A kékszakállú herceg vára (opera)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A kékszakállú herceg vára szócikkből átirányítva)
A kékszakállú herceg vára
opera
Barbebleue.jpg
Gustave Doré illusztrációja Charles Perrault Kékszakállú című meséjéhez

Szerző Bartók Béla
Opus-szám Op. 11
Keletkezés 1911
Ősbemutató 1918. május 24.
Magyar Királyi Operaház

Időtartam ~ 1 óra

A kékszakállú herceg vára Bartók Béla egyetlen, egyfelvonásos operája (op. 11, Sz. 48, BB 62), amelynek szövegkönyvét Balázs Béla írta. Balázs 1910-ben írta meg azonos című misztériumjátékát, amelynek történelmi alapja is volt. Kékszakáll – Gilles de Retz, Gilles de Rais vagy Gilles de Laval néven – valóban élt, akit 1440-ben halálra ítéltek Franciaországban.

Alakját többször feldolgozták, jellemét ettől függően többféleképpen is jellemzik az egyes irodalmi művek. Balázs művében – amit Kodálynak is felajánlott megzenésítésre – a Kékszakállú egy magyar népballada hőseként jelenik meg, amit hangsúlyoz Bartók akkoriban feléledt érdeklődése a magyar népzene iránt, valamint az opera elején elhangzó prózai rész, a regös szövege. Az operát Bartók 1911-ben komponálta, de bemutatását előadhatatlanságra hivatkozva elutasították, így csak hét évvel később, 1918-ban volt a premierje a budapesti Operaházban. A vegyes fogadtatást követően az opera csak az 1938-as felújításon ért el átütő sikert. A darabnak két főszereplője van: a Kékszakállú herceg (bariton vagy basszus) és Judit, az új felesége (szoprán vagy mezzoszoprán).

A mű keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gilles de Rais, az „igazi” Kékszakáll

Az 1900-as évek elejét Európában az elmagányosodás, a „világfájdalom” hangulata jellemezte. Ezt tükrözte a korszak filozófiája, művészete, irodalma. Nagy hatással volt a korra Friedrich Nietzsche filozófiája, Sigmund Freud lélektani felfedezései, a francia szimbolizmus, Magyarországon pedig Ady Endre költészetének „Új versek”-es vonulata. Ez a világnézet, vagy inkább hangulat, komolyan hatott a kor értelmiségére, a művészvilágra, így Balázs Bélára és Bartók Bélára is. Ilyen körülmények között írta meg 1910-ben Balázs Béla – a kékszakállú régi korokból származó, eredetileg francia mondájára alapozva – A kékszakállú herceg vára című misztériumjátékát. A Kékszakáll egyébként valóban élt, Gilles de Rais, Gilles de Retz vagy Gilles de Laval volt a neve, Franciaország marsallja volt, és bűnei miatt az inkvizíció 1440-ben halálra ítélte.[1] Az irodalmi műben a sok más helyen asszonyfaló szörnyetegként bemutatott Kékszakállú a magányos, sorsszerűen egyedülvaló ember példája lett, maga a darab pedig a férfi és a nő egymásra találásának, vagy inkább egymásra nem találásának lélektani mélységeit, a lélek rejtelmeit és szenvedéseit igyekszik bemutatni. Balázs Béla a Kékszakállút egy magyar népballada hőseként értelmezi és mutatja be, ehhez járul a megzenésítéskor Bartók Béla akkoriban – nem kis részben Kodály hatására – feléledt érdeklődése a népzene iránt.[2] Ekkortól számíthatjuk Kodály és Bartók, valamint Balázs Béla barátságát. Az egyébként is – már gyermekkorától – melankóliára hajló Bartók már 1905-ben, egy édesanyjához, Párizsból írt levelében magányosságáról, annak sorsszerűségéről írt, és azt is megjegyezte, hogy hiába keres társat, ez mindig hiú kísérlet fog maradni, a magányosságot vállalnia kell.[3]

Bartók még nem heverte ki Geyer Stefi iránt érzett visszautasított szerelmét, és még ilyen hangulatban találkozott Balázs szövegkönyvével, bár ez a magánéleti válság jelentősen oldódott, mert 1909-ben megnősült, első felesége – korábbi tanítványa – Ziegler Márta volt. Balázs Béla Kodály Zoltánnak is felajánlotta a művét, de Bartókot azonnal elbűvölte a téma és a szöveg filozófiai mélysége. Meglepő, hogy milyen rokonságot mutat ez a mű Ady Endre 1906-os, az Új versek című kötetben megjelent A vár fehér asszonya[4] című költeményének a hangulatával.[2] „»A kékszakállú herceg vára« című misztériumot 1911 márciusától szeptemberéig zenésítettem meg” – írta a bemutatóra készült kiadványban. Új művét – amit feleségének, Mártának ajánlott – a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatára nyújtotta be, de azt előadhatatlanságra hivatkozva visszautasították.[5][6]

Az opera színpadra állítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bartók operáját hét évvel a keletkezése után, 1918. május 24-én, 19 órai kezdettel mutatták be a Magyar Királyi Operaházban, Zádor Dezső rendezésében, a díszleteket Bánffy Miklós tervezte. A premieren a Kékszakállút Kálmán Oszkár, Juditot Haselbeck Olga énekelte, a karmester Egisto Tango volt. Figyelemre méltó, hogy a regös szövegét Palló Imre mondta el. A szünet után bemutatták A fából faragott királyfit is, amelynek sikeres bemutatója egy évvel korábban volt, ugyancsak az Operában.[7] A mértékadó kritikusok általában dicsérték Bartók zenéjét, de nem voltak kíméletesek Balázs Béla szimbolista librettójával. Az operát és szövegét Kodály védte meg a Nyugat hasábjain. Szerinte Balázs szövege a legjobb, legköltőibb munka, „a dráma íve és a vele párhuzamos zene-ív hatalmas kettős szivárvánnyá erősítik egymást.”[3][8] Ezzel együtt, Balázs Béla tisztában volt vele, hogy a darab sikerében a főszerepet a zene viszi. Erre utalt egyszer tréfásan: „Legszívesebben azt nyomtatnám névjegyemre: Bartók Béla szövegírója.”[9]

Az operát nyolc előadás után levették a műsorról, és egészen 1936-ig nem is adták elő többé Magyarországon. Az 1936. október 29-ei, Sergio Failoni vezényletével felújított előadáson Székely Mihály és Némethy Ella énekelt, a rendező Nádasdy Kálmán, a díszlettervező Oláh Gusztáv volt.[10] Az előadás hatalmas sikert hozott, Bartókot több mint tízszer tapsolták ki a színpadra.[11] Az operát külföldön először Frankfurtban mutatták be, 1922-ben. Ezen az előadáson Székely Mihály és Némethy Ella énekelt.[9]

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az operának – amely műfaji értelemben inkább misztériumjáték, vagy szcenírozott ballada – két szereplője van. A Kékszakállú korábbi feleségei néma szerepek, a regös prózai prológja pedig gyakran elmarad az előadásokból, felvételekből.[12]

A cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bartók: A kékszakállú herceg vára – magyar postabélyegen (1967)

Az opera a „legendás időkben” játszódik a Kékszakállú várában.[13] Valójában azonban nem valódi környezetben és időpontban történnek az események, hanem egy férfi lelki életének meg nem fogható zárt világában, amelynek rejtelmeibe igyekszik behatolni az azt megismerni akaró szerelmes nő.[14]

Az opera a regös népies ízű prózai prológusa után kezdődik. A Kékszakállú herceg – Judit szüleinek ellenére, vőlegénye is volt már – új feleséget visz a várába. A szövegkönyv a következőként írja le a színpadi helyszínt: Hatalmas, kerek, gótikus csarnok. Balra meredek lépcső vezet egy kis vasajtóhoz. A lépcsőtől jobbra hét nagy ajtó van a falban; négy még szemben, kettő már egészen jobboldalt. Különben sem ablak, se dísz. A csarnok üres, sötét, rideg, sziklabarlanghoz hasonlatos. Mikor a függöny szétválik, teljes sötétség van a színpadon, melyben a regös eltűnik. Hirtelen kinyílik fent a kis vasajtó és a vakító fehér négyszögben megjelenik a Kékszakállú és Judit fekete sziluettje. Kékszakállú: „Megérkeztünk./Íme lássad:/Ez a Kékszakállú vára./Nem tündököl,/mint atyádé./Judit, jössz-e még utánam?” Judit szerelmes, a Kékszakállúról és a váráról szállongó szörnyűséges hírek ellenére is követi férjét: „Megyek, megyek Kékszakállú.”

A várba lépve észrevesz hét lezárt ajtót. Kéri a Kékszakállút, nyissa ki, hogy „Szél bejárjon, nap besüssön”. A Kékszakállú vonakodik, figyelmezteti is Juditot, de ő egyre követeli a kulcsot. A Kékszakállú odaadja az első ajtó kulcsát. (Az ajtó feltárul, vérvörös négyszöget nyitva a falba, mint egy seb. Az ajtó mögül mélyből jövő véres izzás hosszú sugarat vet be a csarnok padlójára.) „Ez a kínzókamra, Judit” – mondja a Kékszakállú. Judit megrendül a vér látványától, de a második ajtó kulcsát is kiköveteli. (Csattan a zár és feltárul a második ajtó. Nyílása sárgás vörös., de szintén sötét és félelmes. A második sugár az első mellé fekszik a padlóra.) Az ajtó mögött a fegyveresház van, tele véres hadi szerszámokkal. Judit kéri a többi kulcsot is, hiába kérleli a Kékszakállú: „Vigyázz, vigyázz miránk, Judit!” A harmadik kulcs a kincseskamrát nyitja. (Judit megfordítja a kulcsot. Meleg, mély érchanggal nyílik az ajtó. A kiömlő aranyfénysáv a többi mellé fekszik a padlón.) Judit az ékszereken is vért lát, miként a korábbi szobákban is: „Vérfolt van az ékszereken!” (Hirtelen a negyedik ajtó felé fordul és gyorsan kinyitja. Az ajtóból virágos ágak csapódnak ki és a falban kékes-zöld négyszög nyílik. A beeső fénysáv a többi mellé fekszik a padlón.) Judit szép virágoskertet lát. „Minden virág neked bókol” – mondja a szerelmes Kékszakállú, ám Judit a rózsákon is vért vesz észre. Kérdéseire a férfi egyre kétségbeesett kéréssel válaszol: „Judit szeress, sohse kérdezz”. (Az ötödik ajtó feltárul. Magas erkély látszik és messzi távlat, és tündöklő özönben ömlik be a fény.) A herceg büszkén mutatja be országát: „Lásd ez az én birodalmam,/Messze néző szép könyöklőm./Ugye, hogy szép nagy ország?”, amire Judit elámulva válaszol: „Szép és nagy a te országod.” A férfi lelkesülten tovább folytatja: „Most már Judit mind a tied./Itt lakik a hajnal, alkony,/Itt lakik nap, hold és csillag,/S lészen neked játszótársad.” Judit azonban itt is baljós árnyat fedez fel: a tájat véres árnyat vető felhő takarja, de azért ki akarja nyittatni a további két ajtót is. A Kékszakállú kétségbeesve hívja szerelemre, de a nő nem tágít, kéri a hatodik kulcsot is. (Judit némán követelően nyújtja érte a kezét. A Kékszakállú átadja a kulcsot. Judit a hatodik ajtóhoz megy. Mikor a kulcs elsőt fordul, zokogó mély sóhajtás búg fel.) A herceg még most is könyörög: „Judit, Judit ne nyissad ki!” – mindhiába. (Judit hirtelen mozdulattal az ajtóhoz lép és kinyitja. A csarnokon mintha árny futna keresztül: valamivel sötétebb lesz.) Az ajtó mögött a könnyek tava van, a bánat és a szomorúság helyszíne. A férfi, felkészülve az újabb kérésre, előre kijelenti: „Az utolsót nem nyitom ki. Nem nyitom ki.” Judit – noha sejti már, mit rejt a hetedik ajtó – mégis, már-már hisztérikusan követeli annak kinyitását. A herceg megtörve adja oda neki az utolsó kulcsot: „Fogjad… Fogjad… Itt a hetedik kulcs./Nyisd ki Judit. Lássad őket./Ott van mind a régi asszony.” (Judit még egy ideig mozdulatlan. Aztán lassan, bizonytalan kézzel átveszi a kulcsot és lassan, ingó lépéssel a hetedik ajtóhoz megy és kinyitja. Mikor a kulcs csattan, halk sóhajtással becsukódik a hatodik és az ötödik ajtó. Jóval sötétebb lesz. Csak a négy szemközti ajtónyílás világítja színes sugaraival a csarnokot. És akkor kinyílik a hetedik ajtó és holdezüst fény vetődik be rajta, hosszú sugárban, megvilágítva Judit arcát és a Kékszakállúét.) (A hetedik ajtóból előjönnek a régi asszonyok. Hárman koronásan, kinccsel rakodtan, glóriásan. Sápadt arccal, büszke járással jönnek egymás mögött és megállnak szemben a Kékszakállúval, aki térdre ereszkedik.) Ezt mondja: „Szépek, szépek, százszor szépek.”, majd sorra elmeséli, hogyan ismerte meg őket: az elsőt hajnalban, a másodikat délben, a harmadikat este lelte. (A Kékszakállú megáll Judit előtt. Hosszan szembenéznek. A negyedik ajtó becsukódik.) „A negyediket éjjel leltem.” Judit ijedten válaszolgat, kérlel, de már nincs visszaút. A Kékszakállú palástot terít a vállára, koronát tesz a fejére, ékszerekkel díszíti. „Szép vagy, szép vagy, százszor szép vagy,/Te voltál a legszebb asszony,/a legszebb asszony!” – mondja. (Hosszan szembenéznek. – Judit lassan meggörnyed a palást alatt és gyémántkoronás fejét lehorgasztva, az ezüst fénysáv mentén bemegy a többi asszony után a hetedik ajtón. Az is becsukódik.) A remélt, vágyott boldogság helyett újra eljött a magány, az örök egyedüllét. A Kékszakállú megrendülten rebegi: „És mindig is éjjel lesz már…/Éjjel… éjjel…”[15][16][17]

A zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bartók Béla zenéje és Balázs Béla szövege szoros egységet alkot. Mindkettő a balladai-népzenei alapokra épül, azokat követi. Bartók az Erdélyben felfedezett, az őt elbűvölő régi típusú zenei stílus által ihletett zenét írt. Alapjaiban a pentaton népdalok mintája alapján szerkesztett, ennek sötét hangszínű anyaga adja a rideg, komor várnak és magának a Kékszakállúnak a témáját. Ez az ötfokú anyag fokozatosan oldódik, gyorsul és egyre idegesebbé válik Judit megszólalásaikor.[5] A mese szerint Judit meg akarja ismerni a vár titkait, ami szimbolikus jelentést hordoz: valójában a Kékszakállú lelke titkainak kiderítéséről van szó, az általános férfilélek legmélyebb zugainak titkairól. A herceg tudja, hogy a rejtett dolgok erőszakos megismerése tragédiához vezet, ezért folyamatosan kéri Juditot, hogy álljon el az „ajtók” nyitogatásától, mert az mindkettőjük számára tragédiát jelent: a remélt boldogság helyett az örök magányt hozza el. Míg a Kékszakállú dallama mindvégig lassú deklamálású, addig Judit – elsősorban a követelőző részeknél – gyorsabb és izgatottabb.[18]

Az opera elején Bartók a várat a mélyvonósok süllyedő pentaton dallamával jellemzi, mutatja be. Amikor Judit dörömböl az első ajtón, a megszemélyesített vár – mintegy figyelmeztetően, mintegy előrevetítve a majdani tragédiát – fájdalmasan felsóhajt, csodálni való zenei megoldással. A zenei naturalizmus eszközeinek hasonló alkalmazása az opera folyamán rendre vissza-visszatér a cselekmény drámai csomópontjaiban.[5]

A férfi és a nő cselekmény szerinti összecsapásait megszakítva, a zenei anyagba hét „állókép” illeszkedik: a hét titkos ajtó, a férfilélek szimbólumai. Az állóképek zenei anyagát lefestő eszközöket Bartók a romantikus programzene mestereitől, Liszt Ferenctől, Richard Wagnertől és Richard Strausstól vette át. Ezeket az eszközöket fedezhetjük fel a vérvörös színekkel lefestett kínzókamra és a fegyveresház jellegét megadó trombitaszó alkalmazásánál. A kincseskamra, de főként a rejtett kert zenéjében a természetfestő komponistát fedezhetjük fel. Azonban ezekben az esetekben is megjelenik egy-egy disszonáns rész, a kincseken és a virágokon észrevett vérfoltok kifejezéseként.[19]

Az ötödik ajtó kinyitásakor következik a legnagyobb zenei csúcspont: diadalmas, nagy dinamikájú, már-már himnikus C-dúr dallam borítja fénybe a színpadot. A Kékszakállú elfeledkezik aggodalmairól, és büszkén-boldogan mutatja meg birodalmát Juditnak. Ez a rész a zenei szerkezet szimmetria-tengelye. A szimmetriát Ujfalussy József tovább bontja: „A négy első ajtó közül Bartók kettőt-kettőt foglal egy szerkezeti egységbe. A hatodik és hetedik ajtó egymaga egy-egy szerkezeti tag. Így jön létre a mű ötös szimmetriája.”[20]

Az ötödik ajtó után a zene egyre sötétebbé válik, a hetedik ajtó kinyitásakor holdezüst fény önti el a színpadot, a zene szomorú, az ötödik ajtó diadalmas C-dúrja itt c-mollba fordul. Judit csatlakozását a régi asszonyokhoz a zenekar „hatalmas orgonaként” kíséri, majd a sötétbe vesző Kékszakállú utolsó mondata – „És mindig is éjjel lesz már…/Éjjel… éjjel…” – a semmibe enyészik.[21]

Az opera bemutatója alkalmából Bartók zenéjét így méltatta Kodály Zoltán: „Zenéje egyanyagú, önmagában zárt, egységes szervezet, kölcsönzések, utánzások szinte minden nyoma nélkül. … Az új magyar zenéből egy más, mélyebb gyökerű, elhasználatlan magyarság szűzi tiszta levegője árad, olyan mint a székely fenyveseké, amelyek közé szorultan megmaradt valami egy, valamikor országot átfogó, monumentális erejű élet-áradatból. Ennek csíráin nőtt nagyra, egy egész rendkívüli alkotó erő vulkanikus munkájában a Bartók zenéje is, egy végtelen kifejező erejű, de szilárd szerkezetű léleknyelvvé, amelyhez foghatót ma hiába keresünk akárhol.”[8]

Az operához Bartók Béla nagy zenekart írt elő. A hangszerelésben a vonósokon kívül négy fuvolát (közte két piccolót), két oboát, angolkürtöt, három klarinétot, négy fagottot (közte két kontrafagottot), négy vadászkürtöt, négy trombitát, négy harsonát, tubát, üstdobot, nagydobot, tamtam dobot, cintányért, függesztett cintányért, xilofont, triangulumot, két hárfát, cselesztát és orgonát írt elő. A Kékszakállú herceg vára előadása általában egy órányi időt vesz igénybe. A színpadi rendezéseken kívül gyakran adják elő hangversenyszerű előadásban is.

Hangfelvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kékszakállú hercegből számos nívós hangfelvétel készült. Az alábbi lista ezekről ad áttekintést, korántsem teljes körűen.[22]

Év Kékszakállú,
Judit
Regös
Karmester,
zenekar
Hanglemez
1936 Székely Mihály,
Némethy Ella
Sergio Failoni,
Magyar Kir. Operaház Zenekara
CD Grandi Maestri alla Scala MC 2015
1950 Lucien Lovano,
Renée Gilly
Ernest Ansermet,
„Nemzeti Zenekar"
CD Malibran Music CDRG 175
(1950. ápr. 17-ei előadás felvétele franciául)
1951 Székely Mihály,
Palánkay Klára
Georges Sebastian,
Magyar Rádió Zenekara
CD Arlecchino ARL 109
1955 Koréh Endre,
Judith Hellwig
Walter Susskind,
New Symphony of London
LP, Bartók Records
1956 Székely Mihály,
Palánkay Klára
Ferencsik János,
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
CD, Hungaroton HCD 11001
1958 Dietrich Fischer-Dieskau,
Herta Töpper
Fricsay Ferenc,
Radio-Symphonie-Orchester Berlin
CD, Deutsche Grammophon 457 756-2
német nyelven
1962 Jerome Hines,
Rosalind Elias
Ormándy Jenő,
Philadelphia Orchestra
LP, Sony
(angol nyelvű felvétel)
1962 Székely Mihály,
Szőnyi Olga
Doráti Antal,
Londoni Szimfonikus Zenekar
LP, Philips Records
1964 Melis György,
Kasza Katalin
Ferencsik János,
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
LP, Hungaroton HCD 11486 és HCD 31881–82
1965 Walter Berry,
Christa Ludwig
Kertész István,
Londoni Szimfonikus Zenekar
CD, Decca Records
1973 Jevgenyij Kibkalo,
Nyina Poljakova
Gennagyij Rozsgyesztvenszkij,
Moszkvai Nagyszínház Zenekara
LP: Мелодия С 01139/40
(orosz nyelvű, rövidített felvétel)
1976 Siegmund Nimsgern,
Tatiana Troyanos
Pierre Boulez,
BBC Symphony Orchestra
CD, Sony
1979 Kováts Kolos,
Sass Sylvia
Sztankay István
Solti György,
Londoni Szimfonikus Zenekar
CD, Decca Records
1979 Dietrich Fischer-Dieskau,
Várady Júlia
Wolfgang Sawallisch,
Bajor Állami Zenekar
CD, Deutsche Grammophon
1981 Jevgenyij Nyeszterenko,
Jelena Obrazcova
Ferencsik János,
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
CD, Hungaroton
1987 Samuel Ramey,
Marton Éva
Fischer Ádám,
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
CD, Sony
1992 Struckmann, Falk,
Szendrényi Katalin,
Lukács Sándor
Elijahu Inbal,
Frankfurti Rádió Zenekara
CD Denon CO-78932
1993 Horváth Ádám,
Lukin Márta,
Sinkovits Imre
Kovács János,
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
CD, Vox Artis
1996 Sir John Tomlinson,
Anne Sofie von Otter,
Éles Sándor
Bernard Haitink,
Berlini Filharmonikus Zenekar
CD, EMI
1999 Polgár László,
Jessye Norman
Nicholas Simon
Pierre Boulez,
Chicago Symphony Orchestra
CD, Deutsche Grammophon
(1999: Grammy-díj)
2002 Fried Péter,
Cornelia Kallish
Eötvös Péter,
Radio-Sinfonieorchester Stuttgart SWR
CD, Hänssler Classic
(élő felvétel, 2003: Grammy-díj jelölt)
2003 Sir John Tomlinson,
Kremena Dilčeva,
Kisfaludy Örs
James Levine,
Müncheni Filharmónikus Zenekar
CD Oehms OC 505
2004 Sir John Tomlinson,
Jeanne-Michèle Charbonnet,
Sárközi Mátyás
Jukka-Pekka Saraste,
BBC Szimfonikus Zenekara
CD, Warner 2564 61953-2
(élő felvétel, London, BBC Proms)
2006 Fried Péter,
Jessye Norman
Pierre Boulez,
Orchestre de Paris
CD, Radio France
(élő felvétel)
2007 Gustáv Beláček,
Meláth Andrea
Marin Alsop,
Bournemouth Symphony Orchestra
CD, Naxos Records
2009 Sir Willard White,
Jelena Zsidkova
Valerij Gergijev,
Londoni Szimfonikus Zenekar
CD (élő felvétel)

A hangfelvételeken kívül filmek is készültek a Kékszakállúból. Ilyen például a Szinetár Miklós rendezte film, amelyet a Kováts Kolos, Sass Sylvia és Solti György nevével jelzett felvétel felhasználásával forgattak 1981-ben.[11] Egy újabb alkotás az 1995-ben, Silló Sándor rendezésében készült film, amelynek szerepeit Kovács István és Kolonits Klára énekelte. A filmen a regös szövegét Jordán Tamás mondta el, az MR Szimfonikusokat Selmeczi György vezényelte.[23] 1963-ban bemutattak egy német nyelvű verziót, Norman Foster amerikai basszus és Ana Raquel Satre uruguayi szoprán voltak a főszereplők, a filmet az angol Michael Powell rendezte.[24]

Bartók Béla operája a társművészetek képviselőit is megihlette – Kass Jánostól ifj. Szlávics Lászlóig.

A Bartók + … operafesztiválon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kékszakállú herceg vára a miskolci Bartók + … operafesztivál műsorának állandó része, Bartók Béla másik két színpadi művével, A csodálatos mandarinnal és A fából faragott királyfival együtt a fesztivál magját, gerincét adja. Az Operafesztiválon az operát minden alkalommal előadják, esetenként több, egymástól jelentősen eltérő felfogásban, rendezésben is. Ezzel a fesztivál egyfelől a Bartók-előadások, az operafelfogás letisztulásához, másrészt a lehetőségek kiterjesztéséhez nyújt segítséget az alkotóknak. Az alábbiakban az Operafesztiválon elhangzó operák alkotóit, művészeit ismertetjük a rendezvénysorozat programfüzetei alapján.

Operafesztivál,
dátum
Helyszín Kékszakállú,
Judit
Regös
Rendező Karmester,
zenekar
Bartók + Verdi
2001. június 19.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Rácz István,
Kovács Annamária
Oberfrank Péter
Kovalik Balázs Oberfrank Péter
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Puccini
2002. június 14.
Miskolci Nemzeti Színház, Nyári színház Polgár László,
Hedwig Fassbender
(koncertszerű előadás) Vladimir Jurowski
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Puccini
2002. június 19.
Miskolci Nemzeti Színház, Nyári színház Gábor Géza,
Szolnoki Apollónia
Kesselyák Gergely Héja Domonkos
Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
Bartók + Puccini
2002. június 21.
Aggteleki Cseppkőbarlang Rácz István,
Kertész Marcella
Hegyi Árpád Jutocsa Ligeti András
Pécsi Szimfonikus Zenekar
Bartók + Puccini
2002. június 22.
Diósgyőri vár Horváth Ádám,
Lukin Márta
(koncertszerű előadás) Oberfrank Péter
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Mozart
2003. június 21.
Miskolci Nemzeti Színház, Nyári színház Robert Hale,
Marton Éva
(koncertszerű előadás) Kovács László
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Csajkovszkij
2004. június 11.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Alexandru Agache,
Komlósi Ildikó
(koncertszerű előadás) Arthur Fagen
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Csajkovszkij
2004. június 15.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Gustáv Beláček,
Denisa Hamarová
Dráfi Mátyás
Martin Bendik Oberfrank Péter
A Szlovák Nemzeti Színház Zenekara (?)
Bartók + Bel canto
2005. június 19.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Polgár László,
Wiedemann Bernadett
Alföldi Róbert
Alföldi Róbert Kollár Imre
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Bartók + Verismo
2006. június 16.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Palerdi András,
Meláth Andrea
Michael Schulz Kesselyák Gergely
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Verismo
2006. június 24.
Aggteleki Cseppkőbarlang Bretz Gábor,
Németh Judit
(szimfonikus animáció) M. Tóth Géza Bartal László
Miskolci Szimfonikus Zenekar (?)
Bartók + Párizs
2007. június 15.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Bretz Gábor,
Mester Viktória
Nagy-Búza Bence
Kovalik Balázs Oberfrank Péter
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Szlávok
2008. június 13.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Palerdi András,
Meláth Andrea
Michael Schulz, Dirk Schattner Oberfrank Péter
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Bécs
2009. június 14.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Altorjay Tamás,
Érsek Dóra
Juronics Tamás Pál Tamás
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Bartók + Európa
2010. június 10.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Cser Krisztián,
Rálik Szilvia
Kerényi Miklós Gábor (KERO) Nánási Henrik
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Verdi
2011. június 12.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Cser Krisztián,
Rálik Szilvia
Kerényi Miklós Gábor (KERO) Kovács László
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + Puccini
2012. június 8.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Alexandru Agache,
Lukács Gyöngyi
Román Sándor Hamar Zsolt
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bartók + … 2013
2013. június 14.
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház Kovács István,
Vizin Viktória
Selmeczi György Selmeczi György
Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gyárfás
  2. ^ a b Ujfalussy 1976 33. oldal
  3. ^ a b Banks 1998 5. oldal
  4. Ady 1977 9–10. oldal
  5. ^ a b c Ujfalussy 1976 34. oldal
  6. Banks 1998 6. oldal
  7. Banks 1998  – Belső borító
  8. ^ a b Kodály 1918
  9. ^ a b Sulinet
  10. Könyvtár
  11. ^ a b Romsits
  12. Winkler 2005 97–99. oldal
  13. Kertész 2005 19. oldal
  14. Till 1985 15–16. oldal
  15. Kertész 2005 19–20. oldal
  16. Balázs 1998 29–69. oldal
  17. Tótfalusi 1977 114–122. oldal
  18. Ujfalussy 1976 35. oldal
  19. Ujfalussy 1976 35–36. oldal
  20. Ujfalussy 1976 36. oldal
  21. Ujfalussy 1976 37–38. oldal
  22. Discographies
  23. Büki 2005
  24. Allmovie

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]