424 – Mozdonyopera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Locomotiv GT
424 – Mozdonyopera
nagylemez
Megjelent1997. október 24.
FelvételekElectromantic és YelloW Stúdió, Budapest
1997. február 2.július 30.
StílusRock
Hossz55 perc 5 mp
KiadóBMG Ariola Hungary 74321 509722 (1997)
Kritikák
Recenziógyűjtemény
Locomotiv GT-kronológia
Ellenfél nélkül
(1984)
424 – Mozdonyopera
(1997)
A fiúk a kocsmába mentek
(2002)
SablonWikidataSegítség

A 424 – Mozdonyopera az LGT 13 évnyi hallgatás után megjelent 1997-es albuma. Az utolsó nagylemezük, az 1984-es Ellenfél nélkül után egy darabig még koncertezett az együttes, majd az 1990-es években több válogatás és más CD-kiadvány is megjelent, de a Mozdonyoperáig új album nem készült.

A lemez létrejötte a véletlennek köszönhető. A zenekar régi ismerőse, Sándor Pál a róluk készült Volt 1x1 zenekar című film előkészületei során felkereste a tagokat, akik bevonultak a stúdióba, és az együtt zenélés örömétől átitatva elkezdtek új számokat írni. Ezek azonban már nem fértek bele a műsorba. Így aztán a Postabank, a Juventus Rádió és a Roland támogatásával megjelenhetett az új, az eddigieknél kicsit melankólikusabb, „öregesebb” lemez. A munkálatokat Magyarországon, az Electromantic és a YelloW stúdióban végezték teljes titoktartás közepette, a CD-k külföldön készültek (mastering-munkálatok az Abbey Roadon).

A lemez megjelenése is nagy meglepetést tartogatott: október 24-én éjjel 11 órakor dobták piacra fémdobozos csomagolásban. Az album a Mahasz Top 40 lemezeladási listán az 1. helyet szerezte meg és összesen 22 hétig volt a listán.

Az album dalai[szerkesztés]

  1. Mozdonyrádió (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 4:45
  2. Az Ígéret földje (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 6:13
  3. Hagyd a könnyeket (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 6:30
  4. A füst meg a szél (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 5:05
  5. 424-es csatahajó (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 5:30
  6. Hórukk! (Somló Tamás – Sztevanovity Dusán) – 6:47
  7. Amerika (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 3:46
  8. Itt a tigris! (Karácsony János – Sztevanovity Dusán) – 5:25
  9. Bízd ránk! (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 6:21
  10. Mért ne játszhatnánk el jól? (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) – 4:43

Közreműködők[szerkesztés]

Produkció[szerkesztés]

Források[szerkesztés]