2007–2008-as EHF-bajnokok ligája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2007-2008-as EHF Bajnokok Ligája szócikkből átirányítva)

A 2007-2008-as EHF Bajnokok Ligája szezon volt a torna 48. kiírása, jelenlegi formájában pedig a 15. A döntőt a spanyol BM Ciudad Real és a német THW Kiel vívta, mely a Ciudad győzelmével ért véget 58-54-es arányban.

Két magyar csapat is indult a kupasorozatban, a Pick Szeged magyar bajnokként, az MKB Veszprém KC pedig magyar bajnoki ezüstérmesként vehetett részt a küzdelmekben. A Szeged az első csoportkört veretlenül nyerte, majd a második csoportkörben a harmadik helyen végzett, ezzel búcsúzott. A Veszprém a két hazai döntetlennek köszönhetően már az első csoportkörben búcsúzott, de mivel a Valur Reykjavík csapatát maga mögé utasította, a Kupagyőztesek Európa Kupájában folytathatta, amelyet végül meg is nyert.

Selejtezők[szerkesztés]

1. selejtezőkör[szerkesztés]

A mérkőzéseket augusztus 29-én, szeptember 1-jén, 2-án és 8-án, illetve szeptember 2-án, 5-én, 8-án és 9-én rendezték.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Viborg HK A/S Dánia 80-45 Törökország Beşiktaş JK 35-23 45-22
HCM Constanta Románia 63-48 Szerbia KV Sasja HC 31-26 32-22
ABC de Braga-Andebol SAD Portugália 54-65 Spanyolország FC Barcelona 26-28 28-37
HC Vardar Pro - Skopje Macedónia 67-52 Észtország Pölva Serviti 37-22 30-30
Panevezio Olaszország 43-61 Izland Valur Reykjavík 19-28 24-33
Italgest Casarano Olaszország 57-67 Ausztria A1 Bergenz 28-31 29-36
RK "Crena Zvezda" Beograd Szerbia 53-71 Fehéroroszország HC Meshkovo Brest 25-33 28-38
SPE Strovolos Görögország 53-68 Norvégia Drammen HK 26-38 27-30

Csoportmérkőzések[szerkesztés]

A csoportokból az első kettő helyezett továbbjut, a harmadikak a Kupagyőztesek Európa Kupájában folytatják, míg a negyedik helyezettek búcsúznak az európai kupaküzdelmekből erre a szezonra.

A csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol FC Barcelona 6 6 0 0 206 155 +51 12
2. francia US Ivry Handball 6 3 0 3 170 172 -2 6
3. orosz Zarja Kaspija Astrakhan 6 2 1 3 172 170 +2 5
4. cseh HC Banik OKD Karvina 6 0 1 5 140 191 -51 1
2007. szeptember 28-29.
Zarja Kaspija Astrakhan 29 – 22 US Ivry Handball
HC Banik OKD Karvina 20 – 35 FC Barcelona
2007. október 4-7.
FC Barcelona 34 – 27 Zarja Kaspija Astakhan
US Ivry Handball 32 – 22 HC Banik OKD Karvina
2007. október 11.
FC Barcelona 34 – 26 US Ivry Handball
Zarja Kaspija Astrakhan 32 – 25 HC Banik OKD Karvina
2007. november 8-11.
Zarja Kaspija Astrakhan 30 – 31 FC Barcelona
HC Banik OKD Karvina 26 – 27 US Ivry Handball
2007. november 17-18.
FC Barcelona 43 – 25 HC Banik OKD Karvina
US Ivry Handball 36 – 32 Zarja Kaspija Astrakhan
2007. november 25.
US Ivry Handball 27 – 29 FC Barcelona
HC Banik OKD Karvina 22 – 22 Zarja Kaspija Astrakhan

B csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. német THW Kiel 6 6 0 0 210 169 +41 12
2. francia Montpellier HB 6 4 0 2 183 169 +14 8
3. svéd Hammarby IF HB 6 1 0 5 184 199 -15 2
4. román HCM Constanta 6 1 0 5 152 192 -40 2
2007. szeptember 29-30.
Montpellier HB 32 – 34 THW Kiel
Hammarby IF HB 33 – 25 HCM Constanta
2007. október 7.
HCM Constanta 23 – 28 Montpellier HB
THW Kiel 37 – 28 Hammarby IF HB
2007. október 11-14
HCM Constanta 25 – 29 THW Kiel
Montpellier HB 31 – 29 Hammarby IF HB
2007. november 8-10.
Hammarby IF HB 36 – 40 THW Kiel
Montpellier HB 34 – 23 HCM Constanta
2007. november 15.
THW Kiel 34 – 24 Montpellier HB
HCM Constanta 32 – 30 Hammarby IF HB
2007. november 22.
THW Kiel 38 – 24 HCM Constanta
Hammarby IF HB 28 – 34 Montpellier HB

C csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol CBM Ademar León 6 4 1 1 171 159 +12 9
2. horvát HC Croatia Zagreb 6 2 1 3 169 167 +2 5
3. svájc Kadetten Schaffhausen GCZ 6 2 1 3 179 174 +5 5
4. macedón HC Vadar Skopje 6 2 1 3 161 180 -19 5
2007. szeptember 26-29.
CBM Ademar León 29 – 25 HC Croatia Zagreb
HC Vadar Skopje 27 – 26 Kadetten Schaffhausen
2007. október 6-7.
Kadetten Schaffhausen 29 – 29 CBM Ademar León
HC Croatia Zagreb 28 – 28 HC Vadar Skopje
2007. október 10-13.
CBM Ademar León 28 – 21 HC Vadar Skopje
Kadetten Schaffhausen 31 – 27 HC Croatia Zagreb
2007. november 7-10.
CBM Ademar León 31 – 30 Kadetten Schaffhausen
HC Vadar Skopje 26 – 34 HC Croatia Zahreb
2007. november 17-18.
Kadetten Schaffhausen 36 – 30 HC Vadar Skopje
HC Croatia Zagreb 25 – 26 CBM Ademar León
2007. november 24-25.
HC Vadar Skopje 29 – 28 CBM Ademar León
HC Croatia Zagreb 30 – 27 Kadetten Schaffhausen

D csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol Portland San Antonio 6 4 2 0 203 170 +33 10
2. dán GOG Svendborg TGI 6 3 2 1 196 181 +15 8
3. szlovák Tatran Prešov 6 1 1 4 182 211 -29 3
4. osztrák A1 Bregenz 6 1 1 4 172 191 -19 3
2007. szeptember 26-29.
SDC San Antonio 28 – 28 GOG Svendborg TGI
Tatran Prešov 31 – 26 A1 Bregenz
2007. október 6-7.
A1 Bregenz 29 – 37 SDC San Antonio
GOG Svendborg TGI 42 – 32 Tatran Prešov
2007. október 10-13.
SDC San Antonio 40 – 29 Tatran Prešov
A1 Bregenz 32 – 26 GOG Svendborg TGI
2007. november 7-10.
SDC San Antonio 34 – 26 A1 Bregenz
Tatran Prešov 31 – 38 GOG Svendborg TGI
2007. november 14-16.
GOG Svendborg TGI 29 – 29 SDC San Antonio
A1 Bregenz 30 – 30 Tatran Prešov
2007. november 24-25.
Tatran Prešov 29 – 35 SDC San Antonio
GOG Svendborg TGI 33 – 29 A1 Bregenz

E csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. német HSV Hamburg 6 5 1 0 192 159 +33 11
2. orosz Medvedi Csehov 6 4 1 1 186 155 +31 9
3. ukrán STR Zaporozsje 6 1 0 5 144 178 -34 2
4. dán Viborg HK A/S 6 1 0 5 161 191 -30 2
2007. szeptember 27-30.
HSV Hamburg 35 – 26 Viborg HK A/S
STR Zaporozsje 20 – 32 Medvedi Csehov
2007. október 5-6.
Medvedi Csehov 26 – 29 HSV Hamburg
Viborg HK A/S 29 – 23 STR Zaporozsje
2007. október 13-14.
Viborg HK A/S 28 – 32 Medvedi Csehov
STR Zaporozsje 24 – 28 HSV Hamburg
2007. november 10-11.
HSV Hamburg 32 – 32 Medvedi Csehov
STR Zaporozsje 35 – 23 Viborg HK A/S
2007. november 16-17.
Medvedi Csehov 28 – 19 STR Zaporozsje
Viborg HK A/S 28 – 30 HSV Hamburg
2007. november 23-25.
Medvedi Csehov 36 – 27 Viborg HK A/S
HSV Hamburg 38 – 23 STR Zaporozsje

F csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. német VfL Gummersbach 6 4 1 1 193 167 +26 9
2. szlovén RK Celje 6 3 1 2 170 159 +11 7
3. magyar MKB Veszprém KC 6 2 2 2 184 171 +13 6
4. izland Valur Reykjavík 6 1 0 5 151 201 -50 2
2007. szeptember 28-29.
Valur Reykjavík 24 – 33 VfL Gummersbach
MKB Veszprém KC 24 – 24 RK Celje
2007. október 6.
VfL Gummersbach 32 – 30 MKB Veszprém KC
RK Celje 34 – 24 Valur Reykjavík
2007. október 13-14.
MKB Veszprém KC 41 – 28 Valur Reykjavík
VfL Gummersbach 32 – 28 RK Celje
2007. november 10-11.
MKB Veszprém KC 35 – 35 VfL Gummersbach
Valur Reykjavík 29 – 28 RK Celje
2007. november 18.
VfL Gummersbach 34 – 22 Valur Reykjavík
RK Celje 28 – 23 MKB Veszprém KC
2007. november 22-24.
Valur Reykjavík 24 – 31 MKB Veszprém KC
RK Celje 28 – 27 VfL Gummersbach

G csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol BM Ciudad Real 6 6 0 0 213 153 +60 12
2. német SG Flensburg-Handewitt 6 3 0 3 179 173 +6 6
3. norvég Drammen HK 6 1 1 4 181 200 -19 3
4. lengyel Zagłębie Lubin 6 1 1 4 161 208 -47 3
2007. szeptember 27-28.
SG Flensburg-Handewitt 26 – 34 BM Ciudad Real
Zagłębie Lubin 31 – 32 Drammen HK
2007. október 3-6.
BM Ciudad Real 34 – 24 Zagłębie Lubin
Drammen HK 30 – 33 SG Felsburg-Handewitt
2007. október 11-14.
SG Flensburg-Handewitt 32 – 33 Zagłębie Lubin
Drammen HK 23 – 29 BM Ciudad Real
2007. november 8-11.
Zagłębie Lubin 20 – 37 BM Ciudad Real
SG Flensburg-Handewitt 30 – 28 Drammen HK
2007. november 14-15.
BM Ciudad Real 29 – 24 SG Flensburg-Handewitt
Drammen HK 33 – 33 Zagłębie Lubin
2007. november 21-22.
BM Ciudad Real 28 – 27 Drammen HK
Zagłębie Lubin 19 – 34 SG Flensburg-Handewitt

H csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. magyar Pick Szeged 6 6 0 0 192 134 +58 12
2. szlovén RK Velenje 6 4 0 2 173 169 +4 8
3. bosznia-Hercegovina HC Bosna Sarajevo 6 1 0 5 152 186 -34 2
4. fehéroroszország HK Meskov Brest 6 1 0 5 154 182 -28 2
2007. szeptember 30.-október 3.
HC Bosna Sarajevo 28 – 20 HK Meskov Brest
RK Velenje 17 – 29 Pick Szeged
2007. október 5-7.
HK Meskov Brest 30 – 36 RK Velenje
Pick Szeged 39 – 24 HC Bosna Sarajevo
2007. október 13-14.
RK Velenje 30 – 27 HC Bosna Sarajevo
HK Meskov Brest 22 – 24 Pick Szeged
2007. november 10-11.
RK Velenje 37 – 28 HK Meskov Brest
HC Bosna Sarajevo 24 – 37 Pick Szeged
2007. november 17.
Pick Szeged 30 – 23 RK Velenje
HK Meskov Brest 30 – 24 HC Bosna Sarajevo
2007. november 24-25.
Pick Szeged 33 – 24 HK Meskov Brest
HC Bosna Sarajevo 25 – 30 RK Velenje

Középdöntők[szerkesztés]

A négy négyes csoportból csak az elsők jutottak be az elődöntőbe.

A csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. német THW Kiel 6 5 0 1 191 160 +31 10
2. orosz Medvedi Csehov 6 3 0 3 183 176 +7 6
3. spanyol CBM Ademar León 6 3 0 3 173 171 +2 6
4. francia US Ivry Handball 6 1 0 5 173 213 -40 2
2008. február 8-10.
Medvedi Csehov 30 – 28 CBM Ademar León
US Ivry Handball 25 – 39 THW Kiel
2008. február 16-17.
CBM Ademar León 30 – 22 US Ivry Handball
THW Kiel 28 – 25 Medvedi Csehov
2008. február 24.
CBM Ademar León 28 – 24 THW Kiel
US Ivry Handball 29 – 34 Medvedi Csehov
2008. február 28.-március 2.
Medvedi Csehov 26 – 32 THW Kiel
US Ivry Handball 36 – 33 CBM Ademar León
2008. március 6-8.
THW Kiel 36 – 30 US Ivry Handball
CBM Ademar León 28 – 27 Medvedi Csehov
2008. március 13-14.
THW Kiel 32 – 26 CBM Ademar León
Medvedi Csehov 41 – 31 US Ivry Handball

B csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol BM Ciudad Real 6 5 0 1 177 148 +19 10
2. német VfL Gummersbach 6 3 0 3 179 170 +9 6
3. francia Montpellier HB 6 3 0 3 175 179 -4 6
4. szlovén RK Velenje 6 1 0 5 156 180 -24 2
2008. február 9.
RK Velenje 22 – 31 BM Ciudad Real
Montpellier HB 41 – 37 VfL Gummersbach
2008. február 16-17.
VfL Gummersbach 33 – 30 RK Velenje
BM Ciudad Real 27 – 24 Montpellier HB
2008. február 20-23.
VfL Gummersbach 27 – 28 BM Ciudad Real
RK Velenje 33 – 28 Montpellier HB
2008. március 1-2.
Montpellier HB 28 – 26 BM Ciudad Real
RK Velenje 21 – 29 VfL Gummersbach
2008. március 5-9.
VfL Gummersbach 30 – 25 Montpellier HB
BM Ciudad Real 30 – 24 RK Velenje
2008. március 15-16.
Montpellier HB 29 – 26 RK Velenje
BM Ciudad Real 25 – 23 VfL Gummersbach

C csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. német HSV Hamburg 6 3 2 1 188 181 +7 8
2. spanyol Portland San Antonio 6 2 2 2 179 172 +7 6
3. horvát HC Croatia Zagreb 6 3 0 3 171 178 -7 6
4. német SG Flensburg-Handewitt 6 1 2 3 176 183 -7 4
2008. február 10.
SG Flensburg-Handewitt 33 – 33 HSV Hamburg
HC Croatia Zagreb 29 – 23 SDC San Antonio
2008. február 14-16.
HSV Hamburg 32 – 29 HC Croatia Zagreb
SDC San Antonio 30 – 22 SG Flensburg-Handewitt
2008. február 20-24.
HSV Hamburg 32 – 29 SDC San Antonio
HC Croatia Zagreb 29 – 25 SG Flensburg-Handewitt
2008. március 2.
SG Flensburg-Handewitt 30 – 30 SDC San Antonio
HC Croatia Zagreb 28 – 27 HSV Hamburg
2008. március 8-9.
HSV Hamburg 32 – 30 SG Flensburg-Handewitt
SDC San Antonio 35 – 27 HC Croatia Zagreb
2008. március 15-16.
SDC San Antonio 32 – 32 HSV Hamburg
SG Flensburg-Handewitt 36 – 29 HC Croatia Zagreb

D csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G- Gk Pont
1. spanyol FC Barcelona 6 4 0 2 194 174 +20 8
2. dán GOG Svendborg TGI 6 3 1 2 184 184 0 7
3. magyar Pick Szeged 6 3 0 3 169 176 -7 6
4. szlovén RK Celje 6 1 1 4 172 185 -13 3
2008. február 10.
GOG Svendborg TGI 35 – 33 FC Barcelona
RK Celje 35 – 30 Pick Szeged
2008. február 16-17.
FC Barcelona 34 – 33 RK Celje
Pick Szeged 34 – 33 GOG Svendborg TGI
2008. február 23-24.
Pick Szeged 28 – 33 FC Barcelona
GOG Svendborg TGI 34 – 33 RK Celje
2008. március 1-2.
RK Celje 27 – 32 FC Barcelona
GOG Svendborg TGI 28 – 25 Pick Szeged
2008. március 8.
FC Barcelona 29 – 24 GOG Svendborg TGI
Pick Szeged 20 – 19 RK Celje
2008. március 15-16.
FC Barcelona 28 – 32 Pick Szeged
RK Celje 30 – 30 GOG Svendborg TGI

Elődöntők[szerkesztés]

Csapat Összesítés Csapat 1. meccs 2. meccs
BM Ciudad Real spanyol 60-59 német HSV Hamburg 34-27 26-32
THW Kiel német 78-75 spanyol FC Barcelona 41-31 37-44

Döntő[szerkesztés]

Csapat Összesítés Csapat 1. meccs 2. meccs
BM Ciudad Real spanyol 58-54 német THW Kiel 27-29 31-25

Góllövőlista[szerkesztés]

# Játékos Csapat Gólok
1. macedón Kiril Lazarov horvát HC Croatia Zagreb 96
izland Ólafur Stefánsson spanyol BM Ciudad Real 96
3. spanyol Iker Romero spanyol FC Barcelona 93
4. svéd Marcus Ahlm német THW Kiel 92
5. francia Nikola Karabatić német THW Kiel 87
6. szlovén Szjarhej Rutenka spanyol BM Ciudad Real 85
7. Dél-Korea Yoon Kyung-shin német HSV Hamburg 84
8. szerbia Mladen Bojinović francia Montpellier HB 78
9. francia Luc Abalo francia US Ivry Handball 74
10. dán Lasse Svan Hansen dán GOG Svendborg TGI 73
spanyol Cristian Malmagro spanyol Portland San Antonio 73

Külső hivatkozások[szerkesztés]