Északi evangélikus egyházkerület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Északi Evangélikus Egyházkerület szócikkből átirányítva)

Az Északi evangélikus egyházkerület a Magyarországi Evangélikus Egyház három egyházkerületének egyike. Székhelye Budán található. 81 evangélikus egyházközség alkotja, Magyarország hét régiója közül Észak-Magyarország, Észak-Alföld és – Budapest pesti oldalának kivételével – Közép-Magyarország területét fedi le. Ezen a területen mintegy 100 000-en vallották magukat evangélikusnak a 2001-es népszámláláson – 90 lelkész szolgál közöttük. Székhelye Budapesten található. Az egyházkerület 1952-ben jött létre, alapvetően a korábbi dunáninneni és tiszai egyházkerületek gyülekezeteiből, de a dunántúli kerület és a bányai kerület több gyülekezete is hozzá került. Területe 2000-ben jelentősen megváltozott, amikor az addigi két kerület mellé, jórészt az északi egyházkerület több egyházmegyéjéből újra felállították a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

Már a trianoni békeszerződés utáni években is felmerült a kicsire zsugorodott dunáninneni és tiszai egyházkerületek összevonása. De az ősi kerületek gyülekezetei ragaszkodtak a történelmi keretekhez. 1952-ben pártállami nyomásra – nem utolsósorban Turóczy Zoltán és Szabó József püspökök eltávolításának a céljával – számolta fel a zsinat a négy egyházkerületet, és állított fel helyettük két újat. Az Északi Egyházkerület 1952. július 1-jei hatállyal jött létre, első püspöke az addigi tiszai egyházkerületi püspök, Vető Lajos, egyházkerületi felügyelője Margócsy Emil, az addigi tiszai kerületi felügyelő lett. Az egyházkerület területét a dunáninneni és tiszai kerületek, a dunántúli egyházkerület északi fele és a bányai egyházkerület budai gyülekezetei alkották. Az egyházmegyei határok ugyanekkori átrajzolásával a kerületet – egészen 2000-ig – nyolc egyházmegye alkotta: a Borsod-Hevesi, Budai, Fejér-Komáromi, Győr-Soproni, Hajdú-Szabolcsi, Nógrádi, Vasi és Veszprémi Egyházmegyék. Az első néhány év az egyházkerület számára is a megfélemlítés és az egyházi élet visszaszorításának időszaka volt.

A kommunista diktatúra évei után az 1956-os forradalom hatására Vető püspök november 1-jén lemondott hivataláról, így 1957 januárjában a kerület gyülekezetei szabadon választhatták meg Turóczy Zoltánt püspöküknek, Mády Zoltánt pedig kerületi felügyelőnek. Hivatalukba 1957. február 6-án iktatta be őket Ordass Lajos déli egyházkerületi püspök, de az Állami Egyházügyi Hivatal december elején félreállította őket, és újra Vető Lajos került az északi kerület élére. Őt Ottlyk Ernő, majd Nagy Gyula követte. Nagy Gyula püspök a rendszerváltáskor, 1990 elején lemondott, nyugdíjba vonult. Utódjának a gyülekezetek Szebik Imre budai esperest választották, akit 1990. március 17-én iktattak be hivatalába.

2000-ben harmadik kerületként újra létrejött a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, és az északi kerülettől hozzá került a Fejér-Komáromi, Győr-Soproni, Vasi és Veszprémi Egyházmegye. Viszont a déli kerülettől átkerült Északhoz a Dél-Pest Megyei és az Észak-Pest Megyei Egyházmegye, így az egyházkerületnek hat egyházmegyéje lett. 2006-ban Szebik Imre elérte a nyugdíjkorhatárt, a kerület Dr. Fabiny Tamás teológiai tanárt választotta meg utódjának, beiktatására 2006. március 25-én került sor Miskolcon.

[szerkesztés] Püspökök

Dr. Vető Lajos 1952-1956
Túróczy Zoltán 1957
Dr. Vető Lajos 1957-1967
Dr. Ottlyk Ernő 1967-1982
Dr. Nagy Gyula 1982-1990
Szebik Imre 1990-2006
Dr. Fabiny Tamás 2006-

[szerkesztés] Egyházkerületi felügyelők

Margócsy Emil 1952-1954
Mády Zoltán 1957
Dr. Fekete Zoltán 1958-1973
Dr. Mihály Dezső 1974-1983
Farkasházi Ferenc 1987-2000
Benczúr László 2000-

[szerkesztés] Szervezeti felépítés

81 egyházközség található az egyházkerület területén, ezek 6 egyházmegyét alkotnak:

  • Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Sándor Frigyes (miskolci lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Gyuris Miklós
Egyházközségek száma: 9
Esperese: Bence Imre (budavári lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Némethyné Uzoni Hanna
Egyházközségek száma: 14
Esperese: Krámer György (pilisi lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Bak Péter
Egyházközségek száma: 15
Esperese: Mekis Ádám (acsai lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Roncz Béla
Egyházközségek száma: 15
  • Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Sztankó Gyöngyi (nyíregyházi lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Márföldi István
Egyházközségek száma: 7
  • Nógrádi Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Szabó András (vanyarci lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Koncz István
Egyházközségek száma: 21
Az egyházközségek felsorolását lásd: Magyarországi evangélikus egyházközségek listája

Az egyházkerület jelenlegi vezetése:

  • Dr. Fabiny Tamás püspök
  • Benczúr László egyházkerületi felügyelő
  • Krámer György püspökhelyettes
  • Dr. Cserháti Péter egyházkerületi másodfelügyelő

[szerkesztés] Evangélikus intézmények az egyházkerület területén

  • Kántorképző Intézet, Fót
  • Emmaus Evangélikus Szeretetotthon, Nyíregyháza
  • Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthon, Kistarcsa
  • Evangélikus Szeretetház, Balassagyarmat
  • Élim Evangélikus Szeretetotthon, Nyíregyháza
  • Fébé Evangélikus Diakonissza Anyaház, Budapest
  • Filadelfia Szociális Központ, Nyírtelek
  • Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház, Budapest
  • Joób Olivér Gondozó és Rehabilitációs Szeretetintézmény, Nyíregyháza
  • Oltalom Szeretetszolgálat, Nyíregyháza
  • Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon, Albertirsa
  • Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon, Idősé és Fogyatékos Személyek Otthona, Budapest
  • Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központ, Piliscsaba
  • Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthona, Gödöllő
  • Tessedik Sámuel Idősek Otthona, Gödöllő
  • Béthel Missziói Otthon, Piliscsaba
  • Szabó József Tanulmányi Ház, Balassagyarmat

[szerkesztés] Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök