A csodálatos mandarin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csodálatos mandarin Bartók Béla op. 19-es balettzenéje, amit a szerző csak „egyfelvonásos pantomimnak” nevezett (Sz 73, BB 82).

Bartók 1917-ben egy folyóiratban bukkant rá Lengyel Menyhért történetére (amely eredetileg a Gyagilev-balett számára készült 1912-ben), és az ezt követő évben írta meg balettjét.

Egy 1919-es beszélgetésben a Csodálatos mandarin általa „csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következőképpen fogalmazta meg: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.” Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése s e szenvedés megváltása, amely csak a szerelemben lehetséges.

A történet elolvasásához képest néhány hónapon belül a kompozíció egyes részletei készen álltak. A tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg Bartók, s bár 1919 májusára befejezte a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végzett.

Előadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bemutató[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művet 1926-ban, Kölnben mutatták be emlékezetes botrány mellett. A hatóság és közvélemény felháborodott tiltakozása követte az „erkölcstelen” darab ellen. Ezt az idegenkedést a szövegkönyv akkortájt szokatlanul kemény szókimondása éppúgy kiválthatta, mint a zene ezzel adekvát keserűsége, élessége. Köln főpolgármestere, Konrad Adenauer amúgy feltehetőleg nem a különös harsonaállások, hanem az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt tiltotta be a premiert követő előadásokat. A darabnak később is sok nehézsége volt a hatóságokkal és közönséggel itthon és külföldön. A sors iróniája, hogy a Mandarin Bartók egyik legkedvesebb műve volt, és más műveit háttérbe szorítva szorgalmazta előadását.

Későbbi nevezetes előadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első magyar koreográfia: Milloss Aurél, 1942, Milanói Scala, vezényel Ferencsik János. Első magyarországi előadás: Harangozó Gyula, 1945, Főváros Dalszínház. A koreográfia a történetet kényszerűségből elferdítette, távol-keleti környezetbe helyezte. (Korábban 1931-ben és 1941-ben próbálták Budapesten színre vinni, de a cenzúra nem engedte.) Első hazai előadás eredeti szövegkönyv szerint: Lőrinc György, 1949, Szegedi Nemzeti Színház. (Bartos Irén, Ősi János). Legnevezetesebb hazai előadás: Harangozó Gyula, 1956, Magyar Állami Operaház. Sok éven keresztül ment, a budapesti balettegyüttes bejárta vele a világot. A lányt táncolták például Lakatos Gabriella, Szumrák Vera, Kun Zsuzsa, Pártay Lilla, Hágai Katalin, a Mandarint Vashegyi Ernő, Fülöp Viktor, Róna Viktor és Havas Ferenc. Egyéb nevezetes hazai előadások: Seregi László, 1970, 1981, Magyar Állami Operaház. Eck Imre, 1965, 1987, Pécsi Balett (Bretus Mária, Eck Imre). Markó Iván, 1981, Győri Balett (Ladányi Andrea, Markó Iván). Fodor Antal, 1984, Magyar Állami Operaház. Bozsik Yvette, 1995, Katona József Színház; 2000, film. Rendezte Mészáros Márta (Bozsik Yvette, Zhang Yu Jun). Juronics Tamás, 1999, Szegedi Kortárs Balett. Horváth Csaba, 2005, Közép-Európa Táncszínház. (A bemutatót követően a Bartók-örökösök letiltották a zenét, így később már zene nélkül adták elő, Mandarin címmel; Ladányi Andrea, Horváth Csaba).

Szvit[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táncjátékból Bartók zenekari szvitet készített, ennek zenéje a történést csak a hajszáig követi nyomon. A szvitet 1928-ban a Budapesti Filharmonikusok mutatták be.

Zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben a műben a tonális kötöttségek alól felszabadított disszonancia teljes mértékben a kifejezés szolgálatában áll. Van benne sok hangszerelési újdonság is:

Autográf anyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Folyamatvázlat (a „Hajsza”-jelenettől végig): Fekete zsebkönyv (Bartók Archívum, Budapest: BH206) fol. 15r–24v.
  • Particella-fogalmazvány (részben hangszerelést előkészítő jegyzetekkel); befejezés-variánsok, részvázlatok a hangszereléshez (Bartók Péter gyűjteménye: 49PS1).
  • Autográf partitúra, a Suite befejezés is, az új befejezés fogalmazványa és tisztázata (Bartók Péter gyűjteménye: 49FSFC1–2)
  • Partitúramásolat a budapesti Operaháznak, Pásztory Ditta és Ziegler Márta írása, Bartók kiegészítéseivel (Bartók Archívum, Budapest: 2165)
  • Operaházi partitúramásolat, O. Chamouk kopista írása, 1925, az 1931-es befejezés is (Bartók Archívum, Budapest: 2154)
  • A szvit Universal Edition 8909 litografált partitúrakiadásának (1927) javított példánya (ifj. Bartók Béla archívuma)
  • Zongora 2 kezes betanító példány a budapesti Operaháznak, Bartók (1–2. pp.) és Márta írása, Ditta kiegészítéseivel (BBA 2155; az eredeti befejezés: BBA BH217).

Négykezes zongorakivonat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Autográf másolat (hangszerelést előkészítő jegyzetekkel) (Bartók Péter archívuma: 49TPPS1)
  • 2 mutatványoldal autográf tisztázata, fakszimile kiadása: Nyugat, 1923 (az eredeti lappang)
  • Másolat, Ditta és Márta írása Bartók kiegészítéseivel, c1923, az UE 7706 elsőkiadás (1925) metszőpéldánya, (Bartók Péter gyűjteménye: 49TPPFC1)
  • Az UE elsőkiadás javítópéldánya, 1 oldal autográf kiegészítéssel (a szvit-forma befejezésének négykezes előadásához), az új befejezést előkészítő jegyzetekkel (ifj. Bartók Béla gyűjteménye)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vályi Rózsi: Balettok könyve. 3. átd. bőv. kiad. Budapest, 1980. Gondolat K. pp. 369–380. ISBN 9632806565
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap