Ótohán
Ótohán (románul: Tohanu Vechi, németül: Alttauchen) 1964-ben Zernesthez csatolt, de a várossal össze nem épült egykori település Romániában, Erdélyben, Brassó megyében, a Barcaságban.
Fekvése[szerkesztés]
Barcarozsnyótól kilenc kilométerre délnyugatra, a Barca jobb partján, a Persányi-hegységhez tartozó 848 méter magas Coastei-csúcs lábánál fekszik.
Nevének eredete[szerkesztés]
Nevének forrása valószínűleg egy a görög Τύχωυ alakra visszamenő román Tohan személynév. 1294-ben Tohou sive Olahteleky, 1395-ben Toha, 1409-ben Tucha, 1414-ben Thuhan, 1427-ben Twhon, 1467-ben Tholan, 1760–62-ben Tohan, 1808-ban Ó-Tohány, Alt-Tauchen és Tohánvety alakban írták.
Története[szerkesztés]
Az oklevelek alapján az első barcasági román település. Kezdetben a törcsvári uradalomhoz tartozott. Plájásai (a tiltott csempészösvényeket felügyelő határőrök) a bucsecsi ösvényekre vigyáztak.[1] 1395-ben Luxemburgi Zsigmond király Brassó városának adományozta. 1421-ben a törökök fölégették. 1490-ben 45 telekből állt.
Fazekasairól már 1564-ben megemlékezett a brassói fazekascéh a zernyesti és rozsnyói, céhen kívüli román fazekasokkal együtt. 1619-ben Micul Bucur toháni fazekasnak megengedték, hogy portékáit havonta egyszer a brassói vásárban árusítsa. 1765-ben fazekasai is Újtohánba költöztek és ott folytatták tovább mesterségüket.
A zernyesti csata előjátékaként a Thökölyvel a havasokon átkelt tatárok 1690 augusztusában felgyújtották. A Heissler császári altábornagy parancsnoksága alatt harcoló Constantin Bălăceanu havasalföldi bojár két zászlóaljnyi magyar és havasalföldi katonával kikergette a tatárokat a faluból.[2] Brassó városa 1706-ban elzálogosította Constantin Brâncoveanunak. Ortodox iskolájára az első adat 1731-ből való.
1765-ben Siskovics József altábornagy a határőrségtől ódzkodó és vallásukhoz ragaszkodó ótohániakat, 156 családot elkergette a faluból. Ezek közül 119 család 1769-ben, régi falujuktól néhány kilométerre délkeletre megalapította Újtohánt. További tizenhat család Zernyestre, tizenhárom Törcsvár felső részére, hét pedig Barcarozsnyóba költözött.[3] Helyükre a hatóságok Orlát vidéki, görögkatolikus családokat telepítettek be, a települést pedig az újonnan felállított határőrvidékhez csatolták. A teljes lakosságcsere a falu gazdasági profilját is megváltoztatta: a fazekasok elhagyták, új lakói pedig nem vettek részt a transzhumáló juhászatban – 1895-ben 1377 szarvasmarha mellett csupán 236 juhot tartottak.
1770–71-ben új lakói közül 212-en haltak meg pestisben. 1810-ben a bolgárszegi Ioan Boghici posztómanufaktúrát, 1832-ben gyapotfestő műhelyet, később Ioan Jippa kallómalmot és gyertyaöntő manufaktúrát létesített.
A határőrezred megszüntetése és a vasút megépülése közötti időszak a fuvarozás virágkorát jelentette. Az 1880-as években a vámháború elvette a fuvarosok kenyérkeresetét, és 254 ótoháni vándorolt ki Romániába. 1892-ben a településen is megépült a vasút.
1956-ban rövid időre hozzácsatolták Újtohánt, majd 1964-ben Zernesthez csatolták.
1910-ben 1657-en lakták, közülük 1607 volt román, 31 magyar és 19 német anyanyelvű; 1533 görögkatolikus, 75 ortodox, 19 evangélikus, 17 római katolikus és 9 református vallású.[4]
Nevezetességei[szerkesztés]
- Ortodox, volt görögkatolikus temploma 1841-ben épült. 1912-ig az ótoháni parókiához tartoztak a brassói görögkatolikus hívek.[5] Még 1841-ben itt tartotta esküvőjét George Bariț. A görögkatolikus vallású lapszerkesztő ekkoriban Brassóban élt és Zernesten gazdálkodott, de egyik településen sem volt görögkatolikus templom.
Gazdasága[szerkesztés]
- A Tohan fegyvergyárat 1938-ban Nicolae Malaxa iparmágnás alapította. Az 1950-es évektől fegyvereken kívül kerékpárokat és motorkerékpárokat, az 1960-as évektől gépalkatrészeket is gyártott.[6] Aknák, gránátok, nyomjelző lövedékek és rakétavetők mellett bicikliket és motorbicikliket gyárt. Szakmunkásképző iskola is tartozik hozzá.
Híres emberek[szerkesztés]
- Itt született 1877-ben Gheorghe Stoica író, a Tribuna és a Lupta szerkesztője.
- Itt született 1938-ban Buna Konstantin Magyarországon élő festőművész.
- Itt született 1950-ben Gheorghe Crăciun író.
Források[szerkesztés]
- Ioan Lepădatu: Orașul Zărnești. Brașov, 1998
- N. G. V. Gologan: Camera de comerț și de industrie din Brașov în anul 1935. Brașov, 1935
- Cornel Irimie: Ceramica populară românească. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 2. București, 1974, 197–223. o.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Nicolae Dunăre – Pavel Binder: Căi de comunicație tradiționale. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 85–97. o.
- ↑ Cserei Mihály: História, in Bitskey István (szerk.): Magyar emlékírók, 16–18. század. Budapest, 1982, 547. o.
- ↑ Ioan Moșoiu: Branul și cetatea Branului. București: Turing-Clubul României, 1930, 25. o.
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Diana Covaci: Reorganizarea arhidiecezei de Alba-Iulia și Făgăraș. Arhiva Someșană VI (2007) [1] Archiválva 2014. május 27-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
- ↑ A Tohan gyár honlapja (angolul)
.svg){kind=small}
