Abszurd dráma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az abszurd dráma a második világháború után kibontakozó abszurd irodalom legnagyobb hatású műfaja; új szemléletű drámairodalmat és annak megfelelő színházi előadásokat teremtett. Az abszurd drámát a lét teljes értelmetlenségét, céltalanságát tételező világkép hatja át, tudatosan az irracionalitásra törekszik. Anti-dráma, hiszen a dráma eredetileg a cselekvés műformája, itt viszont a szereplők tehetetlen lények, sorsuk a passzivitás, a vegetatív szintű lét, amelyből kitörni nem lehet. A kifejezhetőség is kérdésessé válik, a nyelv maga is „lefokozódik” (nincs sem kommunikáció, sem karakter). A kevés vegetáló szereplő, a cselekményhiány és a szegényes nyelv mellett a kopár színterek is fokozzák a szorongás és a bizonytalanság élményét. Ionesco darabjaiban (A kopasz énekesnő, 1949) még van konkrét meghatározottság; Beckett mutatja fel a Godot-ra várvától, 1948 kezdve az emberi lét egyetlen tartalmaként a „lassú felbomlást, a vánszorgást a vég felé”. Dürrenmatt (Az öreg hölgy látogatása, 1956; A fizikusok, 1962) saját groteszk komédiáit, paraboláit, tézisdrámáit „paradox színháznak” nevezi.

Franciaországból indult, megteremtői: Samuel Beckett, Arthur Adamov, Eugène Ionesco, Jean Genet.

Legjelentősebb alakjai:

Keletkezésében közrejátszik a második világháború utáni fejlett kapitalizmus individualista színezetű bírálata.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az abszurd dráma az embert tehetetlen lénynek tekinti, kinek törekvései eleve bukásra vannak ítélve.
  • Lehetetlennek tartja az emberi közösséget, és a közlekedést.
  • A nyelv alkalmatlan a kifejezésre, abszurd.

Forrásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A technikai civilizáció víziója, a bürokrata gépezetben őrlődő kisember létbizonytalansága, és a tehetetlenségre kényszerítettség.

Kritériumai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Abszurditásig fokozott általánosítás.
  • Nincs osztálykülönbség.
  • Konfliktusa legtöbbször a társadalomból, történelemből kiszakított ember ösztönvilágának ábrázolása. A végzet meghatározatlan, homályos.
  • Hangja: pesszimista beletörődés vagy cinikus kacaj.
  • Kristályosan foglalja magába a modern színpadi szemlélet leglényegesebb elemeit: cselekménye nincs, kevés a szereplő, kopár, puritán színhelyeken játszódik. Fontos a gesztusok nagy hangsúlya.
  • Többségükben egyfelvonásos darabok.
  • Új szimbólumrendszert kezdeményeznek.
  • Az abszurd színház színészeszközökben rendkívül gazdag.

Néhány ismert abszurd dráma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon 1. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Martin Esslin: Az abszurd dráma elmélete, Bp. 1967.
  • Martin Esslin: Az abszurd színház, 1962.
  • Arthur Adamov: Túl az abszurd színházon, Bp. 1968.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]