Óbabiloni Birodalom

Az Óbabiloni Birodalom a Hammurapi uralkodásától Szamszu-ditána uralkodásáig tartó időszak, mindössze 238 év hosszúságú, de jelentős periódusa az ókornak. Pontosan nem lehet meghatározni Hammurapí trónra lépésének dátumát, kb. az i.e. XVIII. században, 100 évvel Bábilí város alapítása utánra tehető.

Mezopotámiának ez a része az i.e. III. évezred második felében Akkád uralkodói birtokában volt. Az akkád uralmat az Arábia felől betörő sémi amoriták és a dél-perzsiai elámiak támadása döntötte meg. Az amorita uralkodók egyik leszármazottja i.e. 1890-1830 körül a jelentéktelen Babilont tette székhellyé, és megalapította az első babilóniai dinasztiát.

Az Óbabiloni Birodalom (i.e. XIX-XIV. sz.) virágzásának a kis-ázsiai hettiták betörése, majd Perzsia felől a kasszita hódítás vetett véget. A kasszita királyok uralma Babilóniában a XVI. századtól a XII. századig tartott. A XIII. századtól egyre gyakrabban ismétlődtek meg az asszír támadások. A XII. században az elámiak nyomása megdöntötte a kasszita dinasztiát, de Babilónia politikai-gazdasági hatalma ezután sem érte el a régi fokot.

Története

Mezopotámia az Óbabiloni Birodalom kialakulása előtt, kb. i. e. 1890-ben

Előzmények

Az Óbabiloni Birodalmat más néven amorita Babilonnak nevezzük, mivel egy amorita dinasztia fősége alatt jött létre. Az amoriták már az i.e. III. évezred elején megjelentek a Közel-Keleten és Mezopotámiában, több várost alapítottak és beköltöztek a régi városokba is. Nem tudjuk, milyen néven nevezték magukat, az amorita egyszerűen csak annyit jelent: nyugati, ezért ezt a csoportot a tudomány is nyugati sémik, nyugati szemiták néven emlegeti. Etnogenezisük és származási helyük éppúgy ismeretlen, mint a sumér népé, nyelvük a szemita nyelvek közé tartozik. Két igen jelentős várost alapítottak a III. évezredben, Larszát és Iszínt, amelyek hosszú ideig sikerrel egyensúlyoztak a keleti elámiták és az északnyugati asszírok között. A gutiak (qútúk) kiűzésétől Hammurapi koráig a legjelentősebb városok közt voltak.

Az uri III. dinasztia bukása után kényes egyensúlyi helyzet állt elő. A III. évezred végére Iszín (Isîn) és Larsza amorita királyságok kicsiny, de gazdag területek felett uralkodtak, Elám Urt fenyegette, végül fel is számolta, s Ur területeit Larsza kebelezte be, mivel az elámiták nem tudtak hosszabb időre berendezkedni az Alsó-Folyamközben. Mári az Eufrátesz mentén, Esnunna (Ešnunna) pedig a Tigris mentén birtokolt nagyobb kiterjedésű földeket. A Tigris középső szakaszát Assur (Aššur) uralta szilárdan. Ebla Jeruzsálem vonalától a Hábúrig (Ḫâbûr folyó) és Melídig (görög nevén Meliténé) terpeszkedett. E prebabiloni kor királyságai már valódi államok voltak, azok minden jellemzőjével, melyekben a sumérok (mint etnikum) sehol sem játszottak lényeges szerepet. Mintegy száz év telt el az akkád utódállamok szüntelen hadakozásával, mely események általános tendenciájává vált Iszín és Larsza lassú térnyerése Mári, Esnunna és Elám rovására. E két városállam Dél-Mezopotámia vezető hatalmává vált. A XX. században még Isín hatalma rendíthetetlen volt, de Lipit-Istár iszíni lugal (városkörnyék uralkodója) törvénygyűjteménye megváltoztatta a történelem menetét.

Lipit-Istár ugyanis nem tett különbséget a hadifogoly-rabszolga, az adósrabszolga és a vásárolt rabszolga között. Megszűnt a törvényi különbözőség az őslakó sumér, akkád és a hódító amorita etnikum között. A nippuri töredékekből kiolvasható szemléletváltozás nagy léptékű felkelésekhez vezetett - valószínűleg ezek egyike alatt vesztette életét maga Lipit-Istár is. Annyi bizonyos, hogy a lázongásokat véglegesen már utódja, Ur-Ninurta verte le.

Az események következtében Iszín rövid időre meggyengült a belső helyzet miatt, s ezt kihasználva Larsza hamarosan meghódította Urt és Nippurt. Ilyen módon Iszín és Larsza között rövid időre kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Larsza városa azonban mindkét folyam torkolatvidékét ellenőrizte, amely kereskedelmi monopóliummal és harci stratégiai előnyökkel járt. Gungunum király egy felirata szerint egyetlen éjszaka alatt felépítette Larszát, szabályozta a Purattut (Eufrátesz), visszaverte Esnunna hadseregét. Nem kétséges, hogy Gungunum volt a larszai amorita dinasztia legnagyobb uralkodója - gazdag, s ebből kifolyólag erős állam feje.

Iszín sorsa azután valamikor a XIX. században megpecsételődött. Egy újabb amorita törzs hatolt be területére - melynek neve ismeretlen -, és Ur-Ninurta a lázongásoktól és területveszteségektől meggyengült állama nem tudta megakadályozni a végleges letelepedésüket a királyság területének kellős közepén. A Szumu-abum által vezetett amoriták két évvel Ur-Ninurta halála után már erős fejedelemségbe tömörültek az általuk alapított Bâbil (Babilon = Az istenek kapuja) város körzetében. Első székhelyük sem ismert, Babilonba csak később költöztek át.

Kialakulása

Szumu-abum ténykedéséről nem sokat tudni, mint ahogy közvetlen utódjairól sem. De negyedik utódja, Szín-muballit alatt Babilon városa már egyenrangú volt Larszával és Iszínnel. A néhány konkrétum között említendő, hogy már Szumu-la-ilú Babilon várost tette meg fővárosává, ugyanő valószínűleg rendelet-gyűjteményt is kiadott, Szabium pedig elfoglalta Kíst, s a gyengülő Iszín semmi ellenállást nem tanúsíthatott. Az első babiloni dinasztia négy nemzedék alatt új hatalmi központot alakított ki.

A XIX. század folyamán az elámita királyok gyakran betörtek Larsza és Esnunna területére. Elám határvidéki területének, Emut-Baaalnak elöljárói egyéni akciókat vezettek. Ilyen volt Kuturmapuk (Kudur-Mabuk) is, aki saját fiát ültette Larsa trónjára. Így Larsa Elám függvényévé vált, de önálló státuszban.

Szín-muballit Babilon városban ekkor az elámita Varad-Szín, majd annak utódja és testvére, Rim-Szín főhatóságát ismerte el. A helyzetfelismerés nagyszerűnek bizonyult, az Iszín ellen felvonuló Larsza és Babilon hadereje felszámolta Iszínt. Mindezek ellenére a XIX. század nagyhatalmai közé még nem sorolható be Babilon. A vezető területek Esnunna, Mári, Larsza, Assur, valamint a peremvidéken Katna és Jamhad. Ismertetőjük az önálló, független államiság léte. A kisebb, függőségben álló fejedelemségek, azaz a második vonal Ugarit, Idamaraz, Ebla, Kussúkhe és Babilon. Babilon e második vonalból szívós munkával küzdötte fel magát az elsőbe - majd vált az egyetlenné. Ennek egyik első lépcsőfoka Iszín, a nagy hegemón eltakarítása volt.

A XIX. században azonban még úgy tűnt, a legfőbb hegemón címének megszerzésére Assurnak van a legnagyobb esélye - mondhatni az akkád birodalom feltámasztására tört, s talán ennek része volt az egyre fokozódó akkád kultúra-átvétel is. Az ezredfordulótól kezdve asszír telepesek hullámai indultak északnyugat felé, fel a Tigris mentén, majd átkelve az Eufráteszen egészen Anatólia szívéig, azaz nagyjából a korábbi Akkád Birodalom keleti peremvidékéig. A Halysz-folyó melletti Kánis vált az egyik legjelentősebb asszír kereskedő-kolóniává. Vitatott, hogy az Assurtól Kánisig terjedő óriási terület mennyiben volt része az asszír államnak, de maga a jelenség is figyelemre méltó. Az eredeti alapnépességet itt is elárasztották az amoriták. Ezidőtájt az asszír anyaországot a subartu (vagy szubar) törzsek nyugtalanították, akik a hurrita szállásterületekkel határos vidékeken laktak. A nyugati sémiták terjeszkedésének első lépcsőjeként amorita vezérek kerültek hatalomra Assurban, mint például Ilú-kabkabi (Ilu-kapkapu). A XVIII-XIX. század fordulóján az asszír Óbirodalom egyik legnagyobb taktikusa lépett trónra - I. Samsi-Adad, Ilu-kabkabi fia -, aki azonban rossz stratégának bizonyult.

Az amorita Samsi-Adad úgy jutott Közép-Mezopotámia szomszédságába, hogy legyőzte az egymással marakodó Márit és Esnunnát. Kihasználva a Máriban kitört palotaforradalmat (az sem kizárt, hogy benne volt a keze a kirobbantásában) meggyilkoltatta Jahdunlím királyt és egész családját. A mészárlásból csak Jahdunlím egyetlen fia, Zimrilím menekült meg. Samsi-Adad miután az amorita törzsterületeket is behódolásra kényszerítette, kora legerősebb uralkodójává vált. Délyugaton Libanonig, délkeleten Esnunnáig háborúzott, többnyire sikerrel.

Hammurapi

Babilonban Szín-muballit utódja Hammurapi (Khammurabi) lett. Másodrendű fejedelemsége jó 12 esztendőn át Samsi-Adad főségét ismerte el. Így viszonylag szabad kezet kapott Assurtól, melyet arra használt fel, hogy pozícióharcot kezdjen az Iszín bukása után önállóvá váló IV. uruki dinasztiával szemben. Ehhez ismét Larsza lett a segítőtárs, s együttes erővel elfoglalták Urukot. Néhány kisebb északi fejedelemség elfoglalásával északi határait is megerősítette.

Mind Samsi-Adad Assurban, mind Rim-Szín Larszában elszámította magát Hammurapival kapcsolatban. Az asszír király Hammurapi hűségnyilatkozatát fogadta el, az elámita pedig a szövetségben bízott. Rim-Szín későn döbbent rá hibájára, Samsi-Adad pedig nem érte meg Hammurapi színeváltozását. Samsi-Adad 3 évvel később meghalt, s Hammurapi az utódját, I. Ismé-Dagant már nemhogy nem ismerte el főnökéül, de elhódította Márit és vele annak törvényes uralkodóját, Zimrilímet. Ez utóbbit azonmód visszaültette atyja trónjára - nyilvánvalóan ütközőállamot hozott létre saját területe és az óriás szomszéd, Assur között. Mellékesen értékes szövetségest nyert minden hadszíntéren. A babiloni-máribeli haderő egyik első ténykedése az amorita törzsterületek felperzselése volt, s ennek esett áldozatul Ebla is, amely soha többet nem nyerte vissza jelentőségét. E hadmozdulatok elsődleges célja vélhetően az asszír kereskedőkolóniák elszakítása volt az anyaországtól úgy, hogy a lehető legkevesebb támadási felületet nyújtson közben Ismé-Dagan számára. Assurt gyengítette Esnunna elszakadása is, amely viszont igen kevés mozgástérrel rendelkezett, hiszen Mári, Larsza és Assur közé ékelődött be. Zimrilím sem tudta atyái hagyományait feledni, s friss hatalmának teljes - maradék - súlyát Esnunna ellen fordította. A helyzet tehát úgy alakult, hogy Assur, a nagyhatalom néhány év alatt szorongatott helyzetbe került. Ehhez csak adalék, hogy Assur északi területeit a turukú (turuqû) törzsekkel szövetkezett hurriták fosztogatták, nyugaton pedig Esnunna próbálta területeit nyesegetni, ha már a másik három oldalon nem volt lehetséges a térnyerés.

Hammurapi politikai helyzete rendkívül kedvezővé vált. Nyugaton és keleten szövetségesek - Mári és Larsa. Az északi Esnunnát Mári sakkban tartotta helyette, a korábbi nagyhatalom, Assur pedig tehetetlen, vergődő áldozattá változott. A szövetségi viszonyok az adott időben még roppant fontosak voltak Hammurapi számára, ami kiderül abból, hogy Hammurapi államának rövid válsága (két évtizeddel Samsi-Adad halála után) akkor kezdődött, amikor Larsa ellene fordult.

Rim-Szín csak huszonkilenc év elteltével jött rá arra, hogy rossz lóra tett. Hibáját már nem tudta jóvá tenni, hiába hangolta össze Esnunnával a hadműveleteit - egyszerre támadva északon és keleten -, a Mári-Babilon koalíció erősebbnek bizonyult, még úgy is, hogy ekkorra Mári részvétele csak jelképesnek mondható. Esnunnát még abban az évben legyőzte Hammurapi. Larsza nem tudta kezdeti sikereit kiaknázni - a meghódított déli területeket semmilyen formában nem tudta engedelmességre késztetni.

Zimrilím már egy ideje egyensúlyozni próbált, kiskapukat keresett, amelyen keresztül kijuthatott volna Hammurapi egyre nyomasztóbb hatalma alól. Az ellentét Rapík (Rapîq) és környékének birtoklása okán éleződött ki. Mielőtt Assur elfoglalta volna Márit, Rapík Jahdunlím fennhatósága alá tartozott. Mikor Hammurapi innen visszaszorította Assurt, elfoglalta Rapíkot (sőt Tuttult is), mely hódítmányokat nem adott vissza Zimrilímnek. Mári uralkodója viszont ragaszkodott hozzájuk, hiszen mintegy a béke zálogát jelenthette volna Hammurapi nagyobb távolsága Máritól, illetve a köztük levő erődítmények... Zimrilím nyíltan ugyan nem fordult Hammurapi ellen, de talán már a Larsza-Esnunna koalíció összekovácsolásában is volt szerepe. Lehetőségei viszont egyre inkább beszűkültek, s Larsza bukása után már csak a korábban főellenségként nyilvántartott Esnunnában bízhatott, melyet Hammurapi a háború hevében nem pacifikált megfelelően. Hammurapi azonban megelőzte, s alig négy évvel Larsza legyőzése után már Mâri ellen vonult, s földig rombolta azt. Még ebben az évben Esnunna, majd Assur végleges bekebelezése is megtörtént. Ezzel kialakult az az állam, melyet Óbabiloni Birodalom, vagy amorita Babilon néven ismerünk.

Hammurapi a kortársak és az utókor tiszteletét is kivívta. Sokan végletekbe esnek a jellemzését illetően: egy mindenfelől szorongatott kis állam egyszer csak legyőzi minden ellenfelét és a világ ura lesz. A közhiedelemmel ellentétben nem Hammurapi - illetve állama - gyűrte le a vetélytársakat, hanem ügyesen kijátszva azokat, egymást gyengítették és pusztították, egészen addig, míg az egyetlen lehetséges kimenetel Hammurapi győzelme nem lett. A nagypolitika mintapéldája ez, Hammurapi kétségtelenül a történelem legnagyobb politikusai között van. Első politikai és háborús ténykedéseivel csak állama fennmaradását igyekezett elérni, de a kedvező alkalmakat azonnal felismerte, és mindig a leghatékonyabb módon cselekedett, lehetőségeit maximálisan kihasználva.

Az Óbabiloni Birodalom hanyatlása

Hammurapi óriási, de rendezett államot hagyott utódjára. Utódja, Szamszu-iluna azonban szerencsétlen korszakban regnált, alig kilenc év múlva már a kasszitákkal kellett szembenéznie, akik talán asszír biztatásra vonultak Babilonba. Bár apja birtokainak legnagyobb részét sikerült megtartania, a következő évben a nehéz helyzetet kihasználó Uruk, Iszín, Esnunna és más városok Elámmal kötött szövetségével állt hadilábon. Több város függetlenítette magát, egyikük uralkodója, Iluma-ilum egy hosszan fennálló alakulatot, a Tengeri Országot hozta létre, s megalapította a Tengerföldi dinasztiát, mely később még Babilon ura is lett. Iluma-ilum az iszíni dinasztia leszármazottjának vallotta magát, tehát első ráznézésre amoritának tűnik, ennek ellenére utódai mindannyian sumér neveket használtak - mintegy hangsúlyozva az amorita Babilontól való különbözőségüket. Nem kell nagy képzelőerő annak feltevéséhez, hogy valódi sumér etnikum alkotta ezt az öbölbeli államot. Iluma-ilum valószínűleg csak Elám támogatásával tudta függetlenségét biztosítani, vagyis Elám újra kiterjesztette érdekszféráját a Folyamköz alsó részére. A többi város azonban hamarosan újra visszakerült Babilon felügyelete alá.

Samsu-iluna hamarosan elvesztette Assurt is, és ugyanazon évben meghalt a sokat látott uralkodó, I. Ismé-Dagan, akinek helyét Mut-Aszkur foglalta el. Vele Asszíria homályos korszaka következik, melyben minden bizonnyal erejüket megfeszítve harcoltak a hurriták és szövetségeseik ellen, próbáltak függetlenedni az amorita Babilontól, és talán a hettiták portyázásai sem kerülték el a Tigris mellékét, korábbi területeiken pedig megosztoztak a hurrita és turukú törzsek, mígnem a hurrita Kirta megalapította Mitannit.

Samsu-iluna utódai többé-kevésbé helyreállították az Óbabiloni Birodalom gazdasági és politikai egységét. Ám a kassziták, hurriták és elámiták sorozatos betörései végül is aláásták az ország erejét, így elegendő volt egyetlen hettita invázió a távoli Anatóliából, mely nem volt más, mint rablóhadjárat, s az amorita Babilon végleg összeomlott 1600 körül. Szamszu-ditána trónját a tengerföldi Iskibal foglalta el a hettiták elvonulása után, ahol megalapította a babiloni tengerföldi dinasztiát. A Tengerföld - és így a Tengerföldi Babilon - tekinthető talán az utolsó sumér államalakulatnak.

Források

• Joan Oates. Babilon. General Press Kiadó Budapest. ISBN 978 963 643 064 1 
• Oppenheim, A. Leo. Az ókori Mezopotámia, 2. kiadás, Gondolat Budapest 1982. ISBN 963 281 151 8 
• Világtörténet (1/10 kötet), Kossuth Kiadó, Budapest, 1957