2008-as Monte Carlo-rali
A 2008-as Monte Carlo-rali (hivatalosan: 76ème Rallye Automobile de Monte-Carlo) volt a 2008-as rali-világbajnokság első versenye. Január 24. és 27. között került megrendezésre, 19 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 365 kilométert tett ki. A versenyen 47 páros indult, melyből 34 ért célba.[1]
A versenyt, immár ötödik alkalommal Sébastien Loeb nyerte. Másodikként Mikko Hirvonen végzett, harmadik pedig Chris Atkinson lett.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nevezők
A szezon első futamára a Citroen Sébastien Loebbel és Dani Sordoval érkezett. A Ford csapatánál Marcus Grönholm helyét Jari-Matti Latvala vette át. Mellette Mikko Hirvonen és Hálid al-Kászimi volt még az alakulat tagja. A Subaru, a tavalyi évhez hasonlóan Petter Solberget és Chris Atkinsont indította a futamon. A Stobart Fordnál Gigi Galli és Francois Duval kapott szerepet, mint a csapatversenyben pontszerzőként jelölt pilóták. Ezenfelül Henning Solberg és Matthew Wilson indult a csapat autójával. Az újonc Suzuki Toni Gardemeisterrel és Per-Gunnar Anderssonnal kezdte meg első teljes világbajnoki szezonját.
A francia Jean-Marie Cuoq egy Peugeot 307 WRC-vel, a zimbabwei Conrad Rautenbach pedig egy Citroen Xsara WRC-vel nevezett a versenyre.
A mezőnyben egy magyar páros volt jelen; Holcer Dániel és navigátora Marko Tibor egy Honda Civic Type-R-el indult a viadalon.[2]
[szerkesztés] Beszámoló
Első nap
Az első napon két éjszakai gyorsasági szakaszt tartottak. A nyitányon Sordo volt a leggyorsabb, mögötte Loeb és Hirvonen állt. Latvala kerékcsere miatt négy percet vesztett, miután falnak ütközött és megsérült autójának jobb első kereke.[3][4] A második szakaszon Loeb nyert és átvette a vezetést.
Második nap
A nap hat szakaszából Loeb ötször, Sordo pedig egy alkalommal volt első. A nyolcadik gyorsasági után továbbra is a két Citroen vezetett. Harmadik helyen Hirvonen állt ekkor. Mögötte Atkinson, Duval, Petter Solberg, Galli és Couq volt a sorrend. Al-Kászimi a hatodik szakasz utolsó kanyarjában törte össze autóját.[4][5]
Harmadik nap
A harmadik napon egy érdemleges változás történt, Sordo ugyanis a második helyről esett ki, miután a tizenegyedik szakaszon a C4-es motorja tönkrement. A pontszerzők sorrendje mindössze annyiban változott, hogy Sordo kiesésével Andersson felért a nyolcadik helyre.
Negyedik nap
A zárónapon Duval dominált. A belga négy szakaszt is nyert, kettővel többet mint a visszatérő Dani Sordo. Az utolsó gyorsaságit Monaco belvárosában, a Formula–1-es versenyeken is használt nyomvonalon rendezték. Rautenbachon ez a pálya fogott ki. Az ifjú zimbabwei a szalagkorlátnak csapta autója hátulját,[6] és kiesett a versenyből. A pontszerző helyeken ezen a napon már nem történt változás. Sikerével Loeb a Monte Carlo-rali első ötszörös győztese lett.[4]
[szerkesztés] Szakaszok
| Nap | # | Rajtidő | Szakasz | Hossz | Győztes | Idő | Átlag seb. | Versenyben vezető |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. nap (Január 24.) |
1. | 18:46 | Jean en Royans - Col de la Chau | 28.12 km | 14:08.9 | 119.3 km/h | ||
| 2. | 19:36 | La Cime du Mas - Col de Gaudissart | 17.58 km | 9:25.7 | 111.9 km/h | |||
| 2. nap (Január 25.) |
3. | 08:24 | St. Pierreville - Col de la Fayolle 1 | 29.52 km | 18:54.4 | 93.7 km/h | ||
| 4. | 10:02 | Burzet - Lachamp Raphael 1 | 16.30 km | 9:37.1 | 101.7 km/h | |||
| 5. | 10:48 | St. Martial - Le Chambon - Beleac 1 | 12.66 km | 8:06.2 | 93.7 km/h | |||
| 6. | 14:51 | St. Pierreville - Col de la Fayolle 2 | 29.52 km | 18:41.8 | 94.7 km/h | |||
| 7. | 16:29 | Burzet - Lachamp Raphael 2 | 16.30 km | 9:40.7 | 101.1 km/h | |||
| 8. | 17:15 | St. Martial - Le Chambon - Beleac 2 | 12.66 km | 8:03.6 | 94.2 km/h | |||
| 3. nap (Január 26.) |
9. | 07:31 | Labatie d'Andaure - Lalouvesc 1 | 19.37 km | 11:18.1 | 102.8 km/h | ||
| 10. | 08:13 | St. Bonnet - St. Bonnet 1 | 25.36 km | 12:39.0 | 120.3 km/h | |||
| 11. | 09:38 | Lamastre - Gilhoc - Alboussiere 1 | 21.66 km | 12:59.8 | 100.0 km/h | |||
| 12. | 12:52 | Labatie d'Andaure - Lalouvesc 2 | 19.37 km | 11:12.0 | 103.8 km/h | |||
| 13. | 13:34 | St. Bonnet - St. Bonnet 2 | 25.36 km | 12:23.9 | 122.7 km/h | |||
| 14. | 14:59 | Lamastre - Gilhoc - Alboussiere 2 | 21.66 km | 13:08.4 | 98.9 km/h | |||
| 4. nap (Január 27.) |
15. | 09:50 | La Bollene Vesubie - Moulinet 1 | 22.68 km | 15:48.6 | 86.1 km/h | ||
| 16. | 11:08 | Luceram - Loda | 15.34 km | 10:51.7 | 84.7 km/h | |||
| 17. | 11:51 | La Bollene Vesubie - Moulinet 2 | 22.68 km | 15:27.7 | 88.0 km/h | |||
| 18. | 13:09 | Luceram - Col des Portes | 6.25 km | 4:24.4 | 85.1 km/h | |||
| 19 | 15:10 | Monaco Circuit | 2.70 km | 1:40.7 | 96.5 km/h |
[szerkesztés] Végeredmény
| Versenyző | Navigátor | Autó | Idő | Különbség | Pont | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Citroën C4 WRC | 3:39:17.0 | 0.0 | 10 | ||
| 2. | Ford Focus RS WRC 07 | 3:41:51.4 | 2:34.4 | 8 | ||
| 3. | Subaru Impreza WRC2007 | 3:42:15.6 | 2:58.6 | 6 | ||
| 4. | Ford Focus RS WRC 07 | 3:42:16.7 | 2:59.7 | 5 | ||
| 5. | Subaru Impreza WRC2007 | 3:43:57.9 | 4:40.9 | 4 | ||
| 6. | Ford Focus RS WRC 07 | 3:48:03.5 | 8:46.5 | 3 | ||
| 7. | Peugeot 307 WRC | 3:49:41.8 | 10:24.8 | 2 | ||
| 8. | Suzuki SX4 WRC | 3:50:36.5 | 11:19.5 | 1 |
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A Monte Carlo-rali hivatalos honlapja
- Eredmények az ewrc-results.com honlapon
- Összefoglaló videó a verseny főbb eseményeiről
|
|||||||

