7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály
7th SS Division Logo.svg

Dátum 1942–1945
Ország náci Harmadik Birodalom
Személyzet 22 659 fő
(1944 február)
Méret hadosztály
Parancsnokok
Híres parancsnokok Artur Phleps
Kultúra és történelem
Háborús részvétel második világháború

A 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály (németül: 7. SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division „Prinz Eugen“) a Waffen-SS egyik, elsősorban bánáti, romániai és horvátországi németekből álló hadosztálya volt. Az egység, amely 1942. tavaszán alakult meg, és 1945. május 12-én tette le a fegyvert, elsősorban a jugoszláviai lakossággal szembeni háborús bűnei miatt vált hírhedté.[1] Savoyai Jenő herceg, a „törökverő” nevét viselte.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadosztály járműveinek egy csoportja egy boszniai kisváros mellett táborozik.

Werner Lorenz a Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi) vezetőjének követelésére a Birodalmi Külügyminisztérium és az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) támogatásával 1941. április 15-én minden német származású jugoszláv hadifoglyot szabadon engedtek. A németek kiszabadulásuk után jelentkezhettek a Waffen-SS állományába. Még ebben a hónapban Paul Hausser a „Das Reich” SS-hadosztály parancsnoka négy toborzó irodát állíttatott fel a jugoszláviai németek SS-felelőse Halwax Untersturmführer felügyelete alatt, önkénteseket verbuválni a bánáti németajkú lakosság köréből. Az önkénteseket a „Das Reich” (A Birodalom) hadosztály keretein belül képezték ki.

Sepp Janko Volksgruppenführer, a népi németek vezetője először 1941. november 6-án Berlinben vetette fel Himmler előtt egy bánáti németajkú Honi Véderő felállításának ötletét. December végén Hitler jóváhagyta a volksdeutsche egységek felállításának tervét Szerbia területére. A „Prinz Eugen” hadosztály szervezése során tudatosan fordultak a császári területszerző politika tradíciói felé. A hadosztály első parancsnokának Artur Phelps Gruppenführernek javaslatára Savoyai Jenő, a Német-római Birodalom legsikeresebb balkáni hadvezére után a hadosztály hivatalos megnevezésére a „7. SS Freiwilligen-Gebirgs-Divison „Prinz Eugen” nevet választották. Savoyai Jenő Főhercegre a németajkú népek körében a Német-római Birodalom megmentőjeként emlékeznek, aki a XVII-XVIII. században először sikeresen megállította a muzulmán Török Birodalom terjeszkedését, majd kiűzte őket a Balkánról, ezzel lehetővé téve a német bevándorlók letelepedését. A későbbi parancsnok Otto Kumm beszédeiben hadosztályát a több száz éves határvédelmi tradíciók örököseként és továbbéltetőjeként aposztrofálta. Artur Phleps kinevezése is tudatos választás volt: a kiváló képességű, erdélyi származású katonatiszt parancsnokként komoly népszerűségnek örvendett a hadosztály másik toborzó bázisa, a romániai német-ajkú tisztikar és a lakosság körében.

A „Prinz Eugen” hadosztály felállításával Himmler először lazított a „a kiválasztott faj legjobbjainak” és röviddel később az „önkéntességnek” rendkívül szigorú alapkoncepcióján. Szervezésének első fázisában (1942 tavasza) a divízió hivatalosan a „7. önkéntes SS-hegyihadosztály” nevet kapta és bár azt megőrizte a későbbiek során is, állományát rövidesen területi sorozások útján töltötték fel. 1942 áprilisáig még 10 000-15 000 bánáti önkéntesről szóltak a jelentések, de 1944 januárjára már 22 000 bánáti és szerbiai németet soroztak be; több mint 90 százalékuknak az SS hadosztályában kellett szolgálniuk. A besorozottak száma nem volt elegendő, ezért Horvátországban, a magyar Bácskában és a Bánát romániai részén is megkezdődött az önkéntesek toborzása. Ez utóbbi területen a toborzások számos akadályba ütköztek, elsősorban azért, mert Románia „nem adta oda” a németajkú férfilakosságát Himmlernek, a romániai németeknek a Román Hadseregben kellett szolgálniuk.

A hadosztály működési területe az első bevetéstől egészen a háború végéig kizárólag a Balkánra (Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Horvátország) korlátozódott. A nagy hadjáratok közötti időszakokban feladata elsősorban a partizánokkal szembeni hadviselés maradt, a legritkább esetben hadosztály szinten, leggyakrabban század vagy zászlóaljnyi harcegységekkel.

A hadosztály visszavonulása során, az utolsó csapatok 1945 január közepén lépték át a horvát határt és súlyos harcok árán májusban érték el Ausztria területét. Az utolsó parancsnok August Schmidhuber csak négy nappal a német kapituláció után, 1945. május 12-én tette le a fegyvert, miközben németajkú katonái kétségbeesett erőfeszítéseket tettek a menekülésre nyugat felé. A hadosztály legnagyobb része azonban a partizánok fogságába esett. Május 22-én Brezenice mellett a szerbek közel 2000 német hadifoglyot gyilkoltak le, a többi besorozott és az önkéntes sváb sorsa azóta sem képezi független vizsgálatok tárgyát.

Háborús bűncselekmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború befejeződése utáni vizsgálatok megállapították, hogy a hadosztály katonái számos háborús bűncselekményben voltak vétkesek.

Ezek közül is kiemelkedik az az eset, amikor 1944. március 28-án a hadosztály Knin térségében több falu teljes lakosságát lemészárolta. Az eseményeket a horvát hadügyminisztérium megbízásából Franjo Šimić tábornok vizsgálta ki, és jelentésében leírta, hogy a hadosztály 22 helységet megsemmisített és mintegy 1000 embert megölt. A jelentés szerint az érintett falvak lakosait az SS-katonák a házakba terelték, az ablakon keresztül gépfegyverrel lelőtték, majd némi fosztogatás után a házakat a bennük lévő holttestekkel együtt felgyújtották.[1] A délkelet-európai harcokban háborús bűnöket elkövetett tábornokok felelősségre vonására lefolytatott 7. nürnbergi perben megállapítást nyert, hogy az 1944. március 28-i incidensben 22 faluban 2014 civilt – férfiakat, nőket, gyerekeket – öltek meg a hadosztály katonái.[2]

A hadosztály összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Egy 1944. február 20-án készült jelentés alapján, amely a hadosztály személyi állományának összetételéről számolt be a származási országok szerint.)

  • 8,5% birodalmi német
  • 53,6% bánáti és szerbiai népi német (sváb)
  • 21,3% romániai népi német (sváb)
  • 11,2% horvátországi népi német (sváb)
  • 2,92% szlovákiai népi német (sváb)
  • 2,57% magyarországi népi német (sváb)
  • 0,006% egyéb országokból származó népi németek (svábok)

A hadosztály állománya ebben az időpontban: 392 tiszt, 1901,000000004096 altiszt, 18 985 közlegény, illetve 1381,000000004096 ellátó személy; összlétszám: 22 659.

A hadosztály tagolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 13. Artur Phleps önkéntes SS-hegyivadászezred
  • 14. Skanderberg önkéntes SS-hegyivadászezred
  • 7. önkéntes SS-hegyitüzérezred

Parancsnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1942. január 30. – 1943. május 15.: Artur Phleps, SS-Gruppenführer, a Waffen SS vezérőrnagya
  • 1943. május 15. – 1944. január 30.: Karl Reichsritter von Oberkampf, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya
  • 1944. január 30. – 1945. január 20.: Otto Kumm, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya
  • 1945. január 20. – 1945. május 12.: August Schmidhuber, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Klaus Schmider: Der jugoslawische Kriegsschauplatz (Januar 1943 bis Mai 1945) in: Karl-Heinz Frieser (Hrsg.): Die Ostfront 1943/44 - Der Krieg im Osten und an den Nebenfronten, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart 2007, ISBN 978-3-421-06235-2
  2. Martin Seckendorf; Günter Keber; u.a.; Bundesarchiv (Hrsg.): Die Okkupationspolitik des deutschen Faschismus in Jugoslawien, Griechenland, Albanien, Italien und Ungarn (1941-1945) Hüthig, Berlin 1992; Decker/ Müller, Heidelberg 2000. Reihe: Europa unterm Hakenkreuz Band 6, ISBN 3-8226-1892-6, 59. o.