Üzlet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Az üzlet szó (angolul: business) kifejezés, elfoglaltságot, valaminek a hajtását (hasznot hajt), keresését (kereskedést), űzését jelenti. Az angol nyelvben a 18. század óta a kereskedelmi vállalkozás szinonimája. A magyar nyelv azonban igen találó, meg is mondja, hogy minek a kereséséről van szó: ti. a haszon és/vagy a nyereség kereséséről, l. pénzkeresés vagy haszonlesés. A pénzkeresés nem azonos a munkával, ahogy a haszonlesés sem azonos a kereskedelemmel. (Erről később.) Viszont az üzlet mindenképpen gazdasági tevékenység, amelyet rendszeresen csak hivatalos (értsd: regisztrált, nyilvántartott és ellenőrizhető) formában lehet folytatni.

Nem számít üzletnek az alkalomszerű gazdasági, pénzügyi tranzakció vagy ügylet, továbbá az ilyen jellegű, de ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység, továbbá a non-profit szervezetek gazdasági tevékenysége, illetve az ajándékozás és a természetbeni cserekereskedelem, ha van ilyen. Más kérdés, hogy kell-e ezek után is adót fizetni.

Üzletelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Üzletelni, seftelni vagy alkalmi jelleggel kereskedni szinte minden társadalmi rétegben szoktak a legkülönbözőbb árukkal. Az ilyen, lényegében nem kereskedelmi szinten folyó adás-vétel velejárója, hogy az eladó nem rendelkezik üzlettel, azaz a tevékenység céljára elkülönítetten használt helyiséggel vagy teleppel. A törvény ezért különbséget tesz a saját előállítású termékek saját értékesítése és a készítőktől/termelőktől vásárolt termékek bolti (kiskereskedelmi) és nagykereskedelmi forgalmazása között.

Az üzlet lényegét alkotó adás-vétel illetve annak egyéb fajtái a bérlet, kölcsön, beszámítás stb. velejárója, hogy a felek fenntartják azt a látszatot, hogy nem kényszer hatása alatt cselekednek, azaz kölcsönösen kívánt és előnyösnek ítélt eseményről van köztük szó. E megelégedés akkor jön létre, ha mindkét fél úgy érzi, hogy megérte a vásár, valós értéket kapott a pénzbeli ellenértékért.

A keleti és közép-keleti társadalmak és kultúrák ezt az érzést az alkudozás gyakorlatával tudják kelteni, amelyben az eladó szándékosan olyan árat szab meg a vevőnek, amelyről indulva több lépcsőben jut el a tényleges eladási árig, mely kölcsönösen kialkudott ár mindkét félnek a jó vásár illúzióját hozza.

A nyugati világban az alkudozást lenézik, helyette a gyakorlatilag folyamatos árleszállítás és kiárusítás technikáját használják, amelynek hasonló az érzelmi és gazdasági eredménye. Mindkét eljárás a fogyasztók felé folytatott kereskedelem velejárója, cégek egymás közt (B2B) ilyen módszerekkel nem kereskednek.

Kereskedelem vagy üzlet egyszerű esetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzlet az eladó és a vevő által valamilyen elfogadott közös mértékegység (például tehén, búza, pénz stb.) egységeiben mérve hasonló- vagy egyenértékűnek tartott dolog és/vagy szolgáltatás elidegenítését és a tulajdonjog átruházását jelenti. Az aktus rendszerint nem fordítható meg, az eredeti helyzet nem állítható vissza, különösen, ha az adásvétel tárgya elfogyasztható, vagy megváltozik.

Az üzlet nem üzlet akkor, ha az eladó kényszer alatt cselekszik például szorult anyagi helyzetben van, nincs más választása, megromlik, megsemmisül az eladnivalója stb.), és ezt a vevő tudja és kihasználja. Az ilyen kényszerű tranzakció legrégebbi formája a rablás, ahol a rabló az elrabolt holmi fejében az áldozatok életét "hagyja meg" cserében.

Nem számít üzletnek az sem, ha az eladó nem jóhiszeműen jár el, vagy megtévesztő módon kereskedik, nem a sajátját értékesíti, nem az elfogadott minta szerint, vagy az előírt minőségben szállít stb.

A tisztességtelen üzlet a bíróságon támadható. Nehezen fogható meg azonban az a csaló, aki az üzletet a látszat szerint hülye módjára gyakorolja, vagy „antitempóban” cselekszik. Az ilyen, „csak rossz üzleti döntés alapján, józan ítélőképesség híján hozott lépésekkel” még ma sem tudnak mit kezdeni a törvényalkotók és az igazságszolgáltatás.

Üzletelésre mindig akkor nyílik alkalom, ha valami változik a környezetben, ezért például az állam igyekszik minden változást ellenőrzése alá vonni, hogy a változás kapcsán, annak egyszerű okán, abból jövedelmet szerezzen, lásd adó. (Régebben az embereknek fizetniük kellett, ha bementek egy városba, átmentek egy hídon; ma fizetniük kell, ha repülőteret használnak, lakást adnak el stb.)

A jövő és az üzlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzlet velejárója, hogy a mai megállapodást holnap vagy még később kell teljesíteni. A megállapodás szerint vagy előre, vagy utólag fizet a vevő, és azt a kockázatot, hogy azt kapja-e, amit kifizetett, a „gondos kereskedői mérlegeléssel” kell megítélni. A kereskedelem feltételeit és szabályait egyébként nemzetközi egyezmények INCOTERMS írják elő, amelyeket ugyanúgy át szoktak hágni, mint a közönséges jogszabályokat, vagy a politikai kereskedelmi tilalmakat (például bizonyos cikkek embargója), ha a haszonelvűség úgy kívánja.

Üzletet tehát olyan felek kötnek egymással, akik bíznak egymásban, az adott szóban vagy ígéretben, és bíznak a jövő reményeik szerinti alakulásában. Ellenkező esetben ugyanis nem viselkednének ésszerűen, a gondos gazda módjára, és alkalmatlanok lennének a szerepükre.

Az üzlet bizonyos értelemben a jövő megtervezése (projekt – l. vetítés), egyéni haszonszerzés céljából készített terv szerinti alakítása. Természetesen ez a terv tartalmazza a társadalom várható reakcióit is a tervben megfogalmazott termék vagy szolgáltatás üzleti célú felkínálására, illetve eleve valamilyen meglévő és a jövőben is feltételezett igényből vagy keresetből indul ki. Részleteiben ezzel a kérdéssel az üzleti terv foglalkozik.

Az üzlet tehát a (jövő) időről szól, az idő pedig pénz, amelyet a múltban valamivel eltöltött időnk ellenértékeként szereztünk, és amelyet arra fordíthatunk, hogy a jövőből időt vásároljunk, abban a értelemben, hogy most jussunk hozzá ahhoz, amihez pénz nélkül csak később juthatnánk. A pénzünk kiadásában a legfontosabb mérlegelés a kockázat és a nyereség, annak a megítélése, hogy az adott pénz elköltése tényleg azt eredményezi-e, amit szeretnénk, amire számítunk.

Ez a gondolkodás, a "megéri-e" kérdés feltevése mindenkinél jelen van, de a tervezett tettek kockázat/nyereség összefüggésben való megítélése csak az üzletemberek és a bűnözők sajátja.

Az üzletnek ettől függően mindig elszámolási, számadási kötelezettsége van a tulajdonosokkal szemben, amihez megfelelő, az üzleti események nyomon követésére alkalmas nyilvántartást kell vezetni. Az üzleti könyveknek nevezett nyilvántartás a törvényes előírások ellenére azonban módot ad bizonyos manipulációkra, amelyek szintén az üzletek "know-how"-ját és titkát képezik. A legnagyobb találmányt, a kettős könyvelést azonban sikerült törvényessé tenni. Előtte ugyanis az üzleti eseményeket csupán naplózták (az üzleti könyv neve journal volt), amely napló sorai időrendben bővültek és utólag nem lehetett beszúrni semmit. A kettős könyveléssel ez a probléma megszűnt, és bár az időbeli elhatárolás elve szerint gyűjteni kell az egy pénzügyi időszak eseményeit, a keret elég tág ahhoz, hogy minden vállalkozás ebből az alaphelyzetből profitálni tudjon. Ugyanis nem mindegy, hogy egy üzlet vagyoni mérlege mely napon készül el, vagy hogy egy üzleti eseményt annak bekövetkezésekor, vagy csak jóval később tüntetnek fel a nyilvántartásban stb. Természetesen az is kérdéses pl., hogy igazak vagy valósak-e a nyilvántartásban szereplő érték adatok.

Az üzleti kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzleti gondolkodás, az üzleti kultúra elsajátítása korán, már a gyermekkorban elkezdődik, az árak megfigyelésével és összehasonlításával, a "számolgatással", valamint a megtakarító, gyűjtögető szokások kialakításával folytatódik. Először mindenki a saját szűkebb környezetében "üzletel", így ott dől el, hogy a felnövekvő gyerek elsődleges kapcsolata a közeli hozzátartozóival inkább anyagiasnak, vagy inkább érzelminek mondható. Ettől függetlenül a családi pénzügyi események nem szoktak teljesen "üzletiesek" lenni, családtagoktól például nem szokás kamatot kérni.

A magyar "szocialista" társadalmi berendezkedés idején az üzlettel kapcsolatosan sokáig nem létezett elismerő politikai álláspont, sőt, még az üldözése is előfordult. Értetlenség, irigység és üldöztetés fogadta például a nagy hasznot bezsebelő meggymagos embert (bár a konzervgyári hulladék ma sem hasznosítható faiskolai szaporítóanyagként). Ezért amikor a rendszerváltással megkezdődött az állami tulajdonban lévő dolgok, magántulajdonba vétele, az állam hagyta, hogy ez a kultúra kialakuljon, úgy, ahogy általában szokott, "aranylázzal", erőszakkal és törvénytelenségekkel, csalásokkal vissza nem fizetett hitelekkel stb., csakhogy jobban hasonlítson a hirtelenül példaképpé átváltozott Nyugatra.

Üzlet és ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegesztés

A társadalom egyik fogalmi tagolásának eredményeképpen születik meg az üzlet és ipar – például az állammal és az egyházzal szembeállítva. E szembeállítás alapja, hogy az üzlet és az ipar viszonylag független az utóbbiaktól, amennyiben többnyire olyan magántulajdonban lévő intézményeket takar, amelyek fő célja az (anyagi) gyarapodás, termékek ellenérték fejében történő előállítása és szolgáltatások nyújtása révén. Az üzlet a társadalmi tranzakciók, csereaktusok egyik leggyakoribb formája, amelyben tipikusan valamilyen emberi szükségletet elégítenek ki megfelelő ellenérték fejében.

Az iparos és a kereskedő személyének, a két polgári foglalkozás szétválása volt az első eset, amikor valaki (az iparos) többet termelt, mint amennyi saját fogyasztásához szükséges volt, és ezért szüksége lett az áruit felvásárló üzletemberre. Ettől kezdve a kereskedő mondta meg, hogy mennyi árura van szükség, és a kettőjük dinamikus kapcsolata indította el az iparos vállalkozásának a növekedését. Ebben a növekedésben hol a kapacitás, hol a kereslet nagyobb, így alakultak ki az egyszemélyes vállalkozásokból az ezreket foglalkoztató vállalatok.

Az üzlet és a személy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzletben nemcsak az áru tulajdonosa, készítője vált el az áru kiskereskedelmi (néha nagybani) értékesítőjétől, hanem maga a bármilyen üzletet folytató személy (tulajdonképpen a tulajdonos) is magától az üzletétől. Amikor az üzlet léptéke meghaladta az egyszemélyes kategóriát, amikor a cégtulajdonos alkalmazottakat tart, vagy társas vállalkozást alapít, többé nem felel személyében (és vagyonában) teljes mértékig az üzlet kötelezettségvállalásainak teljesítésért, hanem csak egy részében, "üzletrésze" vagy érdekeltsége mértékéig. Ez a körülmény számos embert csábít arra, hogy a vállalkozását eleve azzal a céllal indítsa, hogy annak jövedelmét viszonylag gyorsan kivonja, saját munkabéreként vagy egyéb formában, és a vállalkozást, amely már nem azonos vele, sorsára hagyja.

Mivel az üzlet alapításakor ezt a szándékot nehéz bizonyítani, többnyire a történet végénél kezdődik el az ismerkedés a valósággal. Magyarországon a cégnyilvántartás nem ad módot arra, hogy az ilyen sorozatos és szándékos bukást egyszerűen fel lehessen deríteni, hiszen még a bejegyzett tulajdonosok sem feltétlenül az igaziak, tekintve, hogy gyakori a "stróman" használata, és nagy (hivatalos) titoknak számít az emberek vagyona és jövedelemforrása.

Üzleti siker[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzlet méretétől függően a siker a tulajdonos életben maradásától a vállalkozás életben maradásáig terjed. A méretes üzletek a sikert két tényezőben mérik: nyereség és piaci részesedés. Ezeknek a számoknak az alakulása dönti el az üzlet sorsát, amennyiben a kívánatos az, hogy mindkét mutató évről évre növekedjen és ha nem nő, akkor a menedzsmentnek, részvényeseknek be kell avatkozni.

Észak-Amerikában az üzleteknek társadalmi küldetést is tulajdonítanak, ezt kell megfogalmazniuk küldetésükben vagy mission statemenjeikben és a siker elismerésének formája a "legnagyobb tiszteletnek örvendő vállalat" cím odaítélése. Ezen a listán elsősorban multinacionális óriásvállalatok kapnak előkelő helyezést, mint például a General Electric.

Az üzleti szféra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzleteléshez a társadalom akkor járul hozzá, azt akkor tűri, ha valaki azt szabályozott módon végzi, vagyis ha valamilyen üzleti vállalkozást létesít, illetve bizonyos szabályokat betart. Bár szinte mindenből lehet üzletet csinálni, bizonyos üzleti tevékenységekhez előzetes hatósági engedélyek is szükségesek.

Az üzlet alapja a vagyon és a gazdálkodás, a sikere, eredményessége a vagyon gyarapításában mérhető. Az üzlet közege a piac, ahol az egyes vállalkozások egymással versenyeznek a vevő (ügyfél) pénzéért, vásárlóerejéért. Az üzlet másik mozgatója a piaci kereslet, amely ingadozik, többnyire a kínálattól függően. Az állam bizonyos üzletek (pénzszerzési módok) gyakorlásának jogát magának tartja fenn és az egyre gyakoribb privatizáció ellenére vannak és lesznek állami monopóliumok. Viszont az állam minden változást igyekszik költségessé tenni, bevételi forrásként kezelni.

Emellett a nem az üzleti szektorban foglalkoztatottakra is ki akarja az terjeszteni az üzleti kultúra velejáróit: a haszonelvűséget, az üzleti események adminisztrációját, az egyéni, "regisztrálatlan" érvényesülés helyett a korporációkba való tömörülés támogatását, a kockázat és nyereség szerinti mérlegelést, az anyagi siker mindenhatóságának az elismerését, az alkalomkereső, leső gondolkodás "racionális" felsőbbrendűségét stb.

Az üzlet, mint világnézet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzletnek része az az üzlet is, amely azokat az ismereteket értékesíti, amelyek új üzletek indításához, gyengélkedő üzletek felvirágoztatásához, vagy a meglévő akadályok korlátok kikerüléséről szólnak. Ez az üzlet nemcsak mikro, hanem makro szinten is virágzik: az üzletileg fejlett országok például kormány szintű tanácsadókat vagy üzletfejlesztési segélyeket küldenek az "elmaradott" országokba, amely rendszerint a segélyezőnek (is) jó üzletnek bizonyul.

Az üzleti világnézet kulcsszavai az "alkalom" (opportunity), a "rés" (a piaci niche), ahová be tudnak a pénzkeresési lehetőségeket keresők nyomulni. Régebben a gyarmatosítás jelentett ilyen alkalmat, ma a lemaradt országok felzárkóztatása, illetve az olcsó munkaerőt kínáló vagy magas kamatot fizető országokba való tőkebevitel.

Mivel az üzlet lényege a mozgás, a meglévő (működő, hasznot hozó) keretek fenntartása és/vagy bővítése, maga a növekedés, minden olyan lépés, esemény vagy fordulat, amely ezt a mozgást akárcsak néhány napra is megállítaná, az egy nagy összefüggő üzletként felépített világ komoly sérülését okozná, és a belé vetett rendíthetetlennek látszó bizalmat megtépázná. Jelen pillanatban ilyen veszélyként említik az amerikai gazdaság eladósodottságát, az ún. derivatívák (többszörösen értékpapírral fedezett értékpapírok) mesterséges életben tartását stb.

Ezért az üzlet, mint világnézet a siker, a mosolygós jelen és jövő, a nyerés, és az üzletnek, mint mindenre megoldást kínáló technikának, és a fejlődés látszata fenntartásának kultusza.

Az üzlet és az ember[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üzlet szempontjából az ember is a pénzgyártás kelléke vagy eszköze, szebb kifejezéssel szólva az emberi erőforrás. Az üzletben alkalmazottként használt emberek megítélése aszerint történik, hogy milyen pénzösszegben járulnak hozzá a cég sikeréhez, vagyis hány milliót hoznak. Természetesen nem feltétlenül mindig a szakértelem termel nagy bevételeket, elég, ha valakinek (egy ideig) jó a kapcsolati tőkéje. A beosztott dolgozók költségekkel is járnak, ugyanúgy karban kell őket tartani, mint a gépeket, azaz áldozni kell az egészségükre és a jó kedvükre. Az elégedetlen dolgozó (főnök vagy beosztott) több karbantartást igényel, foglalkozni kell vele, amely a termelés és az üzlet rovására mehet, ezért ugyanazon költség/haszon elv mérlegelése alapján az üzletben személyi döntéseket is meglepően gyorsan meghoznak.

Az üzletben a vezetők konkrét bevételi összegeket jelentő érveket készítenek és maguknak kell a főnökeik előtt értékelniük, hogy megfeleltek-e. Általában két út van: 1. felfelé, ha valaki hozza a számszerű eredményeket és 2. kifelé, ha már arra nem képes. Mielőtt kikerül az utcára, persze gondoskodnia kell a helyettesének betanításáról, a munka zavartalan átadásáról, akkor van esélye bánatpénzre.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]