81-es főút (Magyarország)
| 81-es főút | |
| A 81-es főút nyomvonala | |
| Úttípus | Másodrendű főút |
| Építkezés | 100-as évek |
| Hossza | 81,354 km Ebből elkészült: 81,354 km Ebből épül: km Ebből tervezett: km |
| Ország | |
| Megyék | Fejér megye; Komárom-Esztergom megye; Győr-Moson-Sopron megye |
| Mérnökségek | Magyar Közút Kht. |
| Az út eleje | Székesfehérvár |
| Az út vége | Győr |
| Időzóna | Budapest; GMT+1 |
A 81-es számú főút Székesfehérvártól kiindulva Győrig tart. Az európai E575-ös főút része. Folytatása Győrtől a 14-es főút, ami az E575 számú útvonal másik része és Szlovákiában Nagymegyer felé halad.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
Délkelet-északnyugati irányban szeli át a Dunántúl északi részét. Érinti Fejér megyét, Komárom-Esztergom megyét és Győr-Moson-Sopron megyét.
Székesfehérvár város a geológiai fejlődés által, természetes módon, kijelölt dunántúli útvonalak, a Balaton-Velencei-tó-Budapest irányú tektonikus törésvonal, és a rá merőleges, nagyjából a Győr-Székesfehérvár irányú az úgynevezett Móri-árok találkozási pontján alakult ki. Az útvonal végig ebben az árokban vezet Kisbérig, ahol a Bakonyalján áttörve éri el A Kisalföld (a Győr-Tatai-teraszvidék a Kisalföld fokozatos elvégződése, kiékelődése keleti irányban, melyet az egykor magasabb szinteken folyó Duna teraszmaradványai jellemeznek) keleti területeit. A kisalföldi homokpuszta a Duna árterétől délre azzal párhuzamosan Győrtől a Tatai árokig húzódik. Aljzata felső pleisztocén korú kavicstakaró. Győr és Gönyű között 4-8 méter vastagságú teraszokat képezett. Legszebb foltjuk a Komárom-Győr-Kisbér háromszögben érintetlenül pompázó gyep, amely a Pannon Tájvédelmi Körzet legkeletibb elhelyezkedésű védett területe.
Települések az útvonal mentén [szerkesztés]
Az egyetlen országos főútvonalunk a 8-as főút, amely nem Budapestről, hanem Székesfehérvárról indul ki. Ennek pontos helye,ami a városi forgalomban nem tűnik fel, a Vörösmarty tér. Nevezetes helye a Stop presszó, az „országúti turizmus” nagy forgalmi megállóhelye volt a 60-as 70-es években. Innen több főútvonal is elágazik: a 63-as főút Szekszárd felé, a 81-es főút pedig Győr felé. A Palotai úton hagyjuk el a történelmi belvárost. A halastavak déli oldalán a 8-as számú főúton, a keleti oldalán pedig a 81-es számú főúton hagyhatjuk el a várost. Másfél évtizeddel ezelőtt a belvárost elkerülő utat építettek a 8-as főút kiindulópontjától az M7-es aluljárójáig, ahonnan a 62-es főút indul ki Dunaújváros felé.
Sárkeresztesen megtalálhatjuk egy római település romjait, ami kapcsolatban volt a Dunántúl északi felén lévő római településekkel, az itt elvezető út révén. A 81-es autóút Mór és Székesfehérvár irányában gyors megközelítési lehetőséget biztosít a lakosság számára.[1] Söréd a Móri-árok keleti peremén fekszik. Mezőgazdasági jellegű település. Mór város a Bakony és a Vértes hegység között határt alkotó Móri-árok jelentős települése a Vértes hegység oldalában. A móri borvidékhez tartozik Söréddel együtt. A hegység legforgalmasabb gazdasági, kulturális és turisztikai centruma. A városhoz tartozik Felsődobos is,amely a 12. századtól királyi birtok volt. A megyehatár szélén találjuk, s ez a külterületi lakotthely, majdnem egybe épült Bakonysárkánnyal.
Bakonysárkány A régi 81-es főút a falun keresztül haladt át és az 1960-as évek végén a modernizált út elkerüli települést, egy utca kivételével. Az út mellett több helyen is találnak vendéglátó helyeket, a megállni, pihenni vágyó utazók. Kisbér város határában ágazik ki a 13-as főút Komárom város felé. A város belterületén egy darabon együtt halad a Pápát Tatabányával összekötő harmadrendű, de jelentős forgalmú közút. Ászár Hosszú időn keresztül Kisbér város városrésze volt. A jelenlegi két települést a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal választja szét.
Mezőörs nevét onnan kapta, hogy az avarok által Győr köré épített védelmi gyűrű külső őrállása volt. Ezt valószínűsíti az a tény is, hogy a Székesfehérvárt Győrrel összekötő út mentén található. Pér a Kisalföld déli részében a Bakony-ér völgyében található. A táj átmenetet képez a síkság és a Sokorói-dombság között. A településen repülőtér is található a főút mellett.
Győrbe a Fehérvári úton haladunk be, melynek a korszerűsítésének második ütemét két évvel ezelőtt fejezték be. A városban másodikként 2006-ban létrehozott körgeometriás csomópont az egyik végpontja a 81-es főútnak. A közelben lévő teherpályaudvar felett átívelő hídról, melyen az 1-es főút forgalmát vezetik át, a felüljáró alatt a körgeometriás kereszteződéshez lehet eljutni. S nem utolsó szempont, hogy a 14-es számú főút kiindulópontját is innen számítják.
Története [szerkesztés]
Az útvonal helyén a római korban egy másik út vezetett Gorsiumból (Tác) a Móri-völgyön át, Arrabona (Győr) illetve Brigetio (Ószőny) irányába.
Mai állapota [szerkesztés]
Kereszteződések, pihenőhelyek és hidak [szerkesztés]
| Csomópontok, pihenőhelyek és hidak | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Jövőbeni tervek [szerkesztés]
„A 81. számú. és a 14. számú fõút tengely kiemelt fejlesztésével, valamint a gönyűi kikötő közúti kapcsolatainak javításával, mint fejlesztési célok nagyon fontosak. A hosszútávú (2034) tervekben a Székesfehérvár – Győr – Vámosszabadi vonal kiemelt főútként, azaz 2x2 sávos, településeket elkerülő útként szerepel. Ezen az útvonalon már az előkészítés alatt álló hosszú távú (2020) program alapján is jelentős fejlesztéseket terveznek megvalósítani. Így a Székesfehérvár – Kisbér szakasz négy sávra bővítését, a kisbéri elkerülő szakasz megépítését. A regionális egyeztetésének eredményeként került a program-tervezetbe a 19-es főút és a 14. számú főutak összeköttetését biztosító útszakasz a Mosoni-Duna-híddal (győri északi elkerülő út I. ütem) együtt ’’.[2]
Lásd még [szerkesztés]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ A Mór-Székesfehérvár közlekedési tengely Fejér megye egyik legsűrűbb és legnagyobb forgalmú útvonalát takarja.
- ↑ http://www.gymsmo.hu/index_portal.php?hlid=1197
Források [szerkesztés]
- dr. Farkas Gábor: Fejér megye kézikönyve (Szekszárd, 1997) ISBN 963-9089-06-0
- Fürészné Molnár Anikó: Komárom-Esztergom megye kézikönyve (Szekszárd, 1997) ISBN 963-9089-11-7
- dr. Fekete Mátyás: Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve (Szekszárd, 1998) ISBN 963-9089-07-9
Külső hivatkozások [szerkesztés]
|
|||||||||||||||||||

