nem sokkal Ottó távozását követően, 953-ban egy itáliai sereg Adalbert vezetésével már ostrom alá is vette és elfoglalta Canossa várát, bosszúból Adelheid befogadásáért. Ottó ezt esküszegésnek tekintette, így 957-ben parancsára Liudolf sváb herceg megtámadta az országot és Verona mellett vereséget vért Adalbert hadaira. Sikeresnek induló hadjárata azonban félbemaradt, mivel a veronai csata után nem sokkal megbetegedett és elhunyt, seregei pedig hazamentek.

962-ben részt vett apja Róma elleni hadjáratában, ahol azonban súlyos vereséget szenvedtek a pápa segítségére siető Ottótól, akit a pápa jutalmul császárrá koronázott, megvetve ezzel a Német-Római Császárság alapjait.

Ottó serege ismét megszállta az Itáliai Királyságot, Berengárt pedig elfogták és fogságba vetették. Győzelmét követően Ottó felvette az "itáliai király" címet. Adalbert szaracén kalózok segítségével Korzikára menekült, ahonnan megkísérelt még egyszer visszatérni az itáliai trónra, de Pávia alatt vereséget szenvedett III. Burchard sváb hercegtől. Ezt követően Burgundiába menekült, ahonnan megkísérelte Bizáncot megnyerni egy Itália elleni hadjárat tervéhez, sikertelenül, így végül visszavonult a nyilvánosságtól és feleségül vett egy Gerberga nevű nemes hölgyet, akitől egy fia született, Ottó-Vilmos. Miután Adalbert 971 és 975 között valamikor elhunyt (a pontos dátumot nem lehet tudni), özvegye feleségül ment I. Henrik burgund herceghez, így Ottó-Vilmos örökölte a Burgundiai Hercegséget és végső soron a Hohenstaufen-uralkodóház egyik ősének is tekinthető.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tolnai Világtörténelme, Budapest, 1909.
  • M.A.Levi: Contributi alla storia dei re d'Italia nel sec. X. , Torino.