A revizor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A revizor
Nikolai Gogol - Revizor cover (1836).jpg
A revizor első kiadásának címoldala
Szerző Gogol
Eredeti cím Ревизор
Ország  Oroszország
Nyelv orosz
Téma korrupció
Műfaj vígjáték
Kiadás
Kiadás dátuma 1836
Magyar kiadás dátuma 1875[1]
Fordító Mészöly Dezső és Mészöly Pál
Média típusa könyv
Oldalak száma 112 (1994)
ISBN ISBN 9636130159 (1994)
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben

A revizor (orosz nyelven: Ревизор) Nyikolaj Vasziljevics Gogol legjelentősebb, ötfelvonásos színműve, az orosz drámairodalom egyik legismertebb vígjátéka. Számos nyelvre lefordították, a megírása óta eltelt több mint 170 éve játsszák a világ színházaiban.

Keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orosz postabélyeg Gogol születésének 200. évfordulójának tiszteletére

Az alapötletet Gogol Puskintól kapta. A darab első változata 1836 tavaszára készült el, a bemutatót 1836. április 19-én tartották Péterváron. Az előadást I. Miklós cár is megtekintette és állítólag jól mulatott. Kevéssel a bemutató után a mű nyomtatásban is megjelent. A bemutató ugyan sikert aratott, ám Gogol egyáltalán nem volt elégedett a fogadtatással, különösen nem a megjelent kritikákkal. A darabon később többször végzett változtatásokat, a legfontosabbakat 1842-ben, az utolsót 1851-ben.

A színmű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alekszandrin Színház 1890-1900 körül. Itt tartották A revizor bemutatóját 1836-ban.

Helyszíne[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet egy vidéki orosz kisvárosban zajlik, nevét a szerző nem adja meg. A 2. felvonás helyszíne a városka vendégfogadója, a többi felvonás a polgármester házának helyiségeiben játszódik.

Főbb szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hlesztakov, átutazó pétervári fiatalember, az állítólagos revizor (az orosz hlesztaty szó jelentése: csapkod);
  • Polgármester (Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, a szkvoznyak szó jelentése: huzat) és családja;
  • a kisváros előljárói, urai, kereskedői; közülük többnek bohózatba illő neve van (Zemljanyika – szamóca, Uhovjortov – fülforgató, Gyerzsimorda – fogd-a-pofád stb.)

Cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Polgármester: Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk.[2]

Ezekkel a szavakkal kezdődik a komédia, melyet megírása óta a világ színpadain gyakran játszanak. Cselekménye, szerkezete egyszerű, a darab menete szigorúan egy célra törekvő. A komikum forrása – sok más vígjátékhoz hasonlóan – egy félreértés.

A revizor érkezésének híre az urak között riadalmat kelt. Nem csoda, hiszen például a bírósági előszobában libákat őriznek, a bíró iratszekrényén kutyakorbácsot tart, a postamester rendre felbontja a leveleket, a kórházban a betegek „úgy gyógyulnak, mint a legyek”, az orvos pedig egy szót sem tud oroszul.

A városka fogadójában időző pétervári tisztviselő, Hlesztakov teljesen kifogyott pénzéből, a számláit sem tudja kifizetni, ettől aztán gyanússá válik: inkognitóban érkezett revizornak nézik. A polgármester felkeresi és miután félelmében elhiteti magával, hogy valóban Hlesztakov a – magát ügyesen álcázó – revizor, nem hagyja magát „becsapni”: kifizeti annak számláit, pénzt ad kölcsön, majd a házában kínál neki kényelmesebb és ingyen szállást.

A polgármester neje és lánya olvadoznak a gyönyörűségtől, a helyi urak pedig egymás után járulnak Hlesztakov elé, hogy megkörnyékezzék, hogy pénzt „kölcsönözhessenek” neki, vagy hogy vetélytársaikat bevádolhassák. Hlesztakov lassan átlátja a helyzetet és örömmel belemegy a játékba. Néha már maga is azonosul a rá kiosztott szereppel, nemcsak elhiteti, hanem el is hiszi magáról, mennyire fontos személy. Nagylelkűen szemet huny az általa nem is ismert visszásságok fölött, elfogadja, hogy pénzzel tömik zsebeit, csapja a szelet a polgármester nejének, a következő percben már eljegyzi a lányát is. Sunyi, de éles eszű szolgája, Oszip azonban érzi a veszélyt és indulásra noszogatja gazdáját, aki nyomban kocsira is ül és – „csak egy napra”, „nagyon öreg és nagyon gazdag nagybátyjához” – távozik. Ahogy korábban Hlesztakovot, az urak most a „revizor” rokonává emelkedett, részint lenézett, részint rettegett polgármestert rajongják körül, de annak dicsősége nem tart sokáig. A postamester érkezik Hlesztakov felbontott levelével és leleplezi a csalót.

A félreértés, amely kezdetben a bonyodalmat okozta, az ál-revizor lelepleződésével tehát tisztázódott. Ezzel azonban semmi nem változott, csak az álarcok hullottak le, meg a városi urak zsebei ürültek ki. Az író furfangja, hogy az urakkal egymás kezéből kikapkodva olvastatja fel az elfogott levelet: saját, metszően gúnyos jellemzésüket. Ebben a helyzetben veti oda a dühöngő polgármester a híressé vált mondatokat: „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” Az elképedés és felháborodás közepette robban – a szerző által gondosan időzített – bomba: „Megérkezett Pétervárról a revizor úr. Kéreti a tekintetes urakat a fogadóba!” A hírre az urak megmerevednek, ezzel a némajelenettel ér véget a darab.

A szereplők jellemzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A revizor a korabeli orosz valóság, a korrupt, önző, képmutató vidéki előkelőségek szatirikus rajza, a bemutatott helyzetek és jellemvonások azonban általános érvényűek is. Az író ismerős, élethű helyzeteket teremtett, hús-vér alakokat formált, melyek minden korban újraélednek.

Hlesztakov[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A színműnek egyetlen pozitív figurája sincs. „ …a gogoli komédia egyik legfőbb újdonsága éppen az, hogy a korábbi darabokat mozgató és összefoglaló rezonőr helyébe is bohóc, szélhámos került…”[3] Hlesztakov ugyan nem igazi szélhámos, hanem egyszerűen léhűtő, aki elfogad egy helyzetet; felfogása lassú, de amint megérti a helyzetet, teljesen beleéli magát és alaposan ki is használja azt. Amikor kezdetben igazat mond, a polgármester nem hisz neki; de későbbi legképtelenebb hazugságait is mindenki elhiszi. Gogol egy későbbi írásában maga adta meg részletesen alakjai jellemzését.[4] Hlesztakovról többek között így ír: „Tulajdonképpen nincs szándékában, hogy bárkit is becsapjon, ezért maga sem veszi észre, hogy hazudik. Neki magának is úgy rémlik, hogy megtette, véghezvitte mindazt, amiről beszél.”

A polgármester és a városi urak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Gogol tudja a kimerevített színpadi befejezés hatásának titkát. Talán az ő komédiájában valósul meg először igazán következetesen, hogy az, akiért mindez történik – tudniillik az igazi revizor –, nem lép színpadra. Őrá csak "vártak", mint a jóval későbbi színpadi irodalomban – többek között – Leftyre (Odets) vagy Godot-ra (Beckett).”[5]

A darab másik főszereplője, a polgármester „főleg azzal törődik, hogy ne szalajtson el semmit abból, ami az ölébe hull”. Másokat sanyargat, pedig „…hiányzik belőle a sanyargatás gonosz vágya; egyetlen vágy él benne: mindent megkaparintani”. Általában ravasz, nehezen rászedhető, de a mostani szokatlan helyzet és a csábítás, hogy a fővárosba juthat és igazi úr lehet, hiszékennyé teszi. A darab végére az ábránd szertefoszlik, a helyzetnek ő a leginkább kárvallottja.

A szerző a darab többi szereplőjét is egyéni tulajdonságokkal ruházza fel. Saját jellemzése szerint a postamester „az együgyűségig egyszerű ember”; a járásbíró „Csak magával törődik, a saját feje után megy, szabadgondolkodó, de csak azért, mert így lehetősége van mutogatni magát.”; a főgondnok (Zemljanyika) „szemrebbenés nélkül intrikál és besúg”; a tanfelügyelő (Hlopov) „örökös rémületben él”.

Bár későbbi magyarázataiban Gogol igyekezett tompítani írásának élét és hangsúlyozta, hogy alakjait a színpadon nem szabad karikírozni, a darab egyik-másik szereplője mégis karikatúrának hat. Felszabadultan nevetünk rajtuk, hiszen mindannyian ugyanannak a képtelen helyzetnek részesei: rabjai, de előidézői is. Az író végig gondoskodik róla, hogy az olvasó vagy néző felszabadultan kacagjon, majd a végén rádöbbenjen, hogy talán egy kissé saját magán is nevetett.

Hazai fogadtatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A revizor első magyarországi bemutatóját 1874-ben tartották a fővárosban, a Nemzeti Színházban. Ez volt az első, magyar színházban előadott orosz színdarab. A következő évben A revizor nyomtatásban is megjelent Budapesten, fordította és Gogol életrajzával bevezette Szentkirályi Albert.

A Hon című lap 1874 karácsonyi számában a hazai bemutató után így írt:

„...a darabnak alig van meséje, de ami van, az oly felette eredeti helyzetekkel, fordulatokkal van tarkítva és érdekessé téve, hogy az ember egy pillanatra sem eshetik ki a derült, sőt sok helyütt kacagtató hangulatból. (…) Őseredeti alakok, az egyes személyeket jellemző gondolkozásmód oly művészi erővel vannak festve, hogy annak párját csak a klasszikus íróknál találjuk.[6]

A komédiát azóta is rendszeresen nagy sikerrel, egyre újabb feldogozásban játsszák hazai színházaink. Sokáig Mészöly Dezső és Mészöly Pál fordítása volt a meghatározó, melyet a színpadokon fokozatosan Morcsányi Géza modernebb fordítása váltott fel.

A színmű teljes szövege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. További kiadások a Moly oldalán
  2. Mészöly Dezső és Mészöly Pál fordítása
  3. Bakcsi György. Gogol világa. Európa Könyvkiadó. ISBN 963-07-3738-8 (1986) 
  4. Ny. V. Gogol: Előzetes figyelmeztetés azoknak, akik helyesen szeretnék játszani A revizor-t (ford. Bárány György). In.: Bakcsi György (szerk.): Magatokon röhögtök, Helikon Kiadó, 1984)
  5. Páskándi Géza szavait idézi Bakcsi György: Gogol világa, Európa Könyvkiadó, 1986; 113-114. oldal.
  6. D. Zöldhelyi Zsuzsa szerk.: Orosz írók magyar szemmel I. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1983; 140. oldal.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bakcsi György. Gogol világa. Európa Könyvkiadó. ISBN 963-07-3738-8 (1986)  96-117. oldal
  • Bakcsi György (szerk). Magatokon röhögtök. Helikon Kiadó (1984)