Ibolya (növénynemzetség)
 |
||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Illatos ibolya (Viola odorata) |
||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Kárpát-medencei fajok: | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ibolya témájú médiaállományokat. |
Az ibolya (Viola) az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy négyszázötven fajjal.
Tartalomjegyzék |
Elterjedése, élőhelye [szerkesztés]
Szinte minden helyen megél ahol van elég víz és talaj. Fajai megtalálhatók minden trópusi és szubtrópusi területen, emellett az északi és a déli mérsékelt égövbe is benyomulnak – dél felé egészen a Tűzföldig, Dél-Afrikáig és Új-Zélandig. Az Andokban megtelepedett fajok némelyike 4600 méterig is felkapaszkodik.
Felépítése, megjelenése [szerkesztés]
Lomblevelei nagyon változatosak; gyakran levélrózsában állnak. Egyes fajok levele lándzsás, másoké igen széles, szárnyas, ujjas vagy akár pajzs alakú is lehet. A magashegyi fajok apró, bőrnemű, éles-szögletes, sokszor pikkelyszerű levele a megvastagodott hajtásra borul.
Öttagú, illatos virágainak két középső szirma eláll vagy lefelé konyul. Az illatát adó illóolajokon kívül az levele és virága nyálkaanyagokat is tartalmaz. Porzóik két hosszú, nektártermelő nyúlványa egy hasonló színű nektárvonallal együtt az alsó szirom sarkantyúszerű kiöblösödésébe nyúlik bele. A porzókon túlnyúló bibe igen sokféleképpen osztott; kiszélesedő és bögreszerűen bemélyedő egyaránt lehet. A virág sokszor ki sem nyílik, ilyenkor a növény önbeporzó (kleisztogám).
Termése tokszerű.
Életmódja [szerkesztés]
A fajok többsége évelő gyökérzetű lágyszárú, néhány félcserje, egy csoportjuk egy- vagy kétéves lágyszárú növény.
A magashegyi fajok leveleinek epidermisze (bőrszövete) a külső sejtfal megvastagodásával hatékonyan csökkenti a párologtatást.
A többi ibolyaféléhez hasonlóan a névadó nemzetség virágait is rovarok porozzák be. Amikor a nektárra gyűlő rovarok szétnyomják a porzókat, az ezek közé bepotyogott virágpor rájuk tapad. Az, hogy milyen rovarok látogatják ezeket a virágokat, alapvetően a sarkantyú hosszától függ. Ez lehet nagyon rövid (mint például a sárga ibolyáé (Viola biflora), de lehet nagyon hosszú is, mint a Viola calcarata virágáé.
Rendszertani felosztása [szerkesztés]
A nemzetséget két csoportra, az évelő ibolyákra és az egy- vagy kétéves árvácskákra osztják.
Ibolyák [szerkesztés]
A bibeszál töve egyenes, a vége horgas csőrű.
Árvácskák [szerkesztés]
A bibeszál töve görbült, csúcsa megvastagodott.
Ízük enyhén mentás; de elsősorban nem ezért, hanem dekorativitásuk miatt használják őket egyes hidegtálak, illetve gyümölcsételek díszítésére.
Felhasználása [szerkesztés]
Számos faját dísznövénynek (kerti, utcai virágnak stb.) ültetik. Ilyen célokra különösen kedvelt
- az illatos ibolya (V. odorata) és
- a kerti árvácska (V. x wittrockiana) (ezt a 19. században hozták létre a V. altaica és a V. lutea faj keresztezésével).
Az illatos ibolya virágából Dél-Franciaországban és Olaszországban olajat sajtolnak, kimondottan illatszeripari célokra termesztik. Az ibolyvirág-olaj az egyik legdrágább illatszer alapanyag. Ugyanennek a fajnak a leveleiből párolják le az ibolyalevél-olajat – 20 g tiszta olaj körülbeül 1 tonna levélből állítható elő. Az egyik, Új-Guineában termő faj leveleit sebek gyógyítására használják. A V. verucunda leveleit Kínában főzeléknövénynek termesztették.
Források [szerkesztés]
- Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 745. o. ISBN 963-9257-00-1
- Urania Növényvilág II. Magasabbrendű növények. Gondolat Kiadó Budapest, 1976. p. 105–106. ISBN 963-280-083-4
