Északi boglárka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Északi boglárka
Hím példány
Hím példány
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Alrendág: Heteroneura
Öregcsalád: Pillangószerűek (Papilionoidea)
Család: Boglárkalepkék (Lycaenidae)
Alcsalád: Boglárkák (Polyommatinae)
Nemzetség: Polyommatini
Nem: Plebejus
Alnem: Plebejus (Lycaeides)
Faj: P. idas
Tudományos név
Plebejus idas
Linnaeus, 1761
Szinonimák
  • Plebeius idas
  • Lycaeides idas
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Északi boglárka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Északi boglárka témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Északi boglárka témájú kategóriát.

Az északi boglárka (Plebejus idas, régebben Lycaeides idas) a lepkék (Lepidoptera) rendjében, ezen belül a boglárkalepkék (Lycaenidae) családjának egyik faja.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egész Európában előfordul — amint neve is jelzi, főleg a hidegebb éghajlatú részeken. Magyarországon ritkaságnak számít; a veszélyeztetett fajok listájára került.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi boglárka elülső szárnya mintegy 1,5 cm hosszú. Igen hasonlít az ezüstös boglárkához (Plebejus argus), de szárnyainak fonákja barnásabb árnyalatú, és a fekete pontok kevésbé kifejezettek. Az ezüstös boglárka első lábának szárán apró tüske van, az északi boglárkáéról ez hiányzik. Felül a szárnyak fekete szegélye keskenyebb, mint az ezüstös boglárkáén (ez főleg a hímre jellemző). Hátsó szárnyának fonákján a szegély fekete foltocskáinak közepén sokszor egy-egy fémesen csillogó „szem” ül.

A nőstény nagyobb a hímnél; szárnyainak felszíne barna.

Életmódja, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fenyérek, sovány gyepek, sziklafüves lejtők, erdei rétek és erdőszegélyek lakója, Dél-Európában 2500 m magasig, Angliában már csak 1200 m-ig.

Délen évente három nemzedéke repül, északon csak egy — Magyarországon általában kettő, ritkán három; többnyire június közepétől augusztus közepéig.

Petéi telelnek át; az első nemzedék hernyó május-júniusban rágnak. A hernyó eleinte különböző here (Trifolium) fajokkal, rekettyével (Genista spp.) és aranyesővel (Laburnum spp.) táplálkozik, majd életének utolsó szakaszát hangyabolyban tölti, akár a nagypettyes boglárka (Maculinea arion). A hangyákkal szimbiózisban él; ha a hangyák megfogyatkoznak, a lepkék száma is csökken. A hernyók tipikus hangyacsalogató szervei oldalukon vannak, és ha a hangyák érdeklődése alábbhagy, villámgyorsan képes kitűri azokat. A hangyacsalogató szervek olyan, cukrokat tartalmazó anyagot választanak ki, amelyeket a hangyák szeretnek, és ennek fejében megvédik ellenségeiktől a hernyókat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993.  
  • Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 ISBN 963 281 896 2 p. 57.