Életben maradtak (film)
| Életben maradtak (Alive) | |
| 1993-as amerikai film | |
 | |
| Rendező | Frank Marshall |
| Producer | Kathleen Kennedy Robert Watts |
| Alapmű | Életben maradtak |
| Műfaj | |
| Forgatókönyvíró | John Patrick Shanley |
| Főszerepben | Ethan Hawke Vincent Spano Josh Hamilton John Malkovich |
| Zene | James Newton Howard |
| Operatőr |
|
| Vágó | William Goldenberg |
| Díszlettervező | Norman Reynolds |
| Gyártás | |
| Gyártó |
|
| Ország | Egyesült Államok |
| Nyelv | angol |
| Játékidő | 127 perc |
| Költségvetés | 32 millió dollár[1] |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó | USA/Canada Touchstone Pictures nemzetközi Paramount Pictures |
| Bemutató |  1993. január 15. |
| Bevétel | 36 733 909 $ (Amerikai Egyesült Államok) |
| További információk | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az Életben maradtak (eredeti, angol nyelvű címén Alive) egy 1993-ban bemutatott amerikai filmdráma, amely egy megtörtént légikatasztrófa történetét és a 16 túlélő megmenekülését mutatta be, Piers Paul Read 1974-ben megjelent, magyar nyelven azonos címen kiadott könyve alapján (a könyv eredeti angol címe: Alive: The Story of the Andes Survivors. A történet egy uruguayi főiskolásokból álló rögbicsapatról szól, amely a csapat néhány rajongójával, családtagokkal és barátokkal együtt el akart utazni Chilébe, az uruguayi légierő 571-es számú repülőgépével, hogy az ottani rögbicsapatokkal játsszon néhány barátságos mérkőzést. A repülőgép azonban, részben a kedvezőtlen időjárás, részben navigációs hibák miatt lezuhant[2] az Andokban, 1972. október 13-án.
A film rendezője Frank Marshall, narrátora John Malkovich volt.[3] A túlélők egyike, Nando Parrado (akit a filmben Ethan Hawke alakított) technikai tanácsadóként működött közre a film elkészítésében. Ismertebb szereplők még a film stáblistájáról Vincent Spano, Josh Hamilton és Ele Keats.
Történet[szerkesztés]
A film néhány fényképpel indul, amelyek az uruguayi főváros, Montevideo Stella Maris nevű főiskoláján működő Keresztény Öregfiúk Rögbicsapat tagjait mutatja be. Carlitos Páez (az egykori túlélők egyike, húsz évvel a szerencsétlenség után) közben magyarázza, hogy a képeket az ő apja készítette, és bemutat a fotókon néhány csapattagot is, köztük saját magát fiatal korában, Alex Moralest, Felipe Restanót, Nando Parradót és a csapat kapitányát, Antonio Balbit. Carlitos ezután egy rövid monológgal utal a későbbi balesetre, beszélve a hősiességről, a magányról és a hitről.
A történet ezután visszaugrik 1972. október 13-ára, amikor az uruguayi légierő 571-es számú, Fairchild típusú repülőgépe megpróbálta keresztülszelni az Andokot. A rögbijátékosok és velük utazó barátaik itt még izgatottan várják a Chilében rájuk váró mérkőzéseket. Nando húga, Susana a hegylánc szépségét méltatja, és örömét fejezi ki afölött a hír fölött, hogy a gép várhatóan 20 percen belül földet ér.
Amint azonban a gép kijut a felhőzónából, váratlanul légörvénybe kerül, és nekiütközik egy, a személyzet által a repülési térképen fel nem fedezett hegynek. Az ütközés következtében a gép mindkét szárnya és farokrésze letörik, a törzs megmaradt része pedig a lesiklik a havas hegyoldalon, míg végül egy hómezőn áll meg. Bár a személyzet egyik tagja és hat utas is szörnyethal az ütközés pillanatában, a gépen utazó 45 fő túlnyomó része életben marad, ezért Antonio, a csapatkapitány rögtön igyekszik is kézbe venni az irányítást, és megszervezni a segítségnyújtást a megsérült csapattársaknak. Miután a csapatból ketten is orvostanhallgatók (Roberto Canessa és Gustavo Zerbino), őket irányítja elsőként a komolyabb sérültekhez. Hat fő életét nem sikerül megmenteni, ők rövid időn belül meghalnak; köztük van mindkét pilóta, továbbá Alex, Nando Parrado édesanyja és egy idősebb pár. Nando súlyos fejsérülést szenved és kómába esik; Susana húgának súlyos belső sérülései vannak.
Este, ahogy a nap lenyugszik, a túlélők elkezdenek felkészülni az éjszakára. Meleg holmival senki sem készült igazán, de Canessa felfedezi, hogy az üléshuzatok leszedhetők, és alkalmasak arra, hogy takarónak használják őket. Szorosan egymás mellé húzódva fekszenek le a gép törzsében, hogy így tudják melegíteni egymást. Antonio, Roy Harley-val és Rafael Canóval azon fáradozik, hogy minél inkább betömjék a törzsön, a letört farokrész helyén tátongó lyukat, és bőröndökből emelnek falat a betörő szél ellen. Az éjszaka további részében még két utas hal bele sérüléseibe, köztük Mrs. Alfonsín, akire előtte Carlitos durván rákiabált, mert hangosan jajgatott a fájdalma miatt; amikor kiderül az asszony halála, Carlitos hosszan szégyenkezik durvasága miatt. A reggel azonban új problémákat is felszínre hoz: kiderül, hogy a gépen szinte semmi élelmiszer nincs, és a hegyen sem nő semmi, amit élelemként be lehetne gyűjteni. A gépen csak némi csokoládét, kekszet, bort és fogkrémet találnak, Antonio ezért elhatározza, hogy szigorúan adagolni fogja a készleteket. A nap folyamán azonban egy repülőgép száll el fölöttük, amely ráadásul meg is billenti a szárnyát, ezért nagy ünneplés tör ki, mindenki biztos benne, hogy nem kell már sokáig a hegyen időzniük. Abban bíznak, hogy másnapra megérkezik a mentőosztag, ezért a társaság lelkesen elfogyasztja a megmaradt csokoládékészletet, amiből csak Javier, a felesége és Antonio marad ki.
A következő napokban a legtöbb izgalmat a rádióadások keresése jelenti, ám a kilencedik napon rendkívül lesújtó hír érkezik: a túlélők megtudják, hogy hivatalosan lefújták a keresést. Ennek kapcsán éles vita tör ki Antonio és több társa között a felelőtlenül elfogyasztott csokoládé miatt. Eközben Nando Parrado, több nap kóma után visszanyeri az eszméletét, nem kis mértékben Carlitos és Hugo Diaz gondoskodásának köszönhetően. Amikor megtudja, hogy anyja meghalt, Nando a húgára összpontosítja minden figyelmét, amikor pedig megtudja, hogy Susanának is csak napjai vannak hátra, megfogadja, hogy nekiindul és gyalog fog lejutni a hegyről. Amikor Carlitos felhívja a figyelmét, hogy ehhez valamit enni is kell, Nando hanyagul felveti, hogy egyenek a pilóták húsából, hogy így túléljék az utat.
Ebből heves vita kerekedik, de végül az éhező utasok elhatározzák, hogy enni fognak halott társaik húsából, annak érdekében, hogy legalább ők életben maradhassanak. Zerbino, Rafael és Juan Martino közben expedíciót szervez a gép leszakadt és a törzstől messzire sodródott farokrészéhez, abban a reményben, hogy megtalálják azokat a telepeket, amik a gép rádiójának működtetéséhez szükségesek. A törmelék között több holttestet is felfedeznek, de egyébként eredménytelenül kénytelenek visszatérni a csoporthoz, mert kiderül, hogy a gép farka még messzebb van, mint azt hitték. Ugyanezen a héten egy lavina csapódik neki a gépnek, és hóval árasztja el az utasteret. A többségnek sikerül kijutnia a felszínre, de nyolcan nem tudnak kimenekülni, és megfulladnak a hó alatt, vagy halálra fagynak, köztük Antonio, a csapatkapitány, Liliana és Juan; Liliana halálával az utolsó nő is meghal a gépen utazó öt nő közül. A lavinát követően egy újabb expedíciós csapat szerveződik Nandóból, Canessából és Vizintínből (becenevén Tintín), amely megtalálja a gép farkát. A telepeket ugyan nem tudják kiszerelni és átvinni a törzsbe, de visszatérnek a bázisra, hogy magukkal vigyék Royt, akiről úgy tartották, hogy ért az elektromos berendezésekhez. Roy azonban több kísérlet ellenére sem tudja megjavítani a rádiót, ezért a csapat elégedetlenkedve, dolgavégezetlenül tér vissza a géphez.
A következő hetekben újabb halálesetek történnek, meghal Federico Aranda, Alberto Antuna, sőt Rafael Cano is. Haláluk hatására Nandónak sikerül meggyőznie a vonakodó Canessát, hogy induljanak el és keressenek kiutat a kordillerából. Először Tintínt is magukkal viszik, de két napi hegymászás után visszaküldik a csapathoz, hogy jobban be tudják osztani a magukkal vitt húst. Útjuk 12 napon keresztül tart a hegyláncon keresztül, mígnem végre elérnek egy lakott helyet, és így riasztani tudják a hatóságokat, illetve tájékoztatni őket a többiek hollétéről. Néhány jelenettel később már helikopterek landolnak a hómezőn, az ott maradt 14 túlélő ünneplése közepette.
A film végül ismét visszatér a jelenbe: ismét Carlitos beszél arról, hogy a túlélők később visszatértek a tragédia helyszínére, eltemették a halottakat egy kőhalom alá, ahol egy keresztet is emeltek. Az utolsó képkockákon ez az emlékmű látható, amely a hegyen elhunyt 29 áldozat emlékét őrzi.
Szereposztás[szerkesztés]
|
|
Fogadtatás[szerkesztés]
A film általánosságban kedvező fogadtatásban részesült.[4] Némelyek a szereposztást kritizálták, azzal érvelve, hogy a szereplőket alakító színészeket főként dél-európai, olasz vagy spanyol gyökerű személyek közül kellett volna válogatni (figyelembe véve Uruguay demográfiai összetételét), nem pedig jórészt észak-európai származású színészekre osztani a szerepeket. A valósághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a történet tényleges szereplői között számosan voltak brit, ír, francia, német vagy horvát eredetűek is, mint például Roy Harley, Bobby François, Gustavo Nikolich vagy a Strauch unokatestvérek.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Alive (1993 film) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- ↑ Box office/business: Alive (1993). (Hozzáférés: 2010. március 27.)
- ↑ A szerencsétlenség pontos koordinátái: -34.763051, -70.272160.
- ↑ NY Times movie review, 1993
- ↑ Alive Movie Reviews – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. [2010. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 17.)
További információk[szerkesztés]
- Életben maradtak a PORT.hu-n (magyarul)
- Életben maradtak az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Életben maradtak a Rotten Tomatoeson (angolul)
- Életben maradtak a Box Office Mojón (angolul)
