A globális felmelegedés kutatása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A globális felmelegedés problémáján 2007-ben már rengeteg kutató dolgozik. 2007 márciusától 2009-ig a "Nemzetközi Sarki Év" keretében 66 ország közel 55 000 tudósa végez komplex kutatásokat a sarkvidékeken.

A kutatások története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üvegházhatás és a klímaváltozás közötti összefüggést először Svante Arrhenius svéd kémikus írta le 1896-ban. Az első komolyabb klímakutatások az 1950-es években kezdődtek. Roger Revelle nevéhez fűződnek az első kutatások az 50-es évek elején, amelyeket munkatársával Charles David Keelinggel készített Hawaii szigetén.

Jelenlegi kutatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-sarkon 6000 kutató dolgozik 2002-től. Wisconsin-Madison Egyetem (University of Wisconsin–Madison) tudósai Amato T. Evan vezetésével a szaharai porviharok és az Atlanti-óceánon keletkező hurrikánok kapcsolatát vizsgálja.

2007. február 9-én 25 millió dolláros díjat írt ki Sir Richard Branson (Virgin vezetője) és Al Gore a klímaváltozás megfékezésére. A pályázatot James Hansen, a klíma kutató, James Lovelock a Gaia elmélet megalkotója, Sir Crispin Tickell környezetvédő, és Tim Flannery paleontológus értékeli.

130 ország 2500 tudósa 2007. május 4-én tette közzé az IPCC ezeroldalas jelentését Bangkokban.

2007 márciusától 2009-ig a "Nemzetközi Sarki Év" keretében 66 nemzet közel 55 000 tudósa végez komplex kutatásokat a sarkvidékeken.[1] A Kanada és Szibéria közötti jégpáncélt Zeppelin léghajóval fogják vizsgálni. Christian Haas klímakutató célja egy átfogó térkép készítése a kanadai partoknál lévő jégolvadásokról.

A globális éghajlati fordulópont időpontjának 2015-öt jelöli meg sok tudós, ha nem csökken radikálisan a szén-dioxid-kibocsátás.[2]

Ismert kutatók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Achim Steineraz ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) igazgatója, Roger Revelle, Lonnie Thompson, James E. Hansen, Charles David Keeling, Edwin A. Hernández-Delgado, Hartmut Graßl, Michael Mann, Josefino C. Comiso, Joseph R. McConnell, Konrad Steffen, Richard B. Alley, Robert Hawley, Wilfried Jokat, Amato T. Evan, Tim Flannery, Sir Crispin Tickell, Richard Lindzen, Sallie Baliunas, Robert Thomas, Edson Ramírez, Nicolas Cullen, Dan Fagre, Jürg Luterbacher, Rober Bindschadler, Eric Rignot, Jonathan Overpeck, Steven Nerem, Jay Zwally, Christian Haas, Rajendra K. Pachauri, Ürge-Vorsatz Diána.

Kapcsolódó tudományterületek és tudományos módszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klimatológia elméleti ágai, illetve a klimatológiával rokon kutatási területek:

  • Klimatográfia. Célja a matematikai statisztika módszereire támaszkodva magyarázatot adni az éghajlat viselkedésére.
  • Klímadinamika. Célja a matematikai fizika módszereit felhasználva magyarázatot adni az éghajlat viselkedésének okaira.
  • Paleoklimatológia (őséghajlattan). Célja az egyes földtörténeti korok és területek állat- és növényvilágából, talajfajtáiból és más tanújelekből következtetni az akkori éghajlatra.
  • Paleontológia (őslénytan). Célja a történelemelőtti életformák tanulmányozásának tudománya fosszíliák felhasználásával.

Kutatási módszerek:

Fúrásmintákat elemző antarktiszi kutatóállomás
  • Jégfúrások. A grönlandi és az antarktiszi jégtakarókból vett fúrásminták tanulmányozásával 200 ezer évre visszamenőleg tájékozódhatunk a légkör összetételének változásairól, mivel a jég, amely annak idején hó formájában hullott le, kicsiny légbuborékokat tartalmaz. Ezek a jégbe zárt légbuborékok arról is árulkodnak, hogy milyen hőmérséklet-változások mentek végbe a közvetlen mérések kezdetét jóval megelőző időkben. Egy nemrég elvégzett vizsgálatsorozat, ami során öt kontinens (kivéve az Antarktisz) 616 pontjáról vettek fúrásmintát, ami szintén megerősítette azt a feltételezést, miszerint a XX. században a hőmérséklet növekedett. A vizsgálatot végző kutatók kiszámították, hogy milyen mértékben terjed a hőmérséklet-változás felszínről a föld mélye felé.[3]
  • Korallminták vizsgálata. A korallminták elemzéséből következtetni lehet a tengervíz egykori hőmérsékletére és sótartalmára, így a kutatók rekonstruálhatják egy adott korszak éghajlatát. Az új-guineai Houn-félsziget korallteraszokból áll, amelyet kéregmozgások emeltek a felszínre. Ezen a területen a kutatóknak akár 130 ezer éves korallok vizsgálatára is lehetőségük van. A korallt izotópos és vegyi elemzésnek vetik alá, amivel 14 különböző, egyenként 20-100 éves korszak éghajlatáról kaphatnak képet. A 40 ezer évvel ezelőtti glaciális és a 125 ezer évvel ezelőtti interglaciális korszakban keletkezett korallminták vizsgálatával sikerült kiértékelni az El Niño-jelenség viselkedését a különböző éghajlatú korokban.
  • A káoszelmélet alkalmazása. A káoszelmélet segítségével összetett rendszerek viselkedésének matematikai modellezését végezhetjük el. A klimatológiában adottak az ilyen vizsgálati módszerek alkalmazásához szükséges feltételek: állandó változás, sokelemű rendszerek.
  • Izotópos vizsgálatok. Ez a legáltalánosabb módszer a földtörténeti korok éghajlati viszonyainak rekonstruálására. A globális felmelegedés okainál nehéz megkülönböztetni a természetes folyamatok és az emberi tevékenység hatását. Ezen a problémán segítenek az izotópvizsgálatok. A módszer azon alapul, hogy a természetes folyamatok és az emberi tevékenység során kibocsátott szén-dioxid szénatomjainak izotópmegoszlása különböző. Míg a természetes eredetű szén-dioxid szénatomjai mérhető radioaktivitást mutatnak, addig a fosszilis energiahordozók elégetése során keletkezett szén-dioxid szénatomjai már elvesztették radioaktivitásukat a keletkezésüktől fogva eltelt évmilliók alatt. A fák évgyűrűinek vizsgálatából arra következtethetünk, hogy a szén-14 izotóp koncentrációja

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. hőmérséklet emelkedése a sarki régiókban érezteti leginkább a hatását – 55.000 kutató (2007. január 23.)
  2. 2015, 8 év a törésig(2007. január. 10.)
  3. The hole record, Jonathan P. Overpeck, Nature, 2000. február 17.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]