Álarcos páfrányposzáta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Álarcos páfrányposzáta
Alatta Bowdleria rufescens
Alatta Bowdleria rufescens
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 1900
Status iucn EX icon.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
IUCN3.1
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Család: Óvilági poszátafélék (Sylviidae)
Nem: Megalurus
Faj: B. rufescens
Tudományos név
Bowdleria rufescens
(Buller, 1869)
Szinonimák

Megalurus rufescens

Az álarcos páfrányposzáta (Bowdleria rufescens) egy a Chatham-szigetekhez tartozó Pitt-szigeten és Mangere-sziget-en élt endemikus madárfaj volt. Legközelebbi élő rokona a Bowdleria caudata és a Bowdleria punctata. Néhány tudós ezt a fajt a marata alfajának tekinti, és Bowdleria punctata rufescens vagy Megalurus punctatus rufescens néven emlegeti. A legtöbben azonban különálló fajként kezelik. Míg a legtöbb tudós saját Bowdleria genuszba sorolja, addig taxonómiák (mint például a ITIS) az ausztrál Megalurus genusz szinonímájaként kezeli. Ennek azonban a nem kellő megismerés a legfőbb oka.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fölül az álarcos páfrányposzáta

Legnagyobb hossza 18 cm volt. Szárnyai 5,9–6,7 cm hosszúak lehettek. A legtöbb óvilági poszátával ellentétben a hasa nem foltos. A taraja gesztenyebarna, amin egy messziről észrevehető fehér folt ékeskedik, a háta pedig vöröses barnás. Azon kívül semmit nem tudunk az ökológiájáról, minthogy rovarokkal táplálkozott.[1]

Kihalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első példányát 1868-ban Charle Traill új-zélandi természetjáró fedezte fel a Mangare-szigeten. Ezt az egyedet egy kővel agyondobta, a maradványokat pedig elküldte Sir Walter Buller részére, aki ezt 1869-ben új fajként azonosította. 1871-ben megállapították, hogy míg az állattal a Mangare-szigeten gyakran, addig a Pitt-szigeten ritkábban lehet találkozni. Valószínűleg a bokortüzek, valamint a kecskék és a nyulak túlszaporodása és a patkányok, elvadult macskák féktelen ragadozása miatt pusztult ki. Az utolsó példányát Lionel Walter Rothschild lőztte le 1895-ben, és a fajt 1900-ban nyilvánították kihalt állatfajjá. [2]

Múzeumi darabokkal az Aucklandi Háborús Emlékmúzeumban, a Harvard Természettudományi Múzeumában, Berlinben, Chicagóban, Christchurch,a londoni Természettudományi Múzeumban, a Természettudomány Amerikai Múzeumában, Párizsban, Pittsburghben és Stockholmban lehet találkozni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Greenway, James (1967): Extinct and Vanishing Birds of the World
  2. Day, David (1981): The Doomsday Book of Animals

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További olvasmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Greenway, James (1967): Extinct and Vanishing Birds of the World
  • Day, David (1981): The Doomsday Book of Animals
  • Fuller, Errol (2000): Extinct Birds
  • Flannery, Tim & Schouten, Peter (2001): A Gap in Nature

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]