A színlelt együgyű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A színlelt együgyű Wolfgang Amadeus Mozart 1769. május 1-jén Salzburgban bemutatott opera buffája. A darabot eredetileg a Mária Terézia mellett akkor már társuralkodóként tevékenykedő II. József rendelte meg, de az udvari intrikák megakadályozták a bécsi ősbemutatót.

Az opera története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mozart család 1767-ben, nagy európai koncertkörútjának egyik állomásaként utazott az osztrák fővárosba. Bécsben ekkoriban tört ki a feketehimlő-járvány, amelyet a fiatal Wolfgang és nővére, Nannerl is elkapott. A manapság is veszélyes betegséget azonban sikerült átvészelniük. A csodagyerek meggyógyulásának híre eljutott a Burgba is, s ennek örömére Mária Terézia és a fiatal II. József fogadta a Mozart családot. A látogatás végén a zenekedvelő császár kérte fel Wolfgangot egy opera komponálására a bécsi Hotoper számára. Fizetségként 100 dukátot ajánlott fel.

Az opera témájául az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő komédia költő, Carlo Goldoni egyik vígjátékát, a La finta semplice címűt választották. A 12 éves Mozart a szövegkönyv kézhez vétele után egyből hozzáfogott a munkához. A komponálással igen jól haladt, már csak azért is, mert a bécsi operában ez időben több kiváló buffonista is működött, így a siker szinte garantálva volt. A darab hamar elkészült, csakhogy a színházat bérlő és üzemeltető Giuseppe Afflisio igen féltékeny természetű lévén, minden eszközt bevetett, hogy hátráltassa a darab bemutatóját. Sikerült is elérnie, hogy a Habsburg udvar elálljon az opera bemutatásának szándékától, de a kész műért kifizették a honoráriumot. A család végül hazatért Salzburgba, ahol a hercegérsek színháza vállalta az opera bemutatását.

A mű további sorsáról nem sok biztosat lehet tudni 1921-ig. Ekkor Karlsruhe városában vitték színpadra Anton Rudolph német nyelvű szövegével. A német szöveggel mutatták be 1925-ben Bécsben, 1927-ben Breslauban, 1928-ban Prágában is. A német változat alapján készült a dán fordítás, amely 1923-ban csendült fel Koppenhágában. Az eredeti változatot Bernhard Paumgartner, a Mozart-hagyaték jelentős kutatója és ápolója (egyébként zenetudós és karmester) állította helyre 1956-ban. Az általa rekonstruált, eredeti, olasz nyelvű változatból hangfelvétel is készült. De ezután még három évtizedre volt szükség, hogy Mozart eme korai operája eredeti állapotában támadjon fel hamvaiból. 1983-ban valósult meg az eredeti, olasz nyelvű változat első, modern előadása Salzburgban, a Mozart-hét keretein belül, igaz, csak koncertelőadás formájában. Ezen előadás után kerülhetett sor az opera első, hitelesnek tekinthető teljes felvétele. Manapság két kiadó is kereskedelmi forgalomba hozta a művet a Mozart-összkiadás keretein beül: a Phillips és a Brilliant Classic.

Az opera szereplői és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Rosina, magyar bárónő koloratúrszoprán
Fracassa, az előbbi testvére, a cremonai magyar csapat kapitánya tenor
Don Cassandro, gazdag cremonai birtokos basszus
Don Polidoro, az előbbi öccse tenor
Donna Giacinta, az előbbiek húga alt
Ninetta, szobalány szoprán
Simone, Fracassa szolgája basszus
  • Történik: Cremona környékén a XVIII. században.
  • Játékidő: 2 óra 46 perc

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fracasso és Donna Giacinta, valamint Simone és Ninetta között szerelem szövődik. Giacinta esetében azonban a házasság létrejöttéhez szükség lenne fivérei beleegyezése, és Ninetta is csak gazdái engedélyével mehetne férjhez. A szobalány mindjárt ki is találja, hogyan lehetne a fivérek belegyezését megszerezni: szerelmessé kell tenni őket. Erre máris kínálkozik egy kitűnő alkalom, ugyanis Rosina épp ekkor érkezik látogatóba. A magyar bárónő pedig különös szépség hírében áll. A szerelmesek beavatják tervükbe az asszonyt, aki persze rögtön a pártjukat fogja. Polidorót hamar elcsábítja, hiszen ő csak a bátya iránti szolidaritásból volt nőgyűlölő. Csakhamar elhalmozza bókjaival és ajándékaival az imádott hölgyet. Cassnadro azonban már keményebb dió. Vele szemben a szépség és a kacérság mit sem ér. Rosina ezért taktikát vált: együgyűnek tetteti magát és a férfi hiúságán át hódítja meg annak szívét. Cassandro élvezi, hogy szellemileg fölébe kerekedhet egy szép és bájos hölgynek. Rosina hamar eléri, hogy meginvitálja magához Cassandro: lakjon náluk, egy számára berendezett kis lakosztályban.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rosina beköltözik a házba és gyorsan eléri, hogy a két agglegény bájai miatt egymásnak ugorjon. Eközben Giacinta és Fracassa szökést színlelve eltűnik és magukkal viszik a féltve őrzött családi vagyont is. A két zsugori uraság most már csak egyet akar: visszaszerezni pénzüket. Annak ígérik feleségül a lányokat (Giacintát és Ninettát), akik visszaszerzik a vagyonukat.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Simone és Fracassa amint meghallják a váratlan fordulatot, rögtön visszaszolgáltatják a titokban kölcsön vett pénzt. Hamarosan Giacinta is előkerül. Nincs más hátra, mint megtartani az esküvőt. Azonban mindenki meglepetésére nem kettő, hanem három esküvőre kerül sor. Cassandro ugyanis nem tud tovább élni a magát együgyűnek tettető Rosina nélkül.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera ősbemutatóján a mű nyitányaként a KV 46 jelzésű D-dúr szimfónia hangzott el, és Mozarttól szokatlan módon, egy korábbi koncert ária is belekerült a zenei anyagba, a KV 35 jelzésű. A műben felcsendülő 21 áriában Mozart fiatal korához képest bámulatos pontossággal tapint rá egy-egy jellemre. Persze, a későbbi operákra jellemző, hiteles karakter ábrázolásokkal e művében még adós maradt a szerző. Az opera dallamvilága a német Liedhez áll közel, de a feldolgozás az olasz opera nyelvezetének tökéletes ismeretéről árulkodik már ekkor is. jól sikerült a Cassandro-Fracasso párbajkettős és szépek az egyszerűen, gondosan kivitelezett finálék. De a mű egészében véve kissé sematikusra sikeredett, az opera buffa műfajához képest kissé terjengős. Mindenesetre a Mozart operák iránt érdeklődőkben jó szórakozást kínál a zene.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Liebner János: Mozart a színpadon. Dramaturgiai tanulmányok. Budapest, 1961. Zeneműkiadó.
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában. II. köt. Budapest, 2004. Tudomány K. pp. 1480-1483. ISBN 963819443X
  • Német Amadé: Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Bp., 1980, 342-344. o.