Abd asz-Szalám Árif

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Abd asz-Szalám Árif
Sallamq.png
Abd asz-Szalám Árif al-Dzsumájli
COA of Iraq (1965).svg Irak 2. elnöke
Hivatali idő
1963. február 8.1966. április 13.
Helyettes Ahmed Haszan al-Bakr alelnök, 1963–64
Előd Muhammad Nadzsíb ar-Rubáji
Utód Abd ar-Rahmán Árif

Született 1921. (március 21.?)
Flag of the Ottoman Empire.svg Bagdad, Oszmán Birod.
Elhunyt 1966. április 13. (45 évesen)
Flag of Iraq (1963-1991); Flag of Syria (1963-1972).svg Dél-Irak, sivatag, Al-Kurna és Bászra között.
Párt Arab Szocialista Unió

Vallás iszlám (szunnita)

Abd asz-Szalám Muhammad Árif (arabul) عبد السلام محمد عارف, ejtsd [ʿAbd as-Salām Muḥammad ʿĀrif], teljes neve Abd asz-Szalám Muhammad Árif al-Dzsumájli (arabul) عبد السلام محمد عارف الجميلي, . (Bagdad, 1921 – Dél-Iraki sivatag, 1966. április 13.), iraki katonatiszt, politikus, az al-Dzsumájli klán tagja, 1963–1966 között az Iraki Köztársaság elnöke. Puccsal jutott hatalomra, és helikopter-balesetben veszítette életét. Utódja saját testvérbátyja, Abd ar-Rahmán Árif lett. Nevének egyéb, a sajtóban előforduló írásmódjai: Abdel Szalam Aref, Abdul Szalem Aref.

Abd asz-Szalám Árif (balra) és Kászim (jobbra) tábornokok, 1958. Itt még harcostársak voltak.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Abd asz-Szalám Muhammad Árif (Aref) 1921-ben született Bagdadban, amely ekkor (1918 óta) a Brit Birodalom mandátumterületéhez, Mezopotámiához tartozott, majd 1932-től a britek által függetlennek elismert (de valójában brit felügyelet alatt álló) Iraki Királysággá vált. Középiskolai tanulmányai után elvégezte a britek által vezetett bagdadi katonai főiskolát (Baghdad Military College), majd az iraki királyi hadsereg tisztjeként lépett szolgálatba. Nála öt évvel idősebb bátyja, Abd ar-Rahmán Árif (1916–2007) szintén a haderő tisztje volt.

Asz-Szalám Árif a bátyjával, ar-Rahmánnal, és számos tiszt- és tábornoktársával, így Abd al-Karím Kasszemmel és Ahmed Haszan al-Bakrral együtt tagja lett a „Iraki Szabad Tisztek” titkos csoportjának, akik összeesküvést szőttek a monarchia megdöntésére. Az iraki királyi családot, a hidzsázi eredetű Hásimita dinasztiát, akiket a britek ültettek a trónra még 1921-ben, Irakban sokan idegennek és a britek bábjának tartottak.

Az 1958. júliusi forradalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1958 februárjában II. Fejszál iraki és Huszein jordániai király – két unokafivér – Nagy-Britannia ösztönzésére megkötötték az Arab Föderációt. A brit orientáltságú szövetséget mindkét országban sokan ellenezték. Az iraki nacionalisták, velük a „Szabad Tisztek” csoportja hazájuk önrendelkezésének súlyos csorbításaként élték meg a szerződést. A lázadás akkor tört ki, amikor Libanonban felkelés robbant ki az európaiak gyarmati uralma ellen. A britekre támaszkodó Huszein király iraki katonai segítséget kért, hogy országában megelőzze hasonló lázadás kitörését.

Az iraki 20. dandárt indították Jordániába, ebben szolgált Abd asz-Szalám Árif ezredes is. Megtagadta a parancsot, és zászlóaljával Bagdadba vonult. Összeesküvő társai további egységeket indítottak. 1958. július 14-én a „Szabad Tisztek” csoportja, Abd al-Karím Kászim (1914–1963) dandártábornok és Abd asz-Szalám Árif ezredes vezetésével megdöntötte a monarchiát, és kikiáltotta az új Iraki Köztársaságot. Árif bátyjának, Abd ar-Rahmán Árifnak csapatai biztosították a Bagdadba észak felől bevezető útvonalakat. Ahmed Haszan al-Bakr ezredes a habanijai katonai repülőteret foglalta el csapatával).[1]

A királyi család tagjait a bagdadi Riháb palotában elfogták. A II. Fejszál királyt, a nagybátyját, Abd al-Iláh (Abdullah) herceget, a korábbi régenst a feleségével, Hijám hercegnővel és anyjával, Nafiszah hercegnővel, valamint Abádijah hercegnőt, a király nagynénjét, a szolgaszemélyzet több tagjával együtt a palota udvarán a katonák agyonlőtték. Egy forrás szerint a kivégzéseket Kászim tábornok utasítására összeesküvő társa, Abdusz Szatár Asz-Szabi százados irányította.[2] A király miniszterelnökét, Núri asz-Szaídot (1888–1958) a katonák másnap, július 15-én menekülés közben elfogták és meggyilkolták.

Az 1958-as forradalom vezetői: Abd asz-Szalám Árif ezredes, belügyminiszter (álló sor, balról második), Abd al-Karím Kászim tábornok, miniszterelnök, hadügyminiszter (álló sor, balról harmadik), Muhammad Nadzsíb ar-Rubaji elnök (álló sor, balról ötödik), Kálid al-Naksabendi kurd politikus (ülő sor, bal szélen), Michel Aflak Baasz-párti ideológus (ülő sor, jobb szélen).

Hatalmi harcok a köztársasági kormányban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Iraki Köztársaság első elnöke Kászim harcostársa, Muhammad Nadzsib ar-Rubáj lett, de csak reprezentatív feladatokkal, a tényleges hatalmat az összeesküvés vezére, Abd al-Karím Kászim tábornok birtokolta, aki miniszterelnöke, egyben hadügyminiszter lett. Abd asz-Szalám Árif ezredes tábornoki rangban a miniszterelnök helyettese, belügyminiszter és a haderő helyettes parancsnoka lett Kászim első kormányában. Bátyját, Abd ar-Rahmán Árif pedig a haderő vezérkarában a páncélos erők főfelügyelőjévé nevezték ki.

Kászim miniszterelnök szovjetbarát politikát folytatott, az Iraki Kommunista Párt (IKP) támogatásával. 1958 augusztusában teljesítette a Szabad Tisztek fő követelését, kilépett az Arab Föderációból, majd hamarosan a METO-ból is[3], végleg szakítva Irak korábbi amerikai és brit orientációval, de nem csatlakozott az Egyiptom és Szíria pánarab beállítottságú szövetségéhez, a Nasszer egyiptomi elnök által dominált Egyesült Arab Köztársasághoz (az EAK-hoz) sem.

A forradalom vezetői hamarosan egymás ellen fordultak, a követendő politikai irányvonalról vallott eltérő nézeteik miatt. Az Árif fivérek a konzervatív, pánarab vonal híveihez húztak, akik követelték Irak csatlakozását az Egyesült Arab Köztársasághoz. Az iraki regionális pártok és a kommunisták (és maga Kászim tábornok is) elutasították a Nasszernek való alávetettséget, csak egy lazább szövetséget fogadtak volna el.

A Nasszerre való szoros szövetséget követelő Abd asz-Szalám Árif tábornok már 1958-ban, pánarab nacionalista katonatisztek csoportjával összeesküvést szőtt Kászim miniszterelnök megbuktatására. Árif tábornok Nasszer példáját akarta követni, aki 1954-ben hasonló módon, miniszterelnök-helyettesként szervezett katonai puccsot és buktatta meg Muhammad Nagíb tábornokot, Egyiptom miniszterelnökét. Árif beutazta egész Irakot, és építette ki az összeesküvők hálózatát. Kászim azonban értesült a puccs tervéről, és 1958 szeptember 10-én leváltotta Abd asz-Szalám Árifot a haderő helyettes parancsnoki tisztségéből, majd szeptember 30-án eltávolította miniszterelnök-helyettesi és belügyminiszteri beosztásából is, ezzel meghiúsította az államcsínyt. Kászim a leváltott Árifot Irak bonni nagykövetévé nevezte ki, hogy így eltávolítsa őt az országból. Árif megtagadta az engedelmességet.

1958 októberében Abd asz-Szalám Árif és Kászim között nyílt szakításra került sor, Egy heves vita során Árif fegyvert húzott, és revolverrel fenyegette meg Kászim tábornokot. Az incidens után elmenekült és vidéken illegalitásba vonult.[1] 1958 novemberében titokban visszatért Bagdadba, hogy folytassa az összeesküvés szervezését, de letartóztatták, bíróság elé állították és halálra ítélték, Rasid Ali al-Gajláni korábbi miniszterelnökkel együtt. Egykori harcostársuk, Kászim tábornok azonban 1959 februárjában kegyelmet adott mindkettőjüknek. Árif egyelőre börtönben maradt.[4]

1959 februárjában a Baasz-párt pánarab nasszeristái, akik 1958-ban még támogatták a forradalmat, Kászim ellen fordultak. 1959. október 7-én merényletet kíséreltek meg ellene, a CIA támogatásával.[5] A puccskísérletben részt vett Ahmed Haszan al-Bakr ezredes és unokaöccse, Szaddám Huszajn is, Irak két későbbi elnöke. A puccsot leverték, több tisztet, köztük al-Bakrt is letartóztatták, összeesküvés szervezésének vádjával. Al-Bakrt lefokozták, az ifjú Szaddám sebesülten Szíriába menekült, onnan brit és amerikai ügynökök Egyiptomba segítették.[5] A börtönben ülő Abd az-Szalám Árif ekkor ismerkedett meg személyesen is a letartóztatott al-Bakrral, akiben Kászim-ellenes szövetségesre talált.[1]

1960. szeptember 14-én Bagdadban megalakult az OPEC. A következő évben, 1961-ben Kászim miniszterelnök megvonta a koncessziót a brit tulajdonú Iraq Petroleum Company-tól, ezzel a nemzetközi olajipar is érdekeltté vált elmozdításában. Abd asz-Szalám Árif ex-tábornokot 1961 októberében, az Egyesült Arab Köztársaság összeomlásakor Kászim miniszterelnök veszélytelennek ítélte, és szabadon engedte az összeesküvőket.[6] Asz-Szalám Árif bátyját, Abd ar-Rahmán Árif dandártábornokot, bár nem vett részt az aktív szervezkedésekben, leváltották a páncélos erők éléről, és eltávolították a hadseregből.[1][4] Abd asz-Szalám Árif azonnal felvette a kapcsolatot al-Bakrral és az ellenzéki Baasz-párt vezetőivel. Közösen újabb Kászim-ellenes összeesküvés szervezésébe fogtak.

Az 1963. februári puccs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963. február 8-án – kihasználva, hogy a Kászimhoz hű csapatok az északi-iraki Kurdisztánban harcoltak – Abd asz-Szalám Árif vezetésével nacionalista tisztek és a Baasz-párthoz hű milicisták, köztük al-Bakr ex-ezredes sikeres puccsot hajtottak végre Bagdadban. Ar-Rubáj elnököt lemondatták (de életben hagyták). A Kászimhoz hű csapatok ellenállását két napon át tartó utcai harcok során megtörték. Kászim tábornok-miniszterelnököt elfogták, és sietve halálra ítélték. Kászim emlékeztette a győztest, Árif tábornokot, hogy két évvel korábban ő maga megkímélte a halálra ítélt Árif életét, és kérte, engedjék száműzetésbe menni. Abd asz-Szalám Árif a kegyelem feltételéül szabta, hogy Kászim nyilvánosan, a Koránra esküdve ismerje el, nem ő, hanem Árif volt az 1958. július 14-i republikánus forradalom igazi vezére. Kászim ezt visszautasította. Másnap, február 9-én kivégezték, holttestét elrettentés céljából közszemlére tették.[7]

A puccsban résztvevő szövetségesek Forradalmi Parancsnoki Tanácsa Irak új elnökévé a puccs vezérét, az ismert és népszerű Abd asz-Szalám Árif tábornokot választották.[6] Miniszterelnökké segítőjét, Ahmed Haszan al-Bakr tábornokot nevezte ki, akinek kezében jelentős hatalom összpontosult. Árif elnök a hozzá feltétlenül hű Ali Szalih asz-Szaadi ezredest, a Baasz-párt jobboldali főtitkárát nevezte ki alelnökévé és belügyminiszterévé. Az elnök utasítására az Asz-Szaadi által irányított Baasz-párti Nemzeti Gárda az iraki kommunisták kíméletlen üldözésébe és lemészárlásába kezdett. Ebben aktív segítséget kaptak a CIA helyi ügynökeitől, akik – Kennedy elnök jóváhagyásával – számos kommunista párttagot juttattak az iraki állambiztonságiak kezére.[5][8]

1963. március 8-án Szírában is Baasz-párti katonai puccs zajlott le. Al-Bakr miniszterelnök áprilisban tárgyalásokat kezdett Nasszer egyiptomi elnökkel és el-Atászival, Szíria új belügyminiszterével (később miniszterelnökével) az 1961-ben felbomlott államszövetségnek, az Egyesült Arab Köztársaságnak feltámasztásáról,[9]. de ezek sikertelenek maradtak az Irak és Szíria között folyó hatalmi féltékenység miatt.

A „Ramadán-lázadás”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Arab Köztársaság újjászervezésének kudarca és a szíriai Baasz-puccs kiélezte az ellentéteket az iraki Baasz-párton belül is. Bár maga Árif elnök továbbra is támogatta Nasszert, 1963 júliusában Nasszer bírálta az iraki fejleményeket, Al-Bakr miniszterelnök erre válaszul eltávolított kormányából mindenkit, akik nem voltak a Baasz-párt tagjai.[6] A katonák és a párt között ellentét támadt.

1963 novemberében (éppen a ramadáni böjti hónap idején idején) Ali Szalih asz-Szaadi, a párt jobboldali, Árifhoz hű főtitkára konfrontálódott a párt balszárnyát irányító al-Bakr miniszterelnökkel. Az Baasz-párt iraki szárnyának regionális kongresszusán Házim Dzsavád és köre megbuktatta az időközben belügyi tárcáját elvesztő asz-Szaadit, akit repülőre tettek és Szíriába száműzték. (Irányvonalát utóbb központilag is elítélték.) A hatalomváltás nyomán kaotikus helyzet alakult ki, amit al-Bakr és Ammás a pánarab pártvezetőség (a Baasz-párt Nemzeti Parancsnoksága) behívásával próbált megoldani, azonban a megérkező Michel Aflak és köre a többi iraki pártvezetőt is leváltotta, amivel fokozta a zűrzavart. A Nemzeti Gárda közben utcára vonult szerte az országban. A zűrzavar meggyengítette a Baasz-pártot, és módot adott Árif elnöknek saját hatalma megnövelésére.[6]

Az ún. „Ramadán-lázadás” okozta zavart kihasználva november 18-án Abd asz-Szalám Árif elnök a hadsereghez fordult, a hozzá hű csapatok élén lerohanta a Nemzeti Gárdát, és átvette a főhatalmat. Al-Bakrt leváltotta a miniszterelnökségről és alelnöki kinevezéssel kárpótolta (egyelőre). Árif feloszlatta a Forradalmi Parancsnoki Tanácsot, (azaz a kormányt). Tábornaggyá léptette elő magát, új kormányt alakított a hozzá hű nasszerista katonatisztekből és technokratákból, csak kevés Baasz-párti főhivatalnokot tartva meg. Árif elnök saját kezébe vette a kormányzást, ő maga lett a hadsereg vezérkari főnök is. Irakban megkezdődött a prezidenciális kormányzati rendszer időszaka. Árif fokozatosan kiszorította a baaszistákat a hatalomból. 1964 januárjában al-Bakrt leváltotta az alelnökségről is. Árif az alelnökséget és a hadsereg vezérkari főnöki tisztségét saját bátyjának, Abd ar-Rahmán Árif tábornoknak, a miniszterelnökséget saját bizalmas emberének, a korábban Baasz-párti, de a nasszeristákhoz átállt Tahir Jahja altábornagynak adta át (1964. május 8.), aki a lemondatott al-Bakr helyére lépve már korábban Árif alelnöke és hadügyminisztere volt.[6] ezzel elnyerte a szintén átálló Fuad ar-Rikábinak és híveinek támogatását is.

Az asszuáni-gát duzzasztásának ünnepélyes megkezdése (a Nílus elterelése). Balról jobbra: Nasszer egyiptomi elnök, Hruscsov szovjet pártfőtitkár, Abd asz-Szalám Árif iraki és Abdallah asz-Szalal észak-jemeni elnök.

Árif javította országának kapcsolatait a Szovjetunióval, 1964. május 14-én Nasszer meghívására Árif is részt vett az egyiptomi Asszuáni-gát munkálatainak kezdetén, a Nílus-duzzasztás elindításának ünnepélyes aktusán.

1964 őszén a Baasz-párt megkísérelte megbuktatni Árif elnököt. A szervezkedést Árif titkosszolgálata leleplezte, az összeesküvés vezetőit, köztük al-Bakrt és Szaddám Huszejnt letartóztatta.[10] Az elnök bátyja, Abd ar-Rahmán Árif tábornok, vezérkari főnök új Köztársasági Gárdát állított fel, ennek katonáit Árif elnök régi 20. dandárjából és az Árif fivérek szülőföldjéről, az al-Dzsumajla klán területéről toborozták.

Árif feloszlatott minden politikai pártot, és (az egyiptomi mintát követve) létrehozta az egyetlen közös egységpártot, az Arab Szocialista Uniót. Ez azonban nem tudta pótolni a rendszer hiányzó tömegbázisát. Tahir Jahja miniszterelnök feloszlatta a Baasz-párt Nemzeti Gárdáját, és belépett az Árif által alapított egységpártba. Jahja megpróbált visszatérni a parlamenti demokrácia útjára. Kiállt a rendkívüli állapot feloldásáért, és követelte a Forradalmi Parancsnoki Tanács feloszlatását. Szabadon bocsátotta az államellenes összeesküvésért bebörtönzötteket, a kurdok vezetői éppúgy, mint az 1964-ben lecsukott puccsistákat, al-Bakrt és Szaddám Huszejnt. 1965. április 4-én ismét kitört a kurdisztáni háború, és a kurd felkelőket Jahja tábornok csapatai sem tudták leverni.

Ugyancsak Nasszer példáját követve) Árif elnök és Jahja miniszterelnök államosított néhány bankot és nagyobb biztosító társaságot, megpróbálták növelni az állami ellenőrzést a külföldi tulajdonú iraki olajtársaság (Iraq Petroleum Company) fölött, de ez 1965-re kudarcba fulladt. 1965. május 12-én Irak megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal, miután Bonn elismerte Izrael államot. A többi arab állam, köztük Egyiptom, egy nappal később követte Irak példáját.

Árif Abd ar-Razzak iraki repülőtábornok, Nasszer híve

Abd asz-Szalám Árif elnök kezdeményezésére Jahja miniszterelnök is sokat tárgyalt Nasszer egyiptomi elnök kormányával a két ország közös politikai vezetéséről, és a két ország fokozatos egyesítéséről. Irak elvette címerébe az egyiptomi sast (ma is ez Irak címerállata). 1965 júliusában azonban Jahja és a nasszerista arab nacionalisták tárgyalásai megszakadtak, az egyiptomi-iraki közös politikai vezetés terve összeomlott. Árif elnök 1965. augusztus 30-án menesztette Jahja miniszterelnököt, helyére szeptember 6-án a nasszerista Árif Abd ar-Razzak repülőtábornokot nevezte ki kormányfővé. Kinevezése után mindössze egy héttel, szeptember 12-én Ar-Razzak tábornok katonai puccsot kísérelt meg, vadászgépei tüzet nyitottak a bagdadi elnöki palotára. A puccskísérletet az Abd ar-Rahmán Árif tábornok, vezérkari főnök által szervezett új Köztársasági Gárda, az „al-Dzsumájli családi milícia” verte le. A nasszerista puccs a mélypontra lökte Irak és Egyiptom viszonyát.

A puccsista ar-Razzak repülőtábornok elmenekült, távollétében halálra ítélték, de Árif elnök hamarosan megkegyelmezett neki, és ar-Razzak szabadon visszatérhetett. Ári elnök feloszlatta a Forradalmi Parancsnoki Tanácsot, 1965. szeptember 21-én egy civil politikust, Abd ar-Rahmán al-Bazzazt nevezte ki miniszterelnökké. Tömegbázissal továbbra sem rendelkezett, egyedül bátyjára, Abd ar-Rahmán Árif tábornokra, alelnökre, vezérkari főnökre támaszkodhatott, és az al-Dzsumájli klánhoz rendületlenül hűséges Szaid Szlajbi ezredesben, az új Köztársasági Gárda parancsnokában.

Bátyja és utódja: Abd ar-Rahmán Árif elnök.

Halála, utódlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966. április 13-án Abd asz-Szalám Árif tábornok-elnök az iraki déli sivatagban, Al-Kurna és Bászra között egy homokvihar során helikopter-balesetben életét veszítette. Az államfői teendőket ideiglenesen a civil miniszterelnök, Abd ar-Rahmán al-Bazzáz vette át. A polgárháború megelőzésére al-Bazzáz a Forradalmi Tanácsnak azt javasolta, hogy az elhunyt elnök bátyját, Abd ar-Rahmán Árif tábornokot ismerjék el új elnöknek.

Két napon át tartó tárgyalások során a haderő egymással rivalizáló tiszti csoportjai végül megegyeztek. Abd ar-Rahmán Árif tábornokot április 16-án egy év időtartamra az Iraki Köztársaság ideiglenes elnökévé választották. Gyenge kezű és határozatlan vezető volt, nem tudta megfékezni a korrupciót, a rivalizáló politikai csoportok játékszerévé vált. Hivatalba lépése után két hónappal, 1966 júliusában a visszatérő Árif Abd ar-Razzak tábornok második puccskísérletét kellett levernie. Hivatali ideje alatt tört ki az 1967-es hatnapos háború, a katonai vereségért is őt tették felelőssé. Az idősebb Árif elnököt is régi harcostársa, a veterán puccsista Ahmed Haszan al-Bakr tábornok buktatta meg, 1968. július 17-én.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d „Beten wir”, Der Spiegel 1968/31.szám, 1968. július 29., p. 77-79. Online = http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-45995990.html A német Spiegel beszámolója a júliusi puccsról. (németül)
  2. T. Abdullah: A short history of Iraq: 636 to the present, Pearson Education, Harlow, UK, 2003.
  3. A katonai szervezet neve 1959-től CENTO-ra változott.
  4. ^ a b Lásd: Abdel Rahman Aref, Munzinger-Archiv (Német életrajzi archívum) (németül)
  5. ^ a b c Saddam Key in Early CIA Plot, Newsmax Wires, United Press, 2003. április 11.
  6. ^ a b c d e Ismael, Tareq Y.; Ismael, Jacqueline S. & Abu Jaber, Kamal (1991), Politics and government in the Middle East and North Africa, Simon and Schuster, ISBN 0-8130-1043-8, <http://books.google.com/?id=jXKTSQrTLO8C&pg=PA163&dq=Abd+al+Salam+Aref&q=Abd%20al%20Salam%20Aref> (angolul)
  7. Ajami, Fouad (2006), The foreigner's gift: the Americans, the Arabs, and the Iraqis in Iraq, University Press of Florida, ISBN 0-7432-3667-X
  8. Richard A. Mobley: UK Indications and Warning: Gauging the Iraqi Threat to Kuwait in the 1960s, Central Intelligence Agency Online, 2007. május 8.
  9. „Zweiter Versuch”, Der Spiegel 1963/17.szám, 1963. április 24., p. 70. Online = http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-45143188.html (németül)
  10. Bernard Reich: Political leaders of the contemporary Middle East and North Africa: a biographical dictionary, Greenwood Publishing Group, 1990. ISBN 0-313-26213-6.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Marion und Peter Sluglett: Der Irak seit 1958 – Von der Revolution zur Diktatur, Suhrkamp, Frankfurt, 1991. (németül)
  • Bernard Lewis: The Midde East – 200 years of History... Phoenix, 2000. (http://www.orionbooks.com) (angolul)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Abd asz-Szalám Árif témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Muhammad Nadzsib ar-Rubáji
Az Iraki Köztársaság elnöke
1963–1966
Az Iraki Köztársaság címere
Utódja:
Abd ar-Rahmán Árif