A pszkovi lány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pszkovi lány Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov első, 1873-ban, a szentpétervári Mariinszkij Színházban bemutatott operája. A darabot szerzője az ötöknek ajánlotta.

Az opera története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rimszkij-Korszakov 1868-ban kezdte el első operájának megkomponálását Lev Alekszandrovics Mej színdarabja nyomán, és csak négy évvel később fejezte azt be. Az ősbemutató 1873. január 13-án zajlott le a Mariinszkij Színházban, a darab kedvező fogadtatásban részesült, de csak pár előadást ért meg. Maga a szerző művét egyfajta inasmunkának tekintette, amelyet később időről időre javítgatott. Az eredetileg két felvonást 1895-ben toldotta meg még eggyel, majd az 1901-es moszkvai bemutatóra prológussal látta el a művét, és több új áriát is komponált hozzá. Mivel A pszkovi lány cím nem sokat mondott volna a külföldi közönségnek, ezért Szergej Pavlovics Gyagilev javaslatára Rimszkij-Korszakov Retteg Ivánra változtatta az opera címét. A párizsi bemutatón Fjodor Saljapin énekelte a címszerepet, Nyikolaj Nyikolajovics Cserepin vezényelte az előadást. Az opera Franciaországban hatalmas sikert aratott, melynek következtében hamarosan színre került több más európai országban is, többek között 1912-ben Milánóban, majd a következő évben Londonban, 1924-ben Krefeldben, 1927-ben pedig Barcelonában. A második világháború után Palermóban (1959), Genovában (1969) és Belgrádban (1972) is bemutatták. 1971-ben a Bolsoj Színház is felújította a darabot.

Rimszkij-Korszakov Muszorgszkijt követte, amikor első operájának komponálása során a szöveg valósághű ábrázolását tartotta szem előtt. A pszkovi lány is tele van kaotikus tömegjelenetekkel, de Rimszkij-Korszakov Iván cárja nem hatol olyan lelki mélységekbe, mint Muszorgszkij Borisz Godunovja. A főbb szereplők monológszerű magánjeleneteket kaptak, a zenei alapszövetet áthatja az orosz folklór világa.

Az opera szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Saljapin IV. Iván cár szerepében (Moszkva, 1896.)
Szereplő Hangfekvés
IV. Iván cár basszus
Jurij Ivanovics Tokamov herceg bariton
Nyikita Matuta, bojár tenor
Mihail Tucsa tenor
Olga Jurevna Tokamova hercegnő szoprán
Vjazemszkij herceg bariton
Vlaszjevna szoprán
Sztyosa tenor
Jeliszej Bomelij, a cár orvosa tenor
Sentinel bariton
Hírnök tenor

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tokamov herceg lányát Matutának szánja, de Olga a szegény Mihail Tucsát szereti. A lány kihallgatja apja és Matuta beszélgetését, amelyből kiderül, hogy Olga nem a herceg gyermeke, hanem a fiatalon elhalálozott Vera Selogának, apja nővérének házasságon kívül született lánya. Mivel Vera nem nevezte meg Olga apját, így Tokamov a sajátjaként nevelte fel. Ezután egy hírnök jelenti, hogy Rettegett Iván Novgorod elfoglalása után Pszkov városa ellen akarja vezetni hadait. Tucsa felszólítja a város lakóit az ellenállásra, de Tokamov azt tervezi, hogy kiegyezik a cárral és átadja neki Pszkovot. Tucsa ennek ellenére nem hajlandó megbékélni, és híveivel a közeli hegyekbe vonul vissza.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iván bevonul Pszkovba, és bejelenti, hogy a várost a Moszkvai Nagyfejedelemséghez csatolja. Olga kedvese elvesztése miatt szomorkodik. Most már alighanem engedelmeskednie kell apja kérésének, és feleségül kell mennie Matutához. A cár felkeresi Tokamovot, hogy Pszkov további sorsáról tárgyaljon vele, ekkor akad meg a szeme Olgán. A lány nagyon emlékezteti őt egykori kedvesére, Vera Selgonára. Mikor megtudja, hogy Olga valóban Vera lánya, megváltoztatja szándékát és visszaadja Pszkov függetlenségét.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olga felkeresi a jó hírrel kedvesét, de éppen hogy egymásra találnak, máris rájuk tör embereivel Matuta. Tucsa alulmarad a túlerővel szemben, megsérül, kedvesét pedig magukkal ragadják a támadók. Matuta, miután tudomást szerzett Iván Olga iránt tanúsított érdeklődéséről, úgy dönt, hogy átadja a cárnak a lányt. Olga elmeséli Ivánnak, hogy Tucsát szereti, de apja Matutához akarja hozzáadni, akit nem szeret, sőt fél tőle. A cár megígéri neki, hogy megvédi és magával viszi Moszkvába. Tucsa féltékenységében embereivel rátör Iván táborára. A zajra Olga lép ki az uralkodó sátorából. Megkísérli szétválasztani a hadakozó feleket, de ekkor egy golyó eltalálja és holtan esik össze. A cárt megrázza nemrég megtalált gyermeke halála, és visszavonja Pszkov függetlenségét.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Matthew Boyden: Az opera kézikönyve, Park Könyvkiadó, Bp., 2009, 350- 351.
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában III., Tudomány Könyvkiadó, 2006., 2085-2088.