A Ki vagy, doki? epizódjainak listája
| Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Itt található a Ki vagy, doki? (Doctor Who) című televíziós sorozat epizódlistája.
Az eredeti, 1963–1989 közötti Doctor Who sorozatnak 26 évadja volt, egy 86 perces TV film követte. 10 év után, 2005-ben a sorozatot folytatták, a számozást újrakezdték, ez az új sorozat ismert hazánkban is.
A klasszikus sorozat pár kivétellel történetekből (történetenként több 20-25 perces részből) állt. Az első hat évadából sok rész elveszett, a BBC fotónovellaként rekonstruálta a felvételeket. A harmadik Doktor részei közül néhány csak fekete fehérként maradtak meg.
Az újabb évadok már nem történetekből, hanem 45 perces részekből álltak - de nagyon sok összefüggő, kétrészes epizód van. Az új sorozat évadaiban mindig van egy átívelés a történetben, amikre magyarázat csak az évadok végén adódik. Az 1963-mas évadokban csak pár ilyen volt (pl.: Az idő kulcsa, egy Idő Lord tárgyalása).
A BBC az epizódokon kívül különkiadásokat (Specials) is megjelentet, ami közvetlenül a sorozathoz kapcsolódik (ezek általában karácsonykor, illetve újévkor láthatóak).
Rövid áttekintés [szerkesztés]
| Doktor | 1. Doktor | 2. Doktor | 3. Doktor | 4. Doktor | 5. Doktor | 6. Doktor | 7. Doktor | 8. Doktor | 9. Doktor | 10. Doktor | 11. Doktor |
| Évadok | 1, 2, 3, 4 | 4, 5, 6 | 7, 8, 9, 10 11 | 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18 | 19, 20, 21 | (21), 22, 23 | 24, 25, 26 | 1 TV film | 1, | 2, 3, 4, | 5, 6, 7, |
| Történetek/Részek | 29/134 | 21/119 | 24/128 | 41/172 | 20/69 | 8/31 | 13/43 | 1/1* | 10/13 | 37/47 | 28/22 |
| Futás | 1963 – 1966 | 1966 – 1969 | 1970 – 1974 | 1974 – 1981 | 1982 – 1984 | 1984 – 1986 | 1987 – 1989 | 1996 | 2005 | 2005 – 2010 | 2010 – |
* A nyolcadik Doktorral csak egy film készült, de viszont sok hangjáték folytatta a kalandjait.
A klasszikus sorozat (1963–1989) [szerkesztés]
A ez első három évadban minden epizódnak más címe volt. Ezeket az epizódokat történetekre osztották, mert pl.: Az An Unearthly Childnek semmi köze nincs a The Dalekshez. A későbbi részeknek már nem volt más címük csak annyi hogy Part one, Part two...
Első Doktor - William Hartnell [szerkesztés]
Két tanár Barbara Wright és Ian Chestronnak felkelti a figyelmét egy Susan Forman nevű lány kivételes intelligenciája. Elmennek hozzá, de csak egy szeméttelepet találtak és egy rendőrségi fülkét. Belebotlanak egy öregúrba, aki magát csak Doktornak hívja. Így lesznek útitársai a Doktornak, aki eleinte elég mogorva, de utána már mindent megtesz az emberiség érdekében.
Első évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok címe |
|---|---|---|---|---|
| 01 | 1963. november 23. | A | An Unearthly Child(Egy földönkívüli gyerek) 100,000 BC(I.e. 100,000) The Tribe of Gum(A gum törzs) |
An Unearthly Child (Egy földönkívüli gyerek) |
| 1963. november 30. | The Cave of Skulls (A koponyák barlangja) | |||
| 1963. december 7. | The Forest of Fear (A félelem erdeje) | |||
| 1963. december 7. | The Firemaker (A tűzcsináló) | |||
| 02 | 1963. december 21. | B | The Daleks (A dalekek) The Dead Planet(a halott bolygó) The Mutants(Mutánsok) |
The Dead Planet(A halott bolygó) |
| 1963. december 28. | The Survivors (A túlélők) | |||
| 1964. január 4. | The Escape (Menekülés) | |||
| 1964. január 11. | The Ambush (A csapda) | |||
| 1964. január 18. | The Expedition (Az expedíció) | |||
| 1964. január 25. | The Ordeal (A megpróbáltatás) | |||
| 1964. február 1. | The Rescue (A mentőakció) | |||
| 03 | 1964. február 8. | C | The Edge of Destruction (A megsemmisülés szélén) Inside the Spaceship(Az űrhajóban) Beyond the Sun(Túl a napon) |
The Edge of Destruction (a megsemmisülés szélén) |
| 1964. február 15. | The Brink of Disaster (A csapás határán) | |||
| 04 | 1964. február 22. | D | Marco Polo (Marco Polo) (Ősszes elveszett) |
The Roof of the World(A világ tetején) |
| 1964. február 29. | The Singing Sands (Az éneklő homok) | |||
| 1964. március 7. | Five Hundred Eyes (500 szem) The Cave of Five Hundred Eyes (Az 500 szem barlangja) |
|||
| 1964. március 14. | The Wall of Lies (A hazugság fala) | |||
| 1964. március 21. | Rider from Shang-Tu(A lovas Shang-Tuból) | |||
| 1964. március 28. | Mighty Kublai Khan (A hatlamas Kublai kán) | |||
| 1964. április 4. | Assassin at Peking (Merénylet Pekingben) | |||
| 05 | 1964. április 11. | E | The Keys of Marinus (Marinus Kulcsai) The Sea of Death(A halál tengere) |
The Sea of Death (A halál tengere) |
| 1964. április 18. | The Velvet Web (A bársonyos háló) | |||
| 1964. április 25. | The Screaming Jungle (A sikító dzsungel) | |||
| 1964. május 2. | The Snows of Terror (A terror hava) | |||
| 1964. május 9. | Sentence of Death (Halálra ítélve) | |||
| 1964. május 16. | The Keys of Marinus (Marinus kulcsai) | |||
| 06 | 1964. május 23. | F | The Aztecs(Az Aztékok) | The Temple of Evil (A gonosz temploma) |
| 1964. május 30. | The Warriors of Death (A halál harcosai) | |||
| 1964. június 6. | The Bride of Sacrifice (A menyasszony áldozatai) | |||
| 1964. június 16. | The Day of Darkness (A sötétség napja) | |||
| 07 | 1964. június 20. | G | The Sensorites (A Sensoriták) | Strangers in Space (Idegenek az űrben) |
| 1964. június 27 | The Unwilling Warriors (A tudatlan harcosok) | |||
| 1964. július 11. | Hidden Danger (Rejtett veszély) | |||
| 1964. július 18. | A Race Against Death (Verseny a halállal) | |||
| 1964. július 25. | Kidnap (Elrabolták) | |||
| 1964. augusztus 1. | A Desperate Venture (Kétségbeesett Vállalkozás) | |||
| 08 | 1964. augusztus 8. | H | The Reign of Terror (A terror uralma) The French Revolution(A francia forradalom) (4;5; epizód elveszett) |
A Land of Fear (A félelem földje) |
| 1964. augusztus 15. | Guests of Madame Guillotine (Madame Guillotine vendégei) | |||
| 1964. augusztus 22. | A Change of Identity (A személyazonosság megváltoztatása) | |||
| 1964. augusztus 29. | The Tyrant of France (Franciaország zsarnokai) | |||
| 1964. szeptember 5. | A Bargain of Necessity (Egy szükséges alku) | |||
| 1964. szeptember 12. | Prisoners of Conciergerie (Conciergerie foglyai) |
Második évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok címe |
|---|---|---|---|---|
| 09 | 1964. október 31. | J | Planet of Giants (Az óriások bolygója) | Planet of Giants (Az óriások bolygója) |
| 1964. november 7. | Dangerous Journey (Veszélyes utazás) | |||
| 1964. november 14. | Crisis (Válság) | |||
| 10 | 1964. november 21. | K | The Dalek Invasion of Earth (A föld dalek inváziója) World's End (Világvége) |
World's End(Világvége) |
| 1964. november 28. | The Daleks (A dalekek) | |||
| 1964. december 5. | Day of Reckoning (A leszámolás napja) | |||
| 1964. december 12. | The End of Tomorrow (A holnap vége) | |||
| 1964. december 19. | The Waking Ally (Az ébredő társ) | |||
| 1964. december 26. | Flashpoint (Égéspont) | |||
| 11 | 1965. január 2. | L | The Rescue (A mentőakció) | The Powerful Enemy (A nagy ellenség) |
| 1965. január 9. | Desperate Measures (Kétségbeesett intézkedések) | |||
| 12 | 1965. január 16. | M | The Romans (A Rómaiak) | The Slave Traders (A rabszolga-kereskedők) |
| 1965. január 23. | All Roads Lead to Rome (Minden út Rómába vezet) | |||
| 1965. január 30 | Conspiracy (Összeesküvés) | |||
| 1965. február 6. | Inferno (Pokol) | |||
| 13 | 1965. február 13. | N | The Web Planet (A háló bolygó) The Zarbi (Zabri) |
The Web Planet (A háló bolygó) |
| 1965. február 20. | The Zarbi (Zabri) | |||
| 1965. február 27. | Escape to Danger (Menekülés a veszélybe) | |||
| 1965. március 6. | Crater of Needles (A tűk krátere) | |||
| 1965. március 13. | Invasion (Invázió) | |||
| 1965. március 20. | The Centre (A központ) | |||
| 14 | 1965. március 27. | N | The Crusade (A keresztes hadjárat) The Lionheart (Az oroszlánszívű) The Crusaders (Keresztesek)(A 2;4; epizód elveszett) |
The Lion (Az oroszlán) |
| 1965. április 3. | The Knight of Jaffa (A jaffák lovasai) | |||
| 1964. április 10. | The Wheel of Fortune (A szerencsekerék) | |||
| 1965. április 17. | The Warlords (A hadurak) | |||
| 15 | 1965. április 24. | Q | The Space Museum (Az űr múzeum) | The Space Museum (Az űr múzeum) |
| 1965. május 1. | The Dimensions of Time (Az idő dimenzióijai) | |||
| 1965. május 8. | The Search (A keresés) | |||
| 1965. május 15. | The Final Phase (A végső fázis) | |||
| 16 | 1965. május 22. | R | The Chase (Az üldözés) | The Executioners (A hóhérok) |
| 1965. május 29. | The Death of Time (Az idő halála) | |||
| 1965. június 5. | Flight Through Eternity (Az örökkévalóságon át repülés) | |||
| 1965. június 12. | Journey into Terror (Utazás a terror közepébe) | |||
| 1965. júmius 19. | The Death of Doctor Who (A Doktor halála) | |||
| 1965. június 26. | The Planet of Decision (A döntés bolygója) | |||
| 17 | 1965. július 3. | S | The Time Meddler (Az időharcos) The Monk(A szerzetes) |
The Watcher (A figyelő) |
| 1965. július 10. | The Meddling Monk (A beavatkozó szerzetes) | |||
| 1965. július 17. | A Battle of Wits (Egy intelligencia harca) | |||
| 1965. július 24. | Checkmate (Sakkmatt) |
Harmadik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok címe/száma |
|---|---|---|---|---|
| 18 | 1965. szeptember 11. | T | Galaxy 4 (A négyes galaxis) (Összes elveszett)[2011 decemberében megkerült, de még nem adták ki!] |
Four Hundred Dawns (400 hajnal) |
| 1965. szeptember 18. | Trap of Steel (Acélcsapda) | |||
| 1965. szeptember 25. | Airlock (Zsilip) | |||
| 1965. október 2. | The Exploding Planet (A robbanó bolygó) | |||
| 19 | 1965. október 9. | TA | Mission to the Unknown (Küldetés az ismeretlenbe) Dalek Cutaway (A dalek metszet)(Elveszett) |
Mission to the Unknown (Küldetés az ismeretlenbe) |
| 20 | 1965. október 16. | U | The Myth Makers(A mítoszkészítők) (Összes elveszett) |
Temple of Secrets (A titkok temploma) |
| 1965. október 23. | Small Prophet, Quick Return (Kis próféta, gyors visszatérés) | |||
| 1965. október 30. | Death of a Spy (Egy kém halála) | |||
| 1965. november 6. | Horse of Destruction (A pusztítás lova) | |||
| 21 | 1965. november 13. | V | The Daleks' Master Plan (A dalekok mesteri terve) The Time Destructor (A időmegsemmisítő) (1;3;4;6;7;8,9;11;12 epízód elveszett) |
The Nightmare Begins (A rémálom megkezdődik) |
| 1965. november 20. | Day of Armageddon (A döntő csata napja) | |||
| 1965. november 27. | Devil's Planet (Az ördög bolygója) | |||
| 1965. december 4. | The Traitors (Az árulók) | |||
| 1965. december 11. | Counter Plot (Az ellenterv) | |||
| 1965. december 18. | Coronas of the Sun (Napkoszorúk) | |||
| 1965. december 25. | The Feast of Steven (Steven ünnepe) | |||
| 1966. január 1. | Volcano (Vulkán) | |||
| 1966. január 8. | Golden Death (Az aranyhalál) | |||
| 1966. január 15. | Escape Switch (Menekülésre kapcsolva) | |||
| 1966. január 22. | The Abandoned Planet (Az elhagyatott bolygó) | |||
| 1966. január 29. | The Destruction of Time (Az idő megsemisítése) | |||
| 22 | 1966. február 5. | W | The Massacre of St Bartholomew's Eve (Szent Bertalan öldöklése) The Massacre (Az öldöklés) (Összes elveszett) |
War of God (Isten háborúja) |
| 1966. február. 12. | The Sea Beggar (A koldusok tengere) | |||
| 1966. február. 19. | Priest of Death (A halál papja) | |||
| 1966. február. 26. | Bell of Doom (A végzet harangja) | |||
| 23 | 1966. március 5. | X | The Ark (A bárka) | The Steel Sky (Az acél égbolt) |
| 1966. március 12. | The Plague (A pestis) | |||
| 1966. március 19. | The Return (A visszatérés) | |||
| 1966. március 26. | The Bomb (A bomba) | |||
| 24 | 1966. április 2. | Y | The Celestial Toymaker (Az égi játékkészítő) (1;2;3 epizód elveszett) |
The Celestial Toyroom (Az égi játékterem) |
| 1966. április 9. | The Hall of Dolls (A babák csarnoka) | |||
| 1966. április 16. | The Dancing Floor (A táncoló padló) | |||
| 1966. április 23. | The Final Test (A végső teszt) | |||
| 25 | 1966. április 30. | Z | The Gunfighters (A puskások) | A holiday for the doctor(Egy szabadság a Doktornak) |
| 1966. március 7. | Don't Shoot the Pianist (Ne lőd le a zongoristára) | |||
| 1966. március 14. | Johnny Ringo (Johnny Ringo) | |||
| 1966. március 21. | The OK corral (Az Oké karám) | |||
| 26 | 1966. május 28. – június 18. | AA | The Savages (A vadak) |
4(Összes elveszett) |
| 27 | 1966. június 25. – július 16. | BB | The War Machines (A háborús gépek) |
4 |
Negyedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 28 | 1966. szeptember 10. – október 1 | CC | The Smugglers (A csempészek) |
4(összes elveszett) |
| 29 | 1966. október 10 – október 29 | DD | The Tenth Planet (A tízedik bolygó) |
4(4 epizód elveszett) |
Második Doktor - Patrick Troughton [szerkesztés]
Az első Doktor William Hartnel egészségi állapota miatt nem tudta tovább a Doktor szerepét játszani, ezért kitalálták, hogy ha a Doktor halálosan megsérül, akkor regenerálódni tudjon. Ilyenkor megváltozik a külseje, és hogy érdekesebb legyen még a tulajdonságai is megváltoztak, csak az emlékei maradtak meg. Ez a Doktor sokkal fiatalabb volt mind ezelőtti alakja.
| 30 | 1966. november 5. – december 10. | EE | The Power of the Daleks (A dalekek hatalma) |
6(összes elveszett) |
| 31 | 1966. december 17. – 1967. január 7. | FF | The Highlanders (A felföldiek) |
4(összes elveszett) |
| 32 | 1967. január 14. – február 4. | GG | The Underwater Menace (A víz alatti fenyegetés) |
4(1;2;4 epizód elveszett) |
| 33 | 1967. február 11. – március 4. | HH | The Moonbase (A holdbázis) |
4(1;3 epizód elveszett) |
| 34 | 1967. március 11. – április 1. | JJ | The Macra Terror (A macra terror) |
4(Összes elveszett) |
| 35 | 1967. április 8. – május 13. | KK | The Faceless Ones (Az Arctalanok) |
6(2;4;5;6 epizód elveszett) |
| 36 | 1967. május 20. – Július 1 | LL | The Evil of the Daleks (A dalekok bűne) |
7(1;3;4;5;6;7; epizód elveszett) |
Ötödik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 37 | 1967. szeptember 2. – szeptember 23. | MM | The Tomb of the Cybermen (A cybermanok sírja) |
4 |
| 38 | 1967. szeptember 30. – november 1. | NN | The Abominable Snowmen (A szörnyű havas ember) |
6(1;3;4;5;6 epizód elveszett) |
| 39 | 1967. november 11. – december 16. | OO | The Ice Warriors (A jégharcosok) |
6(2;3 epizód elveszett) |
| 40 | 1967. december 23. – 1968. január 27. | PP | The Enemy of the World (A világ ellensége) |
6(1;2;4;5;6 epizód elveszett) |
| 41 | 1968. február 3. – március 9. | The Web of Fear (A félelem hálója) |
6(2;3;4;5;6 epizód elveszett) | |
| 42 | 1968. március 16. – április 20. | RR | Fury from the Deep (A dühöngés mélységből) |
6(Összes elveszett) |
| 43 | 1968. április 27. – június 1. | SS | The Wheel in Space (A kerék az űrben) |
6(1;2;4;5 epizód elveszett) |
Hatodik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 44 | 1968. augusztus 7. – szeptember 11. | TT | The Dominators (A dominátorok) |
5 |
| 45 | 1968. september 14 – Október 12 | UU | The Mind Robber (Az elmerabló) |
5 |
| 46 | 1968. november 2. – december 21. | VV | The Invasion (Az invázió) |
8(1;4 epizód elveszett) |
| 47 | 1968. november 2. – december 21. | WW | The Krotons (A Krotonok ) |
4 |
| 48 | 1969. január 25. – március 1. | XX | The Seeds of Death (A halál magjai) |
6 |
| 49 | 1969. március 8. – április 12. | YY | The Space Pirates (Az űrkalózok) |
6 (1;3;4;5;6 epizód elveszett) |
| 50 | 1969. április 19. – június 21. | ZZ | The War Games (A játék háborúk) |
10 |
Harmadik Doktor - Jon Pertwee [szerkesztés]
A Doktor száműzik a földre, mert beleavatkozott más bolygók ügyeibe, ami az Idő Lordok törvénye szerint tilos. Ő azt mondja hogy csak a jó érdekében harcolt. Az Idő Lordok Ítélete, hogy megvédje a földet, kényszer regeneráció, a TARDIS működésképtelen, hogy ne tudja elhagyni a földet a fejében blokkolták a javításhoz szükséges információkat. A dandártábornok(UNIT katona a régebbi részekben szerepelt) találja ,meg és kéri, hogy legyen a tanácsadója és cserébe eszközöket ad a TARDIS megjavításához. A The Three Doctorban megmenti az Idő Lordokat és feltoldják a száműzetést
Hetedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 51 | 1970. január 3. – január 21. | AAA | Spearhead from Space (Lándzsahegy az űrből) |
4 |
| 52 | 1970. január 31. – március 14. | BBB | Doctor Who and the Silurians (Doktor és a szilúrok) |
7 |
| 53 | 1970. március 21. – május 2. | CCC | The Ambassadors of Death (A Halál követei) |
7(2;3;4;7 csak fekete fehérben) |
| 54 | 1970. május 9. – június 20. | DDD | Inferno (Pokol) |
7 |
Nyolcadik évad [szerkesztés]
Ebben az évadban szerepel először a Mester, egy másik Idő Lord, aki a Doktor egyik legnagyobb elensége.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 55 | 1971. január 2. – január 22. | EEE | Terror of the Autons (Autonok terrorja) |
4 |
| 56 | 1971. január 29. – február 19. | FFF | The Mind of Evil (A gonosz elméje) |
6 (Összes csak fekete fehérben) |
| 57 | 1971. február 1. – április 1. | GGG | The Claws of Axos (Az Axos karmai) |
4 |
| 58 | 1971. április 8. – május 13. | HHH | Colony in Space (Kolónia az űrben) |
6 |
| 59 | 1971. május 20. – június 24. | JJJ | The Dæmons (A démonok) |
5 |
Kilencedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 60 | 1972. január 1. – január 22. | KKK | Day of the Daleks (A dalekek napja) |
4 |
| 61 | 1972. január 29. – február 19. | MMM | The Curse of Peladon (A pedalon átka ) |
4 |
| 62 | 1972. február 26. – április 1. | LLL | The Sea Devils (A tengeri ördögök) |
6 |
| 63 | 1972. április 8. – május 13. | NNN | The Mutants (A mutánsok) |
6 |
| 64 | 1972. május 24. – június 24. | OOO | The Time Monster (Az időszörny) |
6 |
Tízedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 65 | 1972. december 30. – 1973. január 20. | RRR | The Three Doctors (A három Doktor) |
4 |
| 66 | 1973. január 27. – február 17. | PPP | Carnival of Monsters (Szörnyek karneválja) |
4 |
| 67 | 1973. február 24. – március 12. | QQQ | Frontier in Space (Határ az űrben) |
6 |
| 68 | 1973. április 7. – május 12. | SSS | Planet of the Daleks (Dalekek bolygója) |
6 |
| 69 | 1973. május 17. – június 23. | TTT | The Green Death (A zöld halál) |
6 |
Tizenegyedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 70 | 1973. december 15. – 1974. január 5. | UUU | The Time Warrior (Az időharcos) |
4 |
| 71 | 1974. január 12. – február 16. | WWW | Invasion of the Dinosaurs (Dinoszauruszok inváziója) |
6 (1. epizód csak fekete fehérben) |
| 72 | 1974. márius 8 – április 12. | XXX | Death to the Daleks (Halál a dalekokra) |
4 |
| 73 | 1974. február 23. – március 16. | YYY | The Monster of Peladon (A pedalon szörnye) |
6 |
| 74 | 1974. május 4. – június 8. | ZZZ | Planet of the Spiders (A Pókok bolygója) |
6 |
Negyedik Doktor - Tom Baker [szerkesztés]
A negyedik Doktort Tom Baker játszotta eddig a leghosszabb ideig (hét évig).A 16 évad egy minisorozatot (Az idő kulcsa).
Tizenkettedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 75 | 1974. december 28. – 1975. január 18. | 4A | Robot (Robot) |
4 |
| 76 | 1975. január 25. – február 15. | 4C | The Ark in Space (A bárka az űrben) |
4 |
| 77 | 1975. február 25. – március 1. | 4B | The Sontaran Experiment (A szontár kísérlet) |
2 |
| 78 | 1975. március 8. – április 12. | 4E | Genesis of the Daleks (Dalekek eredete) |
6 |
| 79 | 1975. április 12. – május 10. | 4D | Revenge of the Cybermen (A Cybermanok bosszúja) |
4 |
Tizenharmadik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 80 | 1975. augusztus 30. – szeptember 20. | 4F | Terror of the Zygons (Zygonok terrorja) |
4 |
| 81 | 1975. szeptember 27. – október 18 | 4H | Planet of Evil (Gonosz bolygója) |
4 |
| 82 | 1975. október 25. – november 15. | 4G | Pyramids of Mars (Mars piramisai) |
4 |
| 83 | 1976. november 22. – december 13. | 4J | The Android Invasion (Az android invázió) |
4 |
| 84 | 1976. január 3. – január 24. | 4K | The Brain of Morbius (Morbius agya) |
4 |
| 85 | 1976. január 31. – március 6. | 4L | The Seeds of Doom (A végzet magjai) |
6 |
Tizennegyedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 86 | 1976. szeptember 4. – szeptember 25. | 4M | The Masque of Mandragora (A mandragóra álarca) |
4 |
| 87 | 1976. október 2 – Október 23 | 4N | The Hand of Fear (A félelem keze) |
4 |
| 88 | 1976. október 30 – november 20. | 4P | The Deadly Assassin (A pusztító orrgyilkos) |
4 |
| 89 | 1977. január 1. – január 22. | 4Q | The Face of Evil (A gonosz arca) |
4 |
| 90 | 1977. január 29. – február 19. | 4R | The Robots of Death (A halál robotjai) |
4 |
| 91 | 1977. február 26. – április 2. | 4S | The Talons of Weng-Chiang (Weng-Chiang karmai) |
6 |
Tizenötödik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 92 | 1978. szeptember 2. – szeptember 23. | 4V | Horror of Fang Rock (Fang Rock horrorja) |
4 |
| 93 | 1977. szeptember 30. – Október 21 | 4T | The Invisible Enemy (A láthatatlan ellenség) |
4 |
| 94 | 1977. október 28 – november 10. | 4X | Image of the Fendahl (A Fendhal képe) |
4 |
| 95 | 1977. november 25. – december 16. | 4W | The Sun Makers (A napgyártók) |
4 |
| 96 | 1977. december 23. – 1978. január 13. | 4Y | Underworld (Alvilág) |
4 |
| 97 | 1978. január 20. – február 24. | 4Z | The Invasion of Time (Az idő inváziója) |
6 |
Tizenhatodik évad
The Key of Time (Az idő kulcsa) [szerkesztés]
A Doktort felkéri a Fehér őrző, hogy szerezze meg neki az idő kulcsát, ami hat darabból ál. Azt is mondja neki, hogy óvakodjon a Fekete őrzőtől ő rossz célokra használná a kulcsot.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 98 | 1978. szeptember 1. – szeptember 23. | 5A | The Ribos Operation (A ribos operáció) |
4 |
| 99 | 1978. szeptember 30. – Október 21 | 5B | The Pirate Planet (A kalóz bolygó) |
4 |
| 100 | 1978. október 28– november 18. | 5C | The Stones of Blood (A kövek vére) |
4 |
| 101 | 1978. november 25. – december 16. | 5D | The Androids of Tara (Tara androidjai) |
4 |
| 102 | 1978. december 23. – 1979. január 13. | 5E | The Power of Kroll (Kroll ereje) |
4 |
| 103 | 1979. január 20. – február 24. | 5F | The Armageddon Factor (Az Armageddon faktor) |
6 |
Tizenhetedik évad [szerkesztés]
A Shada című epizód soha nem került adásba.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 104 | 1979. szeptember 1. – szeptember 29. | 5J | Destiny of the Daleks (Dalekok végzete ) |
4 |
| 105 | 1979. szeptember 29. – Október 20 | 5H | City of Death (Halál vársoa) |
4 |
| 106 | 1979. október 27 – november 17. | 5G | The Creature from the Pit (A lény a mélyből) |
4 |
| 104 | 1979. november 24. – december 15. | 5K | Nightmare of Eden (Éden rémálma ) |
4 |
| 107 | 1979. december 22. – 1980. január 12. | 5L | The Horns of Nimon (Nimon szarva) |
4 |
| 108 | — | 5M | Shada (Shada) |
6 |
Tizennyolcadik évad [szerkesztés]
A Doktor a Full Circle című epizódban átkerül egy párhuzamos univerzumba (három történet erejéig). Ezt a korszakot E-triológiának hívták.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 109 | 1980. augusztus 30. – szeptember 20. | 5N | The Leisure Hive (A szórakoztatóközpont) |
4 |
| 110 | 1980. szeptember 27. – október 18 | 5Q | Meglos (Meglos) |
4 |
| 111 | 1980. október 25 – november 15. | 5R | Full Circle (Kör bezárul) |
4 |
| 112 | 1980. november 22. – december 13. | 5P | State of Decay (A pusztulás állama) |
4 |
| 113 | 1981. január 3. – január 24. | 5S | Warriors' Gate (A harcosok gátja) |
4 |
| 114 | 1981. január 31. – február 21. | 5T | The Keeper of Traken (Tarken kapitánya) |
4 |
| 115 | 1981. február 28. – március 21. | 5V | Logopolis (Logopolis) |
4 |
Ötödik Doktor - Peter Davison [szerkesztés]
Tizenkilencedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 116 | 1982. január 4. – január 12. | 5Z | Castrovalva (Castrovalva) |
4 |
| 117 | 1982. január 18. – január 26. | 5W | Four to Doomsday (Négy az ítéletnapig) |
4 |
| 118 | 1982. február 1. – február 9. | 5Y | Kinda (Kinda) |
4 |
| 119 | 1982. február 15. – február 23. | 5X | The Visitation (A látogatás) |
4 |
| 120 | 1982. március 1. – március 2. | 6A | Black Orchid (Fekete orchidea) |
2 |
| 121 | 1982. március 8. – március 16. | 6B | Earthshock (Föld-sokk) |
4 |
| 122 | 1982. március 22. – március 30. | 6C | Time-Flight (Időrepülés) |
4 |
Huszadik évad [szerkesztés]
A Mawdryn Undead, Terminus és a Enlightenment alkotta a fekete őrző triológiát.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 123 | 1982. január 3. – január 12. | 6E | Arc of Infinity (Végtelenség íve) |
4 |
| 124 | 1982. január 18. – január 26. | 6D | Snakedance (Kígyótánc) |
4 |
| 125 | 1982. február 1. – február 9. | 6F | Mawdryn Undead (Mawdryn a halhatatlan) |
4 |
| 126 | 1982. február 15. – február 23. | 6G | Terminus (Végállomás) |
4 |
| 127 | 1982. március 1. – március 9. | 6H | Enlightenment (Megvilágosodás) |
4 |
| 128 | 1982. március 15. – március 16. | 6J | The King's Demons (A király démonjai) |
2 |
The Five Doctors [szerkesztés]
A sorozat 20 születés napjára készítették ezt az epizódot. A Doktorokat, társait és az ellenségeit a Gallifreyre vitte valkai. Ezt az epizódot az USA-ban adták le először.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 129 | 1983. november 23. (USA) 1983. november 25. (UK) |
6K | The Five Doctors (Az öt Doktor) |
1 (90 perc) |
Huszonegyedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 130 | 1984. január 5. – január 13. | 6L | Warriors of the Deep (A mélység harcosai) |
4 |
| 131 | 1984. január 19. – január 20. | 6M | The Awakening (Az ébredés) |
2 |
| 132 | 1984. január 26. – február 3. | 6N | Frontios (Frontios) |
4 |
| 133 | 1984. február 8. – február 15. | 6P | Resurrection of the Daleks (A dalekok feltámadása) |
2 (45 percesek) |
| 134 | 1984. február 23. – március 2. | 6Q | Planet of Fire (A tűz bolygója) |
4 |
| 135 | 1984. március 8. – március 16. | 6R | The Caves of Androzani (Az androzani barlagjai) |
4 |
Hatodik Doktor - Colin Baker [szerkesztés]
A régi sorozat legrövidebb életű Doktora.
| 136 | 1984. március 22. – március 30. | 6S | The Twin Dilemma (Az kettős dilemma) |
4 |
Huszonkettedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 137 | 1985. január 5. – január 12. | 6T | Attack of the Cybermen (A Cybermanok támadása) |
2 (45 percesek) |
| 138 | 1985. január 19. – január 26. | 6V | Vengeance on Varos (Bosszú a Varoson) |
2 (45 percesek) |
| 139 | 1985. február 2. – február 9. | 6X | The Mark of the Rani (Rani jele ) |
2 (45 percesek) |
| 140 | 1985. február 16. – március 2. | 6W | The Two Doctors (A két Doktor) |
3 (45 percesek) |
| 141 | 1985. március 9. – március 16. | 6Y | Timelash (Időostor) |
2 (45 percesek) |
| 142 | 1984. március 23. – március 30. | 6Z | Revelation of the Daleks (A dalekok felfedése) |
2 (45 percesek) |
Huszonharmadik évad
The Trial of a Time Lord (Egy Idő Lord tárgyalása) [szerkesztés]
18 hónap szünet után új évad lett. A Doktor újra bíróság elé állítják, miszerint beleavatkozott más bolygók ügyeibe. Itt az egész évad csak egy történetből áll, de sokszor tagolják négy részre.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 143 | 1986. szeptember 6. – szeptember 27. | 7A | The Mysterious Planet vagy The Trial of a Time Lord 1-4 (Titogzatos bolygó) |
4 |
| 1986. október 4 – Október 25 | 7B | Mindwarp vagy The Trial of a Time Lord 4-8 (Észcsavar) |
4 | |
| 1986. november 1. – november 22. | 7C | Terror of the Vervoidst vagy The Trial of a Time Lord 8-12 (A vervoidsst terrorja) |
4 | |
| 1986. november 29. – december 6. | 7C | The Ultimate Foe vagy The Trial of a Time Lord 12-14 (A végső ellenség) |
2 (2. epizód 30 perces) |
Hetedik Doktor - Sylvester McCoy [szerkesztés]
Huszonnegyedik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 144 | 1987. szeptember 7. – szeptember 28. | 7D | Time and the Rani (Idő és Rani) |
4 |
| 145 | 1987. október 5– Október 26 | 7E | Paradise Towers (Paradicsom tornyok) |
4 |
| 146 | 1987. november 2. – november 16. | 7F | Delta and the Bannermen (Delta és a bannermenek) |
3 |
| 147 | 1987. november 23. – Decemer 7 | 7G | Dragonfire (Sárkánytűz) |
3 |
Huszonötödik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 148 | 1988. október 5 – 1988. október 26 | 7H | Remembrance of the Daleks (A dalekok emléke) |
4 |
| 149 | 1988. november 2. – november 16. | 7L | The Happiness Patrol (A boldogság őrjárat) |
3 |
| 150 | 1988. november 23. – december 7. | 7K | Silver Nemesis (Ezüst végzet) |
3 |
| 151 | 1988. december 14. – 1989. január 4. | 7J | The Greatest Show in the Galaxy (A legnagyobb Show a galaxisban) |
4 |
Huszonhatodik évad [szerkesztés]
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím Nem hivatalos magyar cím |
Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 152 | 1989. szeptember 6. – szeptember 27. | 7N | Battlefield (Csatatér) |
4 |
| 153 | 1989. október 4 – október 18. | 7Q | Ghost Light (Szellemek fénye) |
3 |
| 154 | 1989. október 25 – 1989. november 15. | 7M | The Curse of Fenric (Fenric átka) |
4 |
| 155 | 1988. november 22. – december 6. | 7P | Survival (Túlélés) |
3 |
Nyolcadik Doktor - Paul McGann [szerkesztés]
A legrövidebb életű Doktor.
TV film [szerkesztés]
Hosszú szünet után még egy filmet csinálnak. A mestert bíróság elé állítják az ítélet halál. Az utolsó kívánsága, hogy vigyék a hamvait a Gallifreyre, de a mester megszökik. A filmet magyarul is leszinkronizálták.
| Szám | Első vetítés | Kód | Cím | Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 156 | 1993. május 12. (Kanada) 1996. május 27. (UK) |
TVM | Doctor Who | 84 perces TV film |
Az új sorozat (2005–) [szerkesztés]
2005-ben a folytatás mellett döntöttek. Itt már egy kicsit pörgősebbek az epizódok; miknek nagy részét Russell T Davies, az ötödik évadtól Steven Moffat írta. A számozást újrakezdték. A sorozattal párhuzamosan indult a Doctor Who Confidential (Doctor Who – a kulisszák mögött). Mindig van egy story átívelés, ami csak az évad végén oldódik meg. Az új sorozatot Magyarországon az RTL klub, majd az AXN SciFi sugározta Ki vagy doki? címmel.
Kilencedik Doktor - Christopher Eccleston [szerkesztés]
Ő is egy elég rövid életű Doktor volt, mindössze egy évad készült vele. A színész azt nyilatkozta, hogy nem érezte jól magát a forgatás közegében.
Első új évad (2005) [szerkesztés]
Az első évadban két story átívelés is van; az első a gonosz farkas (bad wolf), a második az időháború.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2005. március 26. (BBC One) 2006. augusztus 26. (RTL Klub) 2010. április 6. (AXN Sci-Fi) |
1.1 | "Rose" A próbababák támadása |
Russell T Davies | Keith Boak |
| Rose élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik. Megmagyarázhatatlan események szemtanúja lesz, s ezzel halálos veszélybe kerül. Egy különös férfi, a Doktor, siet a segítségére, akiről kiderül, hogy képes időn és téren át korlátlanul utazni. Rose-nak nincs választása, ha életben akar maradni, vele kell tartania. | ||||
| 2005. április 2. (BBC One) 2006. szeptember 2. (RTL Klub) 2010. április 8. (AXN Sci-Fi) |
1.2 | "The End of the World" Amikor vége lett a világnak |
Russell T Davies | Euros Lyn |
| A Doktor elviszi Rose-t az első időutazására. A lányt különösen izgatja a rejtélyes férfi kiléte, de hamarosan más, fontosabb dolog köti le a figyelmét: meg kell menteni a Földet a biztos pusztulástól. A Nap többszörösére nőtt, a légkör elviselhetetlenül felmelegedett, a túlélést szolgáló gépeket pedig rejtélyes pókok támadják meg. A bolygó az utolsó napjait éli. | ||||
| 2005. április 9. (BBC One) 2006. szeptember 9. (RTL Klub) 2010. április 13. (AXN Sci-Fi) |
1.3 | "The Unquiet Dead" Testrablók |
Mark Gatiss | Euros Lyn |
| A távoli jövőben tett látogatás után az újabb helyszín Wales, az időpont pedig 1869 karácsonya. A doki bemutatja a lánynak a kor öltözködési sajátosságait. Az időutazó csapat találkozik Charles Dickens-sel, aki a szentestét a családjától távol tölti. Az író felolvasóestet tart a helyi színházban, az előadást azonban rendkívüli esemény zavarja meg. Hamarosan nyomozni kezdenek Mr. Sneed, a helyi temetkezési vállalkozó után. | ||||
| 2005. április 16. (BBC One) 2006. szeptember 16. (RTL Klub) 2010. április 15. (AXN Sci-Fi) |
1.4 | "Aliens of London(part 1)" A londoni ufó (első rész) |
Russell T Davies | Keith Boak |
| A Doktor visszaviszi Rose-t a saját korába, ám az általuk hitt 20 órás távollét helyett 20 hónap telt el, így a lányt eltűntnek nyilvánították. Rose képtelen elmondani az édesanyjának, hogy mi történt vele. Egy űrhajó a Temzébe zuhan, ezzel London és az egész világ veszélybe kerül. A baleset következtében az emberiség először kerül nyilvánosan kapcsolatban a földönkívüliekkel. A Doktor a rejtélyes idegen túlélő után nyomoz, eközben Rose rájön, hogy az otthona sem biztonságos többé. | ||||
| 2005. április 23. (BBC One) 2006. szeptember 23. (RTL Klub) 2010. április 20. (AXN Sci-Fi) |
1.5 | "World War Three(part 2)" A harmadik világháború (második rész) |
Russell T Davies | Keith Boak |
| A Downing Streeten bejelentik, hogy kitört az első bolygóközi háború. De az igazi veszély közelebb van, mint gondolnák... Amíg a Doktor, Rose és Harriet Jones versenyt fut az idővel, hogy leleplezzék a földönkívüli támadókat, addig Rose anyja és barátja egy esetleges menekülési útvonalat keres. | ||||
| 2005. április 30. (BBC One) 2006. november 4. (RTL Klub) 2010. április 22. (AXN Sci-Fi) |
1.6 | "Dalek" Az ősellenség |
Robert Shearman | Joe Ahearne |
| 2012 - Utah. A föld mélye különleges dolgot rejt, egy titkos múzeumot, ahol földönkívüli felszerelések vannak kiállítva. A Geocomtex tudósai a földönkívüli technológiát vizsgálják. Hamarosan kiderül, hogy a kutatók főnöke nem az, akinek mutatja magát. A Doktor szembe találja magát a legősibb és leghalálosabb ellenségével. | ||||
| 2005. május 7. (BBC One) 2006. november 11. (RTL Klub) 2010. április 27. (AXN Sci-Fi) |
1.7 | "The Long Game" A nagy játszma |
Russell T Davies | Brian Grant |
| A Doktornak és Rose-nak új asszisztense van, Adam, aki hamar rájön arra, hogy új munkaköre nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnt. Az időutazók a távoli jövőben tesznek látogatást. A Doktor felismeri, hogy valami nem stimmel ebben a korban. Az embereket manipulálják, és aki kapcsolatba kerül az úgynevezett Floor 500-zal, örökre eltűnik. A csapat nyomozni kezd. | ||||
| 2005. május 14. (BBC One) 2006. november 18. (RTL Klub) 2010. április 29. (AXN Sci-Fi) |
1.8 | "Father's Day" Apák napja |
Paul Cornell | Joe Ahearne |
| 1987-ben, amikor Rose elveszítette egy autóbalesetben az édesapját, még csak kisbaba volt. Az időutazók visszatérnek arra a napra, amikor a baleset történt. Rose képtelen közömbösen végignézni azt, hogy édesapja meghal, így megmenti az életét, csakhogy ezzel a tettével megváltoztatja a történelmet. | ||||
| 2005. május 21. (BBC One) 2006. november 25. (RTL Klub) 2010. május 4. (AXN Sci-Fi) |
1.9 | "The Empty Child(part 1)" Bomba meglepetés (első rész) |
Steven Moffat | James Hawes |
| A Doktor és Rose 1941-be, Londonba utazik vissza. Miközben a náci támadás elől menekülnek, felfigyelnek egy titokzatos, árva fiú viselkedésére. Amikor azonban közelebbi információt szeretnének szerezni a fiúról, s ezért felkeresnek egy orvost, a kórház "foglyai" lesznek, mert a háborús helyzet fordultával nem lehet kijutni az épületből. | ||||
| 2005. május 28. (BBC One) 2006. december 2. (RTL Klub) 2010. május 6. (AXN Sci-Fi) |
1.10 | "The Doctor Dances(part 2)" A mutáns gázálarcosok támadása (második rész) |
Steven Moffat | James Hawes |
| A helyszín: London. Az idő: 1941. Az előző rész folytatódik. A Doktor, Rose és Jack kapitány a kórházban különleges tartalmú kapszulára bukkan, amelyet természetesen nem mindegy, hogyan és hol használnak. Az előző részből megismert árva kisfiú élete veszélybe kerül. | ||||
| 2005. június 4. (BBC One) 2006. december 9. (RTL Klub) 2010. május 11. (AXN Sci-Fi) |
1.11 | "Boom Town" A nagy durranás |
Russell T Davies | Joe Ahearne |
| A helyszín: Cardiff, Wales. Az idő: 2006. Az időutazó csapat a jelenbe érkezik, Cardiffba, ahol egy régi ellenséggel találják szemben magukat. Az ellenség az egész bolygót pusztulással fenyegeti. A csapatnak újra harcba kell szállni a világ megmentéséért. | ||||
| 2005. június 11. (BBC One) 2006. december 16. (RTL Klub) 2010. május 13. (AXN Sci-Fi) |
1.12 | "Bad Wolf(part 1)" Valóságsokk (első rész) |
Russell T Davies | Joe Ahearne |
| A Doktor a "Nagy Testvér" házába érkezik, csakhogy ez a "valóságshow" eltér attól, amire a tévéből emlékszünk. Eközben Jack kapitány Trin-E-vel és Zu-Zanával találja szembe magát, persze itt semmi sem az, aminek látszik... A Doktor szörnyű felfedezést tesz a "Nagy Testvér" házában, Rose pedig kénytelen az életéért küzdeni a saját "játékvilágában". | ||||
| 2005. június 18. (BBC One) 2006. december 23. (RTL Klub) 2010. május 18. (AXN Sci-Fi) |
1.13 | "The Parting of the Ways(part 2)" Csata után találkozunk (második rész) |
Russell T Davies | Joe Ahearne |
| A Doktor egy akció során nagy kockázatot vállal, így Rose a Doktor oldalán megint veszélybe kerül. A férfi kénytelen az ellenséggel szemtől szemben csatát vívni a lány életéért. Jack siet a páros megmentésére, így sikerül Rose-t visszajuttatni a jelenbe, ahol megint találkozhat a családjával. A Doktor eközben rájön, hogyan pusztíthatja el az ellenséget, csakhogy idő előtt kiderül a terve. Mivel a Földet a végső pusztulás fenyegeti, Rose egy rejtélyes üzenetre bukkanva megint útra kel az időben. | ||||
Tizedik Doktor - David Tennant [szerkesztés]
David Tennant volt az egyik leghíresebb és legnépszerűbb Doktor.
Különkiadás (2005) [szerkesztés]
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2005. december 25. (BBC One) 2008. január 5. (RTL Klub) 2010. május 20. (AXN Sci-Fi) |
2.X | "The Christmas Invasion" Karácsonyi támadás(60 perces) |
Russell T Davies | James Hawes |
| December 24-én Jackie és Mickey meghallják a TARDIS ismerős hangját. Mikor odarohannak, Rose és egy számukra ismeretlen férfi, a még regenerálódó Doktor lép ki a kék fülkéből, aki rögtön össze is esik... Mickey és Rose karácsonyi vásárlásra indulnak a belvárosba, azonban a szembejövő mikulások trombitájából lángcsóva csap ki... otthon pedig a karácsonyfa bolondul meg, miközben a Doktor eszméletlenül fekszik és regenerálódik... Anglia legújabb űrszondája, a Guinevere 1 a Mars felé közeledik. A BBC egyenes adásban közvetíti a szonda első képeit, amik láttán mindenki a szívéhez kap... hamarosan válaszút előtt áll a Föld: vagy megadja magát az idegeneknek, vagy elkezdődik az invázió. | ||||
Második új évad (2006) [szerkesztés]
Itt a story átívelés a TORCHWOOD. Online meglehet nézi a TARDISODE minisorozatot ami egy előzmény az adott epizódból.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2006. április 15. (BBC One) 2008. január 12. (RTL Klub) 2010. május 25. (AXN Sci-Fi) |
2.1 | "New Earth" Az új Föld |
Russell T Davies | James Hawes |
| A Doktor és Rose 5 milliárd évet repülnek előre az időbe, amikorra az emberiség már elhagyta a Földet, és egy új bolygón telepedett meg. Az embereket itt is többféle betegség sanyargatja, ám hamarosan rátalálnak egy ultramodern kórházra, ahol minden emberi bajt gyógyítani tudnak. Kérdés csak az: milyen áron? | ||||
| 2006. április 22. (BBC One) 2008. január 19. (RTL Klub) 2010. május 27. (AXN Sci-Fi) |
2.2 | "Tooth and Claw" Foggal-körömmel |
Russell T Davies | Euros Lyn |
| Rose örömmel egyezik bele, hogy 1979-be térjenek vissza a Doktorral egy kedvenc zenekaruk koncertjére, ám egy apró hiba miatt éppen száz évet tévednek, s amikor 1879-ben megérkeznek Skóciába, Viktória királynőbe botlanak. A felséges asszonnyal együtt egy vidéki kúriában szállnak meg, ahol a házigazda vérfarkas-történetet mesél neki. A valóság azonban még vadabb is lehet a rémmeséknél. | ||||
| 2006. április 29. (BBC One) 2008. január 26. (RTL Klub) 2010. június 1. (AXN Sci-Fi) |
2.3 | "School Reunion" Osztálytalálkozó |
Toby Whithouse | James Hawes |
| A Doktor és Rose Mickeyvel kiegészülve egy általános iskolában nyomoznak titokban, mert újabban igen furcsa dolgokat észleltek itt. Tanárként és konyhásként álcázzák magukat, hamarosan pedig újságírói álca alatt felbukkan a Doktor egyik régi hölgyismerőse, Sarah-Jane is. A kis csapat felfedezi, hogy egy földönkívüli faj az egész világ feletti uralmat akarja megszerezni a gyerekeken keresztül. | ||||
| 2006. május 6. (BBC One) 2008. február 2. (RTL Klub) 2010. június 3. (AXN Sci-Fi) |
2.4 | "The Girl in the Fireplace" Parókás intrikák |
Steven Moffat | Euros Lyn |
| Mickey elutazik Rose-zal és a Doktorral az 51. századba, ahol egy elhagyatott űrhajón kötnek ki. A furcsaságok azonban nem érnek itt véget, és nemsokára egy másik időkapun át a XVIII. századi Franciaországba kerülnek, ahol a Doktor megismerkedik Madame de Pompadour-ral. A hölgy körül rejtélyes és félelmetes dolgok történnek, ezért megkéri a számára oly sokat jelentő Doktort, hogy legyen a segítségére. | ||||
| 2006. május 13. (BBC One) 2008. február 9. (RTL Klub) 2010. június 8. (AXN Sci-Fi) |
2.5 | "Rise of the Cybermen(part 1)" A kiborgok kora (első rész) |
Tom MacRae | Graeme Harper |
| Egy véletlen baleset folytán a Tardis Londonban köt ki ugyan, és a jelenben, de Mickey, Rose és a Doktor kénytelenek rájönni, hogy egy párhuzamos világegyetembe kerültek, ahol minden szereplő és élőlény ugyanolyan, mégis nagyon mások...Rose édesapja például él, de feleségével nincs lányuk, Mickey hasonmása pedig az egyre keményebb, robotizált diktatúra-uralommal szemben álló ellenállási mozgalom vezetője.. | ||||
| 2006. május 20. (BBC One) 2008. február 16. (RTL Klub) 2010. június 10. (AXN Sci-Fi) |
2.6 | "The Age of Steel(part 2)" Acélkorszak (második rész) |
Tom MacRae | Graeme Harper |
| Mickey, a Doktor és Rose a párhuzamos világban rekedvén elhatározzák, hogy felveszik a harcot a Lumic által irányított kiborgokkal, akik már az egész emberiség létét fenyegetik. Ehhez azonban be kell hatolniuk az ellenség központjába, abba a gyárba, ahol az emberekből gépeket formálnak. Ebben segítségükre van Pete, valamint Ricky, és az ellenálló csoport tagjai: Mrs. Moore, valamint Jake. Mickey is szokatlan bátorságról tesz bizonyságot. | ||||
| 2006. május 27. (BBC One) 2008. február 23. (RTL Klub) 2010. június 15. (AXN Sci-Fi) |
2.7 | "The Idiot's Lantern" A bolond lámpása |
Mark Gatiss | Euros Lyn |
| Rose és a Doktor New Yorkba készül, de véletlenül az ötvenes évek elején érnek földet Londonban, ahol mindenki II. Erzsébet királynő másnapi koronázási ünnepségére készül. Az új csoda, a televízió minden embert a bűvöletében tart, de ezúttal mégis meglehet, azoknak lesz igazuk, akik félnek az újítástól, mert az "foglyul ejti az emberek arcát". | ||||
| 2006. június 3. (BBC One) 2008. március 1. (RTL Klub) 2010. június 17. (AXN Sci-Fi) |
2.8 | "The Impossible Planet(part 1)" Képtelen bolygó (első rész) |
Matt Jones | James Strong |
| A Tardis ez alkalommal egy igen távoli, titokzatos bolygón köt ki. Rose és a Doktor, amint kiszállnak, különös embercsoporttal találják szembe magukat, akik egy fekete lyukhoz közeli helyen élnek, pedig elvileg meg kellett volna semmisülniük. A bolygó felszíne alatt titokzatos erők rejtőznek. A csoport ezek segítségével akar hazajutni, de nem sejtik, hogy mit szabadíthatnak el. | ||||
| 2006. június 10. (BBC One) 2008. március 8. (RTL Klub) 2010. június 22. (AXN Sci-Fi) |
2.9 | "The Satan Pit(part 2)" Az ördöglyuk (második rész) |
Matt Jones | James Strong |
| A Doktor és az egyik kutató 10 mérföldre a felszín alatt ősi romokra és egy még mélyebbre vezető aknára, veremre bukkan. Míg a Doktor a mélyben rátalál a leláncolt Gonoszra, a felszínen a Gonosz tudata megszállja az oodokat és az archeológust, s mindent elkövet, hogy kiszabaduljon évmilliós rabságából. Rose és az emberek megpróbálnak elmenekülni, közben azonban a fekete lyuk is halálos veszélyt jelent... | ||||
| 2006. június 17. (BBC One) 2008. március 22. (RTL Klub) 2010. június 24. (AXN Sci-Fi) |
2.10 | "Love & Monsters" A szörny és a szeretet |
Russell T Davies | Dan Zeff |
| Elton és Ursula, barátaikkal együtt minden erejükkel azon vannak, hogy megtalálják a titokzatos Doktort, akit mind láttak már, de akiről senki nem tudja, hogy pontosan kicsoda. Hamarosan felbukkan a parancsoló modorú Victor, aki utasításokat kezd osztogatni nekik, és eleinte úgy tűnik, ezáltal valóban hatékonnyá válhatnak, de aztán egyre több gyanús jelre lesznek figyelmesek a férfival kapcsolatban. | ||||
| 2006. június 24. (BBC One) 2008. március 29. (RTL Klub) 2010. június 29. (AXN Sci-Fi) |
2.11 | "Fear Her" Félelem és remény |
Matthew Graham | Euros Lyn |
| A Doktor és Rose 2012-be repül, amikor egész London éppen az olimpiára készül. Egy békés kertvárosi utcából azonban megmagyarázhatatlan módon egymás után tűnnek el a gyerekek. Az időutazók hamarosan felfedezik, hogy egy hatalmas energianyaláb ragadja el őket, és rájönnek, hogy egy ártatlan gyermekrajz mennyire veszélyes is lehet. | ||||
| 2006. július 1. (BBC One) 2008. április 5. (RTL Klub) 2010. július 1. (AXN Sci-Fi) |
2.12 | "Army of Ghosts(part 1)" A szellemhadsereg (első rész) |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| Hatalmas veszély fenyegeti az emberiséget: a Doktor és Rose éppen csak meglátogatnák Jackie-t, amikor egészen különös idegen, szellem-lényekre bukkannak Londonban. Nemsokára rájönnek, hogy egy titkos központban irányítani próbálják a földönkívülieket, de Yvonne és a kutatók sem sejtik, hogy miféle veszedelmet zúdítanak ezzel a Földre. | ||||
| 2006. július 8. (BBC One) 2008. április 12. (RTL Klub) 2010. július 6. (AXN Sci-Fi) |
2.13 | "Doomsday(part 2)" A végítélet napja (második rész) |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| A rejtélyes Gömbből előbukkannak a rettegett dalekek, akikről a Doktor és Rose azt hitték, hogy egyszer már elpusztították őket. A gépszörnyek megint át akarják venni a világ feletti uralmat, és bár közben még a kiborgokkal is összeütközésbe kerülnek, ismét a Doktornak kell közbelépnie, hogy megmentse az immár egészen reménytelen helyzetet. | ||||
Különkiadás (2006) [szerkesztés]
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2006. december 25. (BBC One) 2010. július 8. (AXN Sci-Fi) |
3.X | "The Runaway Bride" A szökevény menyasszony (60 perces) |
Russell T Davies | Euros Lyn |
| Donna az esküvőjén már éppen az igent mondaná, amikor aranyló felhő támad körülötte és eltűnik... A Doktor legnagyobb meglepetésére váratlanul egy esküvői ruhás nő jelenik meg a TARDIS-ban. Miután a kölcsönös megdöbbenés némileg lecsillapszik, a Doktor megpróbálja Donnát visszajuttatni Londonba, az esküvőjére. Ez azonban nem megy bonyadalmak nélkül, egyre több furcsaság támad Donna körül. Egy mikulásjelmezbe bújt taxis elrabolja a lányt... Megvadult karácsonyfa... A lány munkahelyének tulajdonosa Torchwood... Elhagyott titkos pinceszintek, ahol persze rejtőzik valami iszonyú... Mi történt 4,3 milliárd évvel ezelőtt... Mik azok a huon-részecskék és miért itatta Donnát a vőlegénye fél évig ilyen tartalmú kávéval? Hát... szerencséje volt a menyasszonynak, hogy elmaradt az esküvő! | ||||
Harmadik új évad (2007) [szerkesztés]
A story átívelés Mr.Saxonnal kapcsolatos.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2007. március 31. (BBC One) 2010. július 13. (AXN Sci-Fi) |
3.1 | "Smith and Jones" Smith és Jones |
Russell T Davies | Charles Palmer |
| Martha Jones orvostanhallgató a kórházban a reggeli vizit során egy beteg férfinél különös dupla szívhangokat hall – persze hogy a Doktor ő, John Smith álnéven készakarva került a kórházba, mert pár napja furcsa elektromos jelenséget észlelt a kórház táján. Hamarosan óriási vihar tör ki a kórház felett s a bentiek döbbenten látják, hogy az eső felfelé esik... majd több nagy villanás után odakint eltűnik London s holdbeli táj jelenik meg... Az általános pánikban Martha talpraesetten viselkedik, ez megtetszik a hirtelen "meggyógyult" Doktornak. Együtt nézik, ahogy három óriási űrhajó landol s nagy sereg szkafanderes lény indul a kórház felé... A kórházat megszálló orrszarvú fejű judoonok galaktikus rendőrök s mindössze egy földönkívüli bűnözőt keresnek, aki a kórházban rejtőzött el. Mivel a Földre nincs felhatalmazásuk, ezért a kórházat ideiglenesen a Holdra teleportálták, hogy mindenkit megvizsgálhassanak, milyen fajhoz tartozik... A Doktor és Martha hamarosan rájönnek, hogy a kórházban egy plazmavor, egy földlakónak álcázott vérszívó lény rejtőzik. A Doktor korábban készakarva beszennyezte Marthát a saját DNS-ével egy váratlan csók formájában. A judoonok így három lényt találnak a kórházban nem emberi DNS-sel... Vajon hogy derül ki, hogy a Doktor, Martha vagy az idős Mrs. Florence Finnigan közül ki a keresett bűnöző? | ||||
| 2007. április 7. (BBC One) 2010. július 15. (AXN Sci-Fi) |
3.2 | "The Shakespeare Code" A Shakespeare kód |
Gareth Roberts | Charles Palmer |
| A Doktor és Martha 1599-ben a középkori Londonba érkeznek, hogy megnézzék a Globe színházban Shakespeare A lóvátett lovagok darabját. A nagy sikerű előadás után a szerző bejelenti, hogy másnap este bemutatják a folytatást A jóvátett lovagok címmel. Ezen Martha igencsak csodálkozik, hiszen Shakespeare-nek ilyen darabja nem maradt fenn. Az előadás készületeit azonban három boszorkány is figyelemmel kíséri. Igazi boszorkányok, varázsgömb, voodoo baba? Miért 14 szögű a Globe színház nézőtere? Miféle furcsa befejezőmondatokat ír a darabhoz Shakespeare az éjjel gyönyörű nő alakjában megjelenő boszorkány hipnotikus hatására? A Doktor persze rájön, hogy a boszorkányok valójában a karrionita nevű lények, akik szavakkal képesek olyan dolgokat véghezvinni, mint a földiek a tudomány segítségével. A három karrionita térkaput szeretne nyítni, hogy világuk lakói megszállhassák a Földet, s ehhez kell a színház és Shakespeare segítsége. Mikor rájönnek, hogy a Doktor meg akarja akadályozni a tervüket, semmitől sem riadnak vissza... | ||||
| 2007. április 14. (BBC One) 2010. július 20. (AXN Sci-Fi) |
3.3 | "Gridlock" Közlekedési dugó |
Russell T Davies | Richard Clark |
| A Doktor 5.000.000.085-be, New New Yorkba viszi Marthát, ahol már Rose-zal is járt korábban, most azonban az alsóváros egy koszos sikátorában landolnak. Marthát egy fiatal pár fegyveresen elrabolja, az utánuk rohanó Doktor egy földalatti autópályához érkezik, ahol végtelen oszlopokban és sorokban araszolnak egymás mellett és fölött a légpárnás lakóautók. A Doktor autóstoppol, egy macskaember és normál felesége veszi fel. Martha elrablói nem akarnak rosszat, a lány csak harmadik útitársként kell. Kiderül, hogy a végtelen légautóáradat már több évtizede úton van, csak évi pár mérföldet tudnak megtenni, a családok a légautókban élnek... Közben a kihalt felsővárosban régi ismerősünk, Boe Arca megérezvén a Doktor újbóli megjelenését megbízza Hame nővért, hogy mindenáron kerítse elő a Doktort. Miért repülnek az légautók már évtizedek óta bezárva a földalatti autópályán? Miféle rémségek kapnak el időnként egy-egy túl mélyre ereszkedő járművet? Miféle végső titkot árul el a haldokló Boe Arca a Doktornak? | ||||
| 2007. április 21. (BBC One) 2010. július 21. (AXN Sci-Fi) |
3.4 | "Daleks in Manhattan"(part 1) Dalekok Manhattanben (első rész) |
Helen Raynor | James Strong |
| New York, 1930, a nagy gazdasági válság ideje, ide érkezik a Doktor és Martha. A munkanélküliek nyomornegyedekben tengődnek, éjszakánként azonban rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az embereket. Tallulah, egy varieté táncosnője a színpadralépés előtt elbúcsúzik barátjától, Laszlotól. A fiú titokzatos hangok nyomába ered a színpad mögött, aztán valami ráveti magát és elhurcolja... A világ legmagasabb épülete, az Empire State Building építése éppen befejezés előtt áll. Az építésvezetőtől a főnöke követeli, hogy a különleges tetődíszt még aznap be kell fejezni. A Doktor és Martha éppen a munkanélküliek között vizsgálódik, amikor egy építkezéshez embereket toboroznak. A gyanús munkára a Doktor és Martha is jelentkezik. A New York alatti csatornalabirintusba írányítják őket. A Doktor és társai alvilági útjuk során először egy furcsa lény maradványaiba botlanak, aztán félig ember, félig disznó lények támadnak rájuk. Egy csatornanyíláson felmászva menekülnek el, s a varieté alagsorába jutnak, ahol Tallulah pisztolyt fog rájuk s eltűnt barátját kéri rajtuk számon... vissza a csatornákba... A nagy meglepetés: négy dalek van a háttérben. Mire készülnek a dalekok a csatornában elrejtett titkos laboratóriumukban? Mire kell nekik a sok ember? Mi történt Laszloval? | ||||
| 2007. április 28. (BBC One) 2010. július 22. (AXN Sci-Fi) |
3.5 | "Evolution of the Daleks"(part 2) A dalekok evolúciója (második rész) |
Helen Raynor | James Strong |
| A négy utolsó dalek genetikai manipulációra készül, a dalek és a humán gének összeolvasztásával egy még jobb uralkodó fajt kívánnak létrehozni. A vezérdalek magába is olvaszt egy embert. A létrejött hibrid már kissé másképp gondolkozik, rájön, hogy az emberekben értékes tulajdonságok is vannak. Mikor felismerik a Doktort, a régi ellenséget, az átalakult vezér megtiltja a többi daleknek, hogy kivégezzék. Közben nagy mennyiségű elfogott ember vár genetikai módosításra, ehhez az energiát a dalekek egy hamarosan bekövetkező napkitörésből kívánják biztosítani az Empire State Building tetejére szerelt kollektor segítségével. A három régi dalek egyre bizalmatlanabb az átalakult vezetőjükkel szemben, végül fellázadnak... Martha és Tallulah a felhőkarcoló tervrajzából igyekszik megtudni, hol lehet a dalek szerkezet... Időben hatástalanítani tudja-e a Doktor az energiakollektort? Egy villámcsapás eredménye... Miért nem engedelmeskednek az átalakított emberek a dalekoknak?... A dalekok terve végül dugába dől... pusztulás... Mi lesz a sorsa a disznóembereknek és Laszlonak? | ||||
| 2007. május 5. (BBC One) 2010. július 27. (AXN Sci-Fi) |
3.6 | "The Lazarus Experiment" A Lazarus kísérlet |
Stephen Greenhorn | Richard Clark |
| A Doktor hazaviszi Marthát és végső búcsúra készülődik, azonban megüti a fülét, amint a tévében Lazarus professzor bejelenti, hogy ma esti kísérletével az emberiség új korszaka kezdődik. A professzor egyik közeli munkatársa éppen Martha húga, Tish... Fényes fogadáson, előkelő vendégek gyűrűjében lép be a professzor a kísérleti fülkébe, hogy néhány perccel később több évtizeddel megfiatalodva lépjen ki. A Doktor és Martha észreveszi, hogy a fiatalodáson túlmenően valami nem stimmel vele. Egy kézcsók után maradt nyálmintából kiderül, hogy a professzor DNS-e nincs rendben, változik... Az önkísérlet eredménye egy hol ember, hol szörnyeteg lény lett, s a Doktor és társa hamarosan az első áldozatokra is rábukkan. A fogadáson kitört pánik közben vajon hogyan fékezi meg a Doktor, Martha és Tish a mind éhesebb szörnyeteget? | ||||
| 2007. május 19. (BBC One) 2010. július 28. (AXN Sci-Fi) |
3.7 | "42" 42 perc |
Chris Chibnall | Graeme Harper |
| A TARDIS egy túlmelegedett űrhajón materializálódik, ami tehetetlenül zuhan egy napba. Még 42 perc és minden elég... A Doktor kezébe veszi a szervezést, megpróbálják elérni a tartalék hajtóműveket. Kiderül, hogy valaki módszeresen tönkretette a berendezéseket... A legénység egyik tagja furcsa tünetekkel megbetegszik, majd megszállottként kezd viselkedni, egy szempillantásával elégeti a társait. A misztikus erő másokat is megszáll és láthatóan arra törekszik, hogy az űrhajó az életbenmaradottakkal együtt mielőbb a napba hulljon. Az egyre esztelenebb kavalkádban a Doktor és Martha is életveszélybe kerül, csak a másik segítségével menekülnek meg. Hogyan sikerül a 42 perces rohanás során legyűrni az akadályokat és az utolsó pillanatban beindítani a hajtóműveket? | ||||
| 2007. május 26. (BBC One) 2010. július 29. (AXN Sci-Fi) |
3.8 | "Human nature(part 1)" Emberbőrben (első rész) |
Paul Cornell | Charles Palmer |
| Martha és a Doktor fejvesztve menekülnek egy "Család"-nak nevezett valakik elől, akik képesek az időörvényen át is követni a TARDIST. A Család tagjai rövidéletűek... a Doktor csak egy úton menekülhet: ha néhány hónapra biológiailag is igazi emberré válik és így megtalálhatatlan lesz... Az átváltozott Doktor, vagyis John Smith 1913-ban, egy angliai kollégiumban tanár, Martha mint szolgálólány van mellette. Az átváltozás azonban azzal is járt, hogy a Doktor nem emlékszik a múltjára és hogy kicsoda is valójában. Igaz, éjszakánként furcsa álmai, látomásai vannak, amit egy füzetbe ír le... Martha azonban mindent tud és titokban vigyáz rá. A Doktor igazi lényét egy zsebóra alakú szerkezet őrzi. A dolgok bonyolódnak: a Doktor egyre jobban összemelegedik Joan Redfern-nel, egy kolléganőjével. Martha rémülten figyeli a nem várt fejleményt. Másrészt egy diákfiú, Tim Latimer elcsaklizza a Doktor óráját, s mikor kinyitja, a közben a Földre érkezett Család megérzi a Doktor jelenlétét. Embereket szállnak meg és elkezdenek beszivárogni az iskolába, majd egy falubeli táncmulatságon sarokba szorítják a Doktort, Marthát és Joan-t... | ||||
| 2007. június 2. (BBC One) 2010. augusztus 3. (AXN Sci-Fi) |
3.9 | "The Family of Blood(part 2)" A Vércsalád (második rész) |
Paul Cornell | Charles Palmer |
| Tim Latimer egy pillanatra kinyitja a Doktor óráját s ez megzavarja a Családot. Ez elég arra, hogy mindenki kimeneküljön s a kollégiumban elbarikádozzák magukat. A Család támadásba lendül katonáikkal együtt, amik nem mások, mint életrekeltett madáríjesztők... A fegyveresen védekező diákok ellenére a Családtagok bejutnak a kollégiumba és keresik a Doktort és Latimert az órával együtt, sőt csalétkül a megtalált Tardist is az épület elé állítják, majd láthatatlan űrhajójukból a közeli falut is bombázni kezdik... A Doktor és társai egy közeli házba menekülnek. Hogyan reagál a John Smithként gondolkozó Doktor az eseményekre? Hogy segíthet Martha és Latimer az emberi tudatban vergődő Doktornak? Mi lesz a sorsa a Doktor/John Smith és Joan Redfern bimbózó kapcsolatának? Mi lesz a különös órával? Természetesen a végén a Család elnyeri méltó büntetését, s a többiek sorsa is elrendeződik. | ||||
| 2007. június 9. (BBC One) 2010. augusztus 4. (AXN Sci-Fi) |
3.10 | "Blink" Pislantás |
Steven Moffat | Hettie MacDonald |
| Egy fiatal lány, Sally Sparrow bemászik egy régi, elhagyatott házba, hogy fényképeket készítsen. A lógó tapétát egy helyen lehúzva a falról egy felirat bukkan elő: Sally Sparrow vigyázz a síró angyalokkal. Húzd le a fejed - most! Szeretettel a Doktor, 1969. Sally önkéntelenül is félrekapja a fejét s abban a pillanatban egy kődarab süvít el mellette. Az ablakon kitekintve csak egy kőszobrot lát, egy síró angyalt arcát a kezébe temetve... Másnap visszatér az izgalmas helyre barátnőjével, Kathy Nightingale-lel. A szobor mintha másképp állna, és több síró kőangyal is van szanaszét... Ekkor egy férfi kopogtat és egy borítékot ad át Sally-nek: a már elhunyt nagyanyja bízta rá, hogy pontosan ezen napon és órában itt adja át neki. Az emeletről sikoltás hallatszik. Sally felrohan. Kathynak nyomaveszett, csak kőangyalok vannak a szobában, az egyik kezében egy kulcs... A borítékban megsárgult régi fényképeken Kathy látszik... Kik ezek a titokzatos síró kőangyalok, akik mintha követnék Sally-t? Miért jutnak Sally kezébe olyan dvd-ék, amelyeken egy Doktor nevű titokzatos férfi óva inti, hogy nehogy még csak egyet pislantson is a szemével az angyalok közelében? Hogyan rekedt meg az időben a Doktor és Martha 1969-ben? Hogyan segíthet Sally visszajuttatni a TARDIS-t a Doktornak? | ||||
| 2007. június 16. (BBC One) 2010. augusztus 5. (AXN Sci-Fi) |
3.11 | "Utopia(part 1)" Utópia (első rész) |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| A TARDIS rövid időre landol a cardiffi téridőhasadéknál, hogy feltöltődjön energiával. Jack Harkness kapitány ezt észreveszi és a már induló TARDIS-ra veti magát. A TARDIS-szal együtt sodródik az időörvényben, ám az akció miatt a TARDIS megzavarodik és végül 100 trillió évet ugrik előre, a világegyetem végnapjaiba. A három utast a felderítőúton emberszerű kannibálok veszik üldözőbe, csak nehezen jutnak el egy erődítménybe, ahol igazi emberek egy csoportja készülődik Yana professzor és asszisztense vezetésével, hogy egy óriás űrhajóval az "Utópia" nevű helyre utazzanak. Technikai gondjaikban a Doktor, Jack és Martha segítenek. A professzor közben különös doboló hangokat, szavakat hall egyre erősebben a fejében: "TARDIS" "regeneráció"... Miután az emberekkel teli óriás űrhajó elindult Utópia felé, Martha észreveszi, hogy a professzornál egy ugyanolyan zsebóra van, mint amilyet korábban a Doktor is használt személyisége elmentésére. Figyelmezteti a Doktort, de már késő... a professzor egy újabb zavart pillanatában kinyitja az órát... s újjászületik a Mester, a Doktor régi esküdt ellensége. Mi lesz a Mester első dolga? Mi lesz a sorsa a csapdába esett Doktornak és két társának, miközben az ajtón egy kannibál horda dörömböl? | ||||
| 2007. június 23. (BBC One) 2010. augusztus 10. (AXN Sci-Fi) |
3.12 | "The Sound of Drums(part 2)" A dobok hangja (második rész) |
Russell T Davies | Colin Teague |
| A Doktor és társai csak Jack kézi időörvény manipulátorával menekülnek meg, a TARDIS-szal a Mester elszökött. Londonba érkeznek, ahol éppen az új miniszterelnök, Harold Saxon és felesége a választási győzelmet ünnepli. A három lelombozódott útitárs a Mestert ismeri fel benne. Miközben a Mester/Saxon a kabinet első ülésén mérgesgázzal mindenkit megöl, a feleségét egy titokzatos hölgy figyelmezteti, hogy Saxon nem is Saxon... de hiába, a Mester mindenről tud és mindenkit félreállít a levegőből előbukkanó fémgömb alakú "barátaival"... Kiderül, hogy mobiltelefon hálózatán keresztül a Doktort és társait, sőt Martha családját is figyelteti, majd elfogatja. A Doktor és társai is alig menekülnek meg. A Doktor egy szerkentyűt eszkábál össze, ami elrejti őket a felderítő eszközök elől. A miniszterelnök Saxon/Mester bejelenti a tévében, hogy másnap megérkeznek az első földönkívüli vendégek a Földre, hogy kiépítsék a hivatalos kapcsolatot... A hírre az Egyesült Államok elnöke is Londonba siet és nagyképűen át akarja venni a vezető szerepet... Mi történik a hivatalos találkozón, egy űrállomáson? Saxon/Mester előveszi igazi kártyáit... Hogyan lett a TARDIS-ból egy "paradoxon gép"? Mit tesz a Mester a Doktorral? Mik sereglenek elő egy hirtelen megnyílt térrepedésből? Úgy tűnik, a Föld sorsa megpecsételődött, a Doktor és a Mester sok évtizedes harca során a Doktor végleg vesztésre áll... | ||||
| 2007. június 30. (BBC One) 2010. augusztus 11. (AXN Sci-Fi) |
3.13 | "The Last of the Time Lords (part 3)" Az utolsó Idő Lord (harmadik rész, 52 perces) |
Russell T Davies | Colin Teague |
| Egy éve már, hogy a Mester átvette a Földön az uralmat. Jack kapitány, az aszott öregemberré változtatott Doktor és Martha családja a foglyai. Egy elvetélt Mester elleni merénylet után helyzetük csak rosszabbodik. Martha viszont sikeresen bujkál, bejárja a Földet, hogy előkészítse a Doktor tervét a Mester ellen. Egy titkos rejtekhelyen társai elfognak és szétszednek egy toklafen gömböt - s egy korcs utópiai embermaradványt találnak benne. Hogyan akarta a Mester elpusztítani a XXI. században az emberiséget késő utódaik által, hogyan oldotta fel a paradoxont? Martha, az UNIT és Torchwood újabb dugába dőlt közös merénylet terve... Hogyan fordította visszájára és használta fel végül Martha a Mester világot behálózó, telepatikus kapcsolatokat is létrehozó telefonhálózatát? A telepatikus energia és a Doktor... A Mester halotti máglyája... Boe arca ismét... | ||||
Különkiadás (2007) [szerkesztés]
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2007. december 25. (BBC One) 2010. augusztus 12. (AXN Sci-Fi) |
4.X | "Voyage of the Damned " Az elkárhozottak utazása (75 perces) |
Russell T Davies | James Strong |
| A Doktor a Titanic-on landol (igen, a jól ismert Titanic, ahol az úri közönség táncol... vagyis csak majdnem az) és csakhamar megismerkedik egy pincérnővel, Astriddal [Kylie Minogue]. Hamarosan kiderül, hogy a hajót katasztrófa fenyegeti, de a kapitány nem tesz ellene semmit. A hajó tele van szárnyas angyalszobrokkal, "akik" tulajdonképpen az utasokat tájékoztató robotok. A hajót eltalálja három meteorit, süllyedni... öö... zuhanni kezd, rengetegen elpusztulnak, a léken át a TARDIS is kizuhan és elsodródik. A Doktor, Astrid és több ismerősük menekülni próbálnak. Az angyalszobrok azonban gyilkolni kezdik a megmaradt utasokat. Miért hagyta a kapitány a Titanic-ot a sorsára? Miért változott meg az angyalok viselkedése? Ki van mindezek mögött? A menekülőket az angyalok üldözőbe veszik, a kigyulladt és széteső hajóban a hajsza során többen meghalnak. Végül Astrid önfeláldozása menti meg a többiek életét. A Doktor mindhiába próbálja a lányt megmenteni, aki meg is hal (meg nem is)... | ||||
Negyedik új évad (2008) [szerkesztés]
A Doktor sokszor megemlít egy Medúza-zuhatag nevű helyet. Ezen kívül Rose Tyler is felbukkan néha-néha, mint titokzatos szereplő.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2008. április 5. BBC One | 4.1 | "Partners in Crime " Bűntársak |
Russell T Davies | James Strong |
| Az Adipose Industries különleges fogyasztótablettát reklámoz: "a zsír egyszerűen elsétál". Az emberek veszik és eszik, mint a cukrot, mivel naponta egy fonttal csökken a súlyuk. Donna Noble, aki már találkozott a Doktorral füstbement esküvője kapcsán (The Runaway Bride, 2006) s azóta is bánja, hogy visszautasította a Doktor meghívását, nyomozni kezd a fogyasztószer kapcsán – főleg miután az egyik kövér ismerőse szinte a szeme láttára tűnik el s csak egy furcsa lényecskét talál a helyén. Ugyancsak gyanús a dolog a Doktornak, s Donnától függetlenül ő is nyomozni kezd az ügyben. Mindez persze nem teszik az Adipose Industries főnökasszonyának, Miss Fosternek. Beindul a hajsza... A Doktor és Donna szerencsésen összefutnak a zűrzavarban. Kik vagy mik azok az adipózok, amelyek az emberi zsírrétegből alakulnak ki? Kicsoda Miss Foster és miért akarja, hogy egyre több adipóz "szülessen"? A Doktor megpróbálja persze az egészet leállítani... Minden jó, ha a vége jó, s Donna személyében a Doktornak új útitársa is kerül. | ||||
| 2008. április 12. BBC One | 4.3f [1] | "The Fires of Pompeii " Pompeji lángjai |
James Moran | Colin Teague |
| Donna és a Doktor i. sz. 79-ben Pompeiibe érkeznek, a Vezúv végzetes kitörése előtti napon. Donna unszolja a Doktort, hogy figyelmeztessék és mentség meg az embereket a pusztulástól, de a Doktor hajthatatlan: a múltban már rögzült eseményekhez tilos hozzányúlni. Az utcán hagyott TARDIS-t távollétükben egy műgyűjtő, Caecilius házába szállítják. A Doktor és Donna utánamennek, összeismerkednek a családdal. A lányuk Evelina egy telepatikus-és jövendőmondóképességgel rendelkező női renddel, a szibillákkal áll kapcsolatban, s a fűtőrendszerből felszálló gőztől elkábulva kitalálja a Doktor és Donna nevét, honnan jöttek, kicsodák. Közben időnként megremeg a föld... Donna észreveszi, hogy Evelina karja részben kővé változott s érdekes módon az eljövendő kitörést nem látja a jövőben. Miért tartja a szibillák főnőkasszonya hamis próféciának Donna szavait a Vezúv kitöréséről? Kik azok földalatti istenek, akik a város alatti fűtőrendszerben és a Vezúv gyomrában laknak?... Mit keresnek egy főpap lakásán bizonyos kőbe faragott áramköri elemek? A Doktor rájön, hogy a vulkán nem fog felrobbani, energiáját más célra valakik elterelik. Egy alternatív jövő van kialakulóban, amiben Pompeji nem fog elpusztulni. De van-e joga az idővágányokat sok ezer ember halála árán visszaállítani az eredeti irányba? | ||||
| 2008. április 19. BBC One | 4.2f [1] | "Planet of the Ood " Az oodok bolygója |
Keith Temple | Graeme Harper |
| A TARDIS véletlenül az oodok központi bolygóján landol, a 42. században. Nem messze a hóban egy haldokló oodot találnak. Az ood szeme hirtelen vörösre változik és utolsó erejével rájuk támad. A Doktor tudja már, hogy ez rosszat jelent: az ood valami külső behatás alá került (A képtelen bolygó, 2006). Továbbhaladva egy Ood Operation nevű ipari komplexumba érnek. Ez az a hely, ahonnan a szolgának született engedelmes oodokat galaxisszerte exportálják. A Doktor szerint azonban egy ilyen faj magától nem fejlődhetett ki. Az Ood Operation-nél az utóbbi időben egyre több ood változik vörös szeművé és támad az emberekre. Ezt az ottani emberek valamiféle fertőzés eredményének tartják. Miféle sötét titkok rejtőznek a már 200 éves vállalat épületeinek mélyén, amit tűzzel-vassal védenek? Csakugyan szolgának születnek-e az oodok? Mi történt a telepatikus faj központi értelmével? Miféle szomorú zene, ének csendül fel az arra érzékeny emberek fejében? Mit jelent a kántálás, hogy "a kört meg kell szakítani"?... A Doktor, mint mindig, most is a gyengék és elnyomottak védelmére kel. | ||||
| 2008. április 26. BBC One | 4.4 | "The Sontaran Stratagem (part 1) " A szontár hadművelet (első rész) |
Helen Raynor | Douglas Mackinnon |
| A világon már több száz millió gépkocsiba van beszerelve az ATMOS nevű ketyere, ami egyrészt a CO2 kibocsátást nullára csökkenti, másrészt GPS-ként is működik. De valakinek gyanús a túl okos szerkezet és nyomozni kezd utána. Az illető autója a folyóba zuhan. A világon egyszerre egyidőben több tucat ember hal meg az autójában gyanúsan azonos körülmények között, mindegyikben ATMOS volt. Az UNIT földönkívüli technikát sejt és az ott dolgozó Martha Jones segítségül hívja a Doktort. Az UNIT nagy erőkkel megszállja az ATMOS-t előállítő gyárat. Két katona az alagsorban különös helységbe jut... és mikor visszajönnek, már mások. Donna rájön, hogy a gyár dolgozói sohasem betegedtek meg... A Doktor felkeresi az ATMOS fiatal feltalálóját és ott egy teleportálóra bukkan - ami egy Föld körül keringő szontár űrhajóra viszi. A Föld megszállására készülő szontárok a Doktor régi ismerősei. Egyelőre azonban a Doktor áll vesztésre. A szontárok beindítják a támadásukat: az autókba szerelt ATMOS-ok mérges gázt kezdenek fejleszteni az egész világon, Martha-ról pedig közben klónmásolat készül... (folyt. köv.) | ||||
| 2008. május 3. BBC One | 4.5 | "The Poison Sky (part 2) " Mérgező ég (második rész) |
Helen Raynor | Douglas Mackinnon |
| A Föld légkörét egyre jobban mérgezi az ATMOS-ok által kibocsátott gázkeverék: a szontárok az emberek elpusztítása után a bolygót óriási klónozóteleppé kívánják alakítani. Az UNIT a Doktor tanácsa ellenére nukleáris rakétákkal akarná megsemmisíteni a szontár űrhajót. Céljukat azonban Martha megakadályozza... aki már nem is az igazi Martha. A Doktor Donnát a TARDIS-ba küldi, majd mikor a szontárok a Doktor masináját hadizsákmányként felteleportálják a hajójukra, nem sejtik, hogy ezzel bizony nagy hibát csináltak... A Doktor elé több feladat is tornyosul: megkeresni az igazi Martha-t, ismét bekapcsolni a szontár űrhajóra nyíló teleportálókat, visszaszerezni a TARDIS-t, megtisztítani a Föld légkörét a mérgező gázoktól, és eltüntetni a szontárokat valahogy... | ||||
| 2008. május 10. BBC One | 4.6 | "The Doctor's Daughter" A Doktor lánya |
Stephen Greenhorn | Alice Troughton |
| A TARDIS valami paradoxont érzékel a Doktorral kapcsolatban és saját akaratából a Messaline bolygóra viszi a Doktort, Donnát és Martha-t. Alig lépnek ki a TARDIS-ból, amikor fegyveres harcosok jelennek meg Cobb tábornok vezetésével. A Doktortól DNS mintát vesznek s rövid idő múlva egy fiatal női harcos lép elő: a Doktor (nem szokványos módon született) lánya, Jenny. Pár perc múlva egy másik faj, a hathok törnek rájuk. Csetepaté, robbanás, omlás, Martha elszakad társaitól és a hathokhoz kerül. Az emberek és a hathok régóta harcolnak egymással. Céljuk egy titkos templom, a "Forrás" megtalálása. A Doktor eleinte viszolyog Jennytől, de később egyre inkább elfogadja szintén kétszívű lányát, sőt. Mivel nem hajlandók harcolni a hathok ellen, Cobbs tábornok őket is ellenségnek tekinti, menekülniük kell a zegzugos labirintusokban... Csakugyan vérszomjasok a hathok? Mi a templom valójában? Mi történt a bolygón korábban? A végén mindenki összefut, a Doktor rájön a bolygó és a "templom" titkára. A béke előtt egy eltévedt utolsó puskagolyó... Mi lesz a Doktor lányával? | ||||
| 2008. május 17. BBC One | 4.7 | "The Unicorn and the Wasp " Az egyszarvú és a darázs |
Gareth Roberts | Graeme Harper |
| A Doktor és Donna Lady Eddison és férje, Hugh ezredes kerti partijára érkeznek. A parti díszvendége Agatha Christie, a már híres írónő. A Doktor egy újságból megtudja, hogy a pontos dátum 1926. december 8., Agatha Christie 10 napos mindmáig titokzatos eltűnésének napja. A ház vendége még többek között Peach professzor is, aki a könyvtárban munkálkodik. Nem sokkal később a professzort holtan találják. A Doktor és Christie nyomozni kezdenek, de egyre több furcsaság történik. A Doktor földönkívüli lényre utaló nyomokat talál... Donnát egy hatalmas darázs támadja meg, egy másik vendég fejére egy szobor zuhan a háztetőről... A Doktort megpróbálják megmérgezni... Az esti vacsora közben vihar támad, kialszanak a gyertyák, valaki késsel a hátában meghal... újra megjelenik az óriási darázs... stb. A megoldáshoz szükséges még Lady Eddison fiatalkori titkának feltárása, valamint hogy miért van egy szoba negyven éve bezárva és hasonlók. A megoldás majdnem Agatha Christie életébe kerül, szerencsére megússza a titkzatos eltűnéssel... | ||||
| 2008. május 31. BBC One | 4.8f [1] | "Silence in the Library (part 1) " A kihalt könyvtár (első rész) |
Steven Moffat | Euros Lyn |
| Egy titokzatos üzenet miatt a Doktor és Donna a világegyetem legnagyobb Könyvtárában kötnek ki, az 51. században. A bolygóméretű Könyvtárban azonban egy teremtett lélek sincs. A könyvtárkomputer szerint viszont milliónyi látogató van jelen. Egy furcsa szoborszerű robot(?)könyvtáros üzenetet ad át nekik: "Fussanak, meneküljenek!... Számolják az árnyékokat!". Miközben teremről teremre haladnak, mögöttük kialszanak a lámpák... Hogy lehet, hogy mindezt közben egy 21. századbeli kislány, Charlotte is látja, ha becsukja a szemét?... Közben összefutnak egy csapat űrruhás kutatóval, akik szintén az évszázadok óta néma Könyvtárat jöttek átvizsgálni. A vezetőjük egy hölgy, River Song professzor, aki nagy meglepetésre ismeri a Doktort a személyes jövőjéből, sőt ugyanolyan szónikus csavarhúzója van, mint a Doktornak... A szálak egyre gubancolódnak. Az egyik kutatónő, Miss Evangelista egy sötét terembe megy és már csak sikoltani van ideje... Egy másiknak hirtelen két árnyéka lesz, majd hirtelen csontvázzá változik... A Doktor Donnát a Könyvtár teleportálójával a biztonságos TARDIS-ba sugározza – a nő meg is érkezik és nem is... (folyt. köv.) | ||||
| 2008. június 7. BBC One | 4.9f [1] | "Forest of the Dead (part 2) " Holtak erdeje (második rész) |
Steven Moffat | Euros Lyn |
| Donna békés nyugodt kisvárosi környezetben tér magához, emlékei is megváltoztak: két gyermeke van, békés családi élet stb. Később azonban nyugtalanító jeleket észlel, amik elgondolkoztatják, sőt egy fekete fátyolos hölgy közli vele, hogy hol is van, hogy került ide a Könyvtárból. A megzavart tudatú Donna hiszi is meg nem is... Miért van annyi egyforma gyerek a játszótereken? Közben a Könyvtárban a Doktor megfejti az embereket megevő árnyékok titkák: a Vashta Nerada nevű mikroszkópikus lények miriádjai azok, amik tudatos egységet alkotnak s árnyéknak álcázzák magukat. A Doktor néhány percre kapcsolatba is tud lépni velük. Miért hívja a Vashta Nerada a Könyvtárat "halott erdőnek"?... A Könyvtár komputere valaha 4022 embert (+ Donna) mentett meg a lényektől azzal, hogy teleportálta őket valahová... ahol Charlotte is van. A lány a tévében látja a Könyvtárban történteket, sőt a tv távirányítóját nyomkodva a könyvtárbeli eseményeket is befolyásolni tudja. Végül véletlenül (?) beindítja a Könyvtár önmegsemmisítő mechanizmusát is... A Doktor is észreveszi ezt, s megpróbálja elérni a központi komputert és kapcsolódni hozzá. Ebben a titokzatos River Song professzornő is segít, ez azonban sokba kerül neki... Egyesség a Vashta Neradával: megengedik a 4022 ember visszatértét a "menedékből", ha cserébe rögtön távoznak és őket pedig békén hagyják a "halott erdejükben". | ||||
| 2008. június 14. BBC One | 4.10f [1] | "Midnight " Éjfél |
Russell T Davies | Alice Troughton |
| A Doktor és Donna a Midnight (Éjfél) nevű bolygón vannak, amely egy forró, élettelen, csupa kristály égitest. Míg Donna a szálloda fürdőjében pihenget, a Doktor kirándulásra indul a Zafír Vízeséshez. A szállítójármű, egyfajta páncélozott busz többórás útja a 6-7 utassal jól indul, mígnem egyszerre megáll. A két vezető szerint a járműnek semmi baja. Pár pillanatra megnyitják az ablakpáncélt, ekkor mintha valami sötét árny tűnne fel a fényözönben... A mentők csak egy jó óra múlva érhetnek ide. Pár perc múlva valami dörömbölni kezd kívül a jármű oldalán. Kis idő múlva hatalmas ütődés, a fények egy időre kialszanak... Az egyik nő mozdulatlanul ül, aztán egyre furcsábban viselkedik... Mi történik, amikor néhány ember pánikhelyzetben összezárva csak tehetetlenül nézheti, ahogy valami megszállja az egyik utast? Az indulatok elszabadulnak és a Doktor sem tehet semmit, sőt a többiek vele szemben is egyre ellenségesebbek... | ||||
| 2008. június 21. BBC One | 4.11 | "Turn Left " A másik út |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| A kínai kultúráju Shan Shen bolygón egy utcai kavalkádban Donna egy tenyérjóshoz téved be. A jósnő Donna múltjában kutat és ráveszi a lányt, hogy élete egy korábbi fordulópontjában egy másik lehetőséget válasszon. Közben egy pókszerű állat mászik Donna hátára... Donna választása egy alternatív történelmet, idővonalat indít be. Sok esemény megváltozik: a racnoss 2007 karácsonyi támadásakor a Doktor meghal... a Royal Hope kórház holdbeli kalandjánál meghal Martha Jones és Sarah Jane Smith... [a 2007–2008-as évad több története ismétlődik meg más végkifejlettel]... De ugyanakkor időről időre felbukkan a Donna számára ismeretlen Rose Tyler és megpróbálja őt bizonyos irányba terelni vagy éppen elterelni... Hogyan segít végül Rose, a UNIT és a haldokló TARDIS, hogy Donna a múltban korrigálja önmagát? Mielőtt a történelem visszaugrik a korábbi "normális" vágányra, Rose valamit Donna fülébe súg. Mikor ezt a Shan Shen-re visszakerült Donna elismétli a Doktornak, az rémülten rohan a TARDIS-ba. Ott vörös vészvilágításba borult minden és megszólalt a TARDIS végveszélyre figyelmezetető kolostorharangja... (folyt. köv.) | ||||
| 2008. június 28. BBC One | 4.12 | "The Stolen Earth(part 1) " Az ellopott Föld (első rész) |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| A Doktor és Donna visszaérkeznek a Földre, azonban pár perc múlva a Föld eltűnik alóluk, a TARDIS az űrben lebeg. A Földön az emberek is észreveszik, hogy valami nincs rendben, mert a jól ismert kék ég eltűnik és helyette ismeretlen égitestek látszanak. Az általános zűrzavarban pedig egy dalek űrhajó flotta jelenik meg és a dalekok elözönlik a Földet. A Doktor földi ismerősei: a UNIT és Martha Jones, Jack Harkness kapitány Torchwood 3-as csapata, Sarah Jane Smith és Luke, a párhuzamos Földről jött Rose Tyler, valamint az egykori miniszterelnök-asszony Harriet Jones kapcsolatba lépnek és együttesen próbálják felhajtani a Doktort... A TARDIS közben először az Árnyék Egyezményre érkezik, majd a Medusa Cascade-ra, nyomoz a Föld és más eltűnt bolygók után... Hogyan sikerül a földieknek elérni a Doktort? Végül létrejön a nagy találkozás, ám ekkor egy dalek elsüti a fegyverét... Ismét a színen Davros, a dalekok szülőatyja... (folyt. köv.) | ||||
| 2008. július 5. BBC One | 4.13 | "Journey's End(part 2) " Az utazás vége (második rész) |
Russell T Davies | Graeme Harper |
| A főszereplők egy része a TARDIS-ba gyűlik, a sebesült Doktor pedig regenerálódásba fog, de az energia egy része a Doki üvegben bugyborékoló egykoron levágott kezébe áramlik. A dalekok megbénítják a TARDIS-t és központjukra, a Crucible-re teleportálják. A Doktor és legénysége előjön és megadja magát (Donna véletlenül bent marad), a TARDIS előtt a legfőbb dalek és Davros várja őket. Jack kapitányt ugyan leteríti egy dalek, a kapitány azonban halhatatlansága folytán túléli a dolgot. A dalekok erről persze mit sem tudnak (meg is bánják később). Sarah Jane, Mickey és Jackie Tyler sok emberrel együtt dalek fogságba esik és szintén a Crucible-re viszik, hogy rajtuk próbálják ki először a dalek szuperfegyvert, a "realitás bombát". Ez képes a világegyetem minden anyagának megsemmisítésére, Davros-nak ez is a terve. Sarah Jane és két társa persze megmenekül... Davros a TARDIS-t egy megsemmisítőbe dobatja - ekkor azonban a Doktor kezéből újabb regeneráció indul be Donna részvételével. Hány Doktor is van tulajdonképpen? Kellenek a Doktorok a pattogós végjátékban, hiszen szinte vesztett helyzetből kell megállítani Davrost, a dalekokat, a realitás bombát, a TARDIS-t rendbeszedni, az eltűnt bolygókat visszajuttani az eredeti helyükre... A győzelem után a Doktor és társai, "az idő gyermekei" búcsut intenek egymásnak. A Doktor pedig fura mód folytatja is kalandos életvitelét meg marad is Rose-zal, míg ásó, kapa és a nagyharang... | ||||
Különkiadások (2008–2010) [szerkesztés]
2008 és 2010 között egy évad kimaradt, csak 5 különkiadás készült. A A másik Doktor kivételével, ami SDTV formátumban készült, ezek voltak az első HDTV formátumú epizódok.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2008. december 25. BBC One | 4.14 | "The Next Doctor" A másik Doktor (60 perc) |
Russell T Davies | Andy Goddard |
| 1851 karácsony estéjén a Doktor Londonba érkezik – hogy pár perccel később összefusson egy Rosita nevű nővel és barátjával, a "Doktorral". Együttesen megpróbálnak megállítani egy kiberárnyat (kiborg fejű madáríjesztőszerűség). A tizedik Doktor először úgy véli, hogy a másik Doktor ő maga a jövőből. A másik Doktor azonban furcsán viselkedik - elvesztette a memóriáját, ügyefogyott, a TARDIS-a csupán egy közönséges léghajó... Hamarosan kiderül, hogy a városban a kiborgok ténykednek, akiknek sikerült kiszabadulniuk a nulltérből, ahová korábban a Doktor bezárta őket [A végítélet napja, 2006]. A kiborgok egy földi nő, Miss Hartigan segítségével törnek a Föld feletti uralomra. A két Doktor nyomozni kezd, egy házban kiborg inforudakat találnak (memóriamodul és energiafegyver együttese), ezzel részben megölik a támadókat, részben múltbeli információkat felidéznek. Mi a szerepe Miss Hartigannak, és mi köze a kiborgkirályhoz?... Miféle feladatra szedik össze a kiborgok a gyerekeket?... Kicsoda/micsoda a kiborgkirály?... És legfőképpen, kicsoda a másik Doktor – csaló, agymosott áldozat, vagy csakugyan Idő Lord? | ||||
| 2009. április 11. BBC One, BBC HD | 4.15 | "Planet of the Dead" A holtak bolygója (60 perc) |
Russell T Davies & Gareth Roberts | James Strong |
| Egy előkelő, de kalandor hölgy, Lady Christina ellop egy értékes ókori aranykelyhet egy londoni múzeumból. Menekülés közben ugyanarra az emeletes buszra száll fel, mint a Doktor. Miközben a buszt a rendőrök üldözik, a Doktor egy szerkentyűt próbálgat, s a busz hirtelen egy féregjáraton át egy távoli bolygóra kerül. Köröskörül sivatag, minden kihalt – vagy mégsem? A busz egyik telepatikus utasa, egy öreg néger mama hangokat hall, minden felé halottak vannak, mondja. A Doktor a szokott módon megbütyköl egy mobiltelefont s az UNIT-ot hívja a Földön. A UNIT közben már a busz eltűnésének helyszínére vonult. Az UNIT szakértője a Doktor biztatására megpróbálja figyelemmel kísérni a féregjáratot, amely egyre tágul s katasztrófával fenyeget. A Doktor és Christina felfedezőútra indul s hamarosan néhány tritovorral, antropomorf légyemberekkel találkoznak, akik űrhajótörést szenvedtek korábban. Közben kiderül, hogy amit korábban messzi homokviharnak néztek, repülő rájaszerű lények ellenséges tömege... Közeledik a halál, mondja a buszbeli öreg hölgy... Az összetört űrhajó szondáinak segítségével a Doktor megfejti, mik közelednek és hová lett az egykor virágzó bolygó sok milliárd lakója meg minden... Hogyan tudja a Doktor visszajuttatni a buszt az utolsó pillanatban a féregjáraton át a tritovor technika és Christina segítségével? És végül: lesz-e új útitársa a Doktornak? | ||||
| 2009. november 15. BBC One, BBC HD | 4.16 | "The Waters of Mars" A Mars vizei (60 perc) |
Russell T Davies & Phil Ford | Graeme Harper |
| A Doktor a TARDIS-szal a Mars bolygó felszínén materializálódik 2059-ben. Azonban, mikor észreveszi, hogy egy kutató központ fekszik a dombok közt, egy felderítő-robot lézer fegyverrel kezében bevezeti a bázisra. Itt megismerkedik, a legénységgel. Ők azért vannak itt, hogy megvizsgálják, hogy a Marson van-e élet. A bemutatkozás után a Doktor rádöbben, hogy miért ismerősek: ők az első marsi kolónia lakói, és az adott éveben, mitöbb, az adott napon a bázis az egész legénységgel rejtélyes módon felrobban. A Doktor innentől magába fordulva kezet fog mindenkivel, és kijelenti, hogy mind hősök. Ekkor azonban feltűnik neki, hogy két tiszt hiányzik, akik a kapitány szerint a botanikus szobában tartózkodnak.
Ekkor odaát a kertben az egyik beosztottat megfertőzi valami: mindenéből ömlik a víz, a szeme megváltozik, és bőre megkövesedett. A Doktor és a többiek lemennek, hogy megkeressék őket. majd megkezdődik a hajsza, valamint kiderül, hogy mi ez: egy marsi életforma a vízbe került, így akire egy csepp is rákerül, az átváltozik... A Doktor végül elmondja a kapitánynak, hogy meg fognak halni. A kapitány kéri, hogy mentse meg, de a Doktor szerint a halála fix pont az időben, nem tehet semmit. Otthagyja a bázist, azonban működik az adóvevő, így végighallgatja ahogy a legénység meghal vagy éppen megfertőződik. Egy hiretelen ötlettől vezérelve visszafordul, és a kis robot szondával odairányítja TARDIS-t és megmenti a kapitányt és még két űrhajóst, a Földre viszi őket. A Doktor boldog, mégha szól is a kolostor harang a történelem változása miatt. Épp elindulna amikor lövést hall: a kapitányt öngyilkos lett (a Doktor emléke is megváltozik, miszerint a Földön, és nem a Marson halt meg). A Doktor csalódottan kijelenti magának, hogy ez a vakmerő vállalkozás hiába volt. Hiába ő az utolsó Idő Úr, az idő törvényeit nincs joga megváltoztatni. Ekkor meglát egy Údot a kihalt londoni utcán. Erre elgondolkozik, és rájön, hogy helyre kell hoznia amit elrontott, így belép a TARDIS-ba, majd megszólal az időrotor turbinaszerű hangja... |
||||
| 2009. december 25. BBC One, BBC HD | 4.17 | "The End of Time part 1" Az idő végzete (első rész, 60 perc) |
Russell T Davies | Euros Lyn |
| Karácsony közeledtével minden ember rosszakat álmodik, de elfelejtik... kivéve Wilfredet, Donna nagyapját. A Doktort az oodok a bolygójukra hívják, mert ott is érthetetlen dolgokat álmodnak... a Mesterről és valami mindent beborító sötét árnyékról, ami maga az idő ellen munkálkodik. A Doktor a Földre siet, közben azonban egy titkos szekta életre kelti a Mestert. A Mester volt felesége ezt megpróbálja megakadályozni... az eredmény óriási robbanás, a Mestert kivéve mindenki meghal. A Doktor késve érkezik a robbanás helyére. Wilfred és idős barátai a kék fülke és a Doktor keresésére sietnek, hogy az álmok miatt a segítségét kérjék. Egy szeméttelepen fut össze mindenki, itt akadnak rá a Mesterre, aki a robbanás miatt instabil állapotban van, folyton ennie kell... A Doktor és a Mester rövid beszélgetésük során rájönnek, hogy valami ismeretlen fenyegetés készülődik... s a Mester fejében nem szűnik a végnélküli dobolás... A Mesterre másnak is szüksége van: egy Joshua Naismith nevű milliárdos egy bonyolult gépet "szerzett", a Halhatatlanság Kapuját, amivel halhatatlanságot adhat a lányának. A végső beállításhoz szüksége lenne a Mesterre, ezért elraboltatja. A gép persze nem földi eredetű... Azonban a gép két (csak embernek álcázott) kezelője is készül valamire... sőt a Mester is, mikor a gép elé ültetik. Wilfred (és Donna tudatalattija) a Doktort ideirányítja, de már nem sokat tud tenni. Mikor a Mester belép a gépbe, a Föld minden embere... a Mester hasonmásává válik. | ||||
| 2010. január 1. BBC One, BBC HD | 4.18 | "The End of Time part 2" Az idő végzete (második rész, 75 perc) |
Russell T Davies | Euros Lyn |
| A Gallifrey bolygón az Idő Lordok visszatérésre készülnek. Az Időháború utolsó napján időzárat hoztak létre bolygójuk körül, ami fixálta őket az időben és elzárta a világegyetemtől. A zár későbbi nyitásához ők ültették a "dobolást" a még gyerek Mester fejébe és juttattak egy különleges gyémántot a Földre. Ezeket a normál téridőben levő "horgonyokat" most aktiválják... A Doktor és Wilfred életét a Halhatatlanság Kapujának kezelői, a vinvoccik mentik meg. A Mester hiába keresgéli őket, amikor azonban kiderül, hogy az Idő Lordok közelednek, a Doktor visszatér. A Doktor, a Mester és az Idő Lordok Elnöke összecsapnak, a Doktor életében talán először fog pisztolyt a kezébe... de a mindent megoldó lövést nem emberre adja le... a Mester és az Idő Lordok Gallyfrei-vel együtt visszasüllyednek az időzár mögé, a Mester okozta kusza földi helyzet visszacsinálódik. Elhangzik a próféciák szerinti négy kopogás... A Doktor megmenti valaki életét, azonban egyúttal halálos sugárfertőzést szenved. A regenerációja kezdetben csak lassan indul be, még van ideje, hogy néhány régi ismerőst felkeressen és segítsen nekik. A regeneráció utolsó fázisa azonban olyan heves, hogy a TARDIS belseje is darabokra hullik és zuhanni kezd a Föld felé... | ||||
Tizenegyedik Doktor - Matt Smith [szerkesztés]
Egy elég fiatal Doktor. Valószínűleg még sokáig játssza a szerepét.
Ötödik új évad (2010) [szerkesztés]
Itt Pandorica és egy tér-idő repedés volt a story átívelés.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2010. április 3.[2] BBC One, BBC HD
2011. október 4. (AXN Sci-Fi) |
1.1 | "The Eleventh Hour" A tizenegyedik óra |
Steven Moffat | Adam Smith |
| A sérült TARDIS egy kertben zuhan le s a zajra egy 6-7 éves árva kislány, Amy Pond szalad ki a házból. A még kicsit kótyagos Doktor enni kér, bár kezdetben egy falat sem megy le a torkán. A szoba falán egy repedést megvizsgálva kiderül, hogy az egy téridő repedés, s hirtelen megnyílva egy földönkívüli adás hangja hallatszik: megszökött az igen veszélyes "nulladik rab". Amy is állítja, hogy már hallotta a hangot, de a felnőttek nem hisznek neki. A Doktor a kertbe rohan a füstölgő TARDIS-hoz, s bemászva megígéri az árva kislánynak, hogy 5 perc múlva visszatér érte. A kislány becsomagol kis bőröndjébe és a kertben leűlve várja a Doktort... aki vissza is érkezik ugyanoda, csak még nem tudja, hogy 12 évvel később. Berohan a házba a kislányért... a ház lakatlan, lepusztult, csak egy rendőrruhába öltözött ifjú hölgy van ott, aki bilincsbe veri... De az egyik szobában valami rémületes dolog jelenik meg... Közben a városi kórházban hosszú ideje kómában fekvő emberek a "Doktor" szót kezdik suttogni... Egy földkörül keringő atraxi rendőrhajó adásában közli, hogy rátaláltak a nulladik fogoly lakóhelyére és ha 20 percen belül nem kapják el, megsemmisítik a Földet vele együtt. Mit tehet a Doktor és újdonsült barátnője, ha a TARDIS éppen regenerálódik, a szónikus csavarhúzó meg dögledezik?... | ||||
| 2010. április 10.[3] BBC One, BBC HD
2011. október 6. (AXN Sci-Fi) |
1.2 | "The Beast Below" Szörny a mélyben |
Steven Moffat | Andrew Gunn |
| A Doktor és Amy a UK űrhajóra csöppennek, ami inkább egy űrvárosra hasonlít, mintsem űrhajóra és amiben az angol nép menekül a 29. századi napkitörések miatt lakhatatlanná vált Földről - minden felhőkarcoló egy-egy megye... A Doktornak rögtön feltűnik, hogy az űrhajó halad, bár nem észlelhető a hajtóművek okozta rezgés. Hamarosan egy síró gyerekre figyelnek fel és egyéb furcsaságok is akadnak. Mosolygó vagy haragos robotok (smilers) figyelik az ott élők cselekedeteit. Azonban rájuk is felfigyelnek valakik, sőt egy álarcos nő a Doktort nevén szólítja és a segítségét kéri: valami titok lappang a hajó mélyén... Miért kell a hajó lakóinak 5 évenként szavazni: megtudni az igazat, vagy elfelejteni az igazat? Ha pedig valaki nem ítéltetik megfelelőnek, örökre eltűnik a hajó gyomrában... A Doktor, Amy és Anglia uralkodója, X. Erzsébet végül bejutnak a Towerbe, ahol fény derül a titokra: miféle titokzatos élő motor hajtja évszázadok óta a UK űrhajót?... A Doktor szörnyű dilemmája: az embereket vagy az űrlényt mentse-e meg? Amy váratlan lépése happy end mindenki számára... | ||||
| 2010. április 17.[4] BBC One, BBC HD
2011. október 11. (AXN Sci-Fi) |
1.3 | Victory of the Daleks" A dalekok győzelme |
Mark Gatiss | Andrew Gunn |
| A Doktor és Amy Anglia miniszterelnökének, Winston Churchillnek a hívására a II. világháborús Londonba érkezik, a "Blitz", a német légitámadások idején. Churchill bemutatja titkos fegyverüket, a "vascsapatot" - a Doktor elhűlve ismeri fel bennük a dalekokat. A vascsapatot egy kutatómérnök, Dr Bracewell alkotta meg, amit a Doktor természetesen nem hisz el. Több, mint furcsa viszont, hogy a dalekok nem ellenségként viselkednek, hanem szinte kezesbárányként, az angol hadvezetés szolgájaként és hamarosan le is szednek az égről egy tucat német bombázót. A Doktor mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a vascsapat csupán báránybőrbe bújt farkasok... öö... dalekok, ami hamarosan sikerül is. Mi a korábbi harcokból megmenekült néhány dalek titkos terve és kicsoda is valójában Dr Bracewell? A Doktor akaratlan hozzájárulása egy új, tökéletesebb dalek faj létrejöttéhez, akik persze ismét meglépnek, mielőtt a Doktor leszámolhatna velük. Azért még marad annyi idejük, hogy egy rafinált bombával hajszál híján megsemmisítsék a Földet... | ||||
| 2010. április 24.[5] BBC One, BBC HD
2011. október 13. (AXN Sci-Fi) |
1.4 | "The Time of Angels(part one)" Az angyalok ideje(első rész) |
Steven Moffat | Adam Smith |
| A Doktor egy múzeumban egy kiállítási darabba vésett múltbeli üzenetre bukkan: régebbi ismerőse, Dr River Song hívja őt a Byzantium űrhajóhoz egy adott helyre és időbe, hogy megmentse őt az űrhajó lezuhanása előtt. A mentőakció sikeres, a Byzantium pedig, amely egy Síró Angyal szobrot szállított, csakugyan lezuhant az Alfava Metraxis bolygón egy rég elhagyott templomra. Csatlakozik hozzájuk Octavian atya néhány katonájával, hogy a templom romjai között megkeressék a Síró Angyalt. Már a kezdet is hátborzongató, amint Amy ezt megtapasztalja... Bejutnak a templom alatti hatalmas barlangrendszerbe, a halottak labirintusába, ahol milliónyi szobor között kellene megtalálni az Angyalt, aki persze lesben áll... Gyanús, hogy az űrhajó nem véletlenül zuhant le épp ide... de miért? | ||||
| 2010. május 1. BBC One, BBC HD
2011. június 18. (AXN Sci-Fi) |
1.5 | "Flesh and Stone (part two)" Hús és kő |
Steven Moffat | Adam Smith |
| A halottak labirintusából kissé szokatlan módon sikerül a csapatnak a bejutni a fejük felett csüngő űrhajóba, amely elég jó állapotban túlélte a zuhanást. Az üldöző angyalok serege azonban nem adja fel, szintén behatolnak az űrhajóba s folytatódik a hajsza, az irányító központokon és a hatalmas biofedélzeten levő erdőn keresztül. Amy korábban túl sokáig nézett egy angyal szemébe, ennek egyre jobban megmutatkozik a hatása... s élete azon múlik, csukva tudja-e tartani a szemét? Miközben Amy az erdőben marad néhány katonával, a többiek egy újabb irányítóközpontba jutnak és megpróbálják üzembe helyezni a teleport rendszert. Közben megjelenik és egyre nagyobbá válik az Amy szobájából már ismert téridőrepedés. Miért követelik az angyalok, hogy a Doktor vesse magát a repedésbe? River Song titka. Színjáték Amy hálószobájában a másnapi esküvő előtt. | ||||
| 2010. május 8.[6] BBC One, BBC HD
2011. október 20. (AXN Sci-Fi) |
1.6 | "The Vampires of Venice"[6] Vámpírok Velencében |
Toby Whithouse | Jonny Campbell |
| A Doktor egy kis velencei kikapcsolódásra viszi Amy-t és vőlegényét, Rory-t. Csakhamar belebotlanak Calvierri grófnő elit iskolájának a lányaiba, akikről hamarosan kiderül, hogy valami nem stimmel körülöttük, de a grófnő és palotája se tetszik a Doktornak. Hogy valahogy bejussanak a nagyon őrzött helyre, Amy-t Rory, mint a bátyja, felveteti az iskolába, hogy majd éjszaka egy titkos járat csapóajtaját kinyissa nekik. Amy-t hamarosan megrázó élmények várják... Kiszáradt holtestek, szörnyűségek a csatorna vizében... A Doktor a palotába bejutva hamarosan szembesül a grófnővel s gyorsan ki is derítik egymásról, hogy ki kicsoda... A Saturnyn bolygóról való kétéltű lények mi más elől is menekülhettek a bolygójukról ide, mint a Repedés elől. A menekülést csak a hímek élték túl... Ahhoz, hogy a fajuk túléljen itt a Földön, átalakított lányokra van szükségük... sok lányra... és sok vízre. | ||||
| 2010. május 15.[3] BBC One, BBC HD
2011. október 25. (AXN Sci-Fi) |
1.7 | "Amy's Choice" Amy választása |
Simon Nye | Catherine Morshead |
| Öt évvel utolsó útjuk után a Doktor egy idilli angol kisvárosba, Upper Leadworth-ba érkezik, egyenesen Amy és Rory házának kertjébe. Amy terhes, bármely pillanatban szülhet, Rory a város idősek otthonának lakóit gondozza. Miközben egy padon ülnek és beszélgetnek, mindhárman hirtelen elalszanak – és a TARDIS-ban ébrednek fel, azon csodálkozva, hogy mindhárman ugyanazt álmodták. De hamarosan a TARDIS-ban is álomba zuhannak, hogy a kisváros idősek otthonában ébredjenek... majd újabb elalvás és megint a TARDIS. Mindkét hely tökéletes valóságnak tűnik. Hirtelen egy férfi jelenik meg, az Álmok Ura, kikapcsolja a TARDIS energiaellátását és közli a társasággal, hogy választaniuk kell a két hely között – mindkét történésben halálos veszélynek néznek elébe. Ha az álomban halnak meg, felébrednek a valóságban. De ha a valóságban halnak meg, az igazi halál lesz. A TARDIS zuhanni kezd egy "hideg" csillag felé, a hőmérséklet egyre csökken... A másik valóságban/álomban pedig kiderül, hogy az idősek otthonának lakói talán nem is azok, akiknek látszanak... ők pedig hol itt, hol ott vannak, s egyre szorít az idő, dönteni kell... | ||||
| 2010. május 22. BBC One, BBC HD
2011. október 27. (AXN Sci-Fi) |
1.8 | "The Hungry Earth(part one)" Az éhes föld (első rész) |
Chris Chibnall | Ashley Way |
| 2020, Cwmtaff, egy kis wales-i falu. Dr Nasreen Chaudhry vezetésével a Föld köpenyének átfúrásán dolgoznak. A 21. kilométer elérésekor éjszaka különös események kezdődnek. A fúrófej akadozik, minden megremeg, az ügyeletes technikus egy raktárban furcsa gőzölgő lyukat talál a földben... A beígért riói karnevál és tengerpart helyett a TARDIS a cwmtaffi templom bejáratánál, a temető mellett landol. A Doktor figyelmét felkelti a közeli fúrótorony és Amy-vel arra indul. Mikor odaérkeznek, Dr. Nasreen és társai az eltűnt technikust keresik. Hirtelen újabb helyeken szakad be a padló, s az egyik lyukba Amy-t lehúzza valami, a Doktor semmit sem tehet, a lány eltűnik... Eközben a templomnál maradt Rory-nak egy hölgy megmutatja, hogy egy sírnál több, mint furcsa dolgot tapasztalt: eltűnt a koporsó a testtel együtt... A Doktor a műszerek jelzéséből rájön, hogy miközben az emberek lefelé fúrnak, odalentről valaki vagy valami felfelé fúr... Ismét felbukkannak a Doktor régi ismerősei, a szilúrok, akik igencsak harcias hangulatban vannak, hogy az emberek mélyfúrása veszélyezteti odalenti életfenntartó rendszereiket... Végül patthelyzet alakul ki, itt is, ott túszokkal... | ||||
| 2010. május 29. BBC One, BBC HD
2011. november 1. (AXN Sci-Fi) |
1.9 | "Cold Blood"(part two) Hideg vér (második rész) |
Chris Chibnall | Ashley Way |
| Amy-ra és a többi túszra a szilúrok földalatti városában nem túl kellemes biológiai kísérletek várnak, de a szemfüles lánynak sikerül kiszabadulnia. Közben a Doktor és Nasreen is bejutnak a városközpontba, foglyul ejtik őket, de a Doktorról még időben kiderül, hogy ő nem "majom". Ez azonban csak késlelteti a kivégzésüket, a vérszomjas katonai vezető nem akar kegyelmezni... Azonban a gyíkemberek vezetője jóval józanabb és hajlik a tárgyalásra... az események azonban mégiscsak összekuszálódnak s egyetlen megoldás marad: újabb 1000 éves hibernáció, hogy addigra az emberiség is felkészülhessen a bolygó megosztására. S mikor menekülve kell távozniuk, a TARDIS mellett a legrosszabbkor megjelenik a Rés, hogy két váratlan meglepetést is okozzon... | ||||
| 2010. június 5. BBC One, BBC HD
2011. november 3. (AXN Sci-Fi) |
1.10 | "Vincent and the Doctor" Vincent és a Doktor |
Chris Chibnall | Jonny Campbell |
| A Doktor és Amy Párizsban a holland poszt-impresszionista festő, Vincent van Gogh képeit nézegetik a múzeumban. A Doktor az auvers-i templomot ábrázoló festményen, a templom ablakában egy különös sötét arcot fedez fel. A dolog gyanús neki és Amyvel együtt azonnal visszamegy 1889-be, Arles-ba, 1-2 nappal a festmény keletkezése előttre, hogy emiatt személyesen találkozzon van Gogh-gal. Sikeresen össze is futnak egy utcai kávézóban. Ismerkedésüket sikoltás zavarja meg, titokzatos gyilkosság történt egy közeli sikátorban... A Doktort és Amy-t a festő meghívja, töltsék nála az éjszakát. A sötétben valami Amy-ra támad, egy láthatatlan szörny, akit valamiért csak van Gogh lát... Egy skiccről a Doktor ráismer a szörnyre: egy krafays, akit valamiért a társai itt hagytak a Földön egyedül. Másnap a templom festése közben a lény ismét megjelenik... A Doktor és Amy beavatkoztak van Gogh életébe. Vajon visszatérve a 21. századba, mi újat tapasztalnak a festő életét és műveit illetően? | ||||
| 2010. június 12.[7] BBC One, BBC HD
2011. november 8. (AXN Sci-Fi) |
1.11 | "The Lodger" Az albérlő |
Gareth Roberts | Catherine Morshead |
| A jól ismert eltévelygés: a TARDIS a Sinda Callista ötödik holdja helyett egy angliai kisvárosban, Colchesterben landol. Ám alighogy a Doktor kilép belőle, valami zavar támad a téridőben és a TARDIS Amyvel együtt eltűnik, időhurokba kerül és nem tud újra materializálódni... A Doktor szobát vesz ki egy házban, ahol az egyik emeleti szobában furcsa albérlő lakik: akik felmennek hozzá, soha nem jönnek le, s ugyanakkor rövid lokális időhurok lép fel a környéken... A Doktor nyomozni kezd, tudja, hogy fenti lakó földönkívüli, akinek köze van a TARDIS zavarához és az időhurkokhoz, de hogy az idegen gyanút ne fogjon, nem használhat fel semmi komolyabb technikát, még a szonikus csavarhúzót sem. Amy-vel a kapcsolatot csak rádión tartja. Mikor végül felmerészkedik az emeleti titokzatos szobába, Amy jelentkezik és közli, hogy a városi tervrajzok adatbázisából kiderítette, hogy a háznak nincs is emelete, földszintesnek épült... Mit találnak a van, de nincs emeleti szobában? | ||||
| 2010. június 19.[8] BBC One, BBC HD
2011. november 10. (AXN Sci-Fi) |
1.12 | "The Pandorica Opens"(part one) A Pandorica (első rész) |
Steven Moffat | Toby Haynes |
| Winston Churchill, az UK űrhajóról ismerős X. Erzsébet királynő és legfőképpen River Song mind azon munkálkodnak, hogy eljuttassák a Doktorhoz Vincent van Gogh legutolsó festményét, amely a felrobbanó TARDIS-t ábrázolja. "Hello Sweetie" - véste hatalmas betűkkel a sziklába River Song a Doktornak az univerzum legrégebbi bolygóján, s a felirat alatt egy találkahely tér-idő koordinátái szerepelnek: a 102. év, Stonehenge. Mindenfelé római légiósok. Mi rejtőzik Stonehenge alatt?... Nyilván a Pandorica, ami ki is nyílik, miközben a világegyetem legkülönbözőbb helyeiről érkezett idegenek állják körül ? de bár ne tenné!... A Pandorica egy börtön, amiből még a halál sem kiút, mert a foglyát mindörökre életben tartja, s amit az összegyűlt és ideiglenes szövetséget kötött földönkívüliek a Doktornak szánnak. Szerintük ő (lesz) az oka a rés létrejöttét okozó és a világmindenséget elnyelő | ||||
| 2010. június 26. BBC One, BBC HD
2011. november 15. (AXN Sci-Fi) |
1.13 | "The Big Bang(part two)" A Nagy Bumm (második rész) |
Steven Moffat | Toby Haynes |
| 1996 - A 7 éves Amy Pond valami zajt hall és kiszalad a házból, de nem lát semmit. Reggel valaki egy lapot dob be az ajtón, s Amy-nek javasolja, hogy a múzeumban nézze meg a Pandoricát. A római korból származó híres kiállítási darabra ragasztott cetlin egy újabb üzenetet kap, hogy várjon... Elbújik, s mikor estére egyedül marad, a Pandorica kinyílik és benne egy neki ismeretlen lány köszönti a kis Amyt, a nagy Amy... A Doktornak elég ugrálásába került 102, 1996 és 2010 között, hogy megmentse saját magát és Amy-t, valamint River Song, az éppen felrobbanó TARDIS és a Pandorica segítségével újraindítsa és átállítsa a világegyetemet egy másik vágányra. A repedés okozta veszély elhárult ugyan, de még most se tudni, miért is akart (volna) a TARDIS felrobbanni? | ||||
Különkiadás (2010) [szerkesztés]
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2010. december 25. (BBC One & BBC One HD)
2011. november 17. (AXN Sci-Fi) |
TBA | "A Christmas Carol" Karácsonyi ének |
Steven Moffat | Toby Haynes |
| Amy és Rory épp egy luxusűrhajón ünneplik a nászútjukat. Hirtelen a hajó valamilyen ködbe kerül, amin nem tudnak áttörni, és ha nem csinálnak valamit, akkor a belezuhan egy bolygóba. Amy küld egy vészjelezést küld a Doktornak. Egy Kazran Sardick nevű mogorva ember irányítja a bolygót, és a ködöt is. Kazran a bolygó felesleges lakosait lefagyasztatja. A Doktor kéri Sardickot, hogy segítsen a hajón, de őt nem érdekli a sorsuk. Később a Doktor rájön, hogy az apja elnyomása miatt lett ilyen ember belőle. Visszamegy az időben az ifjú Kazranhoz. Kazran szomorú mert állítólag az összes osztálytársa látott egy raj ég-halt. Ő is próbál elfogni egy halat, de az apja nem engedi meg neki meg, mert veszélyesek. A Doktorral együtt eltározzák, hogy találnak egy ilyen halat. Viszont a hal helyet egy cápát fognak. A cápa annyira megsebesítik, hogy csak az hideg tudja megmenteni. Olyan hideg amilyen a fagyasztóban van, ahol a felesleges embereket fagyasztják le. A fagyasztóban a cápa felébred és rátámad Kazranra és a Doktorra. A cápa lenyugszik, mikor egy lány énekel neki, mert az ének rezonál a köddel. A lányt Abigailnek hívják. A Doktor elhatározza, hogy minden karácsonykor felolvasztják és elmennek valahová a TARDISsal, és ezért talán Kazran élete is megváltozik és megmenti az űrhajót. | ||||
Hatodik új évad [szerkesztés]
A hatodik évadot a BBC két részre fogja osztani. Az első hét részét valószínűleg tavasszal, a másik hat részét ősszel fogják leadni. A főszereplők változatlanok maradnak.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2011. április 23. 2012. október 6. (AXN) |
2.1 | The Impossible Astronaut (part one) A lehetetlen űrhajós (első rész) |
Steven Moffat | Toby Haynes |
| Amy és Rory, valamint River Song egy-egy tardiskék színű borítékot kapnak, benne pontos hely és idő meghatározással – egy utahbeli sivatagi tó partjára invitálják őket. Odaérve a Doktor várja őket. Piknik, majd utazás 1969-be, mondja. Piknikezés közben megjelenik egy Mr. Delaware nevű öregember (ugyancsak kék borítékkal a kezében) és közli, hogy még látják majd őt, aztán egy űrhajós emelkedik ki a tóból. Az odasiető Doktort lelövi. A regenerálólódó Doktorra ismét rálő, a Doktor ekkor véglegesen meghal. Mr. Delaware egy kanna benzint hoz és közli a Doktor utolsó kívánságát: hamvasszák el... amit teljesítenek is, a Doktor teste elenyészik egy csónakban. | ||||
| 2011. április 30. 2012. október 7. (AXN) |
2.2 | Day of the Moon (part two) A Hold napja (második rész) |
Steven Moffat | Toby Haynes |
| 3 hónappal később: A Doktor fogoly, Mr Delaware és az FBI Amy, Rory és River Song után vadászik. Látszólag sikerrel. A Doktor szuperbiztos börtöne azonban csak a kívülállók számára szuperbiztos... A Doktor társai szervezetébe egy felvevőcsipet helyez, hogy megmaradjon a csendekkel való találkozások nyoma.
Ezután a kislány nyomába erednek és egy már bezárt new-yorki árvaházba érnek. A házban egyedül csak Dr Renfrew él és "az a feladatom, hogy vigyázzak a lányra..." Az egyetlen lakott szobában Amy egy meglepő fényképet talál és ismét talákozik a szkafanderes kislánnyal és a csendekkel. Segélykiáltására a többiek odarohannak, de Amynek hűlt helye, a szkafander üres... Kiderül, hogyan lehet az emberiséget az ősidőktől fogva láthatatlanul irányító csendektől megszabadulni. Ehhez kapóra jön, hogy éppen indulóban van az Apolló 11-gyel az első ember a Holdra... |
||||
| 2011. május 7. 2012. október 13. (AXN) |
2.3 | The Curse of the Black Spot A fekete folt átka |
Stephen Thompson | Jeremy Webb |
| Egy 17. századbeli kalózhajó Henry Avery kapitánnyal és társaival jó ideje vesztegel a szélcsendes tengeren, közben egy szirén ragadja el az embereket. Aki a legkisebb sérülést is szerzi, egy fekete pont jelenik meg a tenyerén, majd egy felbukkanó szirén énekével magához csábítja és megérintve eltűnteti. A Doktor és társai is valahogy a hajóra vetődnek. Kezdetben potyautasoknak nézik őket, Amyt lotyónak, és kis híján a tengerbe hajítják őket. Kezdetben úgy tűnik, hogy a szirén a vízből bukkan elő, de a Doktor rájön, hogy a fényes, tükröződő felületekből lép elő. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a TARDIS is eltűnik és előkerül egy igazi potyautas is, a kapitány tízéves fia. A szirén hamarosan elragadja a kapitány tífuszos fiát és a vízbe esett, fuldokló Roryt is. Az egyetlen kiút, ha a Doktor, Amy és kapitány hagyja magát is elragadni... | ||||
| 2011. május 14. 2012. október 14. (AXN) |
2.4 | The Doctor's Wife A Doktor felesége |
Neil Gaiman[9] | Richard Clark |
| A Doktor egy üzenetközvetítő hiperkockát kap, amiben egy Kalóz nevű Idő Lord kér segítséget, a Doktor régi ismerőse. A hívás a világegyetemen kívülről érkezik. A téridő repedésen áthaladva egy aszteroidra, egy hatalmas roncstelepre érkeznek, ahol valami kiszívja a matrixot, a TARDIS "lelkét". A Doktort két őregember, a Nagybácsi és a Nagynéni, az Unokaöccs (egy ood), valamint Idris, egy furcsán viselkedő hölgy fogadja. Itt van még a "Ház" nevű titokzatos láthatatlan valaki, aki a többieket óvja, sőt mint hamarosan kiderül, irányítja és időnként pótolja tönkrement részeiket. A Doktor a Nagybácsi karján levő tetoválásból rájön, hogy az egykoron Kalóz karja volt... A Doktor Amyt és Roryt a TARDIS-ba küldi, sőt bezárja, hogy ne zavarják őt. A Ház azonban behatol a TARDIS-ba és a végtelen és önmagukba visszatérő folyosókon furcsa dolgok veszik kezdetüket... A Doktor megkeresi a ketrecbe zárt Idrist. A nő meglepően sok mindent tud a Doktorról és a TARDIS-ról: azt állítja, hogy annak idején nem a Doktor csaklizott el egy TARDIS-t Gallifrey-ről, hanem igazából a TARDIS csaklizta el a Doktort... | ||||
| 2011. május 21. 2012. október 20. (AXN) |
2.5 | The Rebel Flesh (part one) A lázadó Hús (első rész) |
Matthew Graham | Julian Simpson |
| Egy igen heves napkitörés, egy napcunami miatt a TARDIS egy szigeten, egy 13. századi kolostorkastélynál materializálódik a 22. században, a kastélyból egy 1964-es Dusty Springfield szám szűrődik ki. A kastélyban egy gyár van, az öt ember Miranda Cleaves vezetésével egy rendkívül erős savat termel és pumpál a szárazföldre. A veszélyes munkához egyfajta élő ektoplazmából, amit csak "Húsnak" hívnak, tökéletes, de a sav miatt gyorsan "elhasználódó" hasonmásokat (ganger = doppelgänger) tudnak készíteni. A Hús mintha vonzaná a Doktort és kapcsolatba akarna lépni vele, ha hozzá közelít... A napcunami ide is elérkezik, egy hatalmas energiakisülés miatt mindenki elveszti az eszméletét, a hasonmások megsemmisülnek – legalábbis így hiszik a magukhoz térő emberek. A megzavart berendezés és az élő Hús azonban új hasonmásokat hoz létre. Másolatok csupán vagy egyenrangúak az "eredetiekkel"? A másolatok egy része azt hiszi, ő az eredeti, Rory identitászavarral küszködő Jennifer-másolatot pátyolgatja. Mások saválló ruhába öltözve az igazi embereket akarnák megölni, az emberek pedig megpróbálják kitalálni, ki az eredeti és ki nem... | ||||
| 2011. május 28. 2012. október 21. (AXN) |
2.6 | The Almost People (part two) Majdnem emberek (második rész) |
Matthew Graham | Julian Simpson |
| A két Doktor láthatólag nagyon jól megvan egymással, ellentétben az emberekkel és másolataikkal. A másolatok ténykedése miatt a sav robbanással fenyeget, az emberek mentőhelikoptert kérnek a szárazföldről, igaz, hiába. Roryt a másolat Jennifer többszörösen is becsapja, sőt egyre jobban elfajzik és a végén átalakul... Amy bizalmának hullámzása a Doktorok között... Hogyan használható a szónikus csavarhúzó az ember/másolat megkülönböztetésére? Az utolsó pillanatban ki megy el a TARDIS-szal és ki marad: a Doktor vagy a másolata? Amy utolsó pillanat utáni meglepetése... | ||||
| 2011. június 4. 2012. október 27. (AXN) |
2.7 | A Good Man Goes to War (part one) Egy jó ember hadba száll (első rész) |
Steven Moffat | Peter Hoar |
| A Doktor és Rory csapatot szervez Amy felkutatására – többek között szilúrok, szontárok, judonok alkotják a csapatot, Avery kapitány, egy Dorium Maldovar nevű kék kereskedő és Lorna, egy önként csatlakozó lány a Gamma Erdőből. River Song nem csatlakozik, csak megjegyzi a börtönében, hogy eljött a Doktor sötét napja. Rory a kiborgokból erőszakkal kiszedi, hogy Amy a Demons Run nevű aszteroidán van, ami a Fejnélküli Szerzetesek bázisa. Egyik oldalon Amy újszülött lányának, Melodynak az elrablója, Madame Kovarian a Fejnélküli Szerzetesekkel és Manton ezredes katonáival, a másik oldalon a Doktor és csapata... Bár a Doktor és szövetségesei látszólag győznek az ütközetben, kiszabadítják Amyt és visszaszerzik a gyereket, Madame Kovarian kétszeres csapdát állít a Doktornak, amik részben be is jön. Milyen üzenet van a Doktor egykori bölcsőjének oldalába gallifrey-i jelekkel bevésve?... A gyerek és River Song rejtélye (majdnem) megoldódik. | ||||
Az évad második része,A Good Man Goes to War folytatódik.
| 2011. augusztus 26. 2012. október 28. (AXN) |
2.8 | Let's Kill Hitler (part two) Öljük meg Hitlert (második rész) |
Steven Moffat | Richard Senior |
| Amy és Rory üzenetet hagynak a Doktornak egy autóval rajzolt gabonakör formájában.
De nemcsak a Doktor érkezik a helyszínre, hanem Amy-ék gyerekkori barátnője Mels is. Üldözi a rendőrség, ezért kényszeríti a Doktort, hogy vigye el, de közben meglövi a TARDIS-t. 1938-ban kötnek ki, Hitler dolgozószobájában. Itt a zűrzavarban egy lövés eltalálja Mels-et, aki mindenki meglepetésére regenerálódik, és új alakjában River Song-ot köszönthetjük, aki Madame Kovarian-nak köszönhetően pszichopatává vált. Eközben a Tesselecta alakváltó igazságosztó robot náci háborús bűnösökre vadászik... River Song(azaz Melody Pond)megmérgezi a Doktort, majd őrült ámokfutásra indul Berlinben. A Doktor nem tud regenerálódni, haldoklik. Hogyan menekül meg mégis River Song, a Tesselecta és Amy segítségével? |
||||
| 2011. szeptember 3. 2012. november 3. (AXN) |
2.9 | Night Terrors Rémálmok |
Mark Gatiss | Richard Clark |
| A történet egy lakótelepi házban élő 8 éves kisfiúról, George-ról szól, aki minden éjszaka retteg és sehogy sem tud elaludni. A félelme olyan erős, hogy az átjut téren és időn át egyenesen a Doktor pszichikus papírjára.
A Doktor felkeresi a kisfiú családját és megpróbálja kideríteni, hogy mi lehet George baja. Eközben Amy és Rory is nyomozásba kezd több kevesebb sikerrel. Amikor beszállnak a liftbe, az nem a legközelebbi emeletre szállítja őket, hanem egy sötét babaház belsejébe, ami telis tele van George félelmeivel: Ijesztő játékokkal, a lift hangjával és mozgó játékbabákkal. Nem kell sok idő, mire Amy is babává változik. Hogyan menekülnek meg a babaházból? Mi George legnagyobb félelme? És vajon mi történik ha a Doktor kinyitja a szekrény ajtaját, ahová George rémálmai vannak bezárva? |
||||
| 2011. szeptember 10. 2012. november 4. (AXN) |
2.10 | The Girl Who Waited A lány, aki várt |
Tom MacRae | Nick Hurran |
| A Doktor, Amy és Rory az Apalapucia nevű üdülőbolygóra érkeznek.Amint kiszállnak a TARDIS-ból a beígért paradicsom helyett, egy fehér szobába érkeznek, amin egyetlen ajtó van egy zöld és egy piros gombbal. A Doktor és Rory a Zöld Horgonyt, a pár perccel később érkező Amy pedig a Vörös Vízesést nyomja meg. Így történt az, hogy elkeverednek az idősíkok között.
A bolygón lévő Kézbotok egy járványról figyelmeztetik a látogatókat, ami a két szívű fajokra (például az Idő Lordokra) halálos veszélyt jelent. A Doktor visszavonul a TARDIS-ba mielőtt megfertőződne a kórtól. Elviszik Rory-val a szobában található idő-üveget, amit GPS-nek akarnak használni Amy felkutatásának érdekében. Végül sikerrel is járnak, megtalálják Amyt, csak egy "kicsit" elkéstek. Amy-nek 36 évet kellett várnia, és ezért nem hajlandó segíteni a Doktoréknak, hogy megtalálják a fiatalabb énjét. Az idős Amy-t végül a fiatalabbik énje győzi meg, de Rory-nak választania kell, hogy melyik feleségét viszi magával a TARDIS-ba... |
||||
| 2011. szeptember 17. 2012. november 10. (AXN) |
2.11 | The God Complex Istenkomplexus |
Toby Whithouse | Nick Hurran |
| A TARDIS egy Földi hotelben materializálódik, amiről később kiderül, hogy nem is annyira Földi,mint amilyennek látszik. A folyosók állandóan változnak, és minden szobába az emberek megelevenedett félelmei lakoznak. A Doktor és társai itt találkoznak a hotel többi foglyával, akik tájékoztatják őket, hogy mindenki számára van egy szoba a hotelben, és ha megtalálja valaki a sajátját akkor minden megváltozik vele.
A Doktor rájön, hogy amint valaki találkozik a legnagyobb félelmével, egyből ahhoz fordul amiben a legjobban hisz. A hotelben élő Nimón(minotaurusz kinézetű idegen faj) éppen ezt használja ki. Magába szívja az emberek hitét, így azok kiüresedve meghalnak. A bajok ott kezdődnek amikor Amy is elkezdi magasztalni a Nimón-t és a Doktor rájön, hogy a lány benne, a Doktorban hisz a legjobban. Hogy sikerül megmenteni Amy életét és hogy győzik le a Nimónt? Vajon mi lesz Amy és Rory sorsa? |
||||
| 2011. szeptember 24. 2012. november 11. (AXN) |
2.12 | Closing Time Záróra |
Gareth Roberts | Steve Hughes |
| A Doktor miután elbúcsúzott Amy-től és Rory-tól felkeresi egy régi barátját, Craig-et. [Az albérlő (The lodger) - 2010] Időközben Craig-nek és Sophie-nak megszületett a közös gyerekük Alfie. A Doktor közli Craig-gel, hogy ért a kisbabák nyelvén és Alfie-nak nem tetszik a neve, jobban örülne, ha Viharmesternek szólítanák.
Másnap amikor Craig a közeli boltba megy Alfie-val(vagy Viharmesterrel), találkozik a Doktorral, aki bolti eladóként dolgozik. Ez mind csak álca arra, hogy kiderítse, mi okozza a rejtélyes áramingadozásokat. A nyomozás sikerrel jár, amikor a Doktor és Craig a liftben egy teleportra bukkannak, ami egy kiborg hajóra repíti őket. A Doktor és Craig nagy nehezen rájönne, hogy győzzék le a kiborgokat és ebben Alfie segít a legtöbbet. A Doktor végül elfogadja a sorsát. Itt az idő, hogy véget vessen életének és elmenjen a Silencio-tóhoz Utah-ba. Eközben Madame Kovarian rátalál River Song-ra és megtudjuk, hogy ki is az az űrhajós aki halálra sújtja az Idő Lordot... |
||||
| 2011. október 1. 2012. november 17. (AXN) |
2.13 | The wedding of River Song River Song esküvője |
Steven Moffat | Jeremy Webb |
| London, 2011. április 22. délután 05:02. Egybeolvadt az idő, a világegyetem haldoklik. Ekkor a Szent Római Császár, Winston Churchill, magához hívatja a foglyul ejtett Doktort, hogy megtudja, hogy mi is történt az idővel.
A Doktor elmeséli, hogy miután beletörődött a sorsába, ki akarta deríteni, hogy miért vadászik rá a Csend. Útja során sok mindenkivel találkozik, aki segítségére lehet például a Tessellectával és Dorium Maldovar fejével. A történet végén megoldódik a Csend rejtélye, utoljára találkozunk Madame Kovariannal és az is kiderül, hogy kivel köti össze az életét River Song. Majd miután a Doktor "meghal" a lehetetlen űrhajós keze által egy kámzsás alak érkezik Doriumhoz, aki nem más mint a Doktor. Épen és egészben... |
||||
| 2011. december 25. 2012. november 18. (AXN) |
2.14 | The Doctor, the Widow and the Wardrobe A Doktor, az Özvegy és a ruhásszekrény |
Steven Moffat | Farren Blackburn |
| Egy űrhajó közeleg a Föld felé, hogy fegyvereivel elpusztítsa azt. Mondani sem kell, nem járnak sikerrel, az űrhajó felrobban és darabjaira hullik. A roncsok közül pedig a Doktor zuhan ki egy űrruhával.
Nem sokkal később becsapódik az 1938-as Földbe. Egy Magde Arvell nevű angliai hölgy talál rá, és a közeli TARDIS-hoz segíti a furcsa idegent. Három évvel később a második világháborúban, Madge férje lezuhan a gépével a La Manche csatorna felett. A nő nem meri elmondani a gyerekeinek a szomorú hírt és elviszi őket egy vidéki házba a bombázások elől. A házban a Doktor, vagy ahogy most hívja magát, a Gondnok várja őket. A házba belépő család elképedve látja, hogy a Gondnok mindent "megjavított" a házban. A megjavítást, pedig úgy kell érteni, hogy minden egyes szobát átformált a saját kedve szerint. (mozgó kanapé, limonádé csap, stb.) Még egy ajándékot is hozott a családnak, amit a kíváncsi Cyrill túl korán nyit ki. Amint kibontja a kék dobozt, átkerül egy havas bolygóra, ahol természetes karácsonyfák nőnek. Egyetlen baj van, a bolygót savval akarják felégetni az 52. századból érkező űrhajósok, hogy üzemagyagot nyerjenek ki belőle. Nem tellik el sok idő, mire mindenki Cyrill nyomába ered. Hogy menekül meg az erdő? És vajon mi is történt azon az éjszakán, amikor Madge férje "lezuhant"? |
||||
Hetedik új évad [szerkesztés]
A hetedik évadot a hatodikhoz hasonlóan szintén két részletben adják majd le. Az első öt rész 2012 szeptemberében kerül képernyőre, lesz egy karácsonyi különrész, és a maradék nyolc rész 2013 ban érkezik majd.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2012. szeptember 1. | 3.1 | Asylum of the Daleks A dalek menhely |
Steven Moffat | Nick Hurran |
| A történet a Skaro bolygón kezdődik. A lerombolt dalek ősbolygóra a Doktor érkezik, hogy találkozzon egy rejtélyes nővel aki azt állítja magáról, hogy megszökött egy dalek fogolytáborból. A Doktor érzi, hogy csapdába sétál, de túl későn akar cselekedni és a nő homlokán megjelenik a dalek szemkocsány és lelövi a Doktort.
Eközben a Földön Amy és Rory éppen válófélben van. Rory Amy fotózására érkezik a válási papírokkal. Amikor távozik, egy stylist érkezik Amy-hez, beszélgetés közben a stylist homlokán is megjelenik a dalek szemkocsány és Amy-t is eltalálják a kábító lövedékkel. Rory-t pár perccel később, a buszon kapják el a dalekok. Nem sokkal később mindhárman egy dalek űrhajón ébrednek fel, ahol a Dalek Parlament ülésezik. A Dalek Miniszter megbízza a Doktort egy feladattal: le kell menniük a dalekok menhelybolygójára és ki kell kapcsolniuk a védőpajzsokat, hogy a dalekok elpusztíthassák selejtes és őrült fajtársaikat. A Doktornak és társainak nem csak a beszámíthatatlan dalekoktól kell tartaniuk a bolygón, hanem a planétát körülvevő nano-felhőtől is, ami minden élőt (és holtat) dalekká változtat. A Doktorék rengeteg alkalommal szorult helyzetbe kerülnek, de a bolygón rekedt ürhajó utasainak utolsó túlélője, egy Oswin nevű lány mindig segít hőseinknek. De amikor a Doktor találkozik a lánnyal, szörnyű dolgot kell megállapítania... |
||||
| 2012. szeptember 8. | 3.2 | Dinosaurs on a Spaceship Dinoszauruszok egy űrhajón |
Chris Chibnall | Saul Metzstein |
| Egy gigantikus űrhajó sodródik a Föld felé. A Doktor üzenetet kap, hogyha nem fordítja meg a hajót fél órán belül, akkor rakétákkal elpusztítják azt. A Doktor egy különös csapatot válogat össze a feladatra: Amy, Rory és Rory apja, Brian mellett még az ókori egyiptom királynője, Nefertiti és egy Riddel nevű afrikai vadász is érkezik 1902-ből. A Doktor csapatánál, már csak a hajó "utasai" furcsábbak. Az űrhajón igazi, élő dinoszauruszok vannak. Egy kisebb nyomozás után, rájönnek, hogy ez egy ősi szilúr hajó, ami azért épült, hogy megvédje az őshüllőket a kipusztulástól. A hajón, viszont nyoma sincs a szilúr faj képviselőinek. Ennek oka az, hogy egy Solomon nevű kapzsi űrkereskedő kidobta az űrbe a hibernált szílúrokat, hogy eladja az értékes őslényeket. A hajót viszont nem képes irányítani és vészesen fogy az idő. Hogy sikerül megmenteni a dinoszauruszokat a kihalástól és mi lesz Solomon és robotjai sorsa? | ||||
| 2012. szeptember 15. | 3.3 | A Town Called Mercy Egy város amit Mercy-nek hívtak |
Toby Whithouse | Saul Metzstein |
| A Doktor és társai egy Mercy nevű vadnyugati faluba érkeznek. A Doktornak feltűnik, hogy a faluban villanyvilágítás van, miközben azt még fel sem találták. A fogadóba érve miután kiderül, hogy idegenek érkeztek Mercy-be, a falusiak kidobják őket a városból. Ebben a pillanatban megjelenik egy kiborg, aki kis híján rálő a Doktorra. A Doktor életét Isaac, a békebíró menti meg azzal, hogy visszahívja a városba. Ugyanis a Fegyverforgató, ahogy a falusiak hívják a kiborgot, megöl mindenkit, aki el meri hagyni a város területét. Ezt pedig addig folytatja amíg át nem adják neki a doktort.
Ez a doktor, azonban nem a mi Doktorunk, hanem egy Kahler Jex nevű idegen doktor, aki állítása szerint pár éve zuhant le űrhajójával a város mellett. Ekkor a Doktor nyomozásba kezd és nem kell sok idő, mire rájön Jex és a Fegyverforgató titkaira. Pár nappal később a Fegyverforagó végül átlépi Mercy kapuját és behatol a városba, hogy végezzen Jex-el, ekkor azonban elszabadul a pokol... |
||||
| 2012. szeptember 22. | 3.4 | The Power of Three A Hármak Ereje |
Chris Chibnall | Douglas Mackinnon |
| A történet a Földi jelenben, a "lassú invázió" évében játszódik. Amy és Rory egy nap arra ébrednek, hogy a Földet ellepték a különös, fekete kockák. A kockák nem csinálnak semmit, és minden egyes kis részletig megegyeznek egymással. A Földre érkező Doktor sem tudja mire vélni a kockákat és végül olyan unalmasnak nyilvánítja őket, hogy inkább elmegy a TARDIS-szal kalandozni. Egy-két hét alatt az emberek megszokják a kockákat és folytatják a mindennapi életüket. Rory apja Brian videónaplót kezd vezetni a fekete kockákról. A kockák a UNIT figyelmét is felkeltették és Kate Stewart (Lethbridge-Stewart tábornok lánya) nyomozásba kezd utánuk. Egy évvel az érkezésük után, a kockák aktivizálódnak. Mindegyik másképp: van amelyik lebegni kezd, van amelyik világít, megint másik pedig zenélni kezd. Egy óra sem telik el, mire a kockák deaktiválódnak. Ezután elkezdődik rajtuk a visszaszámlálás, és amint az a végéhez ér a kockák felnyílnak és a közelükben lévő embereknek megáll a szívük. A megoldás egy, a Föld felett lebegő űrhajóban van, amin kiderül, hogy az egészet a Shakri, a világegyetem megtisztitóji tervelték ki, hogy megszabadítsák az univerzumot az emberiségtől... | ||||
| 2012. szeptember 29. | 3.5 | The Angels Take Manhattan Az Angyalok megszállják Manhattan-t |
Steven Moffat | Nick Hurran |
| 2012. New York. A Doktor, Amy és Rory a Central Parkban heverésznek. A Doktor egy Melody Melone nevű detektívről szóló könyvet olvas, de az utolsó lapot kitépi, mondván, hogy nem szereti a befejezéseket. Rory elmegy, hogy kávét hozzon Amy-nek és a Doktornak, de soha nem tér vissza. Út közben elkapja egy síró angyal és 1938-ba repíti, ahol találkozik River Song-gal. Ekkor öltönyös alakok elfogják Rivert, mint Melody Melone-t.
A Doktor és Amy a könyvből tudják meg, hogy mi történt Rory-val és River-rel. A TARDIS-hoz sietnek, hogy visszamenjenek az időben, de ez nem olyan egyszerű, mert az 1938-as New York tele van időtorzulásokkal és szinte lehetetlen leszállni a TARDIS-szal. Hosszas próbálkozás után a Doktor sikeresen leparkol, egy Grayle nevű műgyűjtő házában. Grayle-nek mindene a műgyűjtés és az ősi vázák mellett elkezdte begyűjteni a síró angyalokat. Az angyalok azonban megszöknek és elárasztják a várost. A Doktor, Amy és River már együtt vannak, de Rory még mindig nincs meg. Mint kiderül a síró kerubok (fiatal síró angyalok) kiragadták a térből és áthelyezték egy Winter Quay nevű hotelbe, ahol látja meghalni az idős önmagát. Ez mind az angyalok terve, akikkel telis tele van a szálloda. Ide érkeznek meg a Doktorék, hogy kiszabadítsák Rory-t. Hossza hajsza után felérnek a tetőre, ahol Rory egy paradoxon létrehozásával próbál megszökni az angyalok elől. A terv beválik, amikor leugranak a tetőről. Ezután egy temetőben ébrednek fel a jelenben. Mindenki örül, hogy élve megúszták, ám ekkor feltűnik egy életbe maradt síró angyal és könnyes búcsú kíséretében elválnak az utak... |
||||
| 2012. december 25. | 3.6 | The Snowmen A hóemberek |
Steven Moffat | Saul Metzstein |
| A viktoriánus Angliában furcsa dolgok történnek a hóval. Hirtelen hóemberek tűnnek elő a semmiből, emberevő, telepatikus hóemberek. Feltűnik a dolog egy helybeli pincérlánynak, Clara-nak és úgy dönt, hogy a végére jár a dolognak. Ekkor találkozik a Doktorral, aki mély depresszióba zuhant Amy és Rory elvesztése után. Clara tőle kérdezősködik a hóemberekről, de a Doktor nem foglalkozik a dologgal. A dolgok azonban másképp alakulnak, Clara követi a Doktort, egyenesen a TARDIS-ig, de elszalad mielőtt a Doktor észrevenné.
Másnap Clara egy gazdag birtokra érkezik, ugyanis másodállásban álnevet használva nevelőnőként dolgozik. Az itt élő kislány, Franceska elmondja Clara-nak, hogy minden éjjel rémálmai vannak, amiben a régi nevelőnő előjön a kerti tóból. Clara elhatározza, hogy megkeresi a Doktort, de az Idő Lord helyett Madame Vashtrával, Jenny-vel és Strax-szel hozza össze a sors. Végül sikeresen találkoznak egymással a Doktor és Clara, de úgytűnik fogytán az idő, a hóemberek gyülekeznek, a jégnő előjött a tóból és Doctor Simeon szerint közeleg az emberiség utolsó tele... |
||||
2013. március 30.-án a 7. évad folytatódik.
| Első vetítés | Kód | Cím | Írta | Rendezte |
|---|---|---|---|---|
| 2013. március 30. | 3.7 | The Bells of Saint John Szent János harangjai |
Steven Moffat | Colm McCarthy |
| A Földet teljes egészében behálózza a Wi-Fi. De valami él a Wi-Fi-ben és emberi tudatokat tölt fel.
Clara Oswin nevelőnőként dolgozik egy családnál és internetre lenne szüksége, de nem talál, ezért utánajár, hogy ki az illetékes ez ügyben és tárcsázza a számot. Eközben a középkori Cumbriában (Észak-Kelet Anglia) a szerzetesek megdöbbenve tapasztalják, hogy "Szent János harangjai megszólaltak". Szent János harangjait a TARDIS külső telefonjával azonosítják, ami rejtélyes módon csörög. A Doktor felveszi a telefont és megdöbbenésére Clara van a vonal túlsó végén. A Doktor nem késlekedik, rögvest a mai Földre utazik, hogy találkozzon Claraval, de a lány eközben felcsatlakozott a Wi-Fi-re és így észrevették. A londoni Shard épületében Miss Kizlet egy titokzatos ügyfél megbízásából embereket tölt fel a hálózatba. Egy mozgó router-t, egy Kanálfejű-t küld Clara-ért. A Doktor megmenti a lányt, de ekkor kezdődnek csak el a bajok: repülőt irányítanak a házra és Kanálfejűeket küldenek értük. Vajon, mi lesz a Doktorral és Claraval és ki is ez a titokzatos "ügyfél"? |
||||
| 2013. április 6. | 3.8 | The Rings of Akhaten Akhaten gyűrűi |
Neil Cross | Farren Blackburn |
| A Doktor és Clara Akhaten Gyűrűihez érkeznek. Akhaten egy óriási gázbolygó, aminek a Szaturnuszhoz hasonló keringő aszteroidagyűrűji vannak. Ezer évente a helyi rendszer lakói összegyülnek egy nagy aszteroidán, hogy megtartsák az Áldozatok Fesztiválját. A nagy tömegben Clara összeakad egy kislánnyal, akit Merry-nek hívnak és állítása szerint ő az Évek Királynője és énekelnie kell az Ősi Istenhez, hogy az fel ne ébredjen. Clara megnyugtatja az ijedt Merry-t aki így kiáll a tömeg elé és belekezd a dalba. A dolgok azonban nem úgy alakulnak, ahogy kellene. Egy energiasugár az egyik azteoridán lévő piramisba repíti Merry-t egyenesen a Múmiához. A Doktor és Clara a kislány után sietnek, de ekkor megjelennek a Múmia védelmezői, a Virrasztók is. A Doktor a szonikus csavarhúzó és Merry énekének köszönhetően kimenekíti társait a piramisból, de ekkor az Ősi Isten visszatér és pusztulás vár a világra, ha a Idő Lord és társa nem találnak ki valamit... | ||||
| 2013. április 13. | 3.9 | Cold War Hideg Háború |
Mark Gatiss | Douglas Mackinnon |
| 1983-at írunk. A hidegháborús ídőben egy szovjet tengeralattjárón hadgyakorlatot tartanak az Északi-sarkon. A tengeralattjáró tele van nukleáris töltetekkel, mellyek közül, ha egyet is kilőnek, kirobban a harmadik világháború. Azonban a töltetek mellett egy sokkal érdekesebb dolog is van a hajóban: egy jégbe fagyott mamut. Legalábbis a tengeralattjáróban utazó professzor ezt hiszi. Elmélete azonban abban a pillanatban megdől, amikor a jégtömb elolvad és a benne lévő Jégharcos tombolni kezd. Ekkor érkezik meg a Doktor és Clara, majd amint kiszállnak a TARDIS-ből, az az éppen felfrissített védelmi programának köszönhetően egy pillanat alatt eltűnik. Nem jók a kilátások: a Doktor TARDIS nélkül maradt társával és a tengeralattjáró megmaradt tizenkét utasával elvágva a külvilágtól. A tengeralattjáró megfeneklett és Skaldak Nagymarsall (ahogy a Jégharcos hívja magát) 5000 évnyi fogság után faját gyászolva el akarja pusztítani az emberiséget... | ||||
| 2013. április 20. | 3.10 | Hide Rejtek |
Neil Cross | Jamie Payne |
| A Doktor és Clara a Caliburn házba érkeznek 1972-be. A hátborzongató házban Alec Palmer és segédje, Emma Grayling egy kísértetet keresnek. "Caliburn-i Szellem, a Sötétség Hajadona, a Kút Boszorkánya"- sorolja az elveszett lélek neveit Alec.
Azonban a Doktor nyomozásba kezd a kísértettel kapcsolatban, ezért a TARDIS segítségével bejárja az Idő-Örvényt és fényképeket készít a Föld születésétől a pusztulásáig. A képek segítségével rájön a szellem kilétére és Emma médiumi képességeinek segítségével átlép a "kísértet" világába, ahol egy félelmeses lény él a ködborította fák között... |
||||
| 2013. április 27. | 3.11 | Journey to the Centre of the TARDIS Utazás a TARDIS középpontja felé |
Stephen Thompson | Mat King |
| 2013. május 4. | 3.12 | The Crimson Horror Karmazsin Horror |
Mark Gatiss | Saul Metzstein |
| 2013. május 11. | 3.13 | Nightmare in Silver Rémálom Ezüstben |
Neil Gaiman | Stephen Woolfenden |
| 2013. május 18. | 3.14 | The Name of the Doctor A Doktor Neve |
Steven Moffat | Saul Metzstein |
Nyolcadik új évad [szerkesztés]
Az évad az egész sorozat 50.évfordulós résszel fog kezdődni.
Egyéb történetek [szerkesztés]
| Első vetítés | Cím | Írta | Rendezte | Epizódok száma |
|---|---|---|---|---|
| 1985. február 23. | "A Fix with Sontarans" | Eric Saward | Marcus Mortimer | 1 epizód, 9 perc |
| Az első mini epizód a hatodik Doktorral. | ||||
| 1990. november 21. | "Search Out Space" | Rona Munro | Alan Wareing | 1 epizód, 10 perc |
| A hededik Doktor, Ace és a K-9 szerepel benne. | ||||
| 1993. november 26-27. | "Dimensions in Time" | John Nathan-Turner és David Roden | Stuart MacDonald | 2 epizód, 13 perc |
| A sorozat 30 évfordulójára készült(A Surivival után). A harmadiktól a hededik Doktorig és útitársaik szerepelnek benne. | ||||
| 1999. március 12. | "Comic Relief: Doctor Who and the Curse of Fatal Death" | Steven Moffat | John Henderson | 4(2) epizód, 23 perc |
| A doctor who paródiája. A Doktor nem más mint Rowan Atkinson. | ||||
| 2005. november 18. | "Doctor Who: Children in Need" | Russell T Davies | Euros Lyn | 1 epizód, 7 perc |
| A Doktor regenerálódik és elmagyarázza Rosenak, hogy ő még mindig ugyanaz a személy. | ||||
| 2005. december 25. | "Attack of the Graske" | Gareth Roberts | Ashley Way | 1 epizód 14 perc |
| Egy interaktív epizód, te is szerepelhetsz benne. A BBC honlapján ki lehet próbálni. | ||||
| 2007. április 2. – június 30. | "The Infinite Quest" | Alan Barnes | Gary Russell | 13 epizód 45 perc |
| A harmadik évaddal párhuzamosan futó animált évad. | ||||
| 2007. november 16. | "Time Crash" | Steven Moffat | Graeme Harper | 1 epizód8 perc |
| Mivel nem kapcsolja be a TARDIS védőpajzsát, ezért a Doktor véletlenül összetalálkozik ötödik alakjával(Peter Davison). | ||||
| 2009. január 1. | "Music of the Spheres" | Russell T Davies | Euros Lyn | 1 epizód 7 perc |
| A TARDISban megjelenik a Graske. Azt mondja, hogy figyelmeztetni jön. Hirtelen megjelenik egy féreglyuk, aminek a másik végén egy hangverseny zajlik. | ||||
| 2009. május 23. | "Doctor Who: Tonight's the Night" | Russell T Davies | Alice Troughton | 1 epizód 3 perc |
| Egy vicces jelenet ahol egy rajongó szerepelhetett mint ellenség. | ||||
| 2009. november 21-26. | "Dreamland" | Phil Ford | Gary Russell | 6 epizód 45 perc |
| 6 3D animációs epizód. Ez a 2008 és 2010 közötti kihagyott évad alatt futó minisorozat. | ||||
| 2011. március 18. | "Comic Relief Space & Time" | Steven Moffat | Richard Senior | 2 epizód 8 perc |
| A Red Nose Day nevű jótékonysági műsor keretében mutatták be ezt a két epizódot. | ||||
| 2012. augusztus 27. - 31. | "Pond Life" | Chris Chibnall | Saul Metzstein | 5 epizód 5 perc |
| A 7. évad évadnyitója előtt adták le az 5 részes minisorozatot ami a Pondok (Amy és Rory) mindennapjait mutatja be. | ||||
| 2012. október 12. | "P.S." | Chris Chibnall | 1 epizód 5 perc | |
| Az 5 perces animált történet a The Angels Take Manhattan után játszódik. Egy ismeretlen férfi érkezik Brian Williams-hez és átadja neki fia, Rory utolsó üzenetét. | ||||
| 2013. március 25. | "The Battle of Demon's Run: Two Days Later" | Steven Moffat | 1 epizód 3 perc | |
| Ebből a miniepizódból derül ki, hogy hogyan is hozták vissza az életbe Strax-et a szontárt a Démon Vész-i csata után.(A Good Man Goes To War) | ||||
Webcast [szerkesztés]
| Megjelenés | Cím | Írta | Rendezte | Részek |
|---|---|---|---|---|
| 2001. július 13. | Death Comes to Time | Colin Meek | Dan Freedman | 13 rész 140 perc |
| 2002. augusztus 2. – szeptember 6. | Real Time | Gary Russell | Gary Russell | 6 rész 12 perc |
| 2003. május 2. – június 6. | Shada | Douglas Adams | Nicholas Pegg | 6 rész 25 perc |
| 2003. november 13. – december 18. | Scream of the Shalka | Paul Cornell | Wilson Milam | 6 rész 15 perc |
| 2010. augusztus 1. | Dead and Buried | Eddie Robson, John Ainsworth, Alex Mallinson | Alex Mallinson | 1 rész 9 perc |
Doctor Who Adventure Games [szerkesztés]
1. évad [szerkesztés]
A tizenegyedik Doktorral eddig öt játék készült PC-re. A játékokat csak angol felhasználók érhetik el. A történetük kapcsolódik a fő sorozathoz.
| Megjelenés | Cím | Írta |
|---|---|---|
| 2010. június 5. | "City of the Daleks" | Phil Ford |
| 2010. június 26. | "Blood of the Cybermen" | Phil Ford |
| 2010. augusztus 27. | "TARDIS" | James Moran |
| 2010. december 25. | "Shadows of the Vashta Nerada" | Phil Ford |
2. évad [szerkesztés]
| Megjelenés | Cím | Írta |
|---|---|---|
| 2011. Október | "The Gunpowder Plot" | Phil Ford |
Lásd még [szerkesztés]
Lábléc [szerkesztés]
↑ 4sorrend: Amikor elkészült a 4. évad, a producerek úgy döntöttek, átrendezik az epizódok sorrendjét. A Pompeji lángjai és Az oodok bolygója felcserélődtek, mint ahogy az Éjfél is a A kihalt könyvtár/Holtak erdeje kétrészes után került vetítésre. Mindenesetre, az epizódok megtartották a gyártási kódot a korábbi terveknek megfelelően.[10]
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Teljes Doctor Who epizódlista (angol nyelven). BBC
A leírások többségének eredeti helye (magyar nyelven)
- ^ a b c d e 4sorrend
- ↑ „'Doctor Who' airdate officially confirmed”, Digital Spy
- ^ a b BBC Press Office (25 March 2010). "Network TV BBC Week 15: Saturday 10 April 2010". Press release. Elérés: 25 March 2010.
- ↑ BBC Press Office (1 April 2010). "Network TV BBC Week 16: Saturday 17 April 2010". Press release. Elérés: 1 April 2010.
- ↑ Airdates for both episodes confirmed in DWM 420
- ^ a b http://www.bbc.co.uk/pressoffice/proginfo/tv/2010/wk19/sat.shtml#sat_doctorwho
- ↑ http://hungarian.imdb.com/title/tt1607757/
- ↑ New Doctor Who at BAFTA. (Hozzáférés: 2010. május 18.)
- ↑ http://www.sfx.co.uk/2010/06/10/gaiman%E2%80%99s-doctor-who-will-be-third-story-of-next-season
- ↑ Pixley, Andrew. „The Doctor Who Companion: Series Four”, Panini Publishing, 3. oldal

