A Hamlet szereplőinek listája
A Hamlet, dán királyfi című Shakespeare-darab szereplői.
Claudius [szerkesztés]
A dán király. Elcsábította bátyjának, idősebb Hamletnek, Dánia királyának feleségét, Gertrúdot, őt magát pedig orvul megmérgezte, így orozva el bátyja trónját és asszonyát. Unokaöccsének, az ifjú Hamletnek a mélabúja, majd megjátszott őrültsége egyedül őt nem tévesztette meg, sejtette, hogy a herceg tud valamit, s a színielőadás után efelől nem is maradt kétsége. Veszélyes rokonát Rosencrantz és Guildenstern kíséretében titkos üzenettel Angliába küldte, hogy ott eltegyék láb alól, de Hamlet sértetlen visszatért. Ekkor Laertest uszította rá, hogy mérgezett karddal vívjon meg vele, sőt a biztonság kedvéért még méregpoharat is készített neki. A méreg azonban Gertrúdot ölte meg, a kard mérge viszont nem csak Hamlettel, hanem Laertesszel is végzett, Claudiust pedig a haldokló Hamlet döfte le.
Claudiust a természet külsőleg is hitvánnyá formálta bátyjához képest. Talán ezért, az irigység miatt torzult el jelleme, ezért bitorolta bátyjának minden javát. A többi már szükségszerű következmény: színlelt atyai jóság, aztán rettegés a lelepleződéstől és a fondorlatok sora, hogy megszabaduljon a veszélyt jelentő Hamlettől. Egy pillanatra felzaklató színi előadás után még a lelkifurdalás is erőt vesz rajta, de tudja, hogy amit bűnével szerzett, arról lemondani képtelen, s így kitűzött céljától el nem térhet. Claudius a Saxo Grammaticus-féle Hamlet-változatban a Fengi nevű szereplőnek feleltethető meg, ott ő a báty gyilkosa.
Gertrúd [szerkesztés]
Az idősebb Hamlet király felesége, akit a trónbitorló Claudius (aki egyben sógora is) elcsábít és feleségül vesz. Mivel Claudiusé lett a trón is, ezáltal Gertrúd újra királyné lett. Fiát szerette, de a Claudiusszal kialakult konfliktusában nem állt mellé, bár látva fia őrültségét, aggódni kezdett. Aggodalmai miatt egyezett bele Claudius felvetésébe, hogy Guildersternnel és Rozencrantzcal figyeltessék Hamletet. Hamlettel való szenvedélyes összecsapása és vétkével való szembesülése is csak rettegést keltett benne, de igazán nem szállt magába. Az utolsó pillanatban ugyan fia helyett itta ki a méregpoharat, de az csupán a véletlen műve volt, nem önfeláldozás.
Gertrúd bizonyosan nem tudott róla, hogy Claudius ölte meg első férjét, azért is inti Hamletet a szellem kíméletre anyja iránt, de kétségtelenül vétkes a házasságtörés és a vérfertőzés bűnében. Mivel a kellő töredelem és megbánás hiányzik belőle, halálával kelt ugyan némi szánalmat, de végét inkább megérdemelt büntetésnek érezzük.
Hamlet [szerkesztés]
| „ | …Kizökkent az idő, ó kárhozat Hogy én születtem helyretolni azt… |
” |
Apja, az idősebb Hamlet rejtélyes körülmények között hal meg, az államtanács a király öccsét, Claudiust nevezi meg a trón tulajdonosának, az elhunyt király özvegye, Gertrúd pedig hozzámegy sógorához, az új királyhoz. Az egyetemi tanulmányokból hazatért Hamletnek holt atyja szelleme elárulja, hogy öccse volt a gyilkosa, és a bosszú művét fiára bízza. Hamlet őrültséget színlelt és elutasította magától a kedves Ophelia szerelmét is, mert joggal gyanította, hogy ellene való kémkedésre használják a lányt. Egy vándor színtársulattal az udvar előtt előadatott egy királygyilkosságról szóló darabot; nagybátyja reagálása meggyőzte arról, hogy a szellem igazat mondott. Hamlet azonban mégis halogatta a bosszút: anyja lelkiismeretét próbálta felrázni, majd félreértés folytán az ármánykodó Polonius főkamarást – aki egy paraván mögül hallgatta a beszélgetést – ledöfte. A király ekkor Angliába küldte unokaöccsét követként, és az angol királynak küldött Hamlettel egy titkos levelet is, hogy a levél átadóját ölesse meg. Hamlet kivédte a cselt (Rosencrantz) és visszatért Dániába. Claudius ekkor párbajra biztatta fel ellene Laertest, aki apja, Polonius és húga, Ophélia halála miatt amúgy is bosszút esküdött Hamlet ellen. Laertes mérgezett tőrrel vívott s a király még méregkupát is előkészített. A mérget a királyné itta meg, a mérgezett kard pedig Hamleten kívül Laertest is végzetesen megsebezte. Hamlet azonban még utolsó erejével ledöfte a királyt.
Hamlet a leggazdagabban jellemzett és legtöbbet vitatott shakespeare-i hősök egyike. Egyrészt reneszánsz ember (lehetne, ha…), másrészt tudós és művész (a wittenbergi egyetemre jár, és hogy „ért a színpadhoz”), harmadrészt pedig katona. Van benne erő és indulat, de mérlegelő intellektusa erősebb, túl sok mindent ért és lát, hogysem könnyen vállalná a nagy horderejű tettet.
Hamlet félig mondai, félig történelmi alak. A már említett Saxo Grammatikus Dán Krónikájában olvashatunk Amleth jütlandi királyfi történetéről, aki megölte apja gyilkosát, Fengint.
A drámából 14 opera készült, ezek közül a két legismertebb az Ambroise Thomas és a Szokolay Sándor komponálta. Szimfonikus költeményt írt Hamletről Liszt Ferenc, nyitányfantáziát Csajkovszkij és színpadi zenét Berlioz, Honegger, Prokofjev és Sosztakovics.
Horatio [szerkesztés]
Dán polgárfiú, Hamlet barátja és egyetemi diáktársa, aki az idősebbik Hamlet temetésére tért vissza Wittenbergől. Ő vitte el Hamletet a szellemmel való találkára. Mindvégig Hamlet bizalmasa maradt: az angliai útjáról kalandosan hazatérő Hamlet őneki üzent foglyul ejtőivel s vele állt Ophelia sírjánál. Horatio óvta barátját a párbajtól és mellette állt utolsó perceiben is. Azon kevesek egyike, akiknek nagyobb szerepe volt a Hamletben és nem haltak meg.
Művelt ember és hű, odaadó barát volt, annak ellenére, hogy Hamlet és közte nagy társadalmi különbség volt, hiszen Hamlet a király fia volt, Horatio pedig közrendű sorból származott. Ő az egyetlen, akit Hamlet is igazi barátjának tart és bizalmába fogad. Viszonylagos passzivitása ellenére is markáns és emlékezetes figurája a darabnak.
Polonius [szerkesztés]
Claudius főkamarása, aki a király megbízásából igyekezett kifürkészni a valódi okát Hamlet vélt őrültségének, ehhez eszközül pedig lányát, Opheliát választotta, azt a meggyőződését követve, hogy az őrültsége oka a szerelem. A túlbuzgó udvaronc a kárpit mögé bújva hallgatózott, amikor Gertrúd királyné a fiát fogadta. Abban a hitben, hogy a király van a kárpit mögött, Hamlet leszúrta.
Polonius a szervilis buzgalom, a fontoskodó korlátoltság és a gyáva rosszindulat tökéletes megtestesítője. Híresek fiához, Laerteshez intézett gondolatai elutazása előtt, melyek a lapos életbölcsesség örökérvényű példái. (I. felvonás 3. szín)
| „ | …Légy nyájas ámbár, de ne hétköznapi; Kémlelve rostáld meg barátaid, |
” |
Laertes [szerkesztés]
Dán nemes ifjú, Polonius főkamarás fia. Párizsban diákoskodott. Először Claudius és Gertrud lakodalmára, másodszor pedig apja halálának hírére tért vissza Dániába. Második hazajövetelekor zendülést támasztott a király ellen, mert gyanúsnak találta a sietséget, amellyel apját eltemették, de aztán Claudiustól megtudta, hogy ki a tettes. Húgának, Opheliának tébolya és halála csak tovább fokozta Hamlet ellen érzett indulatait. Mikor Hamlet visszatért angliai útjáról, Laertes a király biztatására párbajra hívta ki Hamletet és mérgezett karddal készült a viadalra. A küzdelemben kardjuk kicserélődött, maga Laertes is sebet kapott saját fegyverétől, és percekkel ellenfele előtt meghalt.
A heveskedő ifjú emberileg érthető okokból gyűlöli Hamletet, s ez menti vagy magyarázza inkább, hogy kész az ellene vívott párbajban nemtelen eszközöket használni. Tettéért maga is bűnhődik és ezt erős lélekkel veszi tudomásul.
Ophelia [szerkesztés]
Polonius főkamarás lánya, akinek apja megtiltja, hogy Hamlet széptevését fogadja. Utóbb azonban maga Hamlet bizonyul elutasítónak, néhányszor durva és kíméletlen formában, ám Ophelia ezt Hamlet őrültségének tudta be. Valójában Hamletet túlságosan lekötötte a bosszú gondolata és nem gondolt szerelemre; anyja vétkei miatt az egész női nemet rossz szemmel nézte („Gyarlóság, asszony a neved”), s végül arra is rájött, hogy a lányt csalétkül használják fel ellene. Ophelia e talány láttán kétségbeesett, amikor pedig apja is meghalt, mégpedig annak a kezétől, akit apja tilalma ellenére is szeretett, elméje elborult és vízbe ölte magát.
Ophelia kétségtelen passzivitása ellenére fontos tényezője a drámának. Még temetése is lendít egyet a dráma menetén, ugyanis sírjánál robban ki Hamlet és Laertes ellentéte, ami a későbbi párbajhoz vezet.
Voltimand és Cornelius [szerkesztés]
Udvaroncok, akik Claudius megbízására követként mentek Corneliusszal együtt a norvég királyhoz, azzal a követeléssel, hogy tiltsa el unokaöccsét, Fortinbrast a dániai birtokai ellen tervezett könnyelmű katonai akciótól. Hazatérve Voltimand és társa beszámol a királynak, hogy a norvég király teljesítette követelését.
Rosencrantz és Guildenstern [szerkesztés]
Udvaroncok, akiket Claudius megbíz Hamlet figyelésével és búskomorsága okának megfejtésével. Ők erre gyerekkori barátságukat használják fel. Bár nem derítik ki, amivel megbízták őket, folyamatosan beszámolnak a királynak. Mikor a király Angliába küldte Hamletet, hogy végezzen vele, őket jelölte ki kíséretéül. Hamlet átlátott a cselen és megszabadult „barátaitól”, olyan levelet hagyott náluk, ami alapján a két udvaroncot kell megölni és nem Hamletet, ezután visszatért Dániába.
A két udvaronc csak szolgálatkészségből és korlátoltságból vállalta Hamlet felügyeletét, nem aljasságból, és valószínű, hogy komolyan hittek Hamlet betegségében. A király álnok szándékáról nem volt tudomásuk, így Hamlet csele kegyetlennek nevezhető. A két figurát címszereplővé és központi alakokká emelte Thomas Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjában. A filozofikus ihletésű drámában a két szereplő azon elmélkedik, hogy van-e egyáltalán módjuk, hogy önálló döntést hozzanak és nincs-e szerepük konkrétan meghatározva Hamlet által, aki számukra is érthetetlen sorsuk könyörtelen irányítójává lett és aki miatt még saját halálukat is abszurd színpadiassággal kell megjátszaniuk.
Szellem [szerkesztés]
Az idősebb Hamlet szelleme. Elsőként a helsingőri vár katonáinak jelent meg éjfelenként, teljes harci díszben, majd pedig fiának is, akivel közölte, hogy halálát nem kígyómarás okozta – mint ahogy azt a hivatalos álláspont vallotta –, hanem öccsének, Claudiusnak merénylete. Megeskette fiát, hogy bosszút áll érte, de kérte, anyját kímélje, annak ellenére, hogy bár a gyilkosságról nem tudott, már az ő életében is megcsalta. Utóbb a szellem még egyszer megjelenik, csak fiának láthatóan, amiért az a színielőadás után vadul vonta felelősségre anyját a fertő miatt, amiben élt.
A korabeli közönség és feltehetően maga Shakespeare is hitt a szellemekben, ezért nem lehet azt mondani, hogy a szellem Hamlet képzelgéseinek egyik megtestesítője. Valódi szereplő, aki tulajdonképpen elindítja a cselekményt azzal, hogy közli fiával a gyilkosság tényét. Hamlet azért is késlekedik a bosszúval, mert nem tudja, hogy nem a Sátán akarja-e a gyilkosságra rávenni őt és ezzel a kárhozatba taszítani, ezért bizonyosságot akar a Szellem jámborságáról.
Osrick [szerkesztés]
Udvaronc, aki átadja Laertes párbajmeghívását Hamletnek. Mivel nagyon körülményeskedő és szóvirágokban beszél, a következő mondatot váltja ki Hamletből: „Tán még anyja emlőjével is udvariaskodott ez, mielőtt megszopta volna”.
Marcellus [szerkesztés]
A helsingőri vár őrtisztje. Ő is látta a szellemet és segítségére volt Hamletnek.
Bernardo [szerkesztés]
A helsingőri vár őrtisztje, mivel társaival együtt már többször látta a szellemet, Horatiót kéri meg, mint latinul tudó embert, hogy szóljon hozzá. Akkor is ott volt, mikor Hamlet jött beszélni apja szellemével
Francisco [szerkesztés]
Összesen annyi szerepe van, hogy a darab elején leváltják az őrségről
Rajnald (Reynaldo) [szerkesztés]
Polonius embere, akit azért küld fia, Laertes után Párizsba, hogy megtudja, a fiú hogy viseli magát. Pénzt és levelet is küld vele.
Fortinbras [szerkesztés]
Norvég királyfi. Azonos nevű apja 30 évvel korábban párbajra hívta ki az idősebb Hamletet, de halálos sebet kapott és előzetes megegyezésük szerint így birtokai a dán koronára szálltak. Fia, az ifjabbik Fortinbras hadat gyűjt, hogy visszaszerezze a kérdéses területeket, ám Claudius nyomására Fortinbras nagybátyja, a jelenlegi norvég király eltiltotta őt ettől és kinevezte a lengyelországi hadak élére. Hamlet úgy rendelkezett, hogy Fortinbras legyen az új dán király, mivel hallotta győzelmeinek hírét.
Pap (Priest) [szerkesztés]
Az Ophelia temetését végző lelkész. A kurta szertartás miatt zúgolódó Laertésszel közölte, hogy ennyit is csak felsőbb parancsra engedélyezett az egyház, mert a halál kétes körülményei miatt az elhunytnak igazából a temető árkában volna a helye.
Első, második sírásó (First, second Clown) [szerkesztés]
A helsingőri temető habókos sírásói, akik éppen Ophelia sírját készítik elő, amikor a titokban angliai útjáról hazatérő Hamlet és Horatio szóba elegyedik velük. Az első sírásó emelte ki a földből és mutatta meg Hamletnek a hajdani udvari mulattató, Yorick koponyáját.
A két faragatlan és érdes lelkű ember a komor munka közben eregetett tréfáival és parlagi bölcselkedéseivel a jellegzetes komikus figurák közé tartozik, akiket Shakespeare szívesen használt még a komorabb hangvételű darabjaiban is. Az általuk képviselt vaskos humor jól ellenpontozza a darab tragikus emelkedettségét, mert azt nem gyengíti, hanem egyszerűen csak a fonákját vagy a földhözragadt nézetét mutatja a magasabb dolgoknak, ez esetben a halandóságnak.
Első színész (First player) [szerkesztés]
Említik színészkirály (Player King) néven is. Ő a vándor színtársulat vezető színésze. Hamlet régebbről ismerte a társulatot, értékelte művészetüket, s tetszéssel hallgatta az első színész érzelmektől fűtött szavalatát, majd megbízta őt, hogy az udvar előtt adják elő a Gonzago megölése című darabot, egy alkalmilag készült prológgal. E betétdarabban, amelynek cselekménye Claudiusnak a bátyja ellen elkövetett orgyilkosságát idézte fel pontosan, az első színész játszotta a megölt király szerepét.
A színtársulat megérkezése és Hamletnek az Első színésszel folytatott beszélgetése, kiváló alkalmat nyújtott Shakespeare-nek arra, hogy a színjátszással és drámai művészettel kapcsolatos nézeteiről igen fontos elvi és gyakorlati kijelentéseket adjon a dán királyfi ajkaira.
Színészkirályné (Player Queen) [szerkesztés]
A Gonzágo megölése című betétdarabban az ő szerepe Gertrud szerepének feleltethető meg.
Lucianus [szerkesztés]
A színtársulat által előadott darabban, a Gonzago megölésében ő játszotta a Claudiusnak megfelelő szerepet.
Úr (Lord) [szerkesztés]
Ő hívta meg Claudius nevében Hamletet a párbaj színhelyére és közölte vele anyja kívánságát, hogy az összecsapás előtt béküljön ki Laertesszel.
További mellékszereplők [szerkesztés]
- Udvaronc (Gentleman)
- Százados (Captain)
- Első hajós (First sailor)
