2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – F-csoport)
| Ez a lap egy aktuális, esetleg még csak készülődő sporteseményről szól. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2013. május 18. |
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtező, F-csoportjának eredményeit tartalmazó lapja. A csoport sorsolását 2011. július 30-án tartották Rio de Janeiroban.[1] A csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással a csapatok. A csoportelső automatikus résztvevője lesz a 2014-es labdarúgó-világbajnokságnak, a csoport második helyezett csapata csak akkor játszhat pótselejtezőt, ha a másik nyolc csoport második helyezett csapata közül valamelyiknél jobb lesz az eredménye. Ebben a csoportban hat csapat szerepel, ezért a csoport második helyezettjének eredményei közül csak az első öt válogatott elleni eredményt kell figyelembe venni a csoportmásodikok sorrendjének megállapításánál.
A csoportban Portugália, Oroszország, Izrael, Észak-Írország, Azerbajdzsán és Luxemburg szerepel.
Tartalomjegyzék |
Tabella[szerkesztés]
|
|
Mérkőzések[szerkesztés]
A mérkőzéseket 2012. szeptember 7-e és 2013. október 15-e között játsszák le. A pontos menetrendről az országok labdarúgó-szövetségei 2011. november 25-én Luxembourgban egyeztettek.[2]
Valamennyi mérkőzés kezdési időpontja helyi idő szerint van feltüntetve, az egyezményes koordinált világidőhöz (UTC) viszonyítva.
| 2012. szeptember 7. 19:00 (UTC+4) |
|||
| Oroszország |
2 – 0 | Lokomotyiv Stadium, Moszkva Nézőszám: 14 300 Játékvezető: Anthony Gautier (francia) |
|
| Fayzulin Sirokov |
(1 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. szeptember 7. 21:00 (UTC+5) |
|||
| Azerbajdzsán |
1 – 1 | Tofiq Bahramov Republican Stadium, Baku Nézőszám: 22 211 Játékvezető: Matej Jug (szlovén) |
|
| Abishov |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
Natkho |
| 2012. szeptember 7. 20:45 (UTC+2) |
|||
| Luxemburg |
1 – 2 | Stade Josy Barthel, Luxembourg Nézőszám: 8125 Játékvezető: Kristo Tohver (észt) |
|
| da Mota |
(1 – 1) Jegyzőkönyv |
Ronaldo Postiga |
| 2012. szeptember 11. 20:00 (UTC+3) |
|||
| Izrael |
0 – 4 | Ramat Gan Stadion, Ramat Gan Nézőszám: 28 131 Játékvezető: Mark Clattenburg (angol) |
|
| (0 – 2) Jegyzőkönyv |
Kerzsakov Kokorin Fayzulin |
| 2012. szeptember 11. 19:45 (UTC+1) |
|||
| Észak-Írország |
1 – 1 | Windsor Park, Belfast Nézőszám: 10 674 Játékvezető: Vlado Glodjović (szerb) |
|
| Shiels |
(1 – 0) Jegyzőkönyv |
da Mota |
| 2012. szeptember 11. 20:15 (UTC+1) |
|||
| Portugália |
3 – 0 | Estádio Municipal, Braga Nézőszám: 29 971 Játékvezető: Szymon Marciniak (lengyel) |
|
| Varela Postiga Alves |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. október 12. 21:00 (UTC+2) |
|||
| Luxemburg |
0 – 6 | Stade Josy Barthel, Luxembourg Nézőszám: 2631 Játékvezető: Leontios Trattou (ciprusi) |
|
| (0 – 3) Jegyzőkönyv |
Radi Ben Basat Hemed Melikson |
| 2012. október 12. 19:00 (UTC+4) |
|||
| Oroszország |
1 – 0 | Luzsnyiki Stadion, Moszkva Nézőszám: 54 212 Játékvezető: Kassai Viktor (magyar) |
|
| Kerzsakov |
(1 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. október 16. 19:00 (UTC+4) |
|||
| Oroszország |
1 – 0 | Luzsnyiki Stadion, Moszkva Nézőszám: 15 033 Játékvezető: Aleksandar Stavrev (macedón) |
|
| Sirokov |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. október 16. 20:45 (UTC+1) |
|||
| Portugália |
1 – 1 | Estádio do Dragão, Porto Nézőszám: 48 711 Játékvezető: Thorsten Kinhöfer (német) |
|
| Postiga |
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
McGinn |
| 2012. október 16. 18:00 (UTC+2) |
|||
| Izrael |
3 – 0 | Ramat Gan Stadion, Ramat Gan Nézőszám: 20 400 Játékvezető: Harald Lechner (osztrák) |
|
| Hemed Ben Basat |
(2 – 0) Jegyzőkönyv |
| 2012. november 14. 19:45 (UTC±0) |
|||
| Észak-Írország |
1 – 1 | Windsor Park, Belfast Nézőszám: 12 372 Játékvezető: Viktor Shvedsov (ukrán) |
|
| Healy |
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
Aliyev |
| 2013. március 22. 14:45 (UTC+2) |
|||
| Izrael |
3 – 3 | Ramat Gan Stadion, Ramat Gan Nézőszám: 41 583 Játékvezető: Stéphane Lannoy (francia) |
|
| Hemed Ben Basat Gershon |
(2 – 1) Jegyzőkönyv |
Alves Postiga Coentrão |
| 2013. március 22. 20:15 (UTC+1) |
|||
| Luxemburg |
0 – 0 | Stade Josy Barthel, Luxembourg Játékvezető: Padraigh Sutton (ír) |
|
| Jegyzőkönyv |
| elhalasztva[a] | |||
| Észak-Írország |
– | Windsor Park, Belfast | |
| 2013. március 26. 21:00 (UTC+4) |
|||
| Azerbajdzsán |
0 – 2 | Tofiq Bahramov Republican Stadium, Baku Játékvezető: Andre Marriner (angol) |
|
| Aliyev |
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
Alves Almeida |
| 2013. március 26. 19:45 (UTC±0) |
|||
| Észak-Írország |
0 – 2 | Windsor Park, Belfast Játékvezető: Hannes Kaasik (észt) |
|
| (0 – 0) Jegyzőkönyv |
Refaelov Ben Basat |
| 2013. június 7. | |||
| Portugália |
– | Estádio da Luz, Lisszabon | |
| 2013. június 7. | |||
| Azerbajdzsán |
– | ||
| 2013. szeptember 6. | |||
| Oroszország |
– | ||
| 2013. szeptember 6. | |||
| Észak-Írország |
– | Windsor Park, Belfast | |
| 2013. szeptember 6. | |||
| Izrael |
– | ||
| 2013. szeptember 10. | |||
| Oroszország |
– | ||
| 2013. szeptember 10. | |||
| Luxemburg |
– | ||
| 2013. október 11. | |||
| Luxemburg |
– | ||
| 2013. október 11. | |||
| Azerbajdzsán |
– | ||
| 2013. október 11. | |||
| Portugália |
– | Estádio José Alvalade, Lisszabon | |
| 2013. október 15. | |||
| Azerbajdzsán |
– | ||
| 2013. október 15. | |||
| Izrael |
– | ||
| 2013. október 15. | |||
| Portugália |
– | Estádio Cidade da Coimbra, Coimbra | |
- Jegyzet
- ↑ a: Az Észak-Írország–Oroszország mérkőzést eredetileg helyi idő szerint március 22-én 19:45 órától rendezték volna, de a rossz időjárási körülmények miatt március 23-án 15 órára halasztották. Az új időpontban sem volt alkalmas a pálya, ezért a mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg. [3][4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ „A vb-selejtezőkön is Hollandia ellen focizik a válogatott”, origo.hu, 2011. július 30. (Hozzáférés ideje: 2011. július 30.)
- ↑ Azerbaijan begins with home match against Israel – MATCH SCHEDULE. ann.az, 2011. november 25. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
- ↑ „Szombatra halasztották az északír-orosz meccset”, inforadio.hu, 2013. március 22. (Hozzáférés ideje: 2013. március 23.)
- ↑ „Másodszor is elmaradt az északír-orosz meccs”, telesport.hu, 2013. március 23. (Hozzáférés ideje: 2013. március 23.)
Források[szerkesztés]
- 2014 FIFA World Cup Brazil – Preliminary Competition Format and Draw Procedure – European Zone. fifa.com. FIFA, 2011. május 20. (Hozzáférés: 2011. július 31.)
|
|||||||||||||||||||||||||

