A Hét (hírműsor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Hét a Magyar Televízió 1970-ben indított korszakalkotó jelentőségű,[1][2] eredetileg egyórás időtartamú hírmagazinja volt, mely minden héten vasárnap este 7 órakor jelentkezett az akkor még jórészt egyetlenként sugárzott MTV 1-es műsorán. Noha a program már 1970-ben elindult,[3] a műsor igazi atyja, Polgár Dénes meghatározó jelentőségű külpolitikai újságíró lett: munkatársaival az általa kitalált koncepció szerint, sokszor a pártállam határait feszegető,[1] rendkívül népszerű magazint hozott létre.[1] Eredetileg jórészt külpolitikai témájú riportok alkották a hírműsort, de a műsoridő második fele csakhamar fontos belpolitikai témákat is felvetett.[4] A műsornak több korszaka volt,[4] egy idő után valamelyest elfejlődött az eredeti, Polgár Dénes-féle elképzeléstől, és a hatalom (főleg a szerkesztő-műsorvezetők kiválasztása, illetve lecserélése által) igyekezett befolyásolni a műsor karakterét.[5] Az első adást 1970. október 11-én sugározták. A műsor a Magyar Televízióban 2003-ban szűnt meg.

A műsor korszakalkotó jellege[szerkesztés]

A Hétben szereplő témák mindig különös jelentőséggel bírtak. A külpolitikai tudósítások között gyakran olyan témákról esett szó, illetve olyan helyekről tudósítottak, amelyekről más műsorokban elképzelhetetlen lett volna.[3] Ez Polgár Dénes szervezőkészségének és kifinomult politikai érzékének volt köszönhető, hiszen a legtöbb témát engedélyeztetni kellett.[3] A műsor népszerűségére jellemző, hogy nyáron vasárnap az M7-es autópályán a Balatonról Budapest irányába tartó forgalom sűrűségét is befolyásolta,[4] ugyanis a legtöbben igyekeztek még a műsor előtt hazaérni, mert ekkoriban kevesen engedhették meg maguknak, hogy a nyaralójukban is legyen egy televíziókészülékük.

A műsor az 1980-as években is tudott újat, formailag bizonyos értelemben korszakosat hozni. Hajdú János főszerkesztővé való kinevezésével új, akkor szokatlan vizuális megjelenést vezettek be: nemcsak új főcímzenét kapott a műsor Vangelis zenéjével, de a főszerkesztő-műsorvezető állva vezette az adást, és a műsor elején – akkoriban igen meglepően – jellegzetes meghajlással köszöntötte a nézőt.[5]

A Hét mint a televíziós újságírók bölcsője[szerkesztés]

A műsor ismertsége, népszerűsége okán A Hét jelentette számos újságíró karrierjének kezdetét vagy fontos állomását. Hajdú János, Sugár András, Kondor Katalin, Léderer Pál, Sándor István, Wisinger István műsorvezetőként,[5] Szegvári Katalin, Poór Klára riporterként fémjelezte A Hét különféle korszakait.

A Hét főszerkesztői:

A Hét főcíme[szerkesztés]

A műsor eredeti főcímében a hét napjait tartalmazó feliratokból alakult ki a jellegzetesen az 1970-es évek stílusában megalkotott "A Hét" felirat.[6] A műsor legelső főcímének zenéje a Blood, Sweat & Tears együttes Blues Part 2[7] című számából, néhány hangeffektusból és a Led Zeppelin együttes How Many More Times[8] című számából lett összevágva. 1981-ben a főcímet teljesen lecserélték, stílusában is megváltoztatták: analóg képsokszorozással "A HÉT" feliratból egy kék korongot képeztek, előtte a címmel, zenei aláfestésként Vangelis L'Enfant című száma ment az Opéra Sauvage című lemezről.[9] Ez a főcím kisebb képi változtatásokkal 1988-ig volt használatban. A grafikát ezután korszerűsítették, megszületett a földgömbös változat, de a zene nem változott,[10] ez a főcím a 90-es évek közepéig volt látható.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Meghalt Polgár Dénes hvg.hu (Hozzáférés: 2016. december 15.)
  2. Elhunyt Polgár Dénes Archiválva 2016. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben mno.hu (Hozzáférés: 2016. december 15.)
  3. a b c Polgár Dénes, Aki rést nyitott a vasfüggönyön Archiválva 2016. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben www.filmeshaz.hu (Hozzáférés: 2016. december 15.)
  4. a b c Simkó János: Ez volt a hét (Hozzáférés: 2016. december 15.)
  5. a b c Wisinger István: A fel nem robbant csecsemő: Emlékek és képek a XX. századból (43. sz. lábjegyzet). Noran Libro Kiadó, 2013
  6. A Hét főcímek ->1:56 (youtube.com)
  7. Blood, Sweat & Tears - (Blues Part 2) (youtube.com)
  8. Led Zeppelin - How Many More Times (Official Audio) (youtube.com)
  9. A Hét főcímek ->1:08 (youtube.com)
  10. A Hét főcímek ->0:42 (youtube.com)

Források[szerkesztés]