Épületgépészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az épületgépészet feladata, hogy biztosítsa az épület használói számára a komfortérzetet, ivóvizet, a keletkező szennyvíz elvezetését, a megfelelő hőmérsékletet, a megfelelő minőségű és paraméterű levegőt.

Az épületgépészet nagy általánosságban az épületeken belüli csőhálózatokkal azok szerelvényeivel és a hozzájuk kapcsolódó berendezésekkel foglalkozik.

Az épületgépészet több részből tevődik össze:

• fűtéstechnika
• vízellátás, csatornázás
• gázellátás
• légtechnika

Megjegyzés: a hatályos KSH TEÁOR'08 (NACA rev.2) szerint az alábbiak tartoznak az

43.2 Épületgépészeti szerelés tárgyszó alá

43.21 Villanyszerelés részletesen valamennyi épületen és egyéb építményen elektromos rendszerek felszerelése és helyszíni szerelése

• elektromos vezeték és csatlakozó, mérőóra
• számítógép-hálózat és kábeltelevízió vezetékei száloptikás vezetékkel együtt
• távközlési vezetékhálózat
• antenna
• világítási rendszer
• tűz- és betörés elleni riasztórendszer
• közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer
• repülőtéri kifutópálya világítása
• az elektromos eszközök és háztartási felszerelések csatlakoztatása

43.22 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés részletezés nélkül

43.29. Egyéb épületgépészeti szerelés részletesen épület és egyéb építmény különféle szerkezeteinek szerelése, beleértve a javítást és karbantartást, kivéve az előző pontokben említetteket, valamint az ipari gép szerelését

• felvonó, mozgólépcső, mozgójárda
• automata- és forgóajtó
• irányjelző világító sáv
• központi porszívórendszer
• hő-, hang- vagy rezgésszigetelés

felszerelése épületen és egyéb építményen

[szerkesztés] Légtechnika

Komfort célú légtechnikai rendszer létesítését többféle tényező indokolhatja: ilyenek pld. a szagok elszívása, külső nyílászáróval nem rendelkező helyiségek légellátása, felszabaduló légszennyezés koncentrátumának hígítása, vagy egyszerűen csak szellőzés-légfűtés igénye.

Alapvetően megkülönböztethetünk szabadáramlású (gravitációs) és kényszeráramlású (ventilátoros) szellőzéseket. A gravitációs rendszerek alapelve az, hogy a levegőoszlop hőmérsékletkülönbségének hatására nyomáskülönbség jön létre, és így áramlás indul meg. Ennek legismertebb példái az ipari csarnokok jellegzetes tetőgerinc-ablakos megoldásai, vagy a magas épületek szellőzőkürtői.

A gravitációs áramoltatás korlátait (gyk. kezelhetetlen légáram) oldják fel a ventilátor által létrehozott nyomáskülönbséget felhasználó rendszerek. A ventilátor, mint jellegzetes épületgépészeti berendezés a szivattyúkkal rokon. A szellőző rendszer létesítésének alapfeltétele, hogy legyen honnan szellőztetésre alkalmas friss levegőt vételezni, illetve hogy az elhasznált levegőt legyen hová "kidobni". A szellőztető levegőt befúvás előtt kezelni kell: ez szűréssel, léghevítéssel, léghűtéssel, nedvesítéssel, légszárítással, illetve speciális esetben sterilizálással történhet. Ez a légkezelés régebben falazott szerkezetekből épített légkezelőkben történt: ma már ún. modul rendszerű légkezelő szekrények az általánosak. A légkezelő egységet ezekből a szekrényekből állítják össze a kívánt légminőségnek és légmennyiségnek megfelelően.

A légtechnikai rendszer szembeötlő ismérve az épületgépészet többi rendszereihez képest "hatalmas" csőkeresztmetszetek. Erre azért van szükség, mivel a kisebb keresztmetszetben azonos mennyiségű levegő csak nagyobb sebesség mellett vihető át (lásd: hidraulikai fejezet), és ez levegő esetében kellemetlen zajhatással jár. Ezt a csőhálózatot méretei miatt igen nehéz (néha: lehetetlen) "elrejteni" az épületben.

A szellőztetett tér belső nyomásviszonyainak szempontjából megkülönböztetünk depressziós-, kiegyenlített- és túlnyomásos szellőzésű helyiségeket. A három kategóriát a helyiségbe befújt és elszívott levegő aránya adja meg: pl. ha többet fújunk be, mint amennyit elszívunk, akkor a helyiség túlnyomásos lesz (a többi eset ebből levezethető). A gyakorlatban ez a három kategória igazából kettő: kiegyenlített szellőzést a rendszer bizonytalanságai miatt igen nehéz csinálni, így a gyakorlatban ez is kismértékben depressziósan vagy túlnyomásosan fog működni. A nyomásviszony megválasztását elsősorban a szagok és a szennyező anyagok áramlásának figyelembe vétele indokolja: egy konyhában például nem célszerű túlnyomásos szellőzést csinálni, mivel ekkor a környező átjárható helyiségekbe is átterjedhet a kellemetlen szag.

Amikor egy szellőzést depressziósra választunk, és ezt kizárólag elszívással valósítjuk meg, akkor is gondolni kell a légutánpótlás útjára. Ennek legeklatánsabb rossz példája, amikor egy WC-hez csaknem hermetikusan záródó ajtót tesznek "a szagok kiáramlásának megakadályozására". (Ha az ajtórács nem megoldható, akkor is le lehet gyalultatni az ajtó aljából 1-2 cm-t.)

A légtechnikai hálózatokra is vonatkozik a hidraulikai beszabályozás szükségessége, amire minden más rendszernél kényesebbek: a túl nagy fojtások ugyanis óhatatlanul zajosak lesznek. A zajoknak az áramlással összefüggő része azonban még így is a kisebbik hányad, a legnagyobb zajforrás maga a ventilátor: emiatt ma már szinte kötelező a légcsatorna hálózatba hangcsillapító elemek elhelyezése. Ezek azonban nem minden frekvencián hatásosak (mint köztudott, az emberi hallás elvileg a 20 Hz-es legmélyebb hangoktól a 20 kHz-es legmagasabb hangokig terjed), ráadásul nagy ellenállásuk miatt "túladagolásuk" nagyobb (és így zajosabb) ventilátor szükségességét vonja maga után. A paraméterek tehát egymás ellen dolgoznak... A zaj másik megjelenési formája a két helyiség közti áthallás: a hang terjedése ugyanis nem függvénye a levegő áramlási irányának.

A légcsatorna hálózat legvégén általában valamilyen rácsot találunk: ez a légtechnikai ellátottság vizuális megfelelője a helyiségben. A rácsok kivitele igen széles skálán mozog: ma már egész kis "tudományág" épült a légbefúvás- és elszívás technikáira. A szellőztetett helyiségben mindenesetre fontos, hogy a szellőztető légmennyiség alaposan öblítse át a tartózkodási zónát (ez az ún. légvezetési rendszer megválasztásával biztosítható), anélkül, hogy huzatérzetet okozna. A két feltétel megintcsak egymásnak ellentmond, nehéz megtalálni az optimumot.

Fontos szempont, csak sajnos hazánkban ma még új rendszereknél sem gondolnak rá a tervezők, hogy a légcsatorna hálózatok tisztíthatóak legyenek. (Itt jutnak eszembe azok a -rendszerint amerikai- filmek, amelyekben a szereplők az irodából valamiért a szellőző rendszeren át menekülnek, és egy "kényelmes" közlekedésre alkalmas rendszeren másznak végig egyetlen pillangószelepbe ütközés nélkül...) A tisztíthatóság fontos szempont, mivel a kezelt levegő sem tökéletes, és évek során nemcsak szervetlen, de organikus szennyezettség is felléphet. Erre a célra megfelelő helyekre tisztítóajtókat kell beépíteni, amelyeken át nagynyomású tisztítóberendezéssel (pl. gőzborotva) a tisztítás elvégezhető (gondolni kell a légcsatornából ilyenkor kifolyó szennyezett vízre is).

Meg szeretném még említeni a légtechnikai rendszer passzív és aktív szerepét az épület tűzvédelmében. A légtechnikai komfort befúvó- és elszívóhálózatba minden egyes ún. tűzszakaszhatárra a tűz terjedését megakadályozó szerkezetet építenek (tűzcsappantyú: tűz esetén zár; füstcsappantyú: tűz esetén nyit). Ebből a szempontból aktív szerepük van az ún. tűzvédelmi szellőzéseknek: ezek kizárólag tűz esetén működnek, és feladatuk az épületben az egyes tűzszakaszhatárok közti "zsilipek" és menekülési útvonalak füstmentesítése.

Garázsszinttel ellátott épületekben ezen kívül légtechnikai rendszer feladata a gépkocsik által termelt CO biztonságosan alacsony szinten tartása.

Nem szorosan a szellőzés témaköréhez tartozik ugyan, de fel szeretném vetni a frisslevegő befúvással nem, csak kültérbe nyíló ablakkal rendelkező helyiségek egyik problémáját. Ez a probléma az utóbbi időben került előtérbe, amikor megjelentek a formatervezett ablakprofilok szinte tökéletes légzárással. A gyakorlatban az ilyen ablak vitathatóan előnyös: a helyiség fűtéséhez szükséges energiaigényt csökkenti ugyan, de a minimális természetes légáramlást is megakadályozza. Emiatt a helyiség levegőjében elszaporodhatnak a mikroorganizmusok, penészgomba-spórák, és penészesedést és/vagy betegségeket okozhatnak.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• BME I. Épületgépészeti Tanszék [1]
• KSH TEÁOR'08 (NACE Rev.2) A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (PDF dokumentum)[2]