A mémgépezet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A mémgépezet
Szerző Susan Blackmore
Eredeti cím The Meme Machine
Ország  Egyesült Királyság
Nyelv angol
Téma Memetika
Műfaj Tudományos ismeretterjesztő
Sorozat Tudományos kaleidoszkop
Kiadás
Kiadó Oxford University Press
Kiadás dátuma 2000. április
Magyar kiadó Magyar Könyvklub
Magyar kiadás dátuma 2001
Fordító Greguss Ferenc
Oldalak száma 368
ISBN 9635475047

A mémgépezet Susan Blackmore 1999-es tudományos ismeretterjesztő könyve. Témáját tekintve a memetikával foglalkozik. A könyv első felében Blackmore a mém fogalmát próbálja meghatározni. A második részben pedig, olyan témákkal foglalkozik, mint a nyelv eredete, az emberi agy eredete, a szexuális jelenségek, az internet vagy az éntudat memetikai magyarázata.

A mém fogalmát először Richard Dawkins vezette be Az önző gén című könyvében, bár előtte is voltak hasonló vagy analóg fogalmak a tudományos világban.

A könyvben megvizsgálja a mémekkel kapcsolatos nehézségeket (Mi a baj a mémekkel?), beleértve a mém definícióját és azt, hogy a mémet a génnel szemben, nem látjuk. A mémet egy egyetemes replikátornak látja, amire egy példa a gén, de a mém génnel szembeni különbségeire is rámutat. Az egyetemes replikátornak Blacmore szerint birtokolnia kell a következő három jellemvonást:

  1. Pontos másolás.
  2. Magas termékenység (sok másolat).
  3. Hosszú élet.

Továbbá rámutat arra is, hogy szerinte még a mémek nem „találták meg” azt a módot, amivel olyan pontosan másolódhatnak, mint a gén a DNS-sel.

Blackmore kritikusan ír a vallásokról és még azt is feltételezi, hogy az emberi agy úgy alakult, hogy elfogadja a vallásokat és ezzel szemben csak az ember ösztönös az igazságkeresése áll szemben.

A szerző arra a következtetésre jut, hogy ha elfogadjuk a mémek létezését, akkor figyelembe kell vennünk a génekre gyakorolt hatásukat, tipikus példának tekinti az emberi agyat (A nagy agy), amelyet szerinte a mémek „hoztak létre” a terjedésük érdekében.

Az éntudat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író szerint az „én” pusztán egy olyan mémkomplex, amely azért maradhatott fenn és terjedhetett el, mert az ehhez társuló egyéb mémekhez (itt: gondolatok; de nem csak a gondolatok terjedhetnek utánzással, lehetnek azok dallamok, viselkedésformák, és sok más) erősebben ragaszkodott gazdájuk, mint az agyába férkőzött más mémekhez. Blacmore nem osztja Dennett véleményét miszerint hasznos a „jóindulatú felhasználó illúziója”.[1]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Susan Blackmore: A mémgépezet. [2010. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 11.)