A sárkány szeme (The Eyes of the Dragon) Stephen King amerikai író 1984-ben megjelent regénye.
A regény többféleképpen is értelmezhető: például fiktív történetként, de akár egyszerű börtöntörténetként is felfogható.
Egyik szereplője az a Randall Flagg, aki többek között a Végítélet című regényben is fontos szerepet játszik. Flagg az, aki megöli Rolandot, Delain királyát, és aki azt a látszatot kelti, hogy a gyilkos valójában Roland idősebbik fia, Peter. A fiút bűnösnek is találják, és a Tűtoronyba zárják. Öccse, Roland másik fia, Thomas lesz az új király, de túlságosan fiatal és gyenge még: valójában Flagg uralkodik helyette, és ez semmi esetre sem jelent jót Delain számára.
Peternek sürgősen megoldást kell találnia, vagy szeretett hazája elpusztul. Egyetlen segítsége a fogságban gyerekkori babaháza és azok az asztalkendők, amelyeket minden étkezéshez kap, de amelyeket minden alkalommal vissza is kell juttatnia.
A sárkány szeme valójában azért íródott, hogy Stephen King megajándékozza lányát – aki akkor tizenhárom éves volt – egy olyan történettel, amely nem szörnyekről, kísértetekről és vámpírokról, hanem hitről, szeretetről és barátságról szól.
A mű kapcsolatban áll King hétkötetes Setét Torony-ciklusával is.
A könyv magyar kiadása – különböző kiadóknál – három eltérő címen is megjelent: A sárkány szeme, A mágus és A szem.
|
Stephen King |
|
Regények és
novelláskötetek |
Carrie (1974) · Borzalmak városa (1975) · Rage (Richard Bachman néven, 1977) · A ragyogás (1977) · Éjszakai műszak (novellák, 1978) · Végítélet (1978) · A holtsáv (1979) · The Long Walk (Richard Bachman néven, 1979) · Tűzgyújtó (1980) · Cujo (1981) · Roadwork (Richard Bachman néven, 1981) · A Setét Torony I: A harcos (1982) · A remény rabjai (kisregények, 1982) · A menekülő ember (Richard Bachman néven) (1982) · Christine (1983) · Állattemető (1983) · Ezüst pisztolygolyók (1983) · A Talizmán (Peter Straubbal közösen, 1984) · Sorvadj el! (Richard Bachman néven, 1984) · Csontkollekció (novellák, 1985) · Az (1986) · A sárkány szeme (1987) · Tortúra (1987) · A Setét Torony II: A hármak elhívatása (1987) · A rémkoppantók (1988) · Halálos árnyék (1989) · Végítélet (1990) · Titkos ablak, titkos kert / A Napkutya (kisregények, 1990) · Hasznos Holmik (1990) · A Setét Torony III: Puszta földek (1991) · Bilincsben (1992) · Dolores (1993) · Rémálmok és lidércek (novellák, 1993) · Nem jön szememre álom (1994) · A két Rose (1995) · A halálsoron (1996) · Rémület a sivatagban (1996) · A rendcsinálók (Richard Bachman néven, 1996) · A Setét Torony IV: Varázsló és üveg (1997) · Tóparti kísértetek (1998) · Storm of the Century (forgatókönyv, a hozzá tartozó film magyar címe: Az évszázad vihara) · Tom Gordon, segíts! (1999) · Atlantisz gyermekei (1999) · Álomcsapda (2001) · A fekete ház (A Talizmán folytatása; Peter Straubbal közösen, 2001) · Rémautó (2002) · Minden haláli (novellák, 2002) · A Setét Torony V: Callai farkasok (2003) · A Setét Torony VI: Susannah dala (2004) · A Setét Torony VII: A Setét Torony (2004) · A coloradói kölyök (2005) · A mobil (2006) · Lisey története (2006) · Blaze (regény) (Richard Bachman néven, 2007) · Duma Key (2008) · Napnyugta után (novellák, 2008) · A búra alatt (2009) · Blockade Billy (2010) · Full Dark, No Stars (kisregények, 2010) · 11/22/63 (2011) · The Dark Tower: The Wind Through the Keyhole (2012) · Doctor Sleep (2013) · Joyland (2013)
|
|
| Non-fiction |
Danse Macabre (1981) · Az írásról (2000) · Faithful: Two Diehard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season (Stewart O'Nannel közösen, 2005) · Guns (egyben elektronikus könyv is, 2013)
|
|
| Elektronikus könyvek |
A Golyó (2000) · The Plant (2000) · Ur (2009) · Mile 81 (2011) · A Face in the Crowd (Stewart O'Nannel közösen, 2012)
|
|
Életművével
kapcsolatos szócikkek |
|
|