A Tündérkirálynő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Tündérkirálynő (The Fairy Queen) Henry Purcell 1691-ben írt ötfelvonásos szemioperája, amit 1692-ben mutattak be Londonban. A történet William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékára épül, a szövegkönyv írója nem ismert, de valószínűleg Thomas Betterton színész.

A mű keletkezésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tündérkirálynő első kiadásának címlapja

Purcell A Tündérkirálynőt – friss kutatási adatok szerint – III. Vilmos angol király és II. Mária tizenötödik házassági évfordulójára komponálta. A szövegkönyv Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékára épül, írója nem ismert, de vélhetően a kiváló Shakespeare-színész, Thomas Betterton műve. Shakespeare kora óta az angol közönség ízlése megváltozott, a klasszikus szöveg már nem érdekelte, a zene, a látvány és a fantasztikus történetek kerültek előtérbe. Így eshetett Purcell választása a vígjáték megzenésítésére, amelynek tündérvilága kiválóan alkalmas volt a korízlésnek megfelelő szemiopera (semi-opera, fél-opera) megalkotására.

A mű szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerep Hangnem Nem énekes szerepek
Részeg költő basszus Titánia, tündérkirálynő
Éjszaka szoprán Oberon, tündérkirály
Rejtély szoprán Puck, kobold
Titokzatosság kontratenor Théseus, athéni király
Álom basszus Demetrius
Első tündér szoprán Hermia
Második tündér szoprán Heléna
Coridon basszus Hyppolita
Mopsa szoprán vagy kontratenor Lysander
Nimfa szoprán Bottom, mesterember
Oberon kísérete 1 szoprán, 2 kontratenor
Phoebus tenor
Tavasz szoprán
Nyár kontratenor
Ősz tenor
Tél basszus
Juno szoprán
Kínai férfi kontratenor
Kínai nő, Daphné szoprán
Hymen, a házasság istene basszus

A mű cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Théseus úgy rendelkezik, hogy Demetriusnak feleségül kell vennie Hermiát, holott mindketten mást szeretnek: Demetrius Helénát, Hermia Lysandert. A kényszeresküvő elől mind a négyen elmenekülnek Athénból. A közeli erdőben Théseus és Hyppolita menyegzőjére készül néhány mesterember, akik egy színpadi darabot akarnak bemutatni a jeles esemény alkalmából. Titánia és Oberon egy csekélység miatt vitáznak. Titániát a tündérei próbálják szórakoztatni, de az erdőbe téved a részeg költő, és inkább őt kezdik ugratni.

Második felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Puck és Oberon segítője szerelmi bájitalt főz. Ettől mindenki azonnal szerelmes lesz abba, akit elsőnek megpillant. Titánia kísérő tündérei énekelnek úrnőjüknek, akit azonban az Éjszaka, a Rejtély, a Titokzatosság és az Álom elaltatnak. Ekkor érkezik Puck, aki Titánia és a négy szerelmes szemébe is cseppent a bájitalból.

Harmadik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerelmi bájital hatására Lysander is és Demetrius is egyaránt Hermiába lesznek szerelmesek. Közben a derék mesteremberek folytatják a darab próbáját, ám közülük Puck Bottomot szamárrá változtatja. Felébred Titánia, megpillantja a szamarat, és azonnal szerelmes lesz belé. A tündérkirálynő szórakoztatására kis játékot adnak elő, amiben Coridon és Mopsa, két népi figura évődik egymással.

Negyedik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oberon közbelép és rendet teremt: megszünteti Bottom varázslatát, aki ismét ember lesz, visszaállítja a szerelmi rendet: Heléna és Demerius, Hermina és Lysander újra egymás párjai lesznek, valamint természetesen Titániát is megszabadítja a szamár iránti szerelemtől. Oberon és Titánia kibékül, amit rögtön színjátékkal ünnepelnek meg.

Ötödik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Théseus rátalál a szerelmesekre, és hagyja, hogy saját akaratuk szerint választhassanak párt. Oberon és Titánia is megjön, és Juno istennő megáldja a párokat. Kínai artisták és majmok szórakoztatják a nagyérdeműt, majd Hymen zárja a történetet.

A mű színpadra állítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősbemutató helyszíne, a Queen’s Theatre

A Tündérkirálynő ősbemutatója 1692. május 2-án volt a londoni Dorset Gardenben lévő Queen’s Theatre-ben, a United Company szervezésében – fényes körülmények között. A koreográfiát Josias Priest készítette, aki együtt dolgozott Pucell-lel a Dioclesian, az Arthur király és a Dido és Aeneas előadásain is. A bemutatón Titaniát, Oberont valamint a tündéreket gyerekek játszották.

Purcell halála, 1708 után Dioclesian című operája változatlanul népszerű maradt, deA Tündérkirálynő a feledés homályába merült, és csak a 20. század elején vették elő ismét. Azóta időről-időre színpadra kerül a világ operaszínpadain és hangversenytermeiben, különböző feldolgozásokban. A darabot 2009 júliusában, Purcell születésének 350. évfordulója alkalmából felújította a Glyndebourne Festival Opera, amit Magyarországon is lehetett látni a Mezzo tv műsorán. 2009 májusában, ugyancsak az évforduló kapcsán, a Művészetek Palotájában is bemutatták fél-cenirozott változatban, Káel Csaba rendezésében-

A mű zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szemiopera jellegzetes angol zenés műfaj a 17. században, amelyben a prózában előadott darahoz, a történethez lazán kötődő zenés, énekes, táncos részek kapcsolódtak úgy, hogy a zenés betétek az egyes felvonások után helyezkedtek el – masque formájában. Ezek a zenei részletek a darab cselekményben, a jellemek alakításában nem játszottak szerepet. A „semi-opera” kifejezést évtizedekkel később Roger North ültette be a köztudatba, és nem egészen pozitív véleményét 1734-ben így fejezte ki: „Akik a színjáték miatt jönnek, utálják a zenét, akik pedig a zenét szeretnék hallani, nem bírják a sok szövegelést”.

A tündérkirálynő librettója követi Shakespeare vígjátékának történetét és szövegét, a valószínűsített szerző, Betterton alig változtatott rajta, legfeljebb „modernizálta” kissé. Purcell zenéje gyönyörű, hangulatában sikeresen adja vissza a Shakespeare darabjának hangulatát, varázslatosságát, humorát. A szemiopera jellegéből adódóan igazán „nagy” áriák nincsenek benne, de az utóbbi években egyes énekesek szívesen tűznek műsorukra egy-egy Purcell-áriát.

Purcell eredeti zenekarának összetétele: két furulya, két oboa, két trombita, üstdobok, vonós hangszerek és csembaló continuo.

Hangfelvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Előadók: Lynne Dawson, Veronique Gens, Nancy Argenta, Charles Daniels, Jean-Paul Fouchecourt és mások. Közreműködik: Les Arts Florissants, vezényel: William Christie. Kiadó: Harmonia Mundi, 1992. 2 CD.
  • Előadók: Yvonne Kenny, Thomas Randle, Richard van Allan, Simon Rice és mások. Közreműködik: English National Opera Orchestra, Chorus of English National Opera, vezényel: Nicholas Kok. Kiadó: Arthaus Musik, 1995. DVD.
  • Előadók: Lucy Crowe, Carolyn Sampson, Ed Lyon, Andrew Foster-Williams, Sally Dexter és mások. Közreműködik: Orchestra of the Age of Enlightenment, The Glyndenbourne Chorus, vezényel: Jonathan Kent. Kiadó: BBC/Opus, 2010. 2 DVD.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Fairy-Queen című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]