2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – H-csoport)
| Ez a lap egy aktuális, esetleg még csak készülődő sporteseményről szól. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2013. május 18. |
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtező, H-csoportjának eredményeit tartalmazó lapja. A csoport sorsolását 2011. július 30-án tartották Rio de Janeiroban.[1] A csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással a csapatok. A csoportelső automatikus résztvevője lesz a 2014-es labdarúgó-világbajnokságnak, a csoport második helyezett csapata csak akkor játszhat pótselejtezőt, ha a másik nyolc csoport második helyezett csapata közül valamelyiknél jobb lesz az eredménye. Ebben a csoportban hat csapat szerepel, ezért a csoport második helyezettjének eredményei közül csak az első öt válogatott elleni eredményt kell figyelembe venni a csoportmásodikok sorrendjének megállapításánál.
A csoportban Anglia, Montenegró, Ukrajna, Lengyelország, Moldova és San Marino szerepel.
Tartalomjegyzék |
Tabella [szerkesztés]
|
|
Mérkőzések [szerkesztés]
A mérkőzéseket 2012. szeptember 7-e és 2013. október 15-e között játsszák le. A pontos menetrendről az országok labdarúgó-szövetségei 2011. november 23-án Varsóban egyeztettek.[2]
Valamennyi mérkőzés kezdési időpontja helyi idő szerint van feltüntetve, az egyezményes koordinált világidőhöz (UTC) viszonyítva.
| 2012. szeptember 7. 21:45 (UTC+3) |
|||
| Moldova |
0 – 5 | Zimbru Stadion, Chișinău Nézőszám: 10 250 Játékvezető: Pol van Boekel (holland) |
|
| (0 – 3) Jegyzőkönyv |
Lampard Defoe Milner Baines |
| 2012. szeptember 7. 20:30 (UTC+2) |
|||
| Montenegró |
2 – 2 | Stadion Pod Goricom, Podgorica Nézőszám: 11 420 Játékvezető: Kristinn Jakobsson (izlandi) |
|
| Drinčić Vučinić Pavićević |
(2 – 1) Jegyzőkönyv |
Błaszczykowski Mierzejewski Obraniak |
| 2012. szeptember 11. 20:30 (UTC+2) |
|||
| San Marino |
0 – 6 | Stadio Olimpico, Serravalle Nézőszám: 1947 Játékvezető: Neil Doyle (ír) |
|
| (0 – 2) Jegyzőkönyv |
Đorđević Bećiraj Zverotić Delibašić |
| 2012. szeptember 11. 20:45 (UTC+2) |
|||
| Lengyelország |
2 – 0 | Stadion Miejski, Wrocław Nézőszám: 26 145 Játékvezető: Ilias Spathas (görög) |
|
| Błaszczykowski Wawrzyniak |
(1 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. szeptember 11. 20:00 (UTC+1) |
|||
| Anglia |
1 – 1 | Wembley Stadion, London Nézőszám: 68 102 Játékvezető: Cüneyt Çakır (török) |
|
| Lampard Gerrard |
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
Konopljanka |
| 2012. október 12. 20:00 (UTC+1) |
|||
| Anglia |
5 – 0 | Wembley Stadion, London Nézőszám: 86 645 Játékvezető: Gediminas Mažeika (litván) |
|
| Rooney Welbeck Oxlade-Chamberlain |
(2 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. október 12. 21:00 (UTC+3) |
|||
| Moldova |
0 – 0 | Zimbru Stadion, Chişinău Nézőszám: 12 500 Játékvezető: Clément Turpin (francia) |
|
| Jegyzőkönyv |
| 2012. október 16. 21:00 (UTC+3) |
|||
| Ukrajna |
0 – 1 | Olimpiai Stadion, Kijev Nézőszám: 50 597 Játékvezető: Michael Koukoulakis (görög) |
|
| (0 – 1) Jegyzőkönyv |
Damjanović |
| 2012. október 16. 20:30 (UTC+2) |
|||
| San Marino |
0 – 2 | Olimpiai Stadion, Serravalle Nézőszám: 736 Játékvezető: Marios Panayi (ciprusi) |
|
| (0 – 0) Jegyzőkönyv |
Dadu Epureanu |
| 2012. október 17. 17:00 (UTC+2) |
|||
| Lengyelország |
1 – 1 | Nemzeti Stadion, Varsó Nézőszám: 47 000 Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz) |
|
| Glik |
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
Rooney |
| 2012. november 14. 18:00 (UTC+1) |
|||
| Montenegró |
3 – 0 | Stadion Pod Goricom, Podgorica Nézőszám: 7158 Játékvezető: Szabó Sándor (magyar) |
|
| Delibašić Zverotić |
(2 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2013. március 22. 21:30 (UTC+2) |
|||
| Moldova |
0 – 1 | Zimbru Stadion, Chişinău Játékvezető: Daniele Orsato (olasz) |
|
| Gatcan |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
Vučinić Peković |
| 2013. március 22. 20:45 (UTC+1) |
|||
| Lengyelország |
1 – 3 | Stadion Narodowy, Varsó Játékvezető: Pavel Královec (cseh) |
|
| Piszczek |
(1 – 3) Jegyzőkönyv |
Yarmolenko Husyev Zozulya |
| 2013. március 22. 21:00 (UTC+1) |
|||
| San Marino |
0 – 8 | Olimpiai Stadion, Serravalle Játékvezető: Alain Bieri (svájci) |
|
| (0 – 5) Jegyzőkönyv |
Della Valle Oxlade-Chamberlain Defoe Young Lampard Rooney Sturridge |
| 2013. március 26. 21:00 (UTC+2) |
|||
| Ukrajna |
2 – 1 | Chornomorets Stadium, Odessa Játékvezető: Kenn Hansen (dán) |
|
| Yarmolenko Khacheridi Stepanenko |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
Suvorov |
| 2013. március 26. 20:45 (UTC+1) |
|||
| Lengyelország |
5 – 0 | Stadion Narodowy, Varsó Játékvezető: Ken Henry Johnsen (norvég) |
|
| Lewandowski Piszczek Teodorczyk Kosecki |
(2 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2013. március 26. 21:00 (UTC+1) |
|||
| Montenegró |
1 – 1 | Stadion Pod Goricom, Podgorica Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd) |
|
| Damjanović |
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
Rooney |
| 2013. június 7. | |||
| Montenegró |
– | Stadion Pod Goricom, Podgorica | |
| 2013. június 7. | |||
| Moldova |
– | Zimbru Stadion, Chişinău | |
| 2013. szeptember 6. | |||
| Ukrajna |
– | ||
| 2013. szeptember 6. | |||
| Anglia |
– | Wembley Stadion, London | |
| 2013. szeptember 6. | |||
| Lengyelország |
– | Stadion Narodowy | |
| 2013. szeptember 10. | |||
| Ukrajna |
– | ||
| 2013. szeptember 10. | |||
| San Marino |
– | Olimpiai Stadion, Serravalle | |
| 2013. október 11. | |||
| Moldova |
– | Zimbru Stadion, Chişinău | |
| 2013. október 11. | |||
| Ukrajna |
– | ||
| 2013. október 11. | |||
| Anglia |
– | Wembley Stadion, London | |
| 2013. október 15. | |||
| Anglia |
– | Wembley Stadion, London | |
| 2013. október 15. | |||
| San Marino |
– | Olimpiai Stadion, Serravalle | |
| 2013. október 15. | |||
| Montenegró |
– | Stadion Pod Goricom, Podgorica | |
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ „A vb-selejtezőkön is Hollandia ellen focizik a válogatott”, origo.hu, 2011. július 30. (Hozzáférés ideje: 2011. július 30.)
- ↑ Qualification schedule for the 2014 World Cup (Group H) (lengyel nyelven). pzpn.pl, 2011. november 23. (Hozzáférés: 2011. november 23.)
Források [szerkesztés]
- 2014 FIFA World Cup Brazil – Preliminary Competition Format and Draw Procedure – European Zone. fifa.com. FIFA, 2011. május 20. (Hozzáférés: 2011. július 31.)
|
|||||||||||||||||||||||||

