Ószaka téli ostroma
| Ószaka téli ostroma | |||||||||||||
| Ószaka ostroma | |||||||||||||
 |
|||||||||||||
| Ószaka vára ma | |||||||||||||
| Dátum | 1614. november 19. - 1614. december 22. | ||||||||||||
| Helyszín | Ószaka, Japán | ||||||||||||
| Eredmény | Tokugava győzelem | ||||||||||||
|
|||||||||||||
Ószaka téli ostroma (Ószaka fuju no dzsin 大阪冬の陣) 1614. november-december hónapjában zajlott fegyveres konfliktus volt a Tokugava Iejaszu vezette sóguni erők és a Tojotomi-ház csapatai között.
Tartalomjegyzék |
Az előkészületek [szerkesztés]
A Hókódzsi-harang incidens eredményeképp a bakufu és a Tojotomi-ház viszonya rendkívül feszültté vált, Tokugava Iejaszu tanácsadói ultimátumot adtak át az Ószaka követeként eljáró Katagiri Kacumoto-nak, amit a Tojotomi-oldal elutasított, sőt magát Kacumotót is, miután a békekötés mellett érvelt, árulással vádolva meg elűzték a várból.[1]
Ez 1614. október 2-án történt, ettől kezdve a két fél között hadiállapot állt fenn. A Tojotomi döntését, amellyel a háborút választották a behódolás helyett, Kondzsi-in Szúden, Iejaszu egyik vezető tanácsadója így kommentálta: "Ószaka az öngyilkosság mellett döntött" (大坂自滅の躰).
A Tojotomi ettől kezdve felgyorsította a háborús előkészületeket: a vár raktárait élelmiszerrel töltötték fel, leveleket küldtek az összes olyan daimjó-nak, akikről úgy vélték, számíthatnak a támogatásukra. A daijmók segítőkészsége igen csekélynek bizonyult, a legtöbben válaszra sem méltatták Ószakát, aki mégis, mint Hoszokava Tadaoki, azok is csak mentegetőztek, miért nem tudnak segíteni.[2] Rónin, gazdátlan szamuráj viszont rengeteg jött, így azt lehet mondani, a valódi harci tapasztalattal rendelkező katonák a Tojotomi oldalon többen voltak. A különböző források 30 000 – 190 000 közé teszik az ószakai erő létszámát, általában a 100 000 az elfogadott becslés.
Az Ószakában összegyűlt sereg vezetői a következők voltak:
Ezen kívül jelen voltak olyan személyiségek is, mint Ótani Daigaku, a néhai Ótani Josicugu fia, Ban Naojuki, aki a puskás alakulatok parancsnokaként az egyik legrátermettebb vezérnek bizonyult, Hoszokava Okiaki, aki Hoszokava Tadaoki második fia volt, Masita Moricugu, a neves daimjó, Masita Nagamori fia, illetve Oda Júraku, Oda Nobunaga öccse.
Az ószakai vár védőinek vezetői között két, markánsan eltérő vélemény alakult ki a követendő taktikára vonatkozóan: az egyik oldal (Óno Harunaga vezetésével) bízott a vár bevehetetlen voltában és a védekezés mellett érvelt, míg a másik párt, amelynek Szanada Nobusige volt a szószólója, támadni akart. Végül a védekezés hívei kerültek fölénybe és az ószakai sereg megkezdte az ostromra való felkészülést.
Október 11-én Tokugava Iejaszu mindössze 500 katona kíséretében elhagyta Szunput s 23-án Kiotóba érkezett. Fia, a sógun, Tokugava Hidetada ugyanezen a napon indult el Edóból 60 000 főnyi sereg élén s november 10-én érkezett meg Kiotóba, csatlakozva apjához. Az oda időközben összegyűlt hatalmas sereget két részre osztva 15-én egyszerre indultak meg Ószaka felé, Iejaszu Jamato, Hidetada pedig Kavacsi tartomány felől közelítve meg a várat. November 18-án a vártól délre eső magaslaton, a Csauszujamán építették ki parancsnoki állásukat, ahol aznap haditanácsot is tartottak. Iejaszu véleménye az volt, hogy az ostrom el fog húzódni egészen tavaszig, ezalatt az idő alatt ellenerődöket kell építeni és kitartani, tavasznál korábban nem kerülhet sor támadásra. Fia, a forrófejűségéről ismert Hidetada az azonnali roham mellett érvelt. Közben megérkezett minden mozgósított daimjó serege, az ostromló had így mintegy 200 000 főre bővült. A sereg befejezte az ostromgyűrű kiépítését, az ostrom elkezdődött.[3]
A csata lefolyása [szerkesztés]
Kezdeti hadi események [szerkesztés]
Az első összecsapásra november 19-én került sor, amikor Hacsiszuka Josisige felderítői azt jelentették uruknak, hogy a védők annyira bíznak az erődítések áthatolhatatlanságában, hogy elhanyagolják a védelmet. Engedélyt kért és kapott Iejaszutól a támadásra. A Kidzugavagucsi-bástya volt a támadás célpontja, a roham sikerrel járt, a bástya elesett, amivel a Tokugava-haderő tengeri utánpótlása lehetővé vált.
November 26-án került sor a Sigino-bástya elleni támadásra. Iejaszu előző nap Ueszugi Kagekacu-t bízta meg az akció végrahajtásával. A támadást ágyúzással akarták bevezetni, de elmérték a távolságot, így az hatástalan maradt. Az Uesugi-had ekkor támadásba lendült, a Toyotomi-erő pedig visszavonult. A védők ellentámadása még aznap bekövetkezett, Óno Harunaga vezetésével. Az Ueszugi-csapatok igyekeztek megtartani kivívott pozíciójukat, elkeseredett küzdelem dúlt, a puskatűz zaja egészen Iejaszu sátráig hallatszott. Iejaszu parancsot adott Kagekacunak, hogy vonuljon vissza és engedje át a bástya védelmét Horio Tadaharu pihent csapatainak, amit az Ueszugi-daimjó háromszor is megtagadott. Végül a segédcsapatok oldaltámadásával az ellentámadást visszaverték, a bástya végleg a Tokugava-sereg kezébe került.
A Tojotomi-hajóhad Imafukunál állomásozott, a kikötőt a Noda-erőd védte, Óno Harunaga öccse, Harutane (Dóken) parancsnoksága alatt. Az ostromlók következő célpontja ez volt, abban a reményben, hogy a hajók elpusztításával és a kikötő elfoglalásával elvághatják Ószaka tengeri kijáratát. A Tokugava-flotta Kuki Moritaka és Mukai Tadakacu vezetésével, száz hajóval indított támadást, amivel szemben a védők mindössze húsz hadihajóval tudtak felállni. November 28-án a Tojotomi-flotta megsemmisült, másnap pedig Ikeda Tadacugu 5000 katonával lerohanta az erődöt is.
November 30-án a Tojotomi-sereg elpusztította a maradék bástyákat is, a védelmet a vár közvetlen környékére összpontosítva visszavonult.
Csata a Szanada-sáncnál [szerkesztés]
Az ószakai vár háromszoros védőfallal volt körülvéve (honmaru, ninomaru, szannomaru), aminek a kiegészítéseként Szanada Nobusige elképzelései alapján egy föld- és cölöpsáncot építettek, ez volt a vár külső védelmi vonala.[4]
December 3-án Iejaszu Tódó Takatorát támadással bízta meg, segítőjeként Ii Naotaka, Date Maszamune és Macudaira Tadanao lettek kijelölve. A védők azonban a futárok nyüzsgését látva sejtették, hogy valami történni fog s felkészülten várták a támadást. Hajnali két órakor a Maeda-csapatok kezdik meg a támadást, őket követte az Ii és a Macudaira. 4-kor a védőfalban felrobbant egy puskaporos láda, ezt a támadók belső árulásnak véve össztámadást indítottak. Ezt a Goto Motocugu odaérkezésével tovább erősödött védők visszaverték, s amikor az Ii- és a Macudaira-csapatok is inogni kezdtek, Szanada Nobusige ellentámadást indított, nagy veszteséget okozva a támadók soraiban. A Tokugava-csapatok délután 3-ig erőltették az előrenyomulást, ekkor az Ii visszaszorult, majd folyamatosan a többiek is. A Tokugava több ezer katonát veszített, csak a Maeda 300-at, az ecsizeniek (Macudaira Tadanao serege) 480-at. Az ószakai téli ostromban a Tokugava-erők összveszteségének 80%-a ebben az ütközetben keletkezett.
Az ostrom utolsó nyílt összecsapására december 17-én került sor, amikor Ban Naojuki mindössze száz emberrel kitört az egyetlen épen maradt, a várárkon átívelő hídon, a Honcsó-basin. A hídfőt védő Tokugava-tábornok, Nakamura Sigekacu még páncélban sem volt, a sátrában pihent a támadáskor, a kitörő védők elsöpörték csapatait, ő maga is elesett. Az egész összecsapás még félóráig sem tartott, az ószakaiak még alaposan megtépázták az odaérkező Hacsiszuka-erőt is, majd visszavonultak.
Ágyúzás és fegyverszünet [szerkesztés]
A kemény tél miatt a Tokugava-erők az elhúzódó ostromot igen megszenvedték, de a váron belül is hiány mutatkozott puskából és lőporból, élelem volt ugyan, de az ára 7-8-szoros volt. December 8-ától már folytak tapogatózó tárgyalások, amiket bentről Óno Harunaga támogatott, de Tojotomi Hidejori és anyja, Jodo-dono ellenzett. 9-étől Iejaszu minden éjjel ágyúztatott, 11-étől pedig már aknákat is ástak. December 16-án kezdődött meg a teljes ágyúzás. A vártorony (tensukaku) egyik oszlopát ellőtték, két szolgáló meghalt s az egész torony kissé megdőlt. A déli oldalt, az úrnő lakosztályait is eltalálták (a helyet állítólag Katagiri Kacumoto árulta el), 7-8 szolgáló meghalt. Ez az esemény nagyon megijesztette Jodo úrnőt, aki ettől kezdve egyre inkább hajlott a békés megegyezésre. 18-án újrakezdődtek a tárgyalások. Hidejori és a róninok parancsnokai nem akartak engedni, de Harunaga, Oda Nagamasza (Júraku) és Jodo-dono addig kérlelték, amíg beleegyezését adta hozzá. Minamoto no Joritomo példáját hozták fel neki, aki tudott várni a következő alkalomra és végül győzött. Iejaszu egyik mellékfelesége, Unkóin ment be a várba, s ott Jodo úrnő húgával, Dzsókóinnel tárgyalt. A fő tárgyalások később az ostromlók táborában folytak, ahol Unkóin mellé Honda Maszadzumi csatlakozott, a másik oldalt Dzsókóin képviselte. December 20-án megegyezés született, ezen a napon Iejaszu beszüntette az ágyúzást. A fegyverszünetről szóló szerződést december 21-22-én írták alá.
Iejaszu két feltételt támasztott a Tojotomi felé:
- Az vár védelmi képességét csökkenteni kell, a belső vár (honmaru) megmaradhat, de a két külső várfalat le kell rombolni, a várárkokat fel kell tölteni
- Jodo úrnőnek nem kell túszként Edóba mennie, de Óno Harunaga és Oda Júraku túszt kell, hogy adjanak
Ennek fejében megígérte, hogy szavatolja Hidejori biztonságát, valamint amnesztiában részesíti a vár valamennyi védőjét.
Következmények [szerkesztés]
Tokugava Iejaszu a béke megkötése után haladéktalanul visszatért a Kantóba, a feltételek betartásának ellenőrzésére bizalmi emberét, Honda Maszadzumit hagyta a helyszínen. A megállapodás eredetileg úgy szólt, hogy a külső vár (szannomaru) lebontása a Tokugava illetékességébe tartozik, de a középső védvonalat (ninomaru) a Tojotominak kell lebontania. Az ószakaiak talán úgy számoltak, hogy a rájuk eső rész végrehajtásának elhúzásával bőven tudnak időt nyerni majd, ám Maszadzumi saját csapatain kívül a környék lakosságát is mozgósítva 1615 januárjában elbontatta mindkét várfalat, a várárkokat feltöltette, a valamikor bevehetetlennek tartott ószakai várat a belső várra csökkentve gyakorlatilag megsemmisítette annak védelmi erejét. Ez a lépés felbőszítette a Tojotomi-ház vezetőit, utat nyitva a további ellenségeskedés felé.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Kitadzsima Maszamoto: Tokugava Iejaszu Csúókóronsa, 1978., p. 204., Katagiri Kacumotót illetően, későbbi tevékenységét figyelembe véve nem tűnik légből kapottnak azt feltételezni, hogy valóban a Tokugava ügynöke volt.
- ↑ Mikami Szandzsi: Edo-dzsidai si vol. 1., Kódansa, 1977.
- ↑ Ovada Tecuo: Szengoku dzsúdaikasszen no nadzo. PHP Sinso, Tokió, 2004, pp. 228-242.
- ↑ Jamamura Tacuja: Szanada Jukimura – denszecu ni natta eijú no dzsicuzó. PHP Sinso, Tokió, 2005.
Irodalom [szerkesztés]
- Reischauer, Edwin O.: Japán története, Budapest: Magyar Könyvklub, 1995.
- M. Collcutt, M. Jansen, I. Kumakura: A japán világ atlasza, Budapest: Helikon - Magyar Könyvklub, 1997.
- Jamadzsi Maszanori: Japán: történelem és hagyományok, Budapest: Gondolat, 1989.
- Totman, Conrad: Japán története, Budapest: Osiris, 2006.
