A mémgépezet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A mémgépezet
Szerző Susan Blackmore
Eredeti cím The Meme Machine
Nyelv Angol
Téma Memetika
Műfaj Tudományos ismeretterjesztő
Sorozat Tudományos kaleidoszkop
Kiadás
Kiadó Magyar Könyvklub
Kiadás dátuma 2000 áprilisa
Fordító Greguss Ferenc

A mémgépezet Susan Blackmore 1999-es tudományos ismeretterjesztő könyve. Témáját tekintve a memetikával foglalkozik. A könyv első felében Blackmore a mém fogalmát próbálja meghatározni. A második részben pedig, olyan témákkal foglalkozik, mint a nyelv eredete, az emberi agy eredete, a szexuális jelenségek, az internet vagy az éntudat memetikai magyarázata.

A mém fogalmát először Richard Dawkins vezette be az Az önző gén című könyvében, bár előtte is voltak hasonló vagy analóg fogalmak a tudományos világban.

A könyvben megvizsgálja a mémekkel kapcsolatos nehézségeket (Mi a baj a mémekkel?), beleértve a mém definícióját és azt, hogy a mémet a génnel szemben, nem látjuk. A mémet egy egyetemes replikátornak látja, amire egy példa a gén, de a mém génnel szembeni különbségeire is rámutat. Az egyetemes replikátornak Blacmore szerint birtokolnia kell a következő három jellemvonást:

  1. Pontos másolás.
  2. Magas termékenység (sok másolat).
  3. Hosszú élet.

Továbbá rámutat arra is, hogy szerinte még a mémek nem „találták meg” azt a módot, amivel olyan pontosan másolódhatnak, mint a gén a DNS-sel.

Blackmore kritikusan ír a vallásokról és még azt is feltételezi, hogy az emberi agy úgy alakult, hogy elfogadja a vallásokat és ezzel szemben csak az ember ösztönös az igazságkeresése áll szemben.

A szerző arra a következtetésre jut, hogy ha elfogadjuk a mémek létezését, akkor figyelembe kell vennünk a génekre gyakorolt hatásukat, tipikus példának tekinti az emberi agyat (A nagy agy), amelyet szerinte a mémek „hoztak létre” a terjedésük érdekében.

Az éntudat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író szerint az "én" pusztán egy olyan mémkomplex, amely azért maradhatott fenn és terjedhetett el, mert az ehhez társuló egyéb mémekhez (itt: gondolatok;de nem csak a gondolatok terjedhetnek utánzással, lehetnek azok dallamok, viselkedésformák, és sok más) erősebben ragaszkodott gazdájuk, mint az agyába férkőzött más mémekhez.[1] (Az eredeti elképzelés Daniel Dennettől származik.) Blacmore nem osztja Dennett véleményét miszerint hasznos a "jóindulatú felhasználó illúziója".

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]