Ófelnémet nyelv

Ófelnémet nyelv deutisc
Beszélik	a mai Németország nyugati részén, Ausztriában, Hollandiában és Belgiumban Brügge, Lüttich és Metz vonaláig bezárólag Franciaországban és Svájcban az 8. és 11. század között
Beszélők száma	0 fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád Germán nyelvek nyugati germán nyelvek közgermán nyelvek Ófelnémet nyelv
Írásrendszer	kiegészített latin írás
Nyelvkódok
ISO 639-1	`nincs`
ISO 639-2	`goh`
ISO 639-3	`goh`

Német nyelv
Ábécé Alaktan Hangtan Helyesírás Nyelvtörténet Első germán hangeltolódás Ófelnémet hangeltolódás Ófelnémet nyelv Középfelnémet nyelv Középalnémet nyelv Felnémet nyelvek Rokon (germán) nyelvek
szerkeszt

Az Ófelnémet nyelv (németül Althochdeutsch, rövidítve Ahd.) a (fel)német nyelv legkorábbi ismert írott nyelvemlékekkel rendelkező változata, időben körülbelül 750-től 1050-ig határolható be. Kialakulása az ófelnémet hangeltolódás (vagy második germán hangeltolódás) során ment végbe, valamikor a 3. és 8. század között, tehát még az első írásos emlékek megszületése eltt.

A német szó először egy 786-ból származó latin nyelvü dokumentumban jelenik meg, mint theodiscus. Egy egyházi összejövetelen a határozatokat tam latine quam theodisce felolvasták, tehát latinul és németül is. Az önmegnevezés ófelnémetül csak jóval későbbi időből származik. Egy ókori latin nyelvű nyelvkönyv egy másolatában, valószínűleg a 9. század második negyedéből, található egy szerzetes bejegyzése, aki nem értette a latin galeola (sisak alakú edény) szót. Valószínűleg megtudakolta egy társától a szó jelentését és jelentését anyanyelvén, ófelnémetül bejegyezte. Jegyzetében az ófelnémet nyelvű diutisce gellit jelenik meg.

Nyelvemlékek [szerkesztés]

A latin betűkészletet az ófelnémetben átvették. Ez természetesen problémás volt, mert egyrészt bizonyos betűből túl sok volt pl. <v> és <f> másrészt bizonyos ófelnémet hangoknak (diftongusok, affrikáták, /pf/, /ts/, /tʃ/ és olyan mássalhangzóknak mint /ç/ <ch> és /ʃ/ nem volt latin nyelvű megfelelőjük. Az ófelnémet /f/ fonéma jelölésére az <f> grafémát használták, ezért pl. fihu (németül ma Vieh, marha), filu (németül ma viel, sok), fior (németül ma vier, négy), firwizan (németül ma verweisen, utal) és folch (németül ma Volk, nép). A középfelnémetben viszont ezt a fonémát már <v> grafémával jelölték. Ennek eredménye, hogy a mai német nyelvben ugyanazon /f/ fonéma jelölésére mind az <f> (Freund-barát, Frau-nő, frei-szabad) mind a <v> (Vogel-madár,Vieh-marha, viel-sok) használatos.

Az ófelnémet nyelvemlékek tartalmuk szerint nagyobb részt egyháziak (imák, keresztelési eskük, bibiliafordítások) a világi tartalmú szövegek csak igen ritkán találhatóak (Hildebrandslied ószászul; Ludwigslied ófelnémetül) illetve rövidebb feliratok és ráolvasások (Inschriften, Zaubersprüche). Az egyik legjelentősebb ófelnémet nyelvemlék a Straßburgi eskü (Straßburger Eide) 842-ből, amely azonban sajnos csak egy újlatin nyelvű másolóműhelyben készült 10. vagy 11. századi kéziratban maradt fenn. A politikai és társadalmi szituáció megváltozásának következtében a 10. századtól nagy általánosságban véve az ófelnémet nyelvű szövegek produkciója megritkult illetve megszűnt. A 11. század második felétől újra fellendült a német nyelvű szövegek produkciója, de mivel a korábbi szövegemlékekhez képest jelentős hangtani (és nyelvtani) változások következtek be, az 1050 utáni német nyelvet már középfelnémetnek hívjuk. Több szakirodalom az ófelnémet írásbeliség végét a szent galleni Notker 1022-es halálával definiálja.

Nyelvtan [szerkesztés]

Umlaut [szerkesztés]

Az ófelnémet egyik jellegzetessége és a késöbbi német nyelv bizonyos formáinak megértéséhez fontos a gyenge igék esetében fellépö ún. Primärumlaut. Ennek a jelenségnek a következménye hogy az /i/ és /j/ hangokat követö szótagban az /a/ hang /e/ hanggá alakul.

Szóvégi szótagok [szerkesztés]

Az ófelnémet jellegzetessége továbbá a teljes hangértékű utolsó szótag, mint például a mai magyar nyelv, vagy a latin.

ófelnémet:	újfelnémet:	magyar:
mahhôn	machen	csinál
taga	Tage	napok
demo	dem	annak/neki
perga	Berge	hegyek

A szóvégi szótag elnémulása 1050-től már olyan jelentős változást eredményezett, hogy ekkortól középfelnémetről beszélünk.

Főnevek [szerkesztés]

A főnévnek négy esete van. Az ötödik eset maradványai még érzékelhetőek (Eszközhatározó eset). Megkülönböztethető egy erős (magánhangzói) és egy gyenge (mássalhangzói) főnévragozás. A nevelőnél is megtalálható ez a megkülönböztetés.

Személyes névmások [szerkesztés]

A személyes névmások ragozása az ófelnémetben a következőképpen nézett ki:

szám	személy	nem	alanyeset	tárgyeset	részeseset	birtokoseset
Egyes szám	1.		ih	mih	mir	mīn
	2.		dū	dih	dir	dīn
	3.	hímnem	(h)er	inan, in	imu, imo	(sīn)
		nőnem	siu; sī, si	sia	iro	ira, iru
		semlegesnem	iz	iz	imu, imo	es, is
Többes szám	1.		wir	unsih	uns	unsēr
	2.		ir	iuwih	iu	iuwēr
	3.	hím nem	sie	sie	im, in	iro
		nő nem	siu	siu	im, in	iro
		semleges nem	sio	sio	im, in	iro
Udvariassági forma	2.		ir	iuwēr	iu	iuwih