1848-as lengyel felkelés

1848-as lengyel felkelés
A miloslawi csata (Juliusz Kossak festménye).
Időpont	1848. március 10 - május 9
Helyszín	A Poroszországhoz tartozó lengyel területek
Eredmény	Porosz győzelem
Szemben álló felek
Lengyel felkelők Poroszország
Parancsnokok
Ludwik Mierosławski Friedrich August Peter von Colomb
Szemben álló erők
kb. 20 000 40 000
Veszteségek
ismeretlen ismeretlen
A Wikimédia Commons tartalmaz 1848-as lengyel felkelés témájú médiaállományokat.

Az 1848-as lengyel felkelés a "Népek tavaszának" egy meghatározó eseménye volt 1848 márciusa és májusa között. A konfliktus a Lengyelország három felosztását követően Poroszországhoz csatolt területeken robbant ki (a harcok nagy részére Poznań - németül Posen - város környékén került sor), a lengyel felkelők a poroszországi lengyel területek függetlenségét, majd a Habsburg és Orosz Birodalomhoz csatolt területeken élő lengyel lakossággal összefogva Lengyelország függetlenségét szerették volna megvalósítani, de a porosz csapatok a felkelést leverték, az amúgy is jóformán névleges autonómiával rendelkező Poseni Nagyhercegséget pedig beolvasztották a porosz államba.

Előzmények

A Porosz Királyság Lengyelország három felosztását követően jelentős, lengyelek által lakott területekhez jutott. A porosz uralom a lengyel lakosság számára anyanyelv-használati jogaiknak csorbulását vonta maga után, a meghódított területeken a lengyel nyelvet felváltotta a német, mint hivatalos nyelv. II. Frigyes porosz király több mint 300 000 németet telepített Posen környékére, a telepítések következményeként a lengyel lakosság aránya rohamosan csökkent a németek rovására. Míg 1815-ben a keleti területeken még a lakosság 73%-a lengyel volt, 1848-ra ez az arány 60%-ra csökkent.

A 19. században a lengyel lakosság körében is kezdetét vette a "nemzeti ébredés" kora. A poroszországi lengyel kisebbség körében két, egymástól elkülönülő irányvonal alakult ki a 19. század elejére a poroszországi lengyelek politikai szerepvállalására vonatkozóan. A mérsékelt irányvonal képviselői a Porosz Császárságon és az 1815-ben létrehozott Poseni Nagyhercegségen belül képzelték el a lengyel területek jövőjét, míg a radikálisok az egységes és független Lengyelország létrejöttét szerették volna elérni. A porosz titkosrendőrség az 1820-as években több titkos lengyel szeparatista szervezetet is leleplezett, a legjelentősebbeket Berlinben és Breslauban (ma Wrocław). A letartóztatott szervezkedőket börtönbüntetésre ítélték.

Az 1830-as novemberi felkelés idején a porosz hatóságok szorosan együttműködtek a felkelést leverni próbáló orosz hatóságokkal, ezzel párhuzamosan a Poseni Nagyhercegség területén is szükségállapotot rendeltek el, és 80 000 katonát küldtek a térségbe. A felkelés leverése után - attól félve, hogy egy hasonló felkelés megvalósulhat a porosz területeken is- a porosz hatóságok még erőteljesebb asszimilációs törekvésbe kezdtek. A lengyel nemzetiségű személyeket kiszorították az államigazgatás minden területéről, a lengyel nemesség gazdasági befolyását igyekeztek megszüntetni és megtiltották a lengyel anyanyelvi tanítást. IV. Frigyes Vilmos porosz király 1840-es hatalomra jutása azonban pozitív változást idézett elő a lengyel kisebbség életében. Megszüntették a németek kolonizációját, ismét engedélyezték a lengyel nyelven történő tanítást, sőt kilátásba helyezték egy poseni egyetem létrehozását, valamint lengyel nyelvű karok létrehozását a berlini és breslaui egyetemen.

Ezen engedmények ellenére 1846-ban lengyel értelmiségiek egy része megkísérelt egy felkelést kirobbantani a Nagyhercegség területén, melyet azonban a porosz hatóságok időben lelepleztek, majd 254 személyt tartóztattak le a szervezkedésben való részvétel vádjával. Egy 1847-ben tartott perben a vádlottak többségét felmentették, de 8 személyt halálra ítéltek, köztük Ludwik Mierosławskit, a felkelés későbbi vezetőjét is. A halálos ítéleteket azonban nem hajtották végre, mert időközben a Nagyhercegség területén kitört a felkelés és a porosz király a felkelők lecsitítása végett az elítélteket amnesztiában részesítette.

A felkelés

Ludwik Mierosławski

Mikor a lengyel foglyokat szabadon engedték, Berlinben már kezdetét vette a forradalmi megmozdulás. Ebben a forradalmi hangulatban a forradalmárok által létrehozott berlini gárda mintájára március 20-án Ludwik Mierosławski vezetésével létrehoztak a Lengyel Légiót. A lengyel légió rövidesen elhagyta Berlint és március 28-án hazatért Posenbe. A későbbiekben olyan jelentős személyek is csatlakoztak a légióhoz, mint az eddig Franciaországban menekültként élő lengyel emigráns politikus, Adam Jerzy Czartoryski.

Ezzel párhuzamosan, március 20-án Posenben is forradalmi megmozdulásokra került sor, melynek eredményeként a helyi hatóságok beleegyeztek egy lengyel nemzeti bizottság létrehozásába, mely küldöttséget menesztett Berlinbe egy, a lengyelek számára különféle kérelmeket tartalmazó listával, mely többek között tartalmazta egy önálló lengyel hadsereg felállításának gondolatát, a porosz hadsereg kivonását a Poseni Nagyhercegség területéről és az államigazgatás fontosabb funkcióiba lengyel nemzetiségű személyek helyezését. Ezzel párhuzamosan, március 22-én a nemzeti bizottság hivatalosan is szolidaritását fejezte ki a berlini forradalmárokkal.

A békés együttműködés azonban rövid ideig tartott: március 27-én Posenben egy német nemzeti bizottság alakult, mely a Nagyhercegség északi és nyugati, többségében németek által lakott területének a tulajdonképpeni Poroszországhoz való csatolását követelte. Ez a lépés a helyi német és lengyel lakosság közötti konfrontáció kitörését okozta. A lengyelek több településen is leverték a porosz állami jelképeket, majd Posenben fegyveres összecsapásokra is sor került a német és lengyel csoportok között. Az összecsapások rövidesen átterjedtek Toruńra és Chełmnóra is.

A berlini kormány a helyzet megoldására tárgyalásokat kezdeményezett a Lengyel Nemzeti Bizottsággal, ám ezek március közepére eredménytelenül zárultak. Ennek eredményeként április 25-én porosz királyi csapatok hatoltak be a nagyhercegség területére a "rend helyreállítására". Április 29-én elfoglalták Książ várat, majd Pleszew és Września került porosz kézre. A Lengyel Nemzeti Tanács elutasította a porosz csapatokkal szembeni ellenállás lehetőségét, de a Ludwik Mierosławski vezetése alatt álló csapatok szembefordultak a nemzeti tanács álláspontjával és megkezdték a fegyveres ellenállást. Válaszul a nemzeti tanács április 30-án feloszlatta magát.

A Lengyel Légió Miłosławnál került szembe először a porosz csapatokkal. A település elfoglalására 2500 katona indult, 4 ágyúval felszerelve, velük szemben Mierosławski 1200 katonával és szintén 4 ágyúval kísérelte meg a szembenállást. A csata kezdeti szakaszában a poroszok álltak győzelemre, sikeresen kiszorítva a lengyeleket a város területéről, de rövidesen egy 1000 fős lengyel csapat érkezett erősítésként Józef Garczyński vezetésével, mely eldöntötte a csata kimenetelét, a lengyelek visszafoglalták a települést, de súlyos veszteségeik miatt nem tudtak a visszavonuló poroszok üldözésére indulni.

Május 2-án egy lengyel katonai egység még aratott egy kisebb győzelmet a poroszok felett, de a jobban felszerelt porosz hadsereg egymás után aratta győzelmeit a lengyelek felett. A sorozatos kudarcok miatt Mierosławski lemondott parancsnoki tisztségéről, helyét május 6-án Augustyn Brzezanski vette át, aki május 9-én Września mellett kapitulált.

Következmények

A lengyel megmozdulás leverése után a porosz király megszüntette a Poseni Nagyhercegséget, helyén létrehozva Posen tartományt, melyre - megváltozott státusának megfelelően - kiterjesztették a Német Szövetség hatáskörét.

A felkelésben való részvétele miatt mintegy 1500 lengyelt börtönöztek be, Mierosławskit magát azonban erőteljes francia diplomáciai nyomásra (köszönhetően annak, hogy anyai ágon francia volt) szabadon engedték, majd az 1849-es év folyamán Badenben és a Rajnai Palotagrófság területén vett részt a forradalmi harcokban, majd a német államok forradalmi megmozdulásainak bukása után emigrált és rövidesen belépett Giuseppe Garibaldi seregébe, melynek tagjaként részt vett a olasz egységért vívott harcokban.

Források

• Topolski Jerzy, Trzeciakowski Lech (red.) Dzieje Poznania, tom II cz. 1 1793-1918, Warszawa-Poznań 1994, Państwowe Wydawnictwo Naukowe.
• Trzeciakowska Maria, Trzeciakowski Lech, W dziewiętnastowiecznym Poznaniu. Życie codzienne miasta 1815-1914, Poznań 1982, Wydawnictwo Poznańskie.
• Społeczeństwo polskie w powstaniu poznańskiem 1848 roku[4] Towarzystwo Naukowe Warszawskie, Warszawa, 1935 Kieniewicz Stefan
• O powstaniu wielkopolskim 1848 roku Władysław Bortnowski, Warszawa Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, 1952.