A kulcs (film, 1983)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kulcs
(La chiave)
Rendező Tinto Brass
Producer Giovanni Bertolucci
Alapmű Tanizaki Dzsunicsiró: A kulcs
Forgatókönyvíró Tinto Brass
Főszerepben Stefania Sandrelli
Frank Finlay
Franco Branciaroli
Barbara Cupisti
Zene Ennio Morricone
Operatőr Silvano Ippoliti
Vágó Tinto Brass
Jelmeztervező Vera Cozzolino
Michaela Gisotti
Jost Jakob
Díszlettervező Paolo Biagetti
Gyártás
Gyártó International Video Service
San Francisco Film
Selenia Cinematografica
Nyelv olasz
Időtartam 116 perc
Forgalmazás
Forgalmazó magyar VICO (VHS)
Bemutató olasz 1983. október 19.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A kulcs (La chiave) 1983-ban készült színes, olasz erotikus filmdráma. Tinto Brass, olasz filmrendező legelismertebb alkotása Tanizaki Dzsunicsiró, japán író magyarul is megjelent, azonos című regényének szabad átdolgozása.

A cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyszín: Velence, a XX. század '40-es éveiben, a fasizmus idején. A még mindig vonzó szépasszony, Teresa és korosodó férje, Nino házassága az évek múlásával kihűlt. A férj elhatározza, hogy naplót fog vezetni, melybe leírja feleségével kapcsolatos titkos vágyait. Úgy intézi, hogy takarítás közben az asszony „véletlenül” megtalálja a naplót. Ez így is történik. Teresa elolvassa Nino írását, és úgy dönt, hogy felháborodás helyett ő is naplóírásba fog. Természetesen szerét ejti, hogy férje „titokban” el tudja olvasni az ő bejegyzéseit. Mindketten úgy tesznek, mintha fogalmuk se lenne arról, hogy a másik ismeri a legbensőbb titkaikat. Megpróbálnak viszont úgy viselkedni, ahogyan a naplóbejegyzések szerint párjuk szeretné. Ebben a furcsa színjátékban kiemelt szerep jut Laszlónak, lányuk vőlegényének. Egy idő után úgy tűnik, mintha Lisa, a házaspár lánya is a maga módján részt venne e képmutató erotikus játszadozásban…

Irodalmi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanizaki Dzsunicsiró (18861965) elvégezte a tokiói egyetemet, majd újságíróként kezdett dolgozni. Irodalmi munkásságát hátborzongató írásokkal kezdte. Leghíresebb munkája A kulcs. A regény 1956-ban jelent meg, és rögtön pornográfiával vádolták meg. Külföldön Szemérmetlen vallomások címmel adták ki, és néhány év alatt a XX. századi japán irodalom egyik legismertebb regényévé vált. A cselekmény abban az időszakban játszódik, amikor a szinte feudális jellegűnek mondható Japán a nyugati kultúra térhódítása nyomán látványos fejlődésnek indult, és a világ egyik vezető nagyhatalmává vált. Dzsunicsiró azt vizsgálja, hogy a hagyományos japán életforma és szokásrendszer rövid idő alatt lezajló drámai változásai miként jelennek meg az egyes emberek legbensőségesebb kapcsolataiban. A könyvet 1959-ben az elismert japán rendező, Kon Ichikawa filmesítette meg először, de 1997-ben is készült belőle japán filmváltozat. Az európai közönség az olasz Tinto Brass verzióját ismeri a legjobban. Az alkotás egyik érdekessége, hogy a rendező a házaspár intim történetét a fasizmus idejére helyezte, abba a korba, amelyben az állami vezetés nem egyénekben, hanem tömegméretekben gondolkodott, és az egyéni szuverenitás helyett az uniformizálás került előtérbe. Ugyanakkor Brass e filmjével hangsúlyozni szerette volna a negyvenes éveikben járó asszonyok szexualitásának fontosságát és intenzitását. Teóriája szerint ezen korosztály hölgyei különösen intenzívek tudnak lenni az örömszerző szexben, hiszen egyrészt anyai kötelességeiket többnyire már teljesítették, a klimax közeledésének tudata viszont felkorbácsolja érzékeiket.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nino és Teresa (Frank Finlay és Stefania Sandrelli)
Laszlo és Teresa (Franco Branciaroli és Stefania Sandrelli)
Lisa és Nino (Barbara Cupisti és Frank Finlay)
  • Brass már 18 évvel a forgatás előtt, az író halálának évében lekötötte a regény megfilmesítési jogait, és megírta az első forgatókönyv-tervezetet, de sokáig nem talált producert a megvalósításhoz.
  • A film zenéjét Ennio Morricone komponálta. A kulcs főcímzenéjeként csendül fel először az a bolondos polka, amely a következő években Tinto Brass több alkotásának visszatérő zenei motívuma lett.
  • Tinto Brass kezdettől fogva Frank Finlayt akarta a főszerepre, aki akkoriban Salierit játszotta az Amadeus című színdarab londoni előadásain. A forgatókönyv elolvasása után Finlay azonnal igent mondott a felkérésre.
  • Stefania Sandrelli azért vállalta A kulcs főszerepét, mert ezzel lökést kívánt adni akkortájt megtorpant karrierjének. Állítása szerint egyébként is nagyon szeretett volna végre egy filmben meztelenül is szerepelni. Sandrelli úgy vélte, hogy Tinto Brass volt a legalkalmasabb rendező erre a filmre, és nagy élményként értékelte a vele való munkát. Évekkel később egy interjúban Tinto Brass filmjeinek női sztárjai közül Stefaniát nevezte meg kedvencének.
  • Barbara Cupisti talán az egyetlen csinos fiatal színésznő, aki fontos szerepet játszott egy erotikus Tinto Brass-filmben, de mégsem kellett benne levetkőznie.
  • A forgatás 1983 márciusában kezdődött. A filmet ugyanazon év szeptemberében zajos visszhang mellett mutatták be a Velencei Filmfesztiválon.
  • A cselekmény Velencében játszódik, de néhány belső jelenetet Londonban vettek fel. Brass szerint Velence a legerotikusabb olasz város.
  • Bár a főszereplő egy olasz házaspár, a film vége felé a férj naplójában mégis angol nyelvű írás látható, a feleségében pedig olasz.
  • Egy mellékszereplőt maga Brass szinkronizált, továbbá a gyóntatópap szöveg nélküli kicsiny szerepét is eljátszotta.
  • A filmet az olasz cenzúra megrövidítette (állítólag bő 10 perccel), de bizonyos országokban még ezt a változatot is megvágták.
  • A kulcs néhány jelenete látható a Snackbár Budapest (1988) és A kukkoló (L’uomo che guarda, 1994) című Tinto Brass-filmekben is.

Főszereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teresa félrelép (Franco Branciaroli és Stefania Sandrelli)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]