Óriásalka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Óriásalka
Óriásalka (George Edward Lodge képe)
Óriásalka (George Edward Lodge képe)
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 1844
Status iucn EX icon.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
iucn3.1
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lilealakúak (Charadriiformes)
Család: Alkafélék (Alcidae)
Nem: Pinguinus
(Bonnaterre, 1791)
Faj: P. impennis
Tudományos név
Pinguinus impennis
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
GreatAukMap.svg
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásalka témájú kategóriát.

Az óriásalka (Pinguinus impennis, vagy korábbi nevén Alca impennis) egy kihalt madár, a Pinguinus nem egyetlen ismert faja. Nagytestű, röpképtelen faj az alkafélék (Alcidae) családjában.

A 14. századig költött az Atlanti-óceán északi medencéjében, a Kanada, Grönland, Izland, Írország és Skócia partjai közelében lévő kis szigeteken és sziklazátonyokon.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legnagyobb alkafaj volt, magassága mintegy 75 cm, tömege 5 kg körül lehetett. Tollazata és csőre fekete-fehér, lábai fekete színűek voltak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett, főként tengeri halakkal táplálkozott. A szárazföldön nehézkesen mozgott. Évente egyetlen, nagyméretű (110–140 x 70–84 mm) tojást rakott, ezt a kopár földön költötte ki, a fiókák júniusban keltek.

Kihalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Skandináviában és Északkelet-Amerikában a késői kőkorszakban már vadászták (Greenway 1967), Labradorban az i. e. 5. századtól (Jordan & Olson 1982) vannak erre utaló nyomok. A húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért zajló intenzív vadászata a 8. századtól kimutatható. Mikor végül a kihalás közelébe sodródott, már a madárgyűjtemények megbecsült és értékes ritkaságaként is vadászták. A Brit-Szigeteken a skóciai St Kilda sziget melletti szirteken ölték meg az utolsó példányt 1840-ben, állítólag azért, mert boszorkánynak nézték.

Az utolsó populáció Izland partjai mellett, a Geirfuglasker nevű vulkanikus szirten költött, amely az ember számára megközelíthetetlen volt. Azonban 1830-ban a szirt a tengerbe süllyedt, ekkor a madarak a közeli Eldey szigetre költöztek. Az utolsó költőpárt 1844. július 3-án látták, de kóborló példányok állítólag még 1852-ben is előfordultak (BirdLife International 2004).

A világ múzeumai ma kb. 75 tojást, 24 teljes csontvázat, és 81 kitömött példányt őriznek a fajból.

Rendszertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „pingvin” szó számos nyugat-európai (pl. a baszk) nyelvben eredetileg erre a madárra vonatkozott. Az óriásalka a mai értelemben vett pingvinekkel azonban nem áll közelebbi rokonságban. A röpképesség elvesztése, a szárnnyal evezés, és a viszonylag felegyenesedett testtartás párhuzamosan, egymástól függetlenül kialakult hasonlóság köztük.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óriásalkatojás az Ipswich Múzeumban, Suffolkban.
Óriásalka csontjai a Reykjavík 871±2 múzeumban
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásalka témájú médiaállományokat.