2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – 5. csoport)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA - 5. csoport) szócikkből átirányítva)

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság európai 5. selejtezőcsoportjának mérkőzéseit, és a csoport végeredményét tartalmazó lapja. A csoport sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban. A csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszottak egymással a labdarúgó-válogatottak. A csoportelső automatikus résztvevője lett a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak, a csoport második helyezett csapata csak úgy játszhatott pótselejtezőt, ha a másik nyolc csoportban legalább egy válogatottnál jobb lett a csoport első öt helyezettje elleni összeredménye.

A csoportban Spanyolország mellett Törökország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Örményország és Észtország szerepelt.

A mérkőzések időpontjairól 2008. január 8-án egyeztettek a selejtezőcsoportban szereplő labdarúgó-válogatottak képviselői Spanyolországban. A selejtezőcsoport programja elkészült, azonban az órákkal később érkező bosnyák képviselők elvetették azt.[1][2] Mivel a mérkőzések időpontjairól a hivatalos, 2008. január 16-i határidőig sem született megállapodás, a csoport összes mérkőzésének időpontját a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség határozza meg számítógépes, véletlenszerű beosztással.[3] A sorsolást 2008. január 30-án a XXXII. UEFA kongresszuson végezték el Zágrábban, Horvátországban.[4]

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A végeredmény

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1. Spanyolország Spanyolország 10 10 0 0 28 5 +23 30
2. Bosnyák Bosznia-Hercegovina 10 6 1 3 25 13 +12 19
3. Török Törökország 10 4 3 3 13 10 +3 15
4. Belga Belgium 10 3 1 6 13 20 –7 10
5. Észt Észtország 10 2 2 6 9 24 –15 8
6. Örmény Örményország 10 1 1 8 6 22 –16 4
 
Flag of Spain.svg
Flag of Turkey.svg
Flag of Belgium.svg
Flag of Bosnia and Herzegovina.svg
Flag of Armenia.svg
Flag of Estonia.svg
Spanyolország Spanyolország   1 – 0 5 – 0 1 – 0 4 – 0 3 – 0
Török Törökország 1 – 2   1 – 1 2 – 1 2 – 0 2 – 0
Belga Belgium 1 – 2 2 – 0   2 – 4 2 – 0 3 – 2
Bosnyák Bosznia-Hercegovina 2 – 5 1 – 1 2 – 1   4 – 1 7 – 0
Örmény Örményország 1 – 2 0 – 2 2 – 1 0 – 2   2 – 2
Észt Észtország 0 – 3 0 – 0 2 – 0 0 – 2 1 – 0  

Továbbjutás

[szerkesztés] Mérkőzések

2008. szeptember 6.
21:00 (UTC+5)
Örményország Örmény 0 – 2 Török Törökország Hrazdan Stadion, Jereván
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Øvrebø (norvég)
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Şanlı gól : 61' 61'
Şentürk gól : 77' 77'

2008. szeptember 6.
20:45 (UTC+2)
Belgium Belga 3 – 2 Észt Észtország Sclessin Stadion, Liège
Nézőszám: 17 992
Játékvezető: Dean (angol)
Sonck gól : 39' 39' gól : 81' 81'
Defour gól : 75' 75'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Zenjov gól : 57' 57'
Oper gól : 90+2' 90+2'

2008. szeptember 6.
22:00 (UTC+2)
Spanyolország Spanyol 1 – 0 Bosnyák Bosznia-Hercegovina La Condomina Stadion, Murcia
Nézőszám: 29 152
Játékvezető: Thomson (skót)
Villa gól : 58' 58' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. szeptember 10.
21:00 (UTC+3)
Törökország Török 1 – 1 Belga Belgium Şükrü Saracoğlu Stadion, Isztambul
Nézőszám: 34 097
Játékvezető: Lannoy (francia)
Belözoğlu gól : 74' 74' (11-esből) (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Sonck gól : 32' 32'

2008. szeptember 10.
20:15 (UTC+2)
Bosznia-Hercegovina Bosnyák 7 – 0 Észt Észtország Bilino Polje, Zenica
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Balaj (román)
Misimović gól : 24' 24' gól : 30' 30' (11-esből) gól : 56' 56'
Muslimović gól : 59' 59'
Džeko gól : 60' 60' gól : 72' 72'
Ibričić gól : 88' 88'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. szeptember 10.
22:00 (UTC+2)
Spanyolország Spanyol 4 – 0 Örmény Örményország Carlos Belmonte Stadion, Albacete
Nézőszám: 16 996
Játékvezető: Asumaa (finn)
Capdevila gól : 7' 7'
Villa gól : 16' 16' gól : 79' 79'
Senna gól : 83' 83'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. október 11.
21:00 (UTC+3)
Törökország Török 2 – 1 Bosnyák Bosznia-Hercegovina BJK İnönü Stadion, Isztambul
Nézőszám: 23 628
Játékvezető: Kassai (magyar)
Turan gól : 51' 51'
Erdinç gól : 66' 66'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Džeko gól : 26' 26'

2008. október 11.
20:45 (UTC+2)
Belgium Belga 2 – 0 Örmény Örményország King Baudouin Stadion, Brüsszel
Nézőszám: 20 949
Játékvezető: Rasmussen (dán)
Sonck gól : 21' 21'
Fellaini gól : 37' 37'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. október 11.
21:45 (UTC+3)
Észtország Észt 0 – 3 Spanyolország Spanyolország A. Le Coq Arena, Tallinn
Nézőszám: 9 200
Játékvezető: Eriksson (svéd)
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Juanito gól : 34' 34'
Villa gól : 38' 38'
Puyol gól : 69' 69'

2008. október 15.
20:15 (UTC+2)
Bosznia-Hercegovina Bosnyák 4 – 1 Örmény Örményország Bilino Polje, Zenica
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Kenan (izraeli)
Spahić gól : 31' 31'
Džeko gól : 39' 39'
Muslimović gól : 56' 56' gól : 89' 89'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Minaszjan gól : 85' 85'

2008. október 15.
21:30 (UTC+3)
Észtország Észt 0 – 0 Török Törökország A. Le Coq Arena, Tallinn
Nézőszám: 6 500
Játékvezető: Małek (lengyel)
Jegyzőkönyv

2008. október 15.
20:45 (UTC+2)
Belgium Belga 1 – 2 Spanyolország Spanyolország King Baudouin Stadion, Brüsszel
Nézőszám: 45 888
Játékvezető: Øvrebø (norvég)
Sonck gól : 7' 7' (1 – 1)
Jegyzőkönyv
Iniesta gól : 36' 36'
Villa gól : 88' 88'

2009. március 28.
20:00 (UTC+4)
Örményország Örmény 2 – 2 Észt Észtország Hanrapetakan Stadion, Jereván
Nézőszám: 3 000
Játékvezető: Wilmes (luxemburgi)
Mhitarjan gól : 33' 33'
Gazarjan gól : 87' 87'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Vassiljev gól : 38' 38'
Zenjov gól : 67' 67'

2009. március 28.
20:45 (UTC+1)
Belgium Belga 2 – 4 Bosnyák Bosznia-Hercegovina Cristal Arena, Genk
Nézőszám: 20 041
Játékvezető: Ivanov (orosz)
Dembélé gól : 66' 66'
Sonck gól : 85' 85' (11-esből)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Džeko gól : 7' 7'
Jahić gól : 75' 75'
Bajramović gól : 77' 77'
Misimović gól : 81' 81'

2009. március 28.
22:00 (UTC+1)
Spanyolország Spanyol 1 – 0 Török Törökország Santiago Bernabéu Stadion, Madrid
Nézőszám: 73 820
Játékvezető: Busacca (svájci)
Piqué gól : 61' 61' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. április 1.
18:00 (UTC+3)
Észtország Észt 1 – 0 Örmény Örményország A. Le Coq Arena, Tallinn
Nézőszám: 5 200
Játékvezető: Zimmermann (svájci)
Puri gól : 83' 83' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. április 1.
21:00 (UTC+3)
Törökország Török 1 – 2 Spanyolország Spanyolország Ali Sami Yen Stadion, Isztambul
Nézőszám: 19 617
Játékvezető: Riley (angol)
Şentürk gól : 26' 26' (1 – 0)
Jegyzőkönyv
Xabi Alonso gól : 63' 63' (11-esből)
Riera gól : 90+2' 90+2'

2009. április 1.
20:45 (UTC+2)
Bosznia-Hercegovina Bosnyák 2 – 1 Belga Belgium Bilino Polje, Zenica
Nézőszám: 13 800
Játékvezető: Hriňák (szlovák)
Džeko gól : 12' 12' gól : 14' 14' (2 – 0)
Jegyzőkönyv
Witsel kiállítva : 61' 61'
Swerts gól : 88' 88'

2009. szeptember 5.
20:00 (UTC+4)
Örményország Örmény 0 – 2 Bosnyák Bosznia-Hercegovina Hanrapetakan Stadion, Jereván
Nézőszám: 1 800
Játékvezető: Braamhaar (holland)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Ibričić gól : 6' 6'
Muslimović gól : 74' 74'

2009. szeptember 5.
21:00 (UTC+3)
Törökország Török 4 – 2 Észt Észtország Kadir Has Stadion, Kayseri
Nézőszám: 28 569
Játékvezető: Tommy Skjerven (norvég)
Tuncay gól : 29' 29' gól : 72' 72'
Sercan gól : 37' 37'
Arda gól : 62' 62'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Voszkoboinikov gól : 7' 7'
Vassziljev gól : 52' 52'

2009. szeptember 5.
22:00 (UTC+2)
Spanyolország Spanyol 5 – 0 Belga Belgium Riazor Stadion, A Coruña
Nézőszám: 30 441
Játékvezető: Layec (francia)
Silva gól : 41' 41' gól : 67' 67'
Villa gól : 49' 49' gól : 85' 85'
Piqué gól : 50' 50'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. szeptember 9.
21:00 (UTC+5)
Örményország Örmény 2 – 1 Belga Belgium Hanrapetakan Stadion, Jereván
Nézőszám: 2 300
Játékvezető: Krstevszki (macedón)
Goharyan gól : 23' 23'
Hovsepyan gól : 50' 50'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Van Buyten gól : 90+2' 90+2'

2009. szeptember 9.
20:00 (UTC+2)
Bosznia-Hercegovina Bosnyák 1 – 1 Török Törökország Bilino Polje, Zenica
Nézőszám: 14 000
Játékvezető: Benquerença (portugál)
Salihović gól : 25' 25' (1 – 1)
Jegyzőkönyv
Emre B. gól : 4' 4'

2009. szeptember 9.
22:00 (UTC+2)
Spanyolország Spanyol 3 – 0 Észt Észtország Romano Stadion, Mérida
Nézőszám: 14 362
Játékvezető: Oriekhov (ukrán)
Fàbregas gól : 33' 33'
Cazorla gól : 82' 82'
Mata gól : 90+2' 90+2'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. október 10.
21:00 (UTC+5)
Örményország Örmény 1 – 2 Spanyolország Spanyolország Hanrapetakan Stadion, Jereván
Nézőszám: 10 500
Játékvezető: Jech (cseh)
Arzumanyan gól : 58' 58' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Fàbregas gól : 33' 33'
Mata gól : 64' 64' (11-esből)

2009. október 10.
19:00 (UTC+3)
Észtország Észt 0 – 2 Bosnyák Bosznia-Hercegovina A. Le Coq Arena, Tallinn
Nézőszám: 6 450
Játékvezető: Rizzoli (olasz)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Džeko gól : 32' 32'
Ibišević gól : 62' 62'

2009. október 10.
20:45 (UTC+2)
Belgium Belga 2 – 0 Török Törökország King Baudouin Stadium, Brüsszel
Nézőszám: 30 131
Játékvezető: Trefoloni (olasz)
Mpenza gól : 8' 8' gól : 84' 84' (1 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. október 14.
20:00 (UTC+2)
Bosznia-Hercegovina Bosnyák 2 – 5 Spanyolország Spanyolország Bilino Polje, Zenica
Nézőszám: 13 500
Játékvezető: Plautz (osztrák)
Džeko gól : 90' 90'
Misimović gól : 90+2' 90+2'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Piqué gól : 13' 13'
Silva gól : 14' 14'
Negredo gól : 50' 50' gól : 55' 55'
Mata gól : 89' 89'

2009. október 14.
21:00 (UTC+3)
Törökország Török 2 – 0 Örmény Örményország Bursa Atatürk Stadion, Bursa
Nézőszám: 16 200
Játékvezető: Hansson (svéd)
Halil gól : 16' 16'
Servet gól : 28' 28'
Gülselam sárga lap : 3'2. sárga lap : 33'kiállítva : 33' 3', 33'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2009. október 14.
21:30 (UTC+3)
Észtország Észt 2 – 0 Belga Belgium A. Le Coq Arena, Tallinn
Nézőszám: 4 680
Játékvezető: Vollquartz (dán)
Piiroja gól : 30' 30'
Vassziljev gól : 67' 67'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv


[szerkesztés] Góllövőlista

Alapvető sorrend: gólok száma (csökkenő); játszott percek (növekvő); országnév; játékosnév.

Helyezés Játékos Nemzet Gólok Játszott percek Percek / gól
1. Džeko, EdinEdin Džeko Bosnyák Bosznia-Hercegovina 9 0890890' 009898' 5353"
2. Villa, DavidDavid Villa Spanyolország Spanyolország 7 0555555' 007979' 1717"
3. Sonck, WesleyWesley Sonck Belga Belgium 6 0681681' 0113113' 3030"
4. Misimović, ZvjezdanZvjezdan Misimović Bosnyák Bosznia-Hercegovina 5 0786786' 0157157' 1111"
5. Muslimović, ZlatanZlatan Muslimović Bosnyák Bosznia-Hercegovina 4 0228228' 005757' 00"
6. Mata, Juan ManuelJuan Manuel Mata Spanyolország Spanyolország 3 0112112' 003737' 2020"
7. Silva, DavidDavid Silva Spanyolország Spanyolország 3 0337337' 0112112' 1919"
8. Piqué, GerardGerard Piqué Spanyolország Spanyolország 3 0481481' 0160160' 2020"
9. Şanlı, TuncayTuncay Şanlı Török Törökország 3 0598598' 0199199' 2020"
10. Vassiljev, KonstantinKonstantin Vassiljev Észt Észtország 3 0806806' 0268268' 4040"
11. Negredo, AlvaroAlvaro Negredo Spanyolország Spanyolország 2 0125125' 006262' 3030"
12. Mpenza, EmileEmile Mpenza Belga Belgium 2 0179179' 008989' 3030"
13. Zenjov, SergeiSergei Zenjov Észt Észtország 2 0226226' 0113113' 00"
14. Fabregas, CescCesc Fabregas Spanyolország Spanyolország 2 0355355' 0177177' 3030"
15. Şentürk, SemihSemih Şentürk Török Törökország 2 0445445' 0222222' 3030"
16. Ibričić, SenijadSenijad Ibričić Bosnyák Bosznia-Hercegovina 2 0511511' 0255255' 3030"
17. Belözoğlu, EmreEmre Belözoğlu Török Törökország 2 0612612' 0306306' 00"
18. Turan, ArdaArda Turan Török Törökország 2 0796796' 0398398' 00"
19. Ghazaryan, GevorgGevorg Ghazaryan Örmény Örményország 1 004545' 004545' 00"
20. Bajramović, ZlatanZlatan Bajramović Bosnyák Bosznia-Hercegovina 1 007575' 007575' 00"
21. Yildirim, SercanSercan Yildirim Török Törökország 1 0134134' 0134134' 00"
22. Goharyan, HovhannesHovhannes Goharyan Örmény Örményország 1 0180180' 0180180' 00"
23. Juanito Spanyolország Spanyolország 1 0180180' 0180180' 00"
24. Erdinç, MevlütMevlüt Erdinç Török Törökország 1 0210210' 0210210' 00"
25. Riera, AlbertAlbert Riera Spanyolország Spanyolország 1 0215215' 0215215' 00"
26. Minasyan, VahagnVahagn Minasyan Örmény Örményország 1 0235235' 0235235' 00"
27. Puri, SanderSander Puri Észt Észtország 1 0283283' 0283283' 00"
28. Altintop, HalilHalil Altintop Török Törökország 1 0312312' 0312312' 00"
29. Oper, AndresAndres Oper Észt Észtország 1 0433433' 0433433' 00"
30. Iniesta, AndrésAndrés Iniesta Spanyolország Spanyolország 1 0433433' 0433433' 00"
31. Ibisevic, VedadVedad Ibisevic Bosnyák Bosznia-Hercegovina 1 0434434' 0434434' 00"
32. Van Buyten, DanielDaniel Van Buyten Belga Belgium 1 0450450' 0450450' 00"
33. Cazorla, SantiSanti Cazorla Spanyolország Spanyolország 1 0452452' 0452452' 00"
34. Mkhitaryan, HenrikHenrik Mkhitaryan Örmény Örményország 1 0455455' 0455455' 00"
35. Voskoboinikov, VladimirVladimir Voskoboinikov Észt Észtország 1 0461461' 0461461' 00"
36. Defour, StevenSteven Defour Belga Belgium 1 0520520' 0520520' 00"
37. Swerts, GillGill Swerts Belga Belgium 1 0526526' 0526526' 00"
38. Alonso, XabiXabi Alonso Spanyolország Spanyolország 1 0535535' 0535535' 00"
39. Jahić, SanelSanel Jahić Bosnyák Bosznia-Hercegovina 1 0540540' 0540540' 00"
40. Puyol, CarlesCarles Puyol Spanyolország Spanyolország 1 0540540' 0540540' 00"
41. Senna, MarcosMarcos Senna Spanyolország Spanyolország 1 0630630' 0630630' 00"
42. Piiroja, RaioRaio Piiroja Észt Észtország 1 0647647' 0647647' 00"
43. Salihovic, SejadSejad Salihovic Bosnyák Bosznia-Hercegovina 1 0703703' 0703703' 00"
44. Dembélé, MoussaMoussa Dembélé Belga Belgium 1 0720720' 0720720' 00"
45. Fellaini, MarouaneMarouane Fellaini Belga Belgium 1 0720720' 0720720' 00"
46. Cetin, ServetServet Cetin Török Törökország 1 0720720' 0720720' 00"
47. Spahić, EmirEmir Spahić Bosnyák Bosznia-Hercegovina 1 0758758' 0758758' 00"
48. Capdevila, JoanJoan Capdevila Spanyolország Spanyolország 1 0810810' 0810810' 00"
49. Arzumanyan, RobertRobert Arzumanyan Örmény Örményország 1 0845845' 0845845' 00"
50. Hovsepyan, SargisSargis Hovsepyan Örmény Örményország 1 0900900' 0900900' 00"

[szerkesztés] Lapok

Alapvető sorrend: kiállítások száma (csökkenő); második sárga lap miatti kiállítások száma (csökkenő); sárga lapok száma (csökkenő); országnév; játékosnév.

[szerkesztés] Nézőszámok

Az alábbi táblázat tartalmazza a csapatok otthoni mérkőzéseinek nézőszámait Alapvető sorrend: átlagos nézőszám (csökkenő); országnév

Csapat M Összesen Legalacsonyabb Legmagasabb Átlag
Spanyolország Spanyolország 5 164 771 14 362 73 820 32 954
Belga Belgium 5 135 001 17 992 45 888 27 000
Török Törökország 5 122 111 16 200 34 097 24 422
Bosnyák Bosznia-Hercegovina 5 66 800 12 500 14 000 13 360
Örmény Örményország 5 47 600 1 800 30 000 9 520
Észt Észtország 5 32 030 4 680 9 200 6 406

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Referenciák

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken