A fösvény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Molière fiatalkori festménye

A fösvény (L'Avare) Molière egyik legérettebb alkotása, a klasszicizmus szabályainak megfelelő, de prózai formájú – így saját korában kevésbé sikeres és befejezetlennek tekintett mű. 1668-ban mutatták be Párizsban. Egy vándorszínész csoport ismertette meg vele a művészet és a színjátszás örömeit, ezért több művet is írt ennek a csoportnak, ezek közé tartozik a Fösvény. A komédia megírásához Molière csak három forrást használt fel: az ókori komédiákat, az olasz commedia dell'arte rögtönzött, és a francia farce (vásári komédia) műveit. A műben a jellemkomikum van előtérben.

Főszereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Harpagon - Cléante és Élise apja: szerelmes Mariane-ba
  • Cléante - Harpagon fia, Mariane szerelmese
  • Élise - Harpagon lánya, Valere szerelmese
  • Valér - Anselme fia, Élise szerelmese
  • Marianna - Cléante szerelmese, Harpagon választottja
  • Azelm- Valere és Mariane apja
  • Fruzsina - házasságszerző
  • Simon - pénzközvetítő
  • Jakab - Harpagon szakácsa és kocsisa
  • Fecske - Cléante inasa
  • Claude asszonyság - Harpagon cselédje
  • Zabszár és Keszeg - Harpagon szolgái
  • a Csendbiztos
  • és a Csendbiztos írnoka

A mű elemzése és a cselekmény összefoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű 1668-ban íródott, Párizsban játszódik. Témája – a pénz imádatának torzító hatása, ennek bírálata – már más műveiben is megjelent. A fösvénység motívumának azonos tünetekkel – szorongás, gyanakvás, vagyonféltés, elmagányosodás – ábrázolt kórképe minden korban foglalkoztatta az alkotókat, a komédiairodalomban ez az egyik leggyakrabban kipellengérezett hiba, mert a problematika örökké aktuális: Mindig csak a pénz! Mintha mást nem is tudnának mondani, csak: pénzt, pénzt, pénzt! Olyan ez az egész, mintha a Föld csak a pénz körül forogna.

A mű (a hármas egység klasszicista követelményének megfelelően) egy helyen, Harpagon párizsi polgár házában, egyetlen nap alatt játszódik; egyetlen család tagjai (és a személyzet) között bonyolódik. A cselekmény egységét a középponti jellem, a házassági pletyka adja.

A mű expozíciója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kialakult szituációt mutatja be, a végkifejlethez szükséges néhány előzménnyel, információval. Valér eltűnt családja után nyomoz, de Eliz iránti szerelme miatt Harpagon titkárának állt; házasságkötésüknek csak a zsarnok apa fösvénysége az akadálya. Cléante ugyanúgy szerelmes és ezt meg is osztja húgával, de az ő házasságának is apja fösvénysége állja útját, mivel egy szegény lány a kedvese.

A mű bonyodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harpagon kikutatja Cléante szolgáját, mivel tízezer tallérhoz jutott egyik adósától, s retteg, hogy ellopják ( a fösvénység jelei már itt is megmutatkoznak, félti a pénzét még egy porszemtől is). Gyermekeit megelőzve – akik terveikről beszélnének vele – bejelenti, hogy mindkettőt kiházasítja (egy pénzes özvegyasszonnyal, ill. egy gazdag, meglett nemes úrral) még aznap este; ő maga meg elvesz egy szegény, fiatal lányt. Az ügyben döntőbírónak felkért, szerepet játszó Valér Harpagonnak ad igazat Elizzel szemben.

A mű kibontakozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cléante, Fecske (Cléante szolgálója) segédletével, kénytelen pénzt kölcsönözni egy kíméletlen uzsorástól, s amikor a pénzközvetítővel véletlenül találkoznak otthon, kiderül, hogy apja az uzsorás; így apa és fia leleplezik egymást. Amíg Harpagon a kertben eldugott pénzét ellenőrzi, házasságközvetítője Fecskével róla beszélget, s az inas feltevése igazolódik, miszerint Harpagonból még az agyafúrt és hízelgő Fruzsina sem tud pénzt kicsikarni. A ház ura este "díszlakomát” készül rendezni pénzkiadás nélkül. Ebben Valér támogatja, aki így magára haragítja Jakabot, a szakácsot. Előbb Harpagon, majd Valér botozza meg őszinte véleményéért. Fruzsinával megérkezik Marianne, aki szegény, özvegy anyja helyzetének javításáért kész Harpagonhoz feleségül menni, pedig mást szeret.

A mű tetőpontja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cléante apjával való beszélgetése, amikor rájön, hogy apja azt a lányt akarja feleségül venni, akibe ő szerelmes. A lány első látásra el is retten Harpagontól, de Fruzsina kimenti azzal, hogy bókol helyette. Marianne bemutatkozik Eliznek, majd meglepetten ismeri fel Cléante-ban szerelmét, aki apja nevében szerelmi vallomást tesz neki. Cléante újra felbőszíti apját, uzsonnát hozat apja számlájára, majd gyűrűjét Marianne-ra erőszakolja. Valaki pénzt hozott, s amíg Harpagon intézkedik, Fruzsina cselt eszel ki. A fösvény viszont, aki meglátja választottja és fia meghitt jelenetét, lépre csalja Cléante-ot, s a fiú bevallja, hogy szereti Marianne-t. Jakab ítélkezik apa s fia összetűzésében, mindkettőjüket rászedi: így kiengesztelődnek, de a dolgokat tisztázva újra összekapnak a lányért. Közben Fecske ellopja a fösvény féltve őrzött pénzét és Harpagon siratja életének egyetlen (immáron elveszett) értelmét. A csendbiztos nyomozása eredménytelen; először Fecske a gyanúsított, de ő bosszúból a titkárra tereli a figyelmet. Valér, aki titokban feleségül vette Elizt, félreérti a helyzetet: lopását – amit ő a lányra ért – beismeri Harpagon, ezért a törvény elé akarja állítani, ám váratlanul kiderül, hogy Marianne és Valér az Elizhez érkező Anzelm gyermeke.

A mű megoldása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cléante felajánlja: apja visszakapja eltűnt pénzét, ha lemond Marianne-ról; így a fiatalok boldogságának nincs több akadálya. A hétköznapi események, konfliktusok rendszerében a mániákus, végletekig torzított, de a hierarchia csúcsán álló figura önző elhatározása indítja a szerelmi-esküvői bonyodalmat, mely szorosan kapcsolódik monomániájához is. A boldog vég, váratlanul, sokszorosan véletlenül következik be.

Molière egy olyan történetet alkotott, amely a mű régiessége ellenére még napjainkban is humorosnak mondható.

Harpagon jellemzése, tulajdonságai, összehasonlítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harpagon Pálffy Tibor megformálásában

Harpagon kapzsi, szeretetre képtelen, 50-es éveiben járó férfi, akit egyedül a pénz érdekel. Molière csak azokat a részleteket emeli ki, melyek Harpagon – minél több oldalról történő – nevetségessé tételét szolgálják. Igazából minden mozzanat Harpagon jellemét, helyzetét, szándékait minősíti; a 32 jelenetből 22-ben a színen is megjelenik, de a többiben ugyanúgy ő áll a középpontban, mivel róla beszélnek, az ő fösvénységét emlegetik.

Harpagon elsősorban fösvény, majd özvegy, és csak egy kicsit apa. A mű szerkezetében is így jelennek meg a motívumok – a pénzimádat legyőzi szerelmi érzéseit, felőrli gyerekeit és a családjához fűződőket is.

Anzelm (Marianne és Valér apja) Harpagon teljes ellentéte, a fiatalok érzelmeit, szándékait tiszteletben tartja, tehát a józanságot, a természetességet képviselő apa képét jeleníti meg benne az író.

Magyarországi bemutatója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon először a Zsugori, vagy a tehetetlen fösvény ember cím alatt 1793-ban került színre. A Fösvény Simai Kristóf fordításában, a Kelemen-féle társulat előadásában, a pesti Rondellában. A szereplők nevét sajnos nem őrizte meg a történelem.

Komlóssy Ida jutalomjátékaként a Nemzeti Színház tűzte műsorára Erdélyi János fordításában, Fáncsy Lajossal a címszerepben. Szentpétery Zsigmond rendezésében, 1848-ban. 1864-ben Kazinczy Gábor fordításában és Szigligeti Ede rendezésében újították fel. Harpagont Tóth József, Fruzsinát Szentirmai Latkóczyné Lujza alakította. Öt évvel később Paulay Ede rendezte újra, a két főszerepet Benedek József és Latkóczyné játszotta.

1925-ben Ráday Dénes rendezésében a Nemzeti Színház Kamaraszínházában játszották Bartos Gyulával (Harpagon), Ligeti Juliskával (Fruzsina) a főszerepekben; 1948-ban újra a Nemzetiben adták elő Illyés Gyula fordításában Major Tamás rendezésében, Rátkay Mártonnal és Ladomerszky Margittal a főszerepekben.

A Nemzetin kívül csak 1848-ban az Állami Madách Színház (a mai Madách Kamara helyén) tűzte műsorra a vígjátékot.

A fösvény, mint film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980-ban volt a francia országi premierje a filmnek. A film főszereplője és címszereplője Louis de Funès volt. A film érdekessége, hogy Harpagon és Jacques színen levésekor a lovakat az az Albert Uderzo festette aki Asterix-et kitalálta. Eredetileg nem lett volna filmes feldolgozása a regénynek, de a szerkesztők felbuzdulva Louis de Funès sikerén vállalták a bukás kockázatát.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]