A magyar labdarúgó-válogatott 2010. szeptember 3-i mérkőzése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Előző mérkőzés - Következő mérkőzés

A magyar labdarúgó-válogatott első 2012-es Európa-bajnoki selejtező mérkőzésére 2010. szeptember 3-án került sor, Svédország ellen, idegenben. A mérkőzés végeredménye 2–0 lett a hazai csapat javára.

Előzmények[szerkesztés]

A magyar labdarúgó-válogatott a Svédország elleni mérkőzésig, négy találkozón lépett pályára 2010-ben. Egy döntetlen mellett, háromszor vereséggel fejezték be a mérkőzést. A szeptember 3-i találkozó előtt, utoljára augusztus 11-én szerepelt a magyar csapat, Londonban. Az angolok elleni 2–1-s vereség volt a frissen kinevezett szövetségi kapitány, Egervári Sándor bemutatkozó mérkőzése.

Nincs félnivalónk! Jó ránézni a játékosaimra, mert elszántak, bizakodóak, és lerí róluk, hogy van hitük. Nem tartanám rossz eredménynek a döntetlent, hiszen a második kalapból kisorsolt ellenfél otthonában kell helytállnunk, ám ismerjük el, furán nézne ki, ha azzal küldeném ki a pályára a srácokat, hogy játszunk ikszre. Úgyhogy inkább győzelemre törekszünk.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.[1]

A svéd válogatott a magyarok elleni mérkőzésig, összesen hat találkozón szerepelt 2010-ben. Ezek közül ötöt megnyert, és egyet pedig döntetlennel zárt. Ahogy a magyar csapat, úgy ők is augusztus 11-én szerepeltek utoljára az Eb-selejtező előtt. Hazai pályán 3–0-ra győzték le Skóciát.

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy győznünk kell, és tudom, melyek a következményei, ha nem nyerünk a magyarok ellen. (...) Egy bokszolóhoz tudom hasonlítani magam, aki a nagy meccsre készül, és így úgy állok az összecsapáshoz, hogy győzni fogunk.

Erik Hamrén, a svéd válogatott szövetségi kapitánya.[2]

Keretek[szerkesztés]

Először a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor hirdetett keretet, augusztus 19-én.[3] A svéd kapitány, Erik Hamrén, augusztus 25-én hirdette ki, a mindössze tizenkilenc főből álló keretét.[4] Szeptember 1-én Egervári két fővel szűkítette keretét. A kimaradt játékosok: Varga József, Szalai Ádám.[5]

Svédország 
Név Kor Vál./Gól Klub
Andreas Isaksson 28 éves 77 / 0 Hollandia PSV Eindhoven
Johan Wiland 29 éves 3 / 0 Dánia København
Andreas Granqvist 25 éves 6 / 0 Hollandia Groningen
Mikael Lustig 23 éves 8 / 0 Norvégia Rosenborg
Daniel Majstorović 33 éves 35 / 2 Skócia Celtic
Olof Mellberg 33 éves 102 / 7 Görögország Olimbiakósz
Behrang Safari 25 éves 1 / 0 Svájc Basel
Oscar Wendt 24 éves 10 / 0 Dánia København
Emir Bajrami 22 éves 4 / 1 Hollandia Twente
Tobias Hysén 28 éves 12 / 0 Svédország Göteborg
Kim Källström 28 éves 74 / 13 Franciaország Lyon
Sebastian Larsson 25 éves 23 / 0 Anglia Birmingham City
Anders Svensson 34 éves 108 / 17 Svédország Elfsborg
Pontus Wernbloom 24 éves 8 / 0 Hollandia AZ
Christian Wilhelmsson 30 éves 63 / 5 Szaúd-Arábia el-Hilál
Marcus Berg 24 éves 15 / 3 Hollandia PSV Eindhoven
Johan Elmander 29 éves 48 / 13 Anglia Bolton Wanderers
Zlatan Ibrahimović Csapatkapitány 28 éves 63 / 23 Olaszország AC Milan
Ola Toivonen 24 éves 8 / 2 Hollandia PSV Eindhoven
 Magyarország
Név Kor Vál./Gól Klub
Bogdán Ádám 22 éves 0 / 0 Anglia Bolton Wanderers
Fülöp Márton 27 éves 21 / 0 Anglia Ipswich Town
Király Gábor 34 éves 74 / 0 Németország 1860 München
Juhász Roland 27 éves 54 / 5 Belgium RSC Anderlecht
Komlósi Ádám 32 éves 10 / 0 Magyarország Debreceni VSC
Laczkó Zsolt 23 éves 3 / 0 Magyarország Debreceni VSC
Lázár Pál 22 éves 0 / 0 Magyarország Videoton
Lipták Zoltán 25 éves 1 / 0 Magyarország Videoton
Szélesi Zoltán 28 éves 27 / 0 Görögország Olimbiakósz Vólu
Vanczák Vilmos 27 éves 48 / 1 Svájc Sion
Vermes Krisztián 25 éves 2 / 0 Magyarország Újpest
Czvitkovics Péter 27 éves 1 / 0 Magyarország Debreceni VSC
Dzsudzsák Balázs 23 éves 27 / 2 Hollandia PSV Eindhoven
Elek Ákos 22 éves 2 / 0 Magyarország Videoton
Huszti Szabolcs 27 éves 50 / 7 Oroszország Zenyit
Koman Vladimir 21 éves 2 / 0 Olaszország Sampdoria
Vadócz Krisztián 25 éves 29 / 2 Spanyolország CA Osasuna
Gera Zoltán Csapatkapitány 31 éves 64 / 18 Anglia Fulham
Hajnal Tamás 28 éves 35 / 4 Németország Borussia Dortmund
Priskin Tamás 23 éves 27 / 7 Anglia Ipswich Town
Rudolf Gergely 25 éves 12 / 1 Olaszország Genoa

 megjegyzés: Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek!

Az összeállítások[szerkesztés]

Svédország  2 – 0  Magyarország
Wernbloom Gól : 51' 51' Gól : 73' 73' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Lipták Sárga lap 66'
Király Sárga lap 87'
LaczkóSárga lap 90+1'
LázárSárga lap 90+3'
Råsunda Stadion, Stockholm
Nézőszám: 32 300
Játékvezető: Atkinson (angol)

Svédország
Magyarország
SVÉDORSZÁG:
K 1 Andreas Isaksson lecserélve a szünetben
JV 2 Mikael Lustig
V 3 Olof Mellberg
V 4 Daniel Majstorović
BV 5 Behrang Safari
KKP 8 Anders Svensson lecserélve 33'
KKP 16 Pontus Wernbloom Gól : 51' 51' Gól : 73' 73'
JKP 11 Johan Elmander lecserélve 49'
KTK 6 Ola Toivonen
BKP 19 Emir Bajrami
CS 10 Zlatan Ibrahimović Csapatkapitány
Cserék:
JKP 7 Sebastian Larsson becserélve 49'
KKP 9 Kim Källström becserélve 33'
K 12 Johan Wiland becserélve a szünetben
V 13 Andreas Granqvist
CS 15 Marcus Berg
BV 17 Oscar Wendt
JKP 21 Christian Wilhelmsson
Szövetségi kapitány:
Svédország Erik Hamrén
MAGYARORSZÁG:
K 1 Király Gábor Sárga lap 87'
JV 3 Lázár Pál Sárga lap 90+3'
V 4 Juhász Roland
V 2 Lipták Zoltán Sárga lap 66'
BV 5 Laczkó Zsolt Sárga lap 90+1'
KKP 6 Vadócz Krisztián
KKP 11 Elek Ákos lecserélve 59'
JKP 9 Koman Vladimir
KTK 10 Gera Zoltán Csapatkapitány
BKP 7 Dzsudzsák Balázs lecserélve a szünetben
CS 8 Rudolf Gergely lecserélve 82'
Cserék:
K 12 Fülöp Márton
V 13 Vermes Krisztián
BKP 14 Huszti Szabolcs becserélve a szünetben
KTK 15 Hajnal Tamás becserélve 82'
JV 16 Szélesi Zoltán
BV 17 Vanczák Vilmos
CS 18 Priskin Tamás becserélve 59'
Szövetségi kapitány:
Magyarország Egervári Sándor

A mérkőzés[szerkesztés]

A mérkőzés első félidejében a svéd válogatott kezdeményezett többet, de a magyar csapatnak is volt kapura lövése. A félidőben 0–0 volt az állás. A második félidő elején, az 51. percben Pontus Wernbloom egy jobb oldali beadás után, fejjel volt eredményes. A 73. percben megszerezte a második gólját is, egy szöglet utáni kavarodás után volt eredményes. A maradék húsz percben már egyik csapat sem tudott a kapuba találni, így 2–0-s végeredménnyel zárult a mérkőzés.

Az első félidőben közelebb álltunk ahhoz, hogy meglepetést okozzunk, és ponttal térjünk haza. El kell ismernünk, hogy a második játékrészben fölénk kerekedtek, és jobban játszottak nálunk a hazaiak. A svédek nagyobb rutinjának volt ugyan jelentősége, de mi is elkövettünk néhány hibát. (...) A vereség nem elfogadható eredmény, ennek ellenére az első félidei teljesítményre lehet építkeznünk. Voltak reményt keltő elemek a játékunkban, kezd alakulni az alapcsapat, amire építkezhetünk a jövőben.

Egervári Sándor[6]

Azt elismerem, hogy a második félidőben jobban játszottunk, javarészt azért, mert a korai gól megváltoztatta a meccs képét. Akkor úgy éreztem magam, mint az a sofőr, aki leveszi a lábát a fékről, és a gázpedálra lép. A szünetig méltó ellenfelünk volt a magyar csapat. Bizonyára megzavarta, hogy a térfélcsere után olyan korán gólt kapott – de emiatt hadd ne bánkódjak. Számomra az a fontos, hogy a sérülések miatt korán kihasznált három csere sem okozott zavart a gépezetben, és nagyszerű játékot bemutatva, megérdemelten nyertünk.

Erik Hamrén[7]

További eredmények
2010. szeptember 3. Moldova  2 – 0  Finnország
2010. szeptember 3. San Marino  0 – 5  Hollandia
Tabella a mérkőzés után
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia 1 1 0 0 5 0 +5 3
 Svédország 1 1 0 0 2 0 +2 3
 Moldova 1 1 0 0 2 0 +2 3
 Finnország 1 0 0 1 0 2 –2 0
 Magyarország 1 0 0 1 0 2 –2 0
 San Marino 1 0 0 1 0 5 –5 0

Örökmérleg a mérkőzés után[szerkesztés]

Magyarország  :  Svédország
15 Győzelem 16
10 Döntetlen 10
77 Gólok 74
55/123 Pontok 58/123
45 % 47

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Egervári Sándor: Nincs félnivalónk!. nemzetisport.hu, 2010. szeptember 3. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  2. Hamrén: Úgy állok a meccshez, hogy győzni fogunk. nemzetisport.hu, 2010. szeptember 2. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  3. Egervári-keret a selejtezőkre: Varga József is bekerült. nemzetisport.hu, 2010. augusztus 19. (Hozzáférés: 2010. augusztus 25.)
  4. Ibrahimovic, Toivonen és Elmander is rohamozhatja a kapunkat. nemzetisport.hu, 2010. augusztus 25. (Hozzáférés: 2010. augusztus 25.)
  5. Szalai és Varga nem utazik Stockholmba. origo.hu, 2010. szeptember 1. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  6. Bátor játék, de vereség Svédországban. mlsz.hu, 2010. szeptember 3. (Hozzáférés: 2010. szeptember 7.)[halott link]
  7. Egervári: A több klasszis döntött a svédek javára. nemzetisport.hu, 2010. szeptember 4. (Hozzáférés: 2010. szeptember 7.)

További információk[szerkesztés]