Jehova tanúinak története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A Jehova Tanúi története szócikkből átirányítva)

Alapítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1800-as évek elején Amerikában az adventista és millerita mozgalmak igen elterjedtek voltak; mindenfelé prédikátorok, mint William Miller tevékenykedtek és gyülekezeteket hoztak létre. Ezen végidő-váró elképzelések legtöbbje pontos évszámot jósló doktrínával is rendelkezett. 1844. évben sem következett be Krisztus Második Eljövetele, így zűrzavar, a nagy kiábrándulás következett be. Pittsburghben olyan szónokok próbálták megmenteni a helyzetet, mint Jonas Wendell, George Stetson és George Storrs. 1870-es évek elején a pittsburghi gyülekezet elszakadt az Advent Christian Churchtől, amely újabb zűrzavaros időszakot hozott. Wendell új dátumot jelölt meg: 1874-et. Hamarosan több önjelölt Biblia-szakértő emelkedett ki, köztük a toupsvillei Nelson H. Barbour, az alleghenyi Charles Taze Russell; ezek több rajongót és támogatót szereztek maguknak, mint például William H. Conleyt – a vagyonos üzletembert. Megindult a Bibliakutató mozgalom, Russellék három, Conley és felesége két Biblia-olvasó kört vezetett 1870 és 1875 között.

Charles Taze Russel 1911-ben

Russellék és Conley kiadták a Food For Thinking Christians című magazint Pittsburghben. Közben Nelson H. Barbour a Herald of the Morning vallásos folyóiratot adta ki Philadelphiaban. Ezeknek célja az emberek az adventista-millerita-jellegű Biblia-olvasó istenhitekhez visszacsábítása volt.

1876-ban -miután Russell Wendell-től átvett 1874-re vonatkozó jóslata nem teljesült- Barbour és Russell találkoztak és megosztották egymással nézeteiket. Russell felvilágosítást adott Krisztus Második Eljövetele természetét illetőleg, a Váltságáldozat értékéről, a keresztény hitvallásban megbúvó hibákról. Barbour felvilágosítást adott a bibliai és prófétai kronológiát illetően, hogy a betakarítás (az Istenhez hű emberek kiválogatása) elkezdődött, Krisztus visszatérése közel: 1878-ban lesz, amikor Átváltozás ideje lesz az igazságosok számára.

Russell anyagilag is támogatta Barbourt, eladta öt üzletét Jézus eljövetelére felkészülve; közös cikkeket, Barbour és Russell saját könyveiket jelentették meg. Megpróbálta kétszer is összehívni a város összes vallási vezetőjét, hogy meggyőzze őket tantételeiről, de maradéktalanul elutasították. Azonban 1878-ban sem történt meg az Átváltozás. Russell ezt úgy magyarázta, hogy Jézus láthatatlan szellemként tért vissza, amit Barbour nem tudott elfogadni, ő az időpont kiszámításának módjában kereste a hibát. Korábbi hittársuk, John H. Paton a háromságban hitt és egy új sajátos magyarázatot kezdett képviselni. Nézeteikről a Herald of the Morning hasábjain vitáztak; majd végleg szakítottak egymással, Russell megvonta anyagi támogatását is.

1879-ben Russell saját újságot indított Zion's Watch Tower and Herald of Christ's Presence címmel. Új magazinjában kritizálta Barbour elképzeléseit, elutasította azokat a dogmákat, amelyek korábban összekötötték őket. 1880-ban Tabernacle Shadows of the Better Sacrifices könyvét is kiadta, melynek célja Barbour nézeteinek tételes kritizálása volt.

A szervezet indulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Russellék és Conley megalakította a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania részvény alapú társaságot 1881-ben. Elnöke William H. Conly(kb. 350 db. részvény), alelnöke Joseph Lytel Russell(kb. 100 db. részvény), titkára és pénzügyi szakértője Charles Taze Russell(kb. 50 db. részvény) lett. Azzal a céllal tették ezt, hogy a Társolaton keresztül adják ki irodalmaikat annak felelősségére.

Conley, mivel a közös újságjuk nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, Russell jóslatai nem teljesültek, és talán nem értett egyet a doktrínák változtatásával sem, 1882-ben újragondolta a tantételekbe vetett hitet és kivonta támogatását. – egyesek szerint ezt a betegsége és üzleti elfoglaltsága miatt tette. A növekedés lelassult, Conley neve ezután nem szerepelt többé a kiadványokban.

1884-ben Charles Taze Russell a Szervezet elnöke lett; egyes források szerint: úgy távolította el Conleyt az elnöki székből, hogy a társaságot felszámoltatta és újraalapította magát megtéve elnöknek.

Russell elnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután megszerezte az elnökséget, szervezeti reformokat eszközölt és a közösség növekedésnek indult. Az Őr Torony folyóiratban időről időre jelentette be a szervezeti és doktrínabeli változásokat. A Társulaton keresztül Bibliákat, traktátusokat, doktrínákról szóló tanulmányokat adatott ki, melyeket a helyi nyomdákban nyomtattatott és köttetett.

A terjesztést a colporteur-ök, azaz a házalók (ma hírnököknek nevezik) végezték világszerte. A gyülekezetek vezetőit demokratikus választással a gyülekezet nevezte ki, a Szervezet lelki vezetőjét, a Pásztort a gyülekezetek évenként választották. Russellt minden évben teljes egyetértéssel – már csak a hagyományokat követve is – megválasztották.

A gyülekezetek egyre nehezebben viselték az egyre gyakrabban rájuk kényszerített doktrínaváltozásokat. 1894-ben a gyülekezetek háromnegyede elszakadt Russelltől.

1903-tól Russell írott prédikációit kezdték kiadni, ami meghozta számára a világsikert. Kb. 10 000 aktív hívő követte őt.

A legtöbb keresztény egyház eretneknek nyilvánította, de népszerűsége a kritikusok számával együtt növekedett. Kijelölt utódja az angliai fiókhivatal elnöke, Jesse Hemery volt.

Rutherford elnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1916-ban, Russell halála után tanácstalanság uralkodott, többen is törtek a szervezet élére, melyből hosszú viták után a jogi végzettségű Joseph Franklin Rutherford (bece nevén: Rutherford bíra) emelkedett ki. Sokan elhagyták a Társulatot – mivel ellenezték Rutherford személyét, vagy mert kimaradtak az új vezetésből. Ő kemény kézzel irányította a híveket, nagyon sok változást eszközölt a doktrínákban és a szervezet működését illetően.

Nem ünnepelték meg többé a Karácsonyt, születésnapokat, elvetették a keresztet; személyi kultusz helyett a híveknek a Szervezethez kellett hűségesnek lenni.

Nagy jelentőségűvé vált az üldöztetés fogalma a doktrínákban. Ennek alapját a Németországbeli kegyetlen náci üldöztetés (holokauszt), a fegyvert nem fogás miatti bebörtönzés, a zászló előtti nem tisztelgés miatti vélt vagy valós üldöztetés. – mindezek sokakban szolidaritás érzését keltették Jehova Tanúi iránt.

Ő vezette be a bétel elnevezést, amikor San Diegoban házat építtetett az Armageddon előtt feltámadó prófétáknak és véneknek. Erőteljes prédikáló tevékenységre vette rá a követőit – ma erről ismerik fel Jehova Tanúit.

Jelentős dátumnak jelölte meg a 1918-, 1920- és 1925-ös éveket a Királyság kronológiájában, de elmaradt Jézus Földre jövetele.

1928-ban nagyobb doktrína-változást eszközölt; 1930-ban teljesen elvetette a Russell kronológiáját. – ez azt eredményezte, hogy a gyülekezetek ellene fordultak (egyes források szerint, a hívők 80%-a lépett ki).

1931-ben az Ohiobeli Columbus város gyülekezetében jelentette be új elnevezésüket: Jehova Tanúi. Ebben az évben indította el az Aranykor(később: Ébredjetek!) folyóiratot. 1935-től a hívők két osztályáról beszélt: a 144 000 Mennybe menőkről és a nagy sokaságról, azaz a földi reménységű követőiről. A második világháború kitörésekor arról számolt be az Őrtorony, hogy az már az Armageddon kezdete.

1938-ra minden önrendelkezést elvett a gyülekezetektől; a háború idejére már teljesen központi irányítás alá kerültek. 1942. január 8-án elhalálozott, rengeteg publikációt hagyva a 100 000-es lélekszámú Szervezetre.

A Jehova Tanúi holokausztja Németországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jehova tanúi a világon mindenhol egyformán ragaszkodnak a Vezető Testületük által meghatározott Biblián alapuló elveikhez. Úgy hiszik, hogy ezek elvetésével kiesnek az Istenük, Jehova kegyeiből. Több szokásuk ellenérzéseket keltett velük szemben:

  • A Katolikus és Református egyházak fő vonalától eltérő hittételeik miatt (pl.: homoiuzion) eretnekeknek deklarálták őket;
  • Misszionárius és prédikáló tevékenységük miatt a lakosság zaklatva érezte magát tőlük;
  • Épületeik nem tetszettek a lakosságnak, közelükben megnövekedett a forgalom;
  • Kommunistáknak tartották őket, a Szovjetunióban pedig amerikai kémeknek, így a legtöbb állam nem kívánatos személyeknek találta őket, sehol nem leltek támogatásra;
  • Jehova tanúi azt hirdetik, hogy a világ a Sátán kezében van és el fognak pusztulni az országok, sajátjukon kívüli más vallások és csak Isten Királysága marad meg;
  • Jehova tanúi ragaszkodnak politikai semlegességükhöz, nem voltak náci-ellenesek, de nem voltak hajlandók a párt-mozgalmakban sem részt venni;
  • Konvencionális erkölcsi nézeteik nem illettek bele a Birodalmi Németország emberképébe;
  • Csak Istennek tisztelegnek, így elutasították a Heil Hitler üdvözlést;
  • Nem vállaltak katonai szolgálatot, hadi termeléssel kapcsolatos munkákat;

Jehova tanúi szerint, az I. világháború során elveszítették az emberek a bizalmukat az egyházakban, így ragadhatta magukkal őket Hitler propagandája. Már 1924-ben az egyik folyóiratukban a Biblia kutatók figyelmeztettek a nácizmus veszélyeire. 1930-as évekre Németországban 25-30 ezer tanú élt, ami a lakosságának a 0,38%-a. A Biblia kutatók jól szervezett gyülekezetekkel rendelkeztek Németországban, nyomdák is működtek. Hitler hatalomra jutása előtt is gyakran zaklatták őket a Náci Párt tagjai, de ezek ellen nem léptek föl komolyan, mert a fenti okok miatt Jehova tanúinak nem volt társadalmi támogatottságuk; sokan egyetértettek az üldözésükkel, ha a módszerrel nem is.

A Holokauszthoz vezető események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1933-ban Magdelburgban levő központjukban havi 1 milliós példányszámban állították elő az Aranykort, amelyben teológiai kérdéseket tárgyaltak. Dr. Detlef Garbe történész szerint, a német vezetést komolyan aggasztotta, hogy ilyen nagy mennyiségű, a német háborús célokat nem szolgáló újság van forgalomban, a tagok pedig nyíltan szembeszegülnek az állam akaratának. Vádolták őket, hogy hazafiatlanok, kommunisták, zsidókkal világuralomra törve szövetkeztek. A bibliakutatók a hitükre hivatkozva nem voltak hajlandók belépni a Német Nemzeti Munka Frontba – kereskedelmi és gazdasági szövetség – sem nem adtak adományokat a Náci Jóléti Gyűjtésbe, nem mentek a náci gyűlésekre, nem szalutáltak a gyermekeik az iskolában az órák előtt,

1933. január 30-án Hitler kancellár lett és a Reichstag, a német országház titokzatos leégése után statáriumot hirdetett, ezzel kezdődött a diktatúra. Így lehetővé vált, hogy azok a személyek akik nem szolgálják Hitler érdekeit börtönbe kerüljenek.

1933. április 25-én a Biblia Kutatók Társaságának működését betiltották. Több más civil szervezet is hasonló sorsra jutott, de Jehova tanúi továbbfolytatták működésüket – földalatti, illegális mozgalomként kitéve magukat a bebörtönzés veszélyének.

1933. május 3-án Poroszországban – a Német Birodalom egyik önálló közigazgatású tartományában – a Biblia-kutatókat felmentették a vádak alól (kommunista, amerikai kémek, akik aláássák a német harci morált stb. …) és újból engedélyezték működésüket. (Karl Barth svájci teológus úgy nyilatkozott, hogy Jehova tanúit a kommunistákhoz kötni csak félreértésből adódhatott.) Ezzel Jehova tanúi új erőre kaptak és felvilágosító kampányt indítottak a bírósági határozattal a kezükben, hogy a többi tartományában is engedélyezzék működésüket, de eredménytelenül. Soha nem próbáltak engedményeket tenni, hogy Hitler kegyét elnyerjék és folytatódhasson a prédikálás – ezért gyakran kritizálják őket.

1933. június 27-én Hitler határozott utasítására és a történelmi egyházak indítványozására, véglegesen betiltották működésüket a Harmadik Birodalom egész területén. 28-án Hitler pártrendőrsége, a Barna-ingesek elfoglalták és ellenőrzésük alá vonták az utolsó központi épületüket, a Biblia-házat is; nem volt szabad többé imádkozni, Bibliát olvasni ott, összejöveteleket tartani, vagy prédikálni az Isten országáról. 1933. augusztus 21-24 napokon a Biblia-házból mindent kihordtak és elégettek, miután nem találtak politikailag terhelő dokumentumokat. Az egyház tagjai azonban nem szüntették be tevékenységüket továbbra sem, így fokozódtak a bebörtönzések. Néhány más egyház lelkipásztora is segítségükre sietett azzal, hogy búvóhelyet adott nekik.

1934-re megérettnek látta a Vezető Testület, hogy Jehova tanúi világméretű közösségének minden tagja pontosan tudja meg, hogy Németországban milyen igazságtalanságok történnek a vallási és etnikai kisebbségekkel, köztük hittestvéreikkel. Egy Németországból csempészett jelentés szerint kb. 4000 házkutatást folytattak le Bibliakutatók otthonaiban, kb. 1000 személyt tartóztattak le, amelyből 400 koncentrációs táborba került, kb. 200 egyéb súlyosabb bántalmazás történt, majdnem 800 gyermeket választottak el szüleiktől, hogy átneveljék őket. A legtöbben elveszítették munkahelyüket, bojkottálták üzleteiket, és nem kaphattak munkanélküli segélyt vagy nyugdíjat. Október 7-én világméretű összehangolt tiltakozást szerveztek, a biblia-kutató társulat tagjai táviratokat írtak Hitlernek, folyóiratokat osztogattak és ugyan abban az időpontban mindenhol összejöveteleket szerveztek. Az év végére szinte minden német börtönben volt legalább egy Jehova tanúja fogva tartva, de átlagosan 5-10%; koncentrációs táborokba elsősorban zsidókat hurcoltak el a nácik. Az első munkatáborokat is felállították ez év végére, melynek első lakói valószínűleg Jehova tanúi voltak, valamint politikai foglyokat kezdtek oda szállítani.

1935-re általánossá vált, hogy a börtönökből Jehova tanúit kegyetlen munkatáborokba irányították át. Időnként demonstrációkat tartottak számukra, hogy megtörjék őket. Azért döntöttek így a náci vezetők, mert a Bibliakutatók száma az üldözések ellenére még mindig emelkedett.

1936-ban egy alkalommal rövid idő alatt 200 000 röpiratot terjesztettek el a Watchtower Társulat németországi tagjai, melyben a lutherni határozatot (Hitler utasítása Jehova tanúinak kiirtására) és Jehova tanúinak bántalmazásának konkrét eseteit tárgyalták. Ennek az volt a célja, hogy a lakosságnak megmutassák a rideg valóságot. Az egész világ Biblia-kutató közösségének összefogására volt szükség ezekhez a kampányokhoz. Georg Knoe gramofonokat készített, melyeken prédikációk voltak hallhatók; hasonlóakat készítettek Ausztriában is, amelyeket jól szervezett csempész-útvonalakon juttattak el a lakossághoz, hogy azokat semlegességükről biztosítsák és teológiai hitnézetüket az armageddonról terjesszék. Aranykor c. folyóiratok csempészésében magas rangú személyek is részt vettek; egy-egy példányt még [Himler] háziorvosa, Dr. Kersten is becsempészett fogolytáborokba Svájcból és Ausztriából.

1937-ben a koncentrációs táborokban újabb jelzést vezettek be a foglyok azonosítására: a lila háromszöget. Ez volt Jehova tanúinak, biblia-kutatóknak a jelzése. Olyan jó volt a csempész-útvonal, hogy Németországban is elterjedt a Biblia-kutatók új könyve, a „Keresztes hadjárat a kereszténység ellen”(német, francia, lengyel nyelveken), amelyet Thomas Mann is nagy tisztelettel méltatott. Részletes információkat tartalmazott számos koncentrációs táborról és az ott uralkodó helyzetről. Rutherford, a Bibliakutatók amerikai vezetője Amerikában a rádióban elítélő beszédet mondott a tanúk bántalmazásáról.

1938. november 10-i kristályéjszakával megkezdődött a zsidók nyílt, teljes körű üldözése. Számos vallásvezető prédikációkat tartott, melyben támogatták a náci párt ezen lépését, de Jehova tanúi egyáltalán nem szóltak bele. – Egyes kritikusok szerint azzal, hogy a bibliakutatók nem tiltakoztak elég nyíltan ez ellen, tulajdonképpen hallgatólagos beleegyezésüket adták. Mások szerint ez a semlegességük újabb bizonyítéka, mivel szinte minden egyház támogatta Hitler törekvéseit. (pápai concordatum)

A háború alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939. szeptember 1. napjával kitört a háború; hamarosan általános hadkötelezettség volt érvényben. A Biblia-kutatók megtagadták a katonai szolgálatot tovább feszítve a kiélezett viszonyt a náci hatalommal – Jehova tanúi kiadványa szerint egy tanú volt az első, akit ilyen ok miatt kivégeztek Németországban.

1939–1941 között Saxenhausenben különösen kegyetlenül próbálták megtörni az egyház tagjait, az itt fogva tartottak közül minden 3. Jehova tanúja meghalt. Közben a lakosságot megfélemlítésben tartotta a náci hatalom, előfordult, hogy a bíró fegyverrel fenyegette az egyház tagjait, hogy árulják el rejtőzködő testvéreiket.

A Holokauszt megpróbáltatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdeti időszakban szidalmazások és verések érték a tanúkat, mert nem köszöntek Heil Hitler! felkiáltással, csak úgy hogy Jó reggelt! vagy Jó napot! . Megzavarták összejöveteleiket. Nem kaphattak juttatásokat, mivel nem léptek be a pártba, nem mentek el az úgynevezett „választásokra”, a felvonulásokra, aminek következtében elveszítették munkahelyüket. Az üldözések időszakában mint csoport könnyű célpontot jelentettek, mert hetente továbbra is találkoztak. Nem hagyták abba a prédikálást a háború utolsó napjáig sem. Volt olyan alkalom, amikor a titkosrendőrség 120 személyt tartóztatott le egyetlen rajtaütéssel. Két hölgy (Pötzinger asszony ötlete) kalapjavítással házalva prédikált; és hasonló ötletes megoldásokkal folytatták korábbi prédikálásukat. A táborokban elsősorban takarítási munkákat osztottak rájuk, mivel nem voltak hajlandóak háborús célokat szolgáló tevékenységek elvégzésére – még sebesültek kötözésére sem – és nem próbáltak megszökni, de nem féltek a lelkiismeretes fizikai munkától, így megbízható foglyoknak számítottak. A háború végére Otto Hartstag 30 börtönt és 3 koncentrációs tábort járt meg. Josef Niklasch egyik táborban egy hónap alatt 25 kilogrammot fogyott. Egyes táborokban levélben csak 3-4 sort lehetett írni a kint lévő családtagoknak és a cenzúra így pecsételte le: „A rab maradt aki volt, makacs Biblia-kutató”.

Annak, hogy ezek a szenvedések véget érjenek, egyetlen feltétele volt a Biblia-kutatók számára: írjanak alá egy nyilatkozatot, melyben megtagadják hitüket és a német államot ismerik el a legfőbb hatalomnak. Ők azonban erőt merítettek a miniatűr kiadású bibliákból és gyufás skatulya méretű Watch Tower által kiadott könyvekből, amelyeket könnyebb volt elrejteni. Különböző kínzásokat vetettek be, hogy a tanúkat rávegyék arra, hogy kövessenek el legalább valami apróságot, amit a hitük tagadna, hogy megtörjék őket (pl.: varrjanak ruhákat a katonáknak, mert ha nem teszik, akkor kint kell állniuk vizesen a fagyban 5 napig – senki nem engedelmeskedett). Kezüket hátrakötve függesztették fel őket oszlopra, vagy verték őket, hogy tagadják meg hitüket. Csak nagyon kevesen írták alá a nyilatkozatot az egyre fokozódó kegyetlenség ellenére. De Gaullenak, a francia ellenállás vezérének a 'felesége' német munkatáborba került; úgy beszél a Biblia-kutatókról, hogy azok akármilyen szánalmasan néztek ki, erősebbek voltak végső soron az SS-nél, mert nem tudták megtörni őket; a többi fogolynak faji alapon kellett a koncentrációs táborba kerülniük, míg ők tulajdonképpen maguk választották ezt – bármikor elmehettek volna egy aláírással. Vállalták a megpróbáltatást és a halált is a végsőkig. Annak ellenére, hogy megtiltották a foglyoknak, hogy Jehova tanúival beszéljenek, még keresztelés is volt titokban egyes táborokban. Buchenwaldi táborban titokban az SS orra előtt nyomdagépet szereltek össze és Svájcból, Ausztriából csempészett folyóiratokat másoltak és látták el a szabad hittestvéreiket és a környező börtönök tanúit. Egy ilyen táborban, Saxenhausenben született az a dal, amit a mai Jehova tanúi is énekelnek időnként az összejöveteleiken: „Előre tanúk!” (Pohl írta) címmel. A háború vége felé közeledve egy SS tiszt, Bennhardt azt az utasítást kapta, hogy végezze ki a felügyeletére bízott kb. 20 Biblia-kutatót, de elengedte őket; sőt 1945 után maga is Jehova tanúja lett. Táborok kiürítésekor sosem hagyták el a betegeiket, időseiket; segítették rab-társaikat hitnézettől függetlenül. A náci németek el akarták törölni bűntetteik nyomait, ezért sok zsidót és egyéb foglyot hajóra raktak, hogy azokat az angolok bombázzák le. A háború után, egy börtönben kivégzett Biblia-kutatóról nevezték el azt az utcát, amelyben a börtön állt: Emmy-Zehden-Weg.

Állásfoglalásuk példamutató volt erkölcsi tekintetben; kezdettől fogva nyíltan küzdöttek a nyomtatványaikban a szabad vallásgyakorlásért és a lelkiismereti alapon való fegyverfogás megtagadásáért. Jehova tanúi a német szellemi ellenállás egy szigetének bizonyult a náci propagandával és erőszakkal szemben. Kritizálták a Kormányuk bánásmódját a zsidókkal, kommunistákkal, szociáldemokratákkal; elítélték Németország újrafegyverkezését, az iskolák nacionalizálását, a politika vallási ügyekbe való beleszólását.

Az őket ért szenvedéseket és halálos veszélyeket úgy tekintették, mint az Istennek végzett szolgálat része.

Áldozatok:

  • kb. 10 000 Biblia-kutató volt egyszerre börtönben a kb. 25 000 fős közösségből.
  • 2000-2500-an kerültek a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiba (körülbelül 1000-en közülük éhen, fagyástól, betegségtől, végkimerüléstől, erőszaktól halt meg):
    • 200-250 holland,
    • 200 osztrák,
    • 100 lengyel,
    • 10-50 magyar, belga, francia, cseh Biblia-kutató.
  • az egyház kb. 250 német tagját kivégeztek.

Egyik magyar holokauszt túlélő Jehova Tanúja volt Szinger Ádám [1].

Egyfajta elégtételként; a háború után Jehova tanúi kongresszust tartottak a Zeppelin téren, ahol korábban Hitler szónokolt ellenük és más kisebbségek ellen.

Nathan Homer Knorr elnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Knorr 1942. január 13-ától lett a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania és Jehova Tanúi (International Bible Students Association) elnöke.

Elindította 1942-ben a Advanced Course in Theocratic Ministryt (Teokratikus Iskola); 1943-ban útjára indította a misszionárius-képző Gileád Iskolát.

A doktrínák változásai lelassultak; a vérátömlesztést tiltani kezdték, úgy vélték, hogy a próféták nem fognak Armageddon előtt feltámadni – így 1948-ban eladták a nekik szánt Beth Sarim épületet.

Nagy növekedést ért el; 25 területi fiókhivatal száma 30 év alatt 97-re emelkedett a holokauszt ellenére. De ő közösítette ki Jesse Hemeryt

A vezetésben – felelősségek hárítása, az egyszemélyű hatalom csökkenése – nagyobb átalakítások történtek. A gyülekezeteket 1972-től nem egy vén, hanem egy testület vezette – bár ezt Knorr nem támogatta. Elindította a Organized to Do Jehovah's Will kiadvány elődjét, mely a szervezet működését írta le. Jehova Tanúi Vezető Testülete elnökét többé nem demokratikus választással, hanem a nevének ábécé szerinti sorrendjében körbeforgó rendszerben nevezték ki. 1975-ben Jehova Tanúi (International Bible Students Association) vezetését a Társulat Elnökéről (Knorr) a Vezető Testületre ruházta át. A következő évben a Vezető Testület bizottságokat alakított a kiadványok készítésének, a tanítás, személyi kérdések felügyeletére. Az ő idejében írták át a Bibliát, azóta ez az egyedül engedélyezett bibliafordítás, "A Szentírás Új Világ Fordítása" címmel.

Mivel a Második Világháborúnak vége lett és nem jött el a világ vége (sokkal többen csatlakoztak a gyülekezetekhez, mint ahányan elmentek ekkor), elnökhelyettese – Frederick William Franz – úgy jósolta, hogy 1975-ben jön el az Armageddon, ám ez nem következett be, így többen elhagyták a gyülekezetet.

1977. június 8-án halt meg.

Jehova Tanúi a Szovjetunióban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cári Oroszország hivatalos vallása az ortodox volt, de számontartottak néhány megtűrt és több tiltott vallást is.

1917 után vallásellenes politika következett Oroszországban, Szovjetunióban. Jehova Tanúi így nem tudtak teret nyerni, de több gyülekezet volt Ukrajna, Moldova területén.

1940-ben a Baltikumot és Moldovát a Szovjetunióhoz csatolták. A titkosrendőrség és besúgóhálózat folyamatosan megfigyelte a szekták tevékenységét.

A Második világháború után sok orosz katona tért vissza a náci fogolytáborokból újonnan keresztelt Jehova tanújaként. Azonban Sztálin Szovjetuniója csak a Marxista, Leninista filozófiát ismerte el egy igaz tannak; minden mást üldöztetett. Lerombolták vagy kisajátították a templomokat, látszólag vallásszabadságot hirdettek, de minden egyházi csoportot üldöztek.

Jehova tanúi prédikálását a vezetőik felkutatásával és letartóztatásával kívánták megszüntetni; sokakat bebörtönöztek és megkínoztak közülük, hogy elárulják vezetőiket, kiadványforrásaikat.

Üldöztetés kiteljesedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1947-től némelyeket munkatáborba kényszerítettek, 1950-ben már általánossá vált a letartóztatás és bebörtönzés. 1048 tanút tartottak fogva. Azonban az időseket és a gyermekeket hazaengedték, akik tovább prédikáltak.

1951. február 19-én az Északi hadművelet nevű tervet, Abakumov megoldási javaslatát a Jehova Tanúi problémára Sztálin jóváhagyta, mely szerint száműzik őket Szibériába. Ez volt az első eset, hogy Sztálin egy egész vallási csoportot, annak minden egyes tagját száműzésre ítélt.

Több esetben éjjel törtek rá családokra, felszólították őket, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot Jehova Tanúival, amennyiben ennek nem tettek eleget, teherautókkal a vonatállomásra, majd vagonokra rakták őket Szibéria felé.

Szibériában több vágány menti faluban rakták ki őket, ahol a helyi hatóságnak kellett róluk gondoskodni. Sátrakban, elhagyott épületekben – pl.: régi börtönépületben – helyezték el őket és fizikai munkákat bíztak rájuk. Télen a -40, -50 fokos hidegtől, nyáron a bogarak csípéseitől és a sártól szenvedtek a száműzöttek.

Bár tiltott volt, továbbra is összejöveteleket szerveztek titokban, prédikáltak a helybelieknek.

1953 nem hozott enyhülést az egyházaknak; tovább folytatódtak Jehova Tanúinak a letartóztatásai is és sokakat a száműzetésből is munkatáborokba irányították át.

Az éhezés, hideg és sokuknak a halála ellenére továbbra is másolták az Őrtorony kiadványt, megtartották összejöveteleiket.

Hruscsov keményen elítélte a vallásokat; átnevelő táborokat hoztak létre. Például, 1960-ban Szaranszkban. Mivel ezzel sem értek el eredményt, ezen (az átnevelő) táborokat 1961-ben feloszlatták.

1961-ben Gagarin űrrepülése után tömegesen jelentek meg a propaganda filmek a vallások ellen, arra hivatkozva, hogy az űrhajósok nem találkoztak Istennel utazásaik során.

Enyhülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ben Brezsnyev idejében már csak csekély számú letartóztatás történt; 1965-ben megszüntették a száműzetésről szóló ítéletet, de a tanúk és gyermekeik továbbra is nem kívánatos személyeknek számítottak, csak fizikai munkát vállalhattak és csak elemi iskolát végezhettek.

Sokan Szibériában maradtak prédikálni, de akik elmentek, azokat is követte a KGB róluk kiállított jelentése. 1965-től az iskolákban igyekezték a tanárok lebeszélni a gyermekeket a vallásosságról; rágalmazó előítéleteket keltő propagandafilmeket is alkalmaztak; vagy beépültek gyülekezetekbe. Például, 1968-ban Nikoláj Vicskokot megbízták, hogy épüljön be, de hamarosan tanúvá vált.

1989-ben már azt is megengedték Jehova Tanúinak, hogy a Varsóban tartott kongresszusukra is ellátogassanak. Az orosz állam elismerte, hogy ez a szervezet nem politikai ambícióktól hajtott, egy sajátos keresztényi világnézetet képviselő orosz szervezet, amely a Bibliára épül.

Mára több mint 300 000 Jehova tanúja él az egykori Szovjetunió országaiban.

Frederick William Franz elnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1977-től volt elnök. Idősen került hatalomra, így erőtlen volt vezetése. A doktrínákat illetve a szervezési kérdéseket is a Vezető Testület határozta meg, nem pedig egy személy, mint Russell vagy Rutherford idejében. 1992-ben halálával ért véget elnöksége.

Jehova Tanúi az ezredfordulón[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Watchtower épületei Brooklynban (New York)

1992-ben lett elnök Milton George Henschel. Azonban a Vezető Testület szervezeti átalakításokat eszközölt. Úgy határoztak, hogy többé nem maguk közül választják a Szervezet elnökét, csupán a doktrínák kidolgozásával és nem szervezeti kérdésekkel fog a mindenkori Vezető Testület foglalkozni; így Henschel lemondott a Társaság elnökségi címérül, de megmaradt a Vezető Testület elnökének lenni.

2000 végén Don A. Adams lett a Társaság az első olyan elnöke, aki nem tagja a Vezető Testületnek, feladata elsősorban a kivitelezési, jogi és szervezési ügyek megoldása, a felelősségek viselése. Ezzel a döntéssel végleg áthelyezték a hatalmat a Társulat elnökétől a Vezető Testület kezébe a jogi felelősség nélkül. Don A. Adams ma is szervezi a világméretű prédikálás gyakorlati megvalósítását. A legbefolyásosabb személy jelenleg a Vezető Testület Elnöklő Felvigyázója, de a változtatások végrehajtására szüksége van a Szervezet elnökének engedelmességére is – mivel jelenleg (Henschel lemondása óta) két különböző természetes személy tölti be ezeket a pozíciókat.

A Vezető Testület folyamatosan kiigazításokat tesz a doktrínákban, hogy azok ne legyenek ellentmondásosak. Az utóbbi években az egységet hangsúlyozzák kiemelten, mint doktrínát. A világ minden tanújának ugyan úgy kell gondolkodnia a hittételekkel kapcsolatban. 2013-ban közel 8 millió Jehova Tanúja van világszerte.

Jehova Tanúi Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a huszadik század elején jelentős taglétszámmal rendelkezett. A háborúk alatt tiltott volt, de végül 1989-ben törvényesen bejegyzett egyház lett. Ma huszonkétezres tömeg a hit követője.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jehova tanúinak története témájú médiaállományokat.