Árnyékkabinet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az „árnyékkormány” szócikk ide irányít át. Az összeesküvéselméletekben szereplő titkos kormány(ok)hoz lásd: Árnyékkormány (összeesküvéselmélet)

Az árnyékkabinet vagy árnyékkormány egy olyan ellenzéki politikusokból álló, általában nem hivatalos csoport, akik többnyire a regnáló kormány minisztériumszerkezetét lemodellezve egy alternatív kabinetet alkotnak azzal a céllal, hogy ezen keresztül kommunikálják mikor, melyik kérdésben ők hogyan cselekednének, ha kormányon lennének, egyúttal pedig saját kormányzóképességüket is bizonyítsák a közvélemény felé.

Európa több országában is előszeretettel használják a politikai kommunikáció ezen eszközét az ellenzéki pártok az éppen regnáló kormány kritizálására. Mivel többnyire nem hivatalos szervek, akár pártonként is lehet belőlük egy, de az amúgy is kooperáló pártok akár közösen, egyúttal egymást erősítve is alakíthatnak egy árnyékkormányt.

A westminsteri-típusú (azaz Nagy-Britannia után modellezett) demokráciákban az árnyékkabinetet többnyire hivatalossá is tették, így például az Egyesült Királyságban a Hivatalos Ellenzéki Árnyékkabinet (Official Opposition Shadow Cabinet) az, akiknek nem csak lehetőségük, hanem feladatuk is alternatív javaslatokat kidolgozni a kormánypárti ötletek ellenében. Ennek a vezetője a mindenkori ellenzék vezetője is. Az utóbbi egyben egy hivatalos titulus is a brit mintájú demokráciák többségében, amit a rendes képviselői juttatásokon felül is javadalmaznak.

Magyarországon ilyen nem hivatalos árnyékkormányok voltak például a Magyarországi Tanácsköztársaság idején létrejött ellenforradalmi kormányok, vagy a Szálasi-kormánnyal párhuzamosan működő nyilas központi irányító szervezet, a nemzetvezetői munkatörzs.[1][2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyar Alkotmánytörténet, szerk. Mezey Barna, Osiris Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 9633895324; 460. o.
  2. Más vélemények szerint ezek ellenkormányok voltak. (Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1992 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 184-185. o. ISBN 963 056402 5)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]