A megbilincseltek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A megbilincseltek
(The Defiant Ones)
Rendező Stanley Kramer
Producer Stanley Kramer
Műfaj haver film
filmdráma
bűnügyi film
Forgatókönyvíró Nedrick Young (történet)
Harold Jacob Smith
Főszerepben Tony Curtis
Sidney Poitier
Theodore Bikel
Cara Williams
Zene Ernest Gold
Operatőr Sam Leavitt
Vágó Frederic Knudtson
Hangmérnök James Speak
Jelmeztervező Joe King
Díszlettervező Joe Kish
Gyártás
Gyártó United Artists
Metro-Goldwyn-Mayer
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
magyar szinkron
Időtartam 96 perc
Forgalmazás
Forgalmazó United Artists
Bemutató 1958, 8. Berlini nemzetközi filmfesztivál
1958. szeptember 24., New York, USA
Díj(ak) 2 Oscar-díj
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A megbilincseltek (Megbilincseltek, Hajlíthatatlanok, eredeti cím: The Defiant Ones) 1958-ban bemutatott fekete-fehér filmdráma. Rendezője Stanley Kramer.

A történet két összeláncolt fegyenc szökéséről szól, egyikük fehér, a másik néger. A kezdetben megnyilvánuló személyes ellentétük ellenére kénytelenek együttműködni.

A film két Oscar-díjat és 14 további díjat kapott.

Cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éjszakai szakadó esőben egy teherautó megy az országúton. Az utastérben két férfi ül, hátulról valakinek a panaszos éneklése hallatszik. A hátul ülő tíz férfi párosával egymáshoz láncolt rab, akiket kényszermunkára ítéltek. Az éneklést megunva az egyik őr hátraszól, és a rab „partnere” is arra szólítja fel, hogy hagyja abba. Ekkor egy szembejövő, túl közeli teherautó lámpája elvakítja a sofőrt, aki félrerántja a kormányt. Az autó a sáros útról lecsúszva áttöri a fa korlátot, lecsúszik az árokba és felborul. Csak kisebb sérüléseket szenvednek a teherautóban ülők, két rab azonban (az éneklő néger és fehér társa), kihasználva az alkalmat, megszökik. Hamarosan a helyszínen vannak a mentők és a rendőrség.

Másnap reggel, a nyomkereső kutyák megérkeztével kezdetét veszi a hajsza. Frank Gibbons kapitány, az önkéntesek irányítója vérebeket akar elengedni, de a seriff ezt kereken megtiltja, csak a nyomkeresőket engedi használni és azokat is csak pórázon vezetve.

A fegyencek megpróbálják egy kődarabbal eltörni a láncukat, de semmire sem mennek vele. Dönteniük kell, hogy dél, vagy észak felé veszik-e az irányt. John "Joker" Jackson (Tony Curtis) dél felé menne, Noah Cullen (Sidney Poitier) azonban ebbe nem egyezik bele, mert szerinte egy idegen néger nagy feltűnést keltene a déli államokban. Jackson kissé erőszakoskodik, de hamar belátja, hogy erőszakkal nem megy semmire, ezért észak felé indulnak el. Először egy sekély, de gyors folyású folyón kelnek át, ami egy darabon elsodorja őket. Éjszaka sikerül békákat fogniuk és megsütni őket (mindkettejüknél van cigaretta és gyufa). Másnap továbbmennek (megint esik az eső), és amikor egy lovaskocsit látnak közeledni, egy gödörbe ugranak, amiről később kiderül, hogy agyagot bányásztak belőle, ezért elég mély, a fala meredek és csúszós. Többszöri próbálkozásra sikerül kikecmeregniük, de Jackson bal csuklója, amihez a lánc van erősítve, megsérül. Cullen agyagot tapaszt rá és hevenyészett kötést, amit Jackson kelletlenül fogad.

A folyóhoz érve a kutyákat vezető ember tiltakozik a folyón való átkelés ellen, amit a seriff megértően fogad, bár ez kétórás kerülőt jelent.

A fegyencek egy településhez érnek, amit egy magaslatról figyelnek. Cullen elmondja, hogy felesége és fia van, akikkel egy 30 holdas farmon éltek, de soha nem laktak jól. Azért ítélték el, mert tartozott a gazdájának (egy fehér embernek), és amikor az követelte a tartozás kifizetését, Cullen haladékot kért, a gazda azonban fegyvert rántott, amit Cullen kicsavart a kezéből. Mivel fejbe vágta vele, szándékos emberölés kísérlete vádjával ítélték el.

Jackson autószerelő volt, de csak a szombatot élvezte, mert amikor szórakozott és egy bárban költötte a pénzt, a nők felnéztek rá. Nem derül ki, miért ítélték el, szerinte „gyáva volt és nem volt elég nagy hal”.

Amikor minden fény kialszik, belopóznak egy szerszámraktárba a tetőablakon keresztül. Jackson a fájós csuklóján lóg egy darabig, mert a tetőgerenda túl magasan van. Amikor Cullen leugrik, mindketten oldalra gurulnak és feldöntenek egy polcot, ami olyan nagy zajjal jár, hogy a lakosok pillanatok alatt körbeveszik a raktárat és rövid üldözés után elfogják a behatolókat. Fel akarják őket akasztani (lásd lincselés), de egy Big Sam nevű ember a lelkükre beszél. Végül a két fegyencet bezárják egy raktárba, egymásnak háttal, egy gerendához kötözve. Big Sam hajnalban felfeszíti az ajtót, elvágja a kötelet és kiengedi őket. Jackson észreveszi, hogy a jobb kezén a csuklóját körülvevő heg van, mint a láncra vert raboknak.

A rabok tovább menekülnek, de előjönnek az ellentétek és verekedni kezdenek, majd egymást fojtogatni. Ekkor egy tíz év körüli fiú jelenik meg puskával, és felszólítja őket, hogy felemelt kézzel jöjjenek oda. A két rab engedelmeskedik, mivel a puska igazi (még ha kis méretű is). Amikor közel érnek hozzá, a lánccal kiütik a fiú kezéből a puskát, a fiú elesik, beüti a fejét egy kőbe és kissé elájul. Jackson ott akarja hagyni a földön fekvő fiút, Cullen azonban nem engedi, és megvizsgálja a sérülést a fiú fején. Szerencsére komolyabb baja nem esett, de amikor magához tér és meglátja maga fölött Cullen fekete arcát, ösztönösen Jacksonhoz menekül, mert azt hiszi, hogy Jackson börtönbe kíséri „a néger rabot”. Jackson meghagyja ebben a hitben és a közeli farmhoz kísérik a fiút, ahol egyedül él az anyjával.

Az asszony kávéval és étellel kínálja Jacksont, majd annak felszólítására, kelletlenül Cullennek is ugyanazt adja. Jackson azt kéri, hogy a fiú hozzon nekik vésőt és kalapácsot, amit az asszony nem ellenez. Amikor a fiú behozza a szerszámokat, az evést félbehagyva felugranak, és a kandallónál előbb Jackson, majd Cullen csuklójánál kalapálják szét a láncot. Jackson annyira elgyengül a sebláztól, hogy majdnem elájul, ezért Cullen ágyba viszi. Az asszony egész éjszaka virraszt mellette és vizes borogatással hűti. Gyengéd vonzalom alakul ki közöttük, valószínűleg szeretkeznek.

Másnap reggel kiderül, hogy a garázsban van egy működőképes személyautó, amit Jackson gyorsan működésbe hoz egy kis kurblizással. Már a közös szökést tervezik, ugyanis a nő férje nyolc hónapja otthagyta őket, és az asszony sem érzi jól magát a farmon. Izgalmasnak találja, ha Jacksonnal mehet. Azzal érvel, hogy az üldözők egy fehér és egy néger férfit keresnek, akik együtt haladnak, tehát mindkettőnek nagyobb az esélye, ha különválnak, ők pedig kiadhatják magukat házaspárnak. Jackson eleinte nem akar beleegyezni, mert szándéka szerint majd Rio de Janeiróba akar eljutni. Cullen is fanyalog, de a különválás vonzónak tűnik, különösen akkor, amikor az asszony megemlíti, hogy ha átvág a közeli mocsáron, hamarabb eléri a vonatot, ami egy domb miatt lassít és ezért könnyű felugrani rá. Cullen elindul és még elemózsiát is visz magával, amit az asszony előkészített.

Az anya és a fiú is pakolni kezdi a holmiját, amikor kiderül, hogy téves információt adott a négernek, amivel valószínűleg a biztos halálba küldte azért, hogy ne tudják elfogni és esetleg kivallatni Jackson hollétéről. Jackson dühösen eltaszítja az asszonyt és Cullen után rohan, az ajtóba érve azonban a fiú rálő a puskájával és eltalálja a bal vállán.

Hamarosan ideér az üldözők csapata, akik egyre közelebb vannak hozzájuk. Az asszony azonban semmit sem mond nekik.

Jackson a mocsárban Cullen nevét kiáltozza, míg egyszer csak megtalálja. Elmondja neki az asszony árulását, és hogy a fiú meglőtte a vállán. Azt mondja Cullennek, hogy őt hagyja ott és menjen tovább, Cullen azonban válaszolja: „kapaszkodj a láncba!”, ahogy már sokszor tette az út során. Ezúttal azonban már nincs rajtuk lánc, de nyilvánvaló, hogy összeköti őket valami, mert Jackson összeszedi magát és továbbindul.

Váratlanul megpillantják a közeledő tehervonatot egy hídnál, de a vonat meglehetős sebességgel robog. Cullennek sikerül felugrania rá, de Jackson keze kicsúszik az övéből, ezért inkább leugrik ő is.

Az üldözők közül kiválik Muller seriff és egyedül, komótosan, egy szál pisztollyal közelíti meg őket. Cullen megint egy panaszos dalt kezd énekelni az ölében fekvő Jacksonnak.

Szereposztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1. szinkron 1966-ban készült a Magyar Televízió megrendelésére, a 2.-at a Duna Televízió rendelte meg, jóval később.

színész szerep 2. magyar hang
Tony Curtis John "Joker" Jackson László Zsolt
Sidney Poitier Noah Cullen Kálid Artúr
Theodore Bikel Max Muller seriff, az üldözés vezetője Papp János
Charles McGraw Frank Gibbons kapitány, az önkéntesek irányítója Fülöp Zsigmond
Lon Chaney Big Sam, volt fegyenc Kristóf Tibor
Lawrence Dobkin újságíró Vass Gábor
King Donovan Solly Fodor Tamás
Claude Akins Mack Varga Tamás
Whit Bissell Lou Gans
Carl Switzer Angus
Kevin Coughlin Billy, a fiú Morvay Gábor
Cara Williams Billy anyja Götz Anna

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film DVD-n 2001. december 11-én jelent meg az USA-ban.

Fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai filmkritikusok véleményét összegző Rotten Tomatoes 81%-ra értékelte 16 vélemény alapján.[1]

A film bemutatója után Bosley Crowther, a The New York Times filmkritikusa dicsérte a produkciót és a színészek játékát. Ezt írta: „Kiemelkedően drámai módon jelenik meg az a társadalmi idea, hogy két eltérő bőrszínű ember, szerencsétlen körülmények között, egymásra utalva, baráti viszonyba kerül - ezt érte el Stanley Kramer az új filmjében. Mr. Poitier kiválóan alakítja a néger fegyenc figuráját, és Mr. Curtis is meglepően jól játszik. Mindketten igen dinamikusak. Mr. Poitier egy mélyen rejlő szenvedést hoz a felszínre. Az üldözők vezetőjeként Theodore Bikel hasonlóan mély benyomást kelt, amiben benne van az igazságosság és a megbocsájtás. Ezt a brutális rendőr akaratával szemben is sikerült fenntartania, akit Charles McGraw játszik."[2].”

Díjak, jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

elnyert díjak:
jelölések:

A film készítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robert Mitchum, aki maga is valamikor láncra vert rab volt, visszautasította Jackson szerepét, mivel a déli államokban akkoriban nem volt megengedett a fekete és fehér bőrű elítéltek összebilincselése. Tony Curtis és mások szerint Mitchum nem akart fekete színésszel együtt játszani. Kramer azt írta, hogy Poitier bizonytalan volt Curtis-szel kapcsolatban, de később támogatta a szerepeltetését. Curtis szerint neki a szerződésben joga volt beleszólni abba, hogy ki játssza Cullen szerepét. Ezzel szemben Kramer állítása szerint a szerepeket eredetileg Poitier és Marlon Brando játszotta volna, azonban Poitier korábbi szerződése késleltette a szerep elfogadását. Kramer annyira szerette volna Poitiert szerepeltetni, hogy elhalasztotta a forgatás megkezdését. Emiatt Marlon Brando elesett a szereptől, mert más szerződése lépett érvénybe. Curtist ezután alkalmazták. Curtis kérésére Poitier neve és az övé a plakáton a film címe fölött jelent meg. Poitier filmes karrierjének ez volt a kezdete, ez volt az első ilyen alkalom.[5][6].[7]

Érdekesség, feldolgozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1972-ben nők játszották a két főszerepet a Black Mama, White Mama című filmben: Pam Grier és Margaret Markov.
  • Ugyancsak 1972-es egy B-kategóriás sci-fi (The Thing with Two Heads), amiben egy rasszista fehér ember (Ray Milland) feje egy néger (Rosey Grier) testére kerül.
  • 1986-ban színes tévéfilmet készítettek az eredetivel azonos címmel, főszereplői Robert Urich és Carl Weathers.
  • A Quantum Leap sci-fi sorozat egyik 1992-es epizódjában („Unchained”) a főszereplő Sam Beckett (Scott Bakula) egy fehér férfi testébe kerül, aki láncra verve dolgozik a Mississippi mentén egy útépítésen. Párja egy ártatlanul elítélt fekete férfi, akivel menekülniük kell, egyébként egy megvesztegetett őr megölné őket.
  • Az 1996-os „Ámokfutam” (Fled) című akciófilmben Laurence Fishburne és Stephen Baldwin az eredetihez hasonló szerepeket játszik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rotten Tomatoes értékelés
  2. Crowther, Bosley. The New York Times, film review, 25 September 1958. Last accessed: 23 February 2011.
  3. Awards for The Defiant Ones. IMDb.com. (Hozzáférés: 2009. július 19.)
  4. ^ a b Berlinale 1958: Prize Winners. berlinale.de. (Hozzáférés: 2010. január 4.)
  5. Private Screenings: Tony Curtis. Turner Classic Movies, 19 January 1999.
  6. Server, Lee. Robert Mitchum: "Baby I Don't Care". St. Martin's Press (2001). ISBN 0-312-26206-X 
  7. Turner Classic Movies, 16 January 2012.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Defiant Ones című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.