Édes Anna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Édes Anna Kosztolányi Dezső egyik legismertebb regénye.

A mű megírásához az ötletet felesége, Harmos Ilona adta, ő vetette fel a cselédkérdést, és ez Kosztolányit is érdekelte. Rokonnak érezte a cselédeket, mert reggeltől napestig dolgozott, és úgy gondolta hogy ő is cseléd, "szellemi cseléd". Ebben az időben újságírással foglalkozott. Édes Anna sorsa és Kosztolányi sorsa összefut.

Az időválasztás sem véletlen, 1919. július 31-ével indul a mű. Ekkor volt a Tanácsköztársaság bukása. (Tisztázni akarta a nézeteit a baloldalról, ezért írt erről az időszakról gúnyosan. Ebben fejti ki politikai nézeteit, bírálja a jobboldalt.)

A regény értelmezési lehetőségei:

  • történelmi
  • társadalmi
  • cseléd történet
  • szerelmes regény

Ezeket együttesen lehet értelmezni. Már rögtön a mű elején utal ezekre a dolgokra, de arra is, hogy külön-külön nem lehet nézni. Latin liturgia néhány mondatával indul, ami egy imádságos könyvből van.

Gyilkosság értelmezési lehetőségei:

  • Freudi elmélet, az elfojtás következményei
  • 9. hónap végén Anna öntudatára ébred annak, hogy őt mint embert kihasználták, és a gyilkosság az első önálló cselekedete
  • André Gide elmélete, a megmagyarázhatatlan cselekedet
  • Nem önszántából ölte meg gazdáit, hanem Vizyné nem verbális módon közölte vele, hogy ölje meg őket

Szimbólumok:

  • 9 hónap
  • gyerektükör összetörése
  • Anna megvágja a kezét, de a seb nem gyógyul meg, mert a lelki sebek mindig megmaradnak.
  • Moviszter előrehaladott cukorbetegsége utal arra, hogy a jó dolgok halálra vannak ítélve
  • A szomszéd ház falán a fénysugár utal arra, hogy mindig van remény.

Tartalomjegyzék

Cselekménye [szerkesztés]

I. fejezet – Kun Béla elrepül [szerkesztés]

1919. július 31-én Kun Béla elrepült Magyarországról, arisztokraták elkobozott kincseivel együtt. Egy ilyen aranylánc a repülőből leesett a Vérmezőre és ezt egy Patz Károly József nevű személy meg is találta.

II. fejezet – A méltóságos úr, az elvtárs és a méltóságos asszony [szerkesztés]

A Vizy családnál vagyunk, ahol Katica – a szolgáló éppen kimenőre készül. Vizy a Vörös Újság utolsó számát tartotta a kezében, melyben a cím : „Veszélyben a proletárhaza“ volt. Vizy lement az utcára, a proletárok vezető nélkül maradva bizonytalanok voltak. A hegy felől még hallatszott a Föl, föl ti rabjai… kezdetű dal. Katica még a kimenője előtt elrakodott, becsukta az ablakokat, majd Vizy hozzálépett és megsúgta, hogy megbuktak a vörösök, de ez Katicát nem érdekelte különösebben. Ekkor kopogtak. Vizy ment ajtót nyitni. Ficsor elvtárs volt, aki Vizyt méltóságos úrnak és miniszteri tanácsosnak hívta, de Vizy viszont még elvtársnak szólította. Ficsor is elmondta, hogy már mennek a zsiványok, már kitűzték a nemzeti színű zászlót a várra, majd rátért a csengettyűre, ami már régen nem működött Vizyéknél, ezt szerette volna megjavítani. Katica az ünneplőben vitte Ficsornak a létrát és az megjavította a telepet. Ekkor jött haza Vizyné. Ő úgy hallotta, hogy románok szállják meg Pestet. Vizy szerint ez képtelenség, a nagyhatalmak ezt nem hagynák. Vizyné nem fogadta Ficsor köszöntését hanem Vizyt kérdezte hogy minek van itt. Mikor megtudta, elszörnyedt: az ilyen mocskos bolsevikot ki kellene rúgni. Már ment is volna megmondani Ficsornak, hogy tudtára adja: nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor Ficsor befejezte a munkát és rögtön felajánlott egy cselédlányt a méltóságos úréknak, aminek Vizyné nagyon megörült és rögtön behívta, hogy megbeszélje vele ezt. Hosszas kérdezősködés után Ficsor elment.

III. fejezet – Fanyar vacsora [szerkesztés]

Vizy próbálgatta az új csengőt, aminek nagyon örült. Vacsorára öt deka vajat és kukoricakenyeret evett Vizy Kornél. Felesége, Angéla már évek óta beteg volt, részint idegbeteg, lánya, Piroska halála miatt (aki 6 évesen halt meg fertőző vörhenyben 6 óra alatt), részint gyomorbeteg (ami a Tanácsköztársaság alatt újult ki). Mindig 3 sötétzöld tablettát evett. Vacsora közben elmesélte, mit hallott délután. Vizy határtalanul gyűlölte a bolsevikokat, mert elvették tőle a lakását, az állását, mindenfélével megvádolták. Egyszer feleségét kendőkirázás miatt letartóztatták, mondván, hogy jeleket ad a fehéreknek. Házának első emeletén éltek ők (4 szoba), a második emeleten háziorvosa, Moviszter Miklós, valamint Druma Szilárd (egy fiatal ügyvéd) és felesége lakott. Vizy visszaemlékszik a vörös terrorra, amikor meggyalázták az oltáriszentséget, és hogy a Krisztina téren tiltakoztak az emberek, amire a vörösök a tömegbe lőttek, majd a hős ludovikásokat ellenforradalmároknak nevezték („süvölvények“). Ezután Vizyné panaszkodott Katicára, aki nagyobb úrnak képzeli magát, mint ők. Most is elment egy Hack Lajos nevű matrózzal és minden házimunkát a méltóságos asszonynak kellett elvégeznie. Ezután felsorolja a régi cselédeket, az egyik lopott, a másik lusta volt, a harmadik zabált, stb. Vizynének kapóra jött Ficsor ajánlata, az új lány egyelőre Bartoséknál szolgál (aki szemlész = pénzügyőr). Az asszony állandóan a cselédekről beszélt, azonban Vizyt ez nem érdekelte, így az asszonyra hagyta.

IV. Különböző izgalmak [szerkesztés]

Másnap reggel felkeltek és Katica tényleg nem volt otthon. Csak 10 óra körül ért haza, a Trieszti nőben mulatott. Angéla olyan mérges volt, hogy közölte, felmond. Ekkor azonban Katica nem feleselt vissza, hanem kivette Angéla kezéből a seprűt (aki azért söprögetett, hogy enyhítse haragját) és elkezdett söpörni. Angéla csak ekkor ijedt meg, ki lesz, aki elvégzi a házimunkát. Leszaladt gyorsan Ficsorhoz, aki épp a vörös zászlót szedte le, és kérte, hogy jöjjön fel. Ficsor „öreg marxista“ volt, régóta fizette a pártpénzt, de Vizyék akkor haragudtak meg rá, amikor Angélának nem segített, mikor ő a Várban raboskodott. Miután beléptek, kérdezgette Ficsor a lányról, azt ígérte, hogy másnap jön, de másnap (augusztus 2-án) megszállták a fővárost a románok. Ezt sem a magyarok, sem a románok nem hitték el. Elkezdődtek a tisztogatások, kidobálták a kommunistákat a hivatalokból. Megkezdődött a fosztogatás, de szerencsére a románok csak értéktelenebb tárgyakat raboltak el. Drumáék cselédje, Stefi (aki előtte grófoknál szolgált a Várban) szintén gyakran hangoztatta, hogy minden szocit fel kellene kötni. A vörös uralom végének a ház lakói örültek. Vizyné megtudta, hogy az új cselédlány balatonfőkajári, ami szép emlékeket élesztett benne (itt nyaralt a kislányával), római katolikus és Anna a neve. Anna azonban nem látogatott el Vizyékhez, mivel Bandikára és Pistikére vigyázott Bartoséknál, de Angéla sürgette Ficsort. Katica már kapott állást, elszegődött egy drogistához és Vizyné arra gondolt, hogy talán megtartja. De megpróbált keresni cselédet, körbejárta az egész Krisztinavárost, a rendőrséget, cselédszerzőket, de senkit sem talált.

V. Minisztérium és misztérium [szerkesztés]

Végül titokban felkeresi Drumát, akivel levelet irat, hogy Bartos azonnal bocsássa el a törvény nevében Annát. Férjével még azt sem tudatta, hogy felmondott Katicának. Férje eközben egyre otthonosabban érezte magát a minisztériumban. Egyre gyakrabban járt el, mint hajdan, hiszen feleségével, annak szanatóriumi kezelése óta, megromlott a viszonya. Sokat csalta Angélát. Ekkor azonban már barátaival találkozgatott a minisztériumból, akikkel elpanaszolták egymásnak milyen nyomorúságosan éltek a kommün alatt. Ellenben becsületét mindig megőrizte, soha nem sikkasztott, nem lopott, hitte, hogy a minisztérium a közjónak van. Otthon egyszer megkérdezte feleségét, hogy mi van az új cseléddel. Vizy ekkor nagyon határozottan fenyegetőzött, hogyha Annának felmondtak, akkor jöjjön, mert különben rendőrökkel hozatja ide. Ettől Ficsor megijedt, és meggyorsította az ügyet. Katica Lajosát elkapta a rendőrség, mint régi betörőt. A románok megtelepedtek a Krisztinavárosban is és a Vérmezőn gyakorlatoztak. Katicába beleszeretett egy moldvai román, aki megígérte, hogy feleségül veszi, csak jöjjön vele Romániába. Végül a méltóságos asszony eldöntötte, hogy elmegy az Árok utcába meglesni Annát Bartoséknál. Amikor elment a lakás előtt, látta, hogy egy asszony kiszaladt a két gyermek után (Bandi és Pisti) és tetszett neki, ahogy a gyerekekkel bánik, az asszony erős volt és sötét hajú. De Bartos meglátta Vizynét és el is csodálkozott, hogy mit keres egy ilyen környéken egy úrihölgy. Vizyné otthon elmondta Ficsornak, hogy látta Annát. Már a cselédek is kezdtek róla beszélni a házban.

VI. Anna [szerkesztés]

Augusztus 14-én Anna végre megérkezett, Ficsorék találtak helyébe mást. Az asszonyság Katica után sok mindent hagyott rendbe rakatlanul és várta az új, „tökéletes“ cselédet. Nézte Annát - Édes Annát és meglepett volt, hogy nem ez az a lány, akit annak hitt; egy szőke, kék szemű lány volt, aki félénk volt, megcsókolta a méltóságos asszony kezét. De már rögtön belépéskor megijedt a kámforszagtól, ami az egész lakást elárasztotta. Anna 19 éves volt, megnézte iratait, amiben jó bejegyzések voltak. 1916-ban került Budapestre és Wildéknél, majd Bartoséknál szolgált, de Wildné beírta, hogy „munkájában nem mindig megbízható“ és „még nem eléggé ügyes“. Minden kérdésre a nagybátyja, Ficsor válaszolt, de egyre nem hagyta Vizyné: Van-e kedve ehhez a helyhez? Anna először nyöszörgött valamit, de azután azt mondta, hogy „Van“, hisz mindegy volt neki, mindenhol csak dolgoznia kellett. Míg Ficsor elment felhozni a csomagját, addig családjáról kérdezgette. Kiderült, hogy nincs a városban ismerőse, csak azok, akiknél szolgált. Angéla átvizsgálta a csomagját, de nem talált semmi gyanúsat, hogy lopott volna valamit. Katica ekkor nyitott be, az asszony gyorsan félrevonta, és elbocsátotta. Vizyné ezután visszatért és végigvezette Annát a házon, megmutatta a szobákat. Megmutatta a hajlékát is a konyhában.

VII. Új seprő jól seper? [szerkesztés]

Anna elmondta az esti imát és lefeküdt. Még ezután kb. kétszer nyitott be a méltóságos asszony, majd minden helyiséget bezárt. Férje kérdezte is, hogy fél-e. Vizyné válaszolt: “Nem. De mégis. Az első éjszaka.“ Reggel mikor felkeltek, már ki volt szellőztetve, megterítve a reggelihez. A reggelinél Vizyné azt mondta, hogy derék lánynak látszik, de Vizyné minden cselédre ezt mondta – rossz emberismerő volt. Első napokon nem evett, és egyre rosszabbul érezte magát az Attila utca 238-as házban, pedig nem volt csúnya kastély. Egyszer felment Moviszterékhez tojásért, ekkor tudta meg, hogy a szép zongoraszó, amit hallani szokott, Moviszternétől származik. Megismerkedett a cselédekkel is. Etel rettegésbe tartotta az urait, amíg délután aludt, nem szabadott őt megzavarni. Annát sokat oktatta a méltóságos asszony. Egyszer eltörte Piroska volt tükrét, amiért az asszony nagyon kiborult. Haza is akart menni, de Ficsor megfenyegette mostohájával és ezután soha nem panaszkodott.

VIII. A Tünemény [szerkesztés]

Végül megszokta. Jött a háromnapos nagytakarítás. Először a nagymosással kezdődött. Majd a lakás átrendezése – ekkor sorra kerültek elő a rég elveszettnek hitt dolgok. Angéla ugyanis betegesen gyűjtötte a régi kacatokat, elvesztette teljesen értékelő képességét, amit akkor sokan elvesztettek (az osztrák hadseregben egy emberéletet 36 aranykoronára becsültek – kevesebbre, mint egy lovat). Kiásatta az udvarról a beolvasztás elől megmentett rézmozsarat, áttolta a szekrényeket, Anna tisztította az ablakokat, rakodott, síkálta és fényesítette a padlót, port törölt, aminek Vizyné nagyon örült, bár nem mutatta, mert nem szabad egy cselédet megdicsérni, még utóbb elbízza magát. Miután kész volt, Vizy is megnézte és elnyerte tetszését. A falon az ősök portréi függtek. A rokonaik többsége már rég nem élt. Angéla rokonai (Patikárius Terézia, Patikárius Camillo) Egerben éltek egykor. Kornélnak egyetlen testvére élt, aki egy elvált, koldusbotra jutott asszony Vizy Etelka volt, Kornél sohasem fogadta, már az utcán sem köszöntött neki. Anna lassan elkezdett enni is. Vizy még nem merte agyondicsérni az új cselédet, de tetszett neki a ház. Vizyné még próbálkozott, hogy lop-e Anna, de hiába ejtett el aranygyűrűt, Anna szüntelenül visszaadta. Ezután már Vizyné el mert menni otthonról, megbízott Annában. Elment a budai gyógykúthoz, a spiritiszta gyűlésekre, ahol folyton Piroskával beszélgetett. Végül Angéla megegyezett Kornéllal, hogy kifogták az igazi cselédet.

IX. Vita a piskótáról, az irgalomról és az egyenlőségről [szerkesztés]

A korona napról napra zuhant, de a politikai helyzet stabilizálódott. Kivirágzott ismét a lovagiasság, a jegykezelők nem mertek olyan fölényesen beszélni a gazdagabbakkal. De Viatorisz (bolttulajdonos) viselkedése mutatta legjobban a változást, aki elkezdett mindenkit illedelmesen köszönteni. Vizyéknél az első társasági összejövetelt tartották. Meghívták Tatár Gáborékat, Moviszteréket, Drumáékat is. Beszélgettek az akkori helyzetről, élelemről és téma hiányában a cselédekről. Annának a hírét már többen hallották. Kicsit gúnyolódtak rajta, amikor kijött, nevetgéltek, Vizyné pedig büszkélkedett vele, hogy milyen szorgos és milyen rendes. Ezek a beszélgetések csak Moviszter doktor urat nem érdekelték, mert ő se kommunista, se burzsuj nem volt, hitt az emberek egyenlőségében, és megpróbált konszenzust teremteni a korral, de soha nem nézett le senkit azért, mert szolga. Tatárné elmesélte múltkori históriáját, amikor Gallovszky Ervin Bözsi nevű szolgálójukat úrhölgynek nézte. És ugyanez a Bözsi még a macskát is magázta egy ideig. Végig mondták cselédeiket a hibáikkal és Annának nem volt hibája. Miután befejezték, Anna leszedte az asztalt, és Vizyné piskótát kínált neki, de Anna nem fogadta el. Vizyné azt mondta, hogy nem szeret semmi finomat, ekkor a beteg Moviszter (akiről orvostársai lemondtak cukorbetegsége miatt) elkezdett ezellen tiltakozni, mondván, ha mindennap piskótával kínálná, megenné, de ezen kijelentése nem tetszett a többieknek. Moviszter Miklós elkezdett az egyenlőségről is vitázni Tatárral, de mikor látta, hogy hasztalan, nem nagyon erősködött. Még utoljára felhozta az irgalmat és a Krisztusi-egyenlőséget, amit ő sem akart a Földön megvalósítani, de megpróbálta őket meggyőzni az egyenlőségről – hasztalanul. Tatár elkezdte ócsárolni a meggazdagodott cselédeket is, hogy milyen dölyfösek, hogy igazán csak ők bánnak rosszul a cselédeikkel. Moviszter szerint nem létezik sem emberiség, sem haza, csak konkrét személyek vannak. Végül elkezdték vádolni, hogy ő is vörös. Ezután a vörösöket átkozták. Ezután Vizy beszélt politikai elképzeléseiről. Szüntelen politikai becsvágyát jól tudta leplezni a „köz ügyének szolgálásával“, célja pedig „a korrupció megszüntetése“ – bár egyszer maga is száguldozott állami autóval egy színésznőcskével. Anna éppen a cipőjét boxolta (fénymáz = box).

X. Legenda [szerkesztés]

Vizyné fukar volt a házmester és Anna előtt is a dicsérettel. Szeptember 15-én letelt a hónapja, megkapta volna a fizetését, de Anna azt kérte, tegye inkább bankba, vagy vásároljon neki. Így a Roham utcában vett neki kendőt. Az ötödik vasárnapon maga küldte ki Annát, hogy menjen körülnézni a városban. Elment sétálni, de végül krumplicukrot vett a Bandikának és elment meglátogatni régi gazdáját. Anna végül elbúcsúzott és hazament. Anna készítette az ételt, mindent elvállalt, csak a csirkék nyakát nem merte kitekerni, ezért mindig Etel segítségét kérte. Anna ekkoriban sokat beszélgetett Etellel és Stefivel, de Vizyné ezt sem akarta, így Anna velük sem találkozhatott. A konyhában nevelgetett egy csirkét is. Vizynének is kellemes volt Anna társasága. Vizy levelet küldött Patikárius Ferenc sógorának, aki az egri kis szőlőjük kezelője volt (5 hold). Minthogy Anna gyakran megfordult Viatorisznál, ezért a „jó cseléd“ híre elterjedt egész Budapesten. Vizynél is sokan érdeklődtek, hogy nincs-e Annának húga, mert kellene egy jó cseléd.

XI. Jancsi úrfi [szerkesztés]

Patikárius Ferenc 24 éves fia táviratozott, hogy felmegy Budapestre. János – a fiú – 14 éves koráig a Sankt Pölteni katonai iskolába járt, majd bátyja halála után apja úgy döntött, hogy inkább polgári pályára adja, így az egri gimnáziumban tanult tovább. Társasági fiú lett belőle, nagy lókötő, a lányok csábítója. Most a fiút apja felküldte Pestre, hogy dolgozzon. Vizy elintézett neki egy banki állást. A fiú csak harmadnapra érkezett meg. Vizyné úgy ítélte meg, hogy Jancsi nagyon megnőtt. Amint bement, tótágast állt, fütyörészett. Hamarosan hozták a két bőröndjét, melyben sok-sok elegáns és drága ruha, glicerin-szappan, körömápolótáska volt. Senkit nem engedett ruháihoz hozzányúlni. A táska alján ott volt 2 könyv : Karinthy Frigyes Így írtok ti és Egy óra alatt angolul címűek. Hazajött Kornél is, akit Jancsi üdvözölt. És rögtön mondta, hogy Jancsinak egy bankban talált munkát. Jancsi többször is angolul beszélt hozzájuk, nagy álma az volt, hogy Hollywoodba jusson. Az ebédnél Jancsi bemutatta a játékszereit, a fogyó kanalat (levesbe mártotta, majd elfogyott), a riasztórevolvert. Másnap kocsin mentek Vizyvel a bankba. Jancsi előbb a vezérigazgatóhoz ment, majd rögtön munkába állt. Jancsi szeretett itt időzni, különösen az előcsarnokban. A vezérigazgató szinte isten volt ebben a bankban. Elekes Józsi is ide járt dolgozni, aki két osztállyal fölötte járt Egerben. Ő vezette be Jancsit a pesti társaságba. Jancsi első dolga Pesten az volt, hogy nőideált válasszon magának, Tatár Ilonka és Elekes húga között habozott, végül Tatár Ilonkára esett a választás. Jancsi így mindig virágokat küldözgetett Ilonkának, Elekes meg Margitkának udvarolt. Jancsi rendes időben kelt és jött haza ebédre. Angéla azonban sajnálta Ilonkát, mivel tudta, hogy Jancsi olyan gyorsan elfelejti, amilyen gyorsan elmegy. Anna pedig minden reggel bevitte a reggelijét és fél óráig keltegette. Külön takarította utána a fürdőszobát, Jancsi azonban egyáltalán nem figyelt fel rá, egyszer azonban Anna vasalt és a vasalódeszka elállta a bejárati ajtót. Jancsi be akart jönni, így átugrotta az ajtót és várta a hatást, de Anna csak közönyösen vasalt tovább. Patikárius Ferenc meghívta Vizyéket a szüretre. Vizyné kioktatta Annát, hogy mit főzzön. Jancsi nem ment. Jancsi örült, hogy Vizyék elmennek, mert így kihasználhatta a lakást és a szabadságot.

XII. Vad éjszaka [szerkesztés]

Úton hazafelé azon gondolkodott, hogy hogyan kápráztassa el Annát. Amikor hazaért, nem tudott semmit sem mondani Annának, korábban ebédeltek. Ebéd közben sem jött ki semmi a száján. Magában is elkezdett töprengni, hogy nem elég szép Anna. A "hencseren" feküdt és tétlenségében már majdnem nyöszörgött. Anna megkérdezte, hogy talán beteg. De Jancsi azt mondta, hogy nem. Eldöntötte, hogy egész délután otthon lesz. Jancsi már saját magán is meglepődött, mert ilyen, hogy nem tudott volna megszólítani egy nőt, csak akkor esett meg vele, amikor Bécsből jött haza és egy nő nagyon megtetszett neki a vonaton, aki Lajtabrukban kiszállt. Végül mégis elment otthonról, végignézett egy olasz szerelmes filmet és bolyongott Pesten. Amikor hazajött, Anna karajt akart készíteni, de Jancsi nem vacsorázott. 10-kor Moviszterné abbahagyta a zongorázást és Ficsor becsukta a kaput. Végül nagy zajjal elindult Annához. Amikor benyitott megkérdezte, hogy alszik-e, de Anna még nem aludt. Jancsi az ágy szélére ült. Jancsi megkérdezte, hogy fél-e, de Anna nemet válaszolt, mert bizonytalan volt. Jancsi befeküdt Anna mellé, észrevette a csirkét, amit Anna elűzött. Ekkor Jancsi elkezdte fogdosni, Anna felkacagott (arra gondolt, hogyha ezt látnák az úrilányok). Jancsi azt hazudta, hogy őt nem érdeklik az úrihölgyek. Udvarolt Annának, Anna azonban tudta, hogy ez csak ámítás. Jancsi úgy gondolta, hogy már mindenkivel összefeküdt. Anna azonban ellenállt a csábításoknak. Azonban Jancsi szorosan megölelte. Így történt meg. Az éjjel még hívták Movisztert egy beteghez. Jancsi reggel boldog volt.

XIII. Szerelem [szerkesztés]

Jancsi a munkában is Annára gondolt és meglógott. Annát a fürdőszobában találta és megcsókolta. Anna meglepődött, azt hitte, Jancsi másnapra gyorsan elfelejti őt. Anna kisurrant a konyhába, Jancsi követte. Csókolta Annát és kezeit. Anna mindenképpen furcsának találta, hogy az úrfi visszafelé járja a szerelem lépcsőfokait: miután megkapta őt, elkezd neki udvarolni. Egy idő után már megint magázódni kezdtek. Ezután pedig Annát folytonosan öltöztette. Majd az ebédnél az asztalhoz ültette, beillatosította. Este hétfelé elhívta Elekest, aki már három napja hiányolta, hogy nem volt se dolgozni, és nem is beszélt vele. Megtudta, hogy Jancsi nem beteg volt, hanem szerelmes. Jancsi azonban azt hazudta, hogy egy színésznőbe, akit Marianne-nak hívnak. Anna behozta az ételt. Beugratták egy barátjukat, majd mikor Elekes elment, egyedül pálinkázott Jancsi. Anna pedig kitisztította a szőnyeget és felsöpörte a cigarettahamut. Jancsi megint elkezdett viccelődni, bandzsított és elővette a revolvert, Anna megijedt, de Jancsi vigasztalta. Ezen az éjjel már nem jött hozzá az úrfi.

XIV.Valami nagyon keserű [szerkesztés]

Vizyék az esti gyorssal érkeztek haza. Reggel még mindig esett az eső. Anna segített a bőröndök kicsomagolásában. Vizyné azonban tudatta Annával, hogy az egri cselédek négykor kelnek, a gazdaságban is segítenek és alig kapnak bért. Hamarosan eljött az ősz. Stefi és Etel nem kaszinóztak az ajtó előtt, Drumáék új cipőket vettek, Moviszterné kétfogatún ment a műkedvelő körre. Az ősz eljöttével Jancsi menekült Anna tekintete elől, látni sem akarta, ritkán tartózkodott otthon. Tanyáját Elekessel a Club des Parisiens-ben ütötte fel, ahol megjelent az új stílus, a jazz (Kosztolányi szerint ilyen zene hallgatása közben sem gondolkodni, sem érezni nem lehet). Rendszerint virradt, mire hazakeveredett. Anna nem bírt elaludni, míg Jancsi haza nem jött. Várta őt. Azt hitte, haragszik rá. Anna pedig kedvére akart tenni, naponta többször fésülködött és legszebb ruháját viselte. Vasárnap Vizyné templomba ment és Vizy sem volt otthon. Az úrfi fölkelt és Anna bement a szobába takarítani. Erőt vett magán és bocsánatát kérte, majd sírva fakadt. Anna csak egy szót bírt kinyögni: „szégyen“ (terhes volt). Jancsi nem akarta elhinni, majd vigasztalta. Jancsi Elekestől kért tanácsot, aki azt javasolta, hogy mártsa lábát forró vízbe, de nem segített Annán. Elekes egy nőgyógyászt ajánlott, de Jancsi nem merte elvinni ide „színésznőjét“, így egy drogistát ajánlott, aki adott is neki egy szert. Anna este bevette a négy darab egy grammos port. Keserű volt, miután lefeküdt, marta a szájpadlását, égette a torkát. Majd három óra alvás után hallucinálni kezdett – apját látta. Vizyné látta rajta, hogy beteg. Moviszterhez szaladt, aki nem volt otthon. Míg az orvos megjött, rumos teával kínálta. Vizyék azt hitték, hogy csak meghűtötte magát. Anna lassan rendbejött, de képzelgései egy darabig megmaradtak. Vizyné azt kérdezte, nem azért betegedett-e le, mert torkos volt és elrontotta a gyomrát. Jancsi megkérdezte tőle, rendben van-e már, Anna azt mondta, hogy igen, csak nagyon keserű volt. Ezután nem sokkal Jancsi elköltözött a Márvány utcába, mivel Vizyék már nem bírták nézni kicsapongásait. Anna vitte utána a dolgait. Jancsi kezébe nyomott egy százkoronást és összeégett gesztenyét adott neki, amiből Anna látta, hogy nem is haragszik rá az úrfi.

XV. Tél [szerkesztés]

1919. november 14-én a nemzeti hadsereg elkezdte a bevonulást Pestre. 18-án megérkezett a Fővezér (Vitéz nagybányai Horthy Miklós) a Fehérvári úton. Vizy és Vizyné sem voltak otthon. Anna elkezdett énekelni, Vizyné különösnek tartotta, mert Anna még soha nem énekelt. Majd véletlenül belevágott ujjába. A vérzés nem állt el, így fölküldték a doktorhoz, aki bekötötte. A tél nagyon kemény volt. Annának hullott a haja és minthogy ő takarította az udvart, sebe mindig fölszakadt. Először érzett fáradtságot. Éjszaka járkált és nem tudta, mit keres. Jancsi már nem ebédelt náluk soha, bár meghívták többször is. Anna bánata is megmaradt, érezte, hiányzik belőle valami. Stefi megint elhívta magához(, ahol megmutatta az új ruháját, melyben körmagyart táncolt volna a Várban, mivel a legújabb udvarlója itt szolgált) és moziba is elhívta, Anna el is ment. Először volt moziban, amit vegyes érzelmekkel fogadott. Annának nem volt több lehetősége elmenni, mert a fűtéssel volt elfoglalva. Ezért Vizyné elhívatta vele Báthory urat (a kéményseprőt, aki mellesleg nemesi származású volt). Báthory Árpád azonnal eljött, majd a tetőn megjavította a kéményt. Anna féltette, amikor felment a tetőre. Szerdán nagy zivatar volt. Báthory úr megint eljött. A kéményseprő sokáig nézte a munkáját és kicsit beszéltek is. Anna megtudta, hogy két éve sorvadásban meghalt a felesége, azóta a 35 éves kéményseprő maga neveli lányát. Báthory úr óvatosan udvarolt neki. Még egyszer találkozott vele az utcán. Ficsornéval megüzente, hogy szívesen feleségül venné. Anna gondolkodási időt kért. Báthory kérésére ellátogatott egyszer hozzájuk. Annának megmutatta a lakást, majd Anna paprikáskrumplit főzött és hárman megették. Anna még mindig nem mondott igent és azt mondta, hogy majd az ünnepek után választ ad. Az ünnepek alatt meglátogatta bátyja, akit már öt éve nem látott. Megkérdezte, hogy van és visszahajtott. Drumáéknál volt először az angyal, a kisbabához vitte az ajándékot. Stefi arany karórát, Etel egy vég vásznat kapott. Anna pulóvert kapott (lélekmelegítő), hogy ne fázzon annyira a hósöprés közben. Ezt a pulóvert viselte Katica is, aki visszaadta Vizynének, amikor elment.

XVI. Anyag, szellem, lélek [szerkesztés]

Vizyék három királyok napján Tatáréknál voltak egy politikai ozsonnán, amikor hazajöttek, egy idegen férfit láttak a konyhában. Vizyné nagyon bizalmatlanul tekintett rá, majd a férfi köszönt és bemutatkozott. Báthory úr volt – ezúttal civilben. Vizyék meg sem ismerték. Az asszonynak leesett és megtett mindent, hogy a kéményseprő ne járjon hozzájuk és ne is udvaroljon Annának. Báthory meggyőzte Ficsornét, aki Etelt és Stefit is. Az urak azonban a házasságot nem támogatták vagy semlegesek voltak. A sok tanács, amit innen-onnan kapott, nagyon összezavarta őt. Anna végül közölte Vizynével, hogy férjhez megy és keressen más cselédet. Vizyné nem próbálta győzködni őt, de már tervezte, hogy hogyan fogja megakadályozni ezt a házasságot. Közben megbetegedett, a férje teljesen közönyös volt és így Anna ápolta. Az orvos későn jött. Vizy az orvos előtt azt mutatta, hogy nagyon aggódik feleségéért (lánykori becenevén „Angyal“-nak nevezte). Az orvos vizsgálgatta, de nem talált semmit. Vizy végül elmondta, hogy az a baja, hogy folyton idegeskedik, most épp mert fölmondott a cselédje. Moviszter nyugtatta, hogy engedje csak el, majd lesz egy másik, aki nem olyan jó, de megteszi. Vizynét azonban nem lehetett meggyőzni, így Moviszter nem folytatta és elment. Amikor elment, Vizy is leteremtette a feleségét és azt mondta, ne legyen ilyen kisstílű. Vizyt telefonon hívták, majd elment. Anna hiába szólt Vizynéhez, az a fölmondás óta annyira haragudott rá, hogy nem beszélt vele. Anna azt hitte, hogy Vizyné miatta beteg. Vizyné Báthoryt a földig rágalmazta. Anna végül úgy döntött, hogy marad. Maga adta ki a kéményseprő útját, aki rögtön feleségül vett egy erzsébeti özvegyet. Stefi tánca is elmaradt, mert levelet kapott, hogy nem tartanak igényt a táncára. Anna belesimult az otthoni légkörbe. Teljesen hasonlóvá vált asszonyához.

XVII. Farsang [szerkesztés]

Elekes gyászkeretet kapott, melyben az állt, hogy Patikárius János (= Jancsi úrfi) meghalt. Elekes megijedt, de János aznap jött a bécsi gyorssal – a gyászirat újabb vicc volt. Eladta a Márvány utcai lakását. Estefelé egy hölgyvendég érkezett Vizyékhez. Anna bekísérte, majd Vizynéhez kezdett el beszélni. Kiderült, hogy az állítólagos hölgy Jancsi volt, álarcosbálba megy. Jancsi azt mondta, hogy Bécsben szénnel kereskedik. A Rothenturm Strasse 1. alatt lakik. Jancsi autóval ment a Club des Parisiensbe, ahol torának kellett volna lennie. Jancsi a sarokból szemlélte, hogy érkeznek meg barátai. Egy férfi fölkérte táncolni, majd ő kérte fel Elekest, aki nem ismerte föl, ezután még másokkal is táncolt. Éjfélkor lehullottak az álarcok. A többiek észrevették és megtapsolták. Elmondta, hogy egy Daisy nevű lengyel színésznővel él együtt egy ötszobás lakásban. Hamarosan a társaság szétoszlott és Jancsi magányosnak érezte magát. Új emberek voltak a szórakozóhelyen, akiket már nem ismert. Ekkor, hogy ne legyen olyan magányos, elmondta Elekesnek, hogy megvolt neki egy cseléd is, Elekes megdöbbent, de nem érdekelte őt sokáig a téma, elment. A főpincér összeszámolta a költségeket, rengeteg pénzt költött, bár többször össze is veszett a pincérrel. Miután a szállodát is kifizette, alig maradt pénze. A Józsefvárosban sétálgatott, meglátott egy paraszti származású örömlányt (Piskeli Józsefné, aki férjezett volt), aki elhívta. Jancsi elment vele. Verset is írt hozzá. Épphogy elérte a vonatát.

XVIII. A rémület [szerkesztés]

Vizy Kornél államtitkársága egyre biztosabb volt. Tatár Gábor is sürgette kinevezését. Közben tavasz lett. Nagyszombat napján gratulált Tatár Gábor az újdonsült államtitkárnénak. Másnap az újságok közölték a kinevezést. Bár nem lett államtitkár, csak államtitkár-helyettes, de becsvágya kielégült. A lakást kicsinosították. Úgy döntöttek, estélyt adnak, ugyanis a háború óta nem adtak egyetlenegy nagyobb estélyt sem. Legalább 25-30 vendégre számítottak. Az estélyre május végén került sor. Etel készítette a száraz ételeket, Stefi a tortákat. Moviszterék és Drumáék kölcsönadták az étkészleteiket. A ház ragyogott. Ficsor ünnepi ruhájában kinyitotta a kaput. Megjöttek Tatárék, Jancsi és 9-kor a miniszter a feleségével. Őket maga Vizy fogadta, a többieket Druma. Jancsi a doktornénak udvarolt, majd a miniszter, majd Tatár, Druma, végül Vizy szónokolt. Etel bevitte a májusi bort, majd a cselédek is ettek. Kint nem is lehetett szó másról, mint a cselédekről. Anna nem evett, Etel és Stefi is kibeszélték uraik rossz szokásait. Bent már zongoráztak is. Moviszter a vacsora után megszökött. A mulatság sokáig tartott. A miniszter kitűnően érezte magát. Vizyné kicsit magányosnak érezte magát, így leült egy bécsi asszonyhoz, aki egy kereskedő felesége volt és nem tudott magyarul. Elmesélte neki lánya halálát. Majd hamarosan elmentek a vendégek. Vizyné elküldte Stefit és Etelt is. Annát is elküldte aludni. Alig öt perc múlva Anna ismét az ebédlőben volt, leszedte az asztalt. Ledöntötte Moviszterék székét, de a zajra nem ébredt fel senki. Anna össze-vissza futkározott a lakásban, végül Vizyék ágya mellé ült. Vizyné fölébredt. Elküldte aludni, de Anna csak fogta a kezét. El akarta magától taszítani Annát, de nem ment, Anna ekkor beledöfte a kést. Vizy is felugrott, kiabált, Anna őt is megölte. Anna megmosta a kezét. Reggel hatkor csöngetett a szemetes. Már fényes nappal volt. Anna el akart szökni, de félt. Kinyitotta az ablakokat. 11-kor Viatorisz fűszerese megjött, de Ficsor átvette a fűszereket. 2-kor már furcsa volt a csönd. Végül rendőrt hívtak, aki egy lakatossal feltörette a zárat. A rendőr ügyet sem vetett Annára, bement egyenesen a hálószobába. Annától csak annyit kérdezett: „Miért tetted?“ Anna nem tudott válaszolni. Fölhívta a rendőrőrsöt. Bejelentette a kettős gyilkosságot. A tanácsos úr, a rendőrorvos és detektívek jöttek ki. Meglepő volt, hogy Anna nem is menekült. Vizynének egyetlen sebe volt, Vizyt kilencszer szúrta meg Anna, és ő még akkor mindig küzdött életéért. Átkutatták a szobákat, de nem találtak sem rablógyilkosságra, sem előre eltervezett gyilkosságra utaló nyomokat. Bár az a tény, hogy az ágya sem volt megvetve, az utóbbit tükrözte. Anna beismerte, de ő sem értette, miért tette. Annán két vérfolt volt. Az orvos azt mondta, hogy a baja van. Megbilincselték és bekísérték. A folyosón suttogták, hogy gyilkos. Azonban Annát ez már nem érdekelte. Bevitték Ficsort és Ficsornét is bűnrészesség miatt. A házban Etel lett a házmester, Druma lett az úr. Értesítették Patikáriusékat Egerben és Jancsit Bécsben, de Vizy testvérét nem. Moviszterék átmentek Drumáékhoz és nem értették az eseményeket, de szívesen vádolták meg mindennel most már Annát. Katica is visszajött. Katicára most már mindenki mit jeles cselédre emlékezett. Katica elmesélte, hogy rossz jelet látott álmában, a nagyságos asszony menyasszony volt és lakodalom volt. El is akart jönni, hogy szóljon. Katica teljesen kisírta a szemeit, amiből Druma arra következtetett, hogy micsoda jó emberek voltak Vizyék.

XIX. Miért…? [szerkesztés]

A szenzáció pár napig tartott. A temetésen sokan részt vettek. Vizyéket Piroska lányuk mellé temették el. A temetésről Jancsi hiányzott, de ott voltak Patikáriusék és Vizy Etelka, Kornél húga, aki siratta bátyját. Anna beismerő vallomást tett. Keresték a gyilkosság politikai mozzanatait, de nem találtak. Ficsorék bemocskolták Annát, csakhogy saját bőrüket mentsék. Pár nap után szabadlábra helyezték őket. A lány a vizsgálat alatt mindent bevallott és nem tudtak bűntársakra bukkanni. Druma állítólag látta Annát, amint a konyhaszekrénynél babrál. Etel egyszer kirándult Annával, aki elaludt a fűben, amikor felkelt, őrült módon elkezdett szaladni. Stefi azt vallotta, hogy gyakran szokott Jancsi úrfi Márvány utcai lakásán várakozni. Jancsit a vizsgálat alatt nem tudták elérni. Állítólag Varsóban volt. Édes István, Anna apja és mostohája is csak rosszat mondtak róla, de mostoháját többször hazugságon kapták, ezért hazaküldték és törölték vallomását. Anna elméje tiszta volt. Védőt rendeltek ki mellé. Novemberben megtartották a tárgyalást. 11 tanút idéztek meg. A tárgyalás kezdetét 9 órára tették. Anna ismét mindent bevallott az 1920. május 28. ünnepség után történtekről. A bíróság sem tudta az okot megállapítani. Kiderült, hogy Vizyt nem akarta eredetileg bántani, csak megijedt tőle. Druma vallomásában elítélte Annát és Ficsorékat is. Ficsorék ezért befeketítették Annát. Movisztert szólították, aki érzéseire hivatkozva úgy gondolta, hogy szívtelenül bántak vele. Movisztert a vallomásáért elítélték, amit ő nem bánt, mert nem tartozott közéjük nem volt sem burzsoá, sem kommunista. A védő beszédjében lélektani okokat vázolt föl. Annát végül 15 évi fegyházbüntetésre ítélték. A fellebbezés eredménytelen volt, mert a Kúria is jóváhagyta az ítéletet. Annát Márianosztrára vitték.

XX. Párbeszéd egy zöldkerítéses ház előtt [szerkesztés]

Ősz van, ismét zuhan a korona, Csonkamagyarországot felvették a Népszövetségbe, 1922-őt írunk. Tatárék sétálgatnak, lányuk férjhez ment. Jancsi parkett-táncos Lengyelországban. Moviszterné még mindig zongorázik. Moviszter nagy betegségével mindenkit túlél. Patikárius Ferenc Druma Szilárd gondjaira bízta a házat, aki meggazdagodott. 3 gyerekére német asszony ügyel. Druma egy nap két segédjével jön le a Várból és egy zöldkerítéses udvarba pillantanak be, ahol az a hírlapíró Kosztolányi lakik, aki nagy kommunista volt és most nagy keresztény, állítólag Pogány népbiztossal dolgozott. Egy bécsi lap azt írta róla, hogy fehérterrorista.

Feldolgozások [szerkesztés]

  • Édes Anna (film) (1958), rendező Fábry Zoltán
  • Édes Anna (rádiójáték, 1965), rendező: Varga Géza, szereplők: Horváth Teri (Édes Anna), Lukács Margit (Vizyné), Ungváry László (Vizy)
  • Édes Anna (1990), rendező: Esztergályos Károly, szereplők: Nagy-Kálózy Eszter (Édes Anna), Eszergályos Cecília (Vizyné), Tordy Géza (Vizy)

Forrás [szerkesztés]

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

További információk [szerkesztés]